Céltudatos vagyok, de ennek ellenére nem kegyetlen. A céljaim érdekében sok mindenre képes vagyok, feszegetem a határokat, de nem süllyedek mélyre és nem lépek át bizonyos korlátokat. Jó megfigyelő  hírében állok, nem tartom bűnnek, hogy ezt a tulajdonságomat ki is használom. Nem áll tőlem messze a ravaszság, de szeretem stílusosan intézni ügyes-bajos dolgaimat, nem  süllyedek le alantas szintekre. Tudok uralkodni az érzéseimet, bár nem a végletekig, ha nagyon dühös vagyok akkor azt képtelen vahyok magamban tartani. Ha valaki közel kerül hozzám a végletekig hűséges és védelmező vagyok.
Sokszor nem értem a körülöttem élőket és ez a félelmeikből fakad. Valószínűleg velem lehet valami probléma, mert én magamban csak kuncogok azon mennyit tudnak parázni a környezetemben. Valószínűleg amikor a rettegéseket osztogatták én valahol máshol állhattam sorba, mert nekem nem okoznak gondot az ilyen helyzetek. Könnyen ismerkedek, játszi könnyedséggel ugrom bele meredek helyzetekbe és nagyon jól boldogulok velük. Többek között ezért is én dolgozom vámpíroknak és nem a többi jelentkező. Vetélytásrsaimat átjárta a rettegés, de én egy cseppnyit sem tartom félelmetesnek munkáltatóimat. Jó, jó van bennük valami halálos gyönyörűség, amitől ha normális lennék futva menekülnöm kéne, de én szeretek velük lenni. Számomra pont olyanok, mint bárki más, könnyen szót értek velük és nem esik nehezemre akár hozzájuk érnem vagy jókedvűen elcseverészni velük, ha engedik. Persze nem vagyok tolakodó, tudom hol a helyem jelenleg, de remélem ez változni fog és én is közéjük tartozhatok majd.
Az emberek hajlamosak egy könyvet a borítójáról megítélni. Ez az a gyarlóság amit mindennél jobban megvetek, de ügyesen használom ki. Ha rámnézek egy szép pofit, karcsú testet és kerek, feszes idomokat látnak. Bele sem akarnakk gondolni, hogy a bájos babaarc és a nőies külső mögött bármi több lapulna. Pedig mit számít, ha hófehér makulátlan bőrőd van, hatalmas, nyílt kék tekinteted és telt ajkaid és helyes szépség pöttyöd van, ha nem tudod okosan felhasználni, ha kell. Én feltudom, bár rettenetesen sérti az önérzetemet, hogy a külsőm is kell ahoz hogy érvényesülni tudjak. Tudom magamról, milyen hatást váltok ki az emberekből, ha a helyzet megkívánja tudok kislányos bájt árasztani vagy éppen olyan lehengerlő csábító energiát amitől megvesznek az emberek. Ez nem más mint helyes öltözék választás és hozzáállás kérdése. Ha van egy kis esze bárki képes rá. Nem is vagyok büszke ha ezt alkalmazom, de azért lelkiismereti problémát. Az élet ilyen, ha céljaid vannak kénytelen vagy törtetni. Én igyekszem úgy csinálni, hogy minél kevesebb kárt okozzak, nem szoksáom megalázni másokat, főleg nem azokat akik közel állnak hozzám.
Mint említettem kecses, arányos alakom van, ehhez 175 centiméteres magasság párosul, ami mondható átlag felülinek, de ez nem akadályoz meg abban, hogy magassarkút viseljek. Nem vagyok divatguru, de tudom mi áll jól nekem, az elegáns ugyanakkor praktikus összeállításokat kedvelem. A kevesebb néha több, nem szeretem a hivalkodást, csak kevés ékszert hordok és vibráló színeket is csak ritkán látni rajtam. Hosszú vöröses szőke hajamat általában kibontva hordom, természetes hullámokban omlik a hátam közepéig. Nem vagyok túlzottan tehetséges hajszobrász, de pár fonatot és egy copfot még én is képes vagyok elkészíteni, ha olyan kedvem van. Szerencsés alkat vagyok, 26 éves létemre smink nélkül beillek akár 18 évesnek is, de általában szem-hangsúlyosan festem ki magam; a rúzsokat nem igazán kedvelem.
Ő és még valami! Lehet tudom, hogyan kell a külsőmet felhasználni a céljaim érdekében és ezt meg is teszem, de sosem megyek egy bizonyos szint alá. Hogy érthetőbb legyen: soha, de soha nem bocsájtom árúba a testem. Szép vagyok, és olykor számító, de nem ribanc.

Mindenki retteg valamitől. Mindenkinek megremeg a térde és kiveri a víz valamitől. Én mindegyiken csak mosolygok...
Én nem tudom milyen félni...

- Fio, gyere menjünk innen!
Értetlenül pillantok vissza a vállam felett. Nővérem arcáról, csak úgy süt, hogy mindjárt összecsinálja magát a félelemtől. Én halálosan nyugodt voltam, miközben egy szikla peremén ácsorogtam, előttem végtelenül terült el a Földközi-tenger, barátságos hullámokkal mosta a falat, aminek a tetejéről néztem a mélybe. Nem volt ebben semmi félelmetes, csak gyönyörű. Megnyugtató. Nem értem Rosalinda, miért csinálja a fesztivált, ha az ő ötlete volt ez az egész. Sejthette volna, hogyha sziklákról akar ugrálni, ahoz magasság is jár. Megbabonázva bámultam magam alatt a habokat, szőke fürtjeimet kacérkodó szél fújta a vállam mögé. A tincsek vöröses-aranyként csillogtak a napsütésben. Ujjaim bizseregtek a várakozástól, az adrenalin lassacskán szivárgott keresztül a véráramomban.
- Ugyan Rosa! Gyere! - kiálltottam neki vissza, szemeim izgatott szikrákat szórtak a vállam felett. Nővérem arca falfehér volt, miközben igyekezett minél távolabb hátrálni a peremtől. Nem mert visszajönni értem, pedig láttam a szemében az aggodalmat. Már ő is tudta, amit én az elejétől fogva. - Akkor egyedül ugrom le, gyáva kukac! Lent találkozunk!
Rákacsintottam, majd tekintetemet előreszegeztem a csillámló látóhatár szélére. Habozás nélkül ugrottam...
A zuhanás varázslatos volt. A nevetésem sokáig visszhangzott még a hullámok felett, még a becsapódás után is...

- Ismered azokat a srácokat? - kérdezem legjobb barátnőmet, a poharam pereme fölött. Tekintetem nem engedi el a rám meredő fiú szemét. Kitartóan szemezünk, miközben magabiztosan támasztom a pultot. Isobel követi a tekintetem, majd megrázza a fejét. Vállat vonok, és kortyolok még egyet az italomból. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy Mr. Jóképíű barátja, meg a mellettem álló lányról nem tudja levenni a szemét, nem sokat teketóriázok az elkövetkezendőn. Felhajtom az italom és ravaszkás mosollyal nézek Isobelre.
- Akkor mutatkozzunk be! - mondom egyszerűen, majd választ sem várva kézen ragadom a szinte sokkos állapotba kerülő csajt és húzom magammal. Furcsa bizssergés fut végig a karomon, ami arra kéztet hogy nézzek hátra. Barátnőm arca kipirult az izgalomtól, de szinte alig látható izzadságréteg ült ki az ajka felé. Szeme hatalmas tányér. Csak a bolondok nem látják, hogy fél. Alaposan magamba nézek, de én csak izgalmat érzek, hogy kacérkodhassak egy kicsit azzal a srácra. Félelemnek még csak a hírét sem látom. Azt se tudom az milyen...
Lassítok a lépteimen, elegáns mozdulattal hátra vetem szőke fürtjeimen és bíztató mosolyt villantok Belre, bátorítóan megszorítom a kezét amit még mindig markoltam. Másik kezemmel óvatosan megigazítok egy szökevény tincset és kicsit anyáskodva csipkedem meg az arcát.
- Ne aggódj, nem fognak megenni! - suttogom a fülébe - Gyönyörű vagy, és szemmel láthatólag bejössz annak a másiknak!
Isobel szeme kétkedve csillan fel, még mindig fél egy kicsit, de a kíváncsiság felülír mindent, szinte alig észrevehetően pillant át a vállam felett. Az arcán szétterülő félénk mosoly mindent elmond. Hisz nekem. Hát persze, mivel sose hazudnék neki.
Keze megremeg az enyémben, miközben újra elindulok. Nem értem miért fél.
- Sziasztok fiúk...

Meglepetten bámultam az elémtáruló látványt. Hatalmas terem közepén álltam, három trón magasodott fölém. Minden ragyogó fényárban úszott, pedig lent voltunk a föld alatt. Előttem egy hosszú fekete hajú férfi tapadt rá egy fiatal nő nyakára. A lány sikítozott, amíg volt benne erő, aztán elhallgatott. Piros cseppek potyogtak a padlóra, miközben a sápadt köpenyes fickó egyenesen a szemembe bámult. Lefagyva néztem fakrasszemet a fátyolos karmazsin tekintettel. Minden tökéletesen látszott az arcomon, legfőképpen a döbbenet, de nem féltem. Éppen szárazra szívott előttem ezt a szerencsétlent egy vámpír, de egy percre sem rándult görcsbe a gyomrom a rettegéstől, nem vert ki a jeges víz és a térdem sem akart összecsuklani. Ugyan olyan szög egyenes háttal, magabiztosan álltam a két lábamon, mint eddig. Körülöttem mindenhonnan vörös tekintetek villantak rám érdeklődve, unottan vagy éppen ellenségesen és én nem tudtam hogy kell félni.
Miután a vámpír, Aronak hívják, végzett a nővel kis undorral az arcán lökte el magától a holttestet. Abban a pillanatban egy megtermett lény szaladt be a terem közepére és úgy dobta a hátára a néhai maradványait mintha csak egy zsák pihetoll lenne. Aro szeme még mindig rajtam volt, ajkai széles - és megheletősen véres- mosolyra húzódtak. Őszinte érdeklődéssel vizslatta az arcomat, aztán egyszer csak elégedetten csapta össze a tenyerét.
- Magnifico, Fiorellá... Szabad...? - hangja negédes volt, kezét maga elé nyújtva várt. Még mindig a legkisebb félelem vagy vészcsengő hangja nélkül szeltem át a köztünk lévő távolságot. Életem legszűreálisabb állásinterjúja, az már biztos - gondoltam, miközben kezemet a papírvékony bőrre helyeztem. Tekintetem még mindig Aroéba fúródott. A vér alatt, gyönyörű volt. Kegyetlen, de az egyik legszebb lény akit valaha láttam, a hályogos szem és a furcsa bőrének ellenére. Pár percig néma csendben szorongatta a kezem, miköben arcán egyre több érdeklődés és elégedettség ült ki. Valami nagyon tetszett neki, amit én nem láttam. És még mindig nem féltem a vértől csöpögő ajkaktól.
- Drága kisvirágom! Hát nem csodálatosan illik hozzá a neve? - kérdezte, miközben a háta mögé pillantott másik két furcsa szerzetre. Azok unottan, illetve ellenségesen rám bámultak, majd figyelmemet megint Aro foglalta le. - Érdekel még az állás, kedvesem?
- Mikor kezdhetek?