Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Üdvözlünk!
twilight after dark
Épp most tévedtél az ország egyik legnagyobb, ha nem az egyetlen Twilight témájú fórumára, ami egyaránt dolgozza fel a könyvek és a filmek eseményeit. Ugyanakkor mi egy kicsit más irányba vittük el a történetet, így érdemes elsőként a világleírást elolvasni, rögtön a szabályzat után! Oldalunk már négy éve üzemel, bár nemrégiben be kellett iktatnunk egy költözést, s ezáltal nagyon sok minden változott; két új faj került bevezetésre, valamint számtalan új, egyéni canon karakter. Ha megtetszettünk, bátran regisztrálj fel, a staff áll a rendelkezésedre, s egészen biztos, hogy befogadó közösségre lelsz nálunk! (;
Trailer
twilight after dark
Minichat
Oszd meg gondolataid!
Utolsó bejegyzéseink
Táborhely

Today at 4:41 pm


A Volterrából be- és kivezető autóútvonal

Vas. Júl. 23, 2017 8:09 pm


A kastély bejárata

írta:Admin
Pént. Júl. 21, 2017 4:18 pm


Törölt és figyelmeztetésben részesített felhasználók

Hétf. Júl. 17, 2017 2:18 pm


Black Rose Pub

Pént. Júl. 14, 2017 4:10 pm


Shadowhunters FRPG

Csüt. Júl. 13, 2017 10:26 am


Tengerpart

Hétf. Júl. 10, 2017 10:28 am


Park

Hétf. Júl. 10, 2017 10:27 am


Lynne Mckendry - Palvin Barbara

Pént. Júl. 07, 2017 12:14 am


Carlisle irodája

Hétf. Júl. 03, 2017 9:05 pm


Facebook
csatlakozz hozzánk!
Már elérhetőek vagyunk itt is, s a könnyebb elérhetőség érdekében ajánlott csatlakozni, természetesen nem kötelező. Mindenkit szívesen látunk csoportunkban, ha van kedvetek, gyertek bátran!
Nyerteseink
gratulálunk nektek!

Similar topics
Szószámláló

Credit
tiszteld a munkánkat!
A fórumon található leírások, kódok mind a Twilight after dark tulajdonában állnak. Nem keveset dolgoztunk a kinézetünkön, tisztelj meg bennünket azzal, hogy feltüntetsz minket, ha megihlet a design egy része. Néhány kód alapja Lénától származik, míg a design többi része és a fejléc Alice munkájának gyümölcse. További segítséget nyújtott nekünk Sigmund, tanácsaival és kódjaival, Winnie, aki nélkül az utolsó bejegyzéseink modul nem lenne formázva és Jasper, aki a fórum trailerét készítette. Hálásak vagyunk nektek, köszönjük!
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

nincsen

A legtöbb felhasználó (51 fő) Kedd. Máj. 23, 2017 10:51 am-kor volt itt.

Share | 
 

 Black Rose Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar
Admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
630
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1783. Jan. 04.
✥ KOR :
234
✥ FOGLALKOZÁS :
i am the boss

TémanyitásTéma: Black Rose Pub   Csüt. Júl. 21, 2016 2:55 pm

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://twilightafterdark.hungarianforum.com

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
9
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1978. Jan. 30.
✥ KOR :
39
✥ LAKÓHELY :
ﻬ Seattle

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Pént. Ápr. 28, 2017 9:46 pm

*sablonba később kerül be*

Skylernek    

A pokolban éreztem magam egészen addig, míg Laura megragadott, és felrántott a földi mennyországba. A füstbe zárt angyalom nélkül nem akartam kitenni a lábam a lakásomból, de nem tarthattam ott örökre, rettegve az adottságomtól, amit inkább tartottam átoknak. Sokáig mégsem moccantam, órák hosszat tűnődtem rajta, mégis mit kéne tennem, mindezt egy pohár whiskyvel a kezemben, óránként talán egyetlen aprócska korty csúszott le a torkomon csupán, de megnyugtatott, hogy a markomban szorongathattam a kristálypoharat, amit nem is olyan rég még meleg, emberi ujjaim közt tartottam. Lágy zene szólt a háttérben, anyám kedvenc zongoradarabja, ami azóta kísért, hogy vámpírrá lettem, s ha másra nem is, arra tisztán emlékeztem, mennyire szerette, s akár naphosszat ez szólt a tágas nappaliban, miközben ő az ablakon meredt ki. Még gyermekkoromban is ezt dúdolta altató gyanánt, álmaimat kísérte a dallam, ami olyannyira belém égett, szinte a részemmé vált, hogy akkor sem feledném, ha halandó elmém kapnám vissza. Az egész lakást, sőt, mindenemet átjárta a zene, így tudtam csupán kikapcsolni zavaros gondolataim, és ez vett rá végül, hogy kilépjek azon az átkozott ajtón, miközben a dal még a fejemben tovább játszódott, mintha képtelen lennék elszakadni tőle, mintha ez lett volna az én védőfalam, ami segített, hogy elfeledjem a félelmeim egy rövid időre, és utcára merjek lépni. A járdát mintha lángok nyaldosták volna, legszívesebben visszarohantam volna az épületbe a nem létező tűz elől, ami valójában a rettegésem volt. A mágnest semmiképp nem akartam aktiválni, de szemeim már feketéllettek az éhségtől, kénytelen voltam tenni ez ellen, egy éhes vámpír nem jó vámpír. S ha nem volna elég a torkomat szorongató forróság, az ingerültségem, a félelmem is az egekbe szökött az éhség által. Enyhíteni akartam mind a fájdalmamon, mind a dühön, ami tehetetlenségemből fakadt. Táplálkozni indultam, és el akartam kerülni a világon élő összes nőt, de arra nem számítottam, hogy egyikük illata az orromba szökik, és azonnal elveszítem a kontrollt a terveim felett. - Ez kibaszottul nem lehet... - mormoltam magam elé, és a pub felé vettem az irányt, ahová az illat vezetett a járda mentén. Nem éreztem vonzást, ahogy a bejárat felé tartottam, de azért félve léptem be rajta, mintha bármikor megérezhetném a felsőbbrendű erőt húzni valaki felé. Mégis jobban nyugtalanított a nő jelenléte, akit ugyan jó ideje nem láttam, de pontosan tudtam, hogy a felbukkanását nem mindig jó dolgok sorozata követi. Ha ő felbukkan, valami biztosan a feje tetejére áll. Megszokásból teleszívtam tüdőmet levegővel, és beljebb merészkedtem, de körbepillantva nem találtam a barna hajzuhatagot, és senki arcán nem láttam azt a gunyoros mosolyt, amire a nő ajkai kismillió alkalommal húzódtak. Aztán megpillantottam a leghátsó boxban ücsörögni őt, akire most a legkevésbé sem volt szükségem. Nem így, hogy egy halandó lány körül forgott a világom, nem így, hogy bármelyik pillanatban pokollá változtathatja a nő a földi paradicsomot. Rettegtem, az idegességem a tetőfokára hágott, emberként már patakokban csorgott volna a víz rólam, de így csak nyugodtságot erőltettem magamra, egyedül az ébenfekete szempárom árulkodott a feszültségemről. Skyler pedig túl jól ismert ahhoz, hogy elrejtsem előle az érzelmeim. Odasétáltam hozzá lassú, komótos léptekkel és megálltam az asztal előtt egymásba font karokkal. - Nocsak... kit fújt erre a szél? - kérdeztem felvont szemöldökkel, egy zavart, féloldalas mosollyal és persze ideges tekintettel. - Mit keresel itt? - kérdeztem immár komolyabban és levágódtam vele szembe a boxba, kicsit sem rejtettem véka alá hogy gyanakvó vagyok. Ahogy azt már számtalanszor az orrára kötöttem, ő sosem jött véletlenül, mindig jó oka volt a látogatásaira. - Most komolyan. Hiányoztál és örülök hogy látlak, de... - felnevettem és félbehagytam a mondatot, miközben hunyorogva néztem őt tovább. Igen, nem bíztam benne túlzottan, mert mint már említettem, ha ő felbukkant, általában a pokol tüze követte az ördöggel együtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2017. Apr. 28.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
15
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1547. Jul. 20.
✥ KOR :
470
✥ LAKÓHELY :
nincs állandó lakhelye
✥ FOGLALKOZÁS :
menekülés és túlélés

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Pént. Ápr. 28, 2017 11:14 pm






To: Derick


I came back...

Órák óta a Black Rose Pubban múlattam az időt, de kezdett elég unalmassá válni, főleg, hogy teljesen egyedül voltam. Bosszantott, mert vágytam már némi szórakozásra és az, hogy néhány órája megöltem egy védtelen, ártatlan lánykát a finom, életet adó véréért, nem mutatkozott elég viccesnek. De volt mégis valami jó a dologban. Így, hogy a vére még a szervezetemben keringett, így az alkohol, amit épp magamba döntöttem, kicsit hatott rám. Furcsa volt, még ennyi év után is, hogy vámpírként már egy csomó dolog nincs az életemben. Például az ivás. Csak ilyen… különleges módon. A poharamat bámultam hosszú ideig, elgondolkodva, majd körbefuttattam a tekintetem a helyen. Tele volt fiatalokkal. Tőlem balra egy csapat lány, idegesítő módon visongott, miközben a szomszédos asztalnál levő fiúkat figyelték. De ők ügyet sem vetettek rájuk, amin csak elmosolyodtam. Na igen, kinek kellenek a könnyen megkapható dolgok? Amit könnyen megkapsz, az mondhatni, értéktelen. De amiért küzdeni kell, az már más kérdés. Azt sokkal jobban megbecsüli az ember. Kértem még egy pohár whiskeyt, amit, ahogy megkaptam, már emeltem is a számhoz. Kortyoltam belőle és újból körbenéztem. Ezúttal egy fiatal párocskát szúrtam ki. Émelyítő volt figyelni, ahogyan enyelegnek. Ölelgették egymást, meg azok a tekintetek… és a csók. Szemforgattam, majd elszakítottam róluk a tekintetem. Ekkor csapta meg az orrom egy ismerős illat. Derick? Felpillantottam. Már azon voltam, hogy fogom magam és elindulok megkeresni, de egyre intenzívebben éreztem az illatát. Szóval idejön. Elmosolyodtam és csak vártam. Persze, ki ne akarná látni Skyler Montbrai-t? Derickkel „különleges” volt a kapcsolatunk. Sosem volt köztük szerelem, inkább csak barátok voltunk, némi extrával. Az az extra azért bevallom, olykor hiányzott. Meg talán egy kicsit ő is. De nem lehettem mindig itt, nem maradhattam sokáig egy helyen. Egyszerűen… csak nem.
Aztán megjelent a pub ajtajában. A sötétbe burkolóztam, vártam, hogy észrevegyen és nem telt bele sok idő, felfedezett. Elmosolyodtam és megemeltem a poharam, ahogy odalépett az asztalhoz.
- Azt hiszem, a keleti széllel jöttem… vagy a nyugatival…? – Elgondolkodást színleltem, majd újra elmosolyodtam. – Mégis milyen kérdés ez? Erre tévedtem, ennyi az egész. – Megcsóváltam kicsit a fejem és hanyagul vállat is vontam. Ezúttal nem volt konkrét célom a látogatással. Eljöttem, mert miért ne? De persze, nem terveztem, hogy hosszútávon letáborozok. Sőt, igazából ki akartam deríteni valamit. Azt, hogy mi történt végül a régi barátommal, él-e még. Mert ha igen, akkor a Volturinál lehet. Elgondolkodtam, majd sietve reagáltam a szavaira.
– Ha hiányoztam, azt nem így szokták kifejezni. Szóval… biztos élvezted, amíg nem voltam az életedben. Történt veled valami érdekes? – Érdeklődtem, majd átültem mellé. Csak nem akartam, hogy annyira távol legyen tőlem. A poharamat pedig letettem elé.
- Parancsolj, nagylelkű kedvemben vagyok. Megihatod a részem. – Kissé érződött a hangomon, hogy van bennem némi alkohol, de tudtam, hogy hamar kiszáll belőlem, így túlzottan nem aggódtam. Ricket kezdtem fürkészni, az arcvonásait.
- Rég láttalak. Mivel töltöd a napjaid? – Felkönyököltem az asztalra és megtámasztottam a tenyeremen a fejem, így figyeltem tovább. – Tudod, még mindig elképesztően szexi vagy. Biztos epekednek érted a csajok. – Jegyeztem meg csak úgy és az arcát vizslattam. Le akartam olvasni róla valami reakciót.




From: Skyler Montbrai


501 szó ❀ remélem, jó  ❀ kredit




The best things in life aren't things
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://silhouettefrpg.hungarianforum.com

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
9
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1978. Jan. 30.
✥ KOR :
39
✥ LAKÓHELY :
ﻬ Seattle

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Szomb. Ápr. 29, 2017 12:06 am





Derick & Skyler


Máskor talán még örültem is volna a nő érkeztének, de ez nem az a nap volt. Sőt, kielégedtem volna azzal is, ha nem látom még egy emberöltőig. Laurának elég volt egy szörnyeteg az életében, nem akartam még egyet belevinni, pláne olyat, aki aztán tényleg az élvezeteknek él és a saját vágyainak. Skyler minden volt, csak ártalmatlan nem, s talán bíznom kellett volna benne, hogy nem bántana úgy, hogy az általam szeretett nőt bántja, de nem hihettem ebben teljes mértékben. Mert mi van, ha szeszélyesen úgy dönt, én jobbat érdemlek és megöli a lányt a szemem láttára? Nem bízhattam a véletlenre, vagy jelen esetben Skylerre az eseményeket. Szerettem volna minél távolabb tudni Lorától, ezt pedig úgy valósíthattam meg, ha néhány órát, vagy napot vele töltök, utána úgyis továbbáll, ahogy mindig is tette. - Ha engem kérdezel, biztosan a nyugati szél hozott ide. A nyugati a gonosz boszorkány, ugye? Csak épp te nem vagy zöld. - villantottam rá egy barátságos vigyort, kezdtem kicsit felengedni a közelében, de azért ott motoszkált az aggódás bennem, nem tudtam száz százalékig ellazulni. Merthogy az erre tévedtem nem győzött meg engem, inkább gyanakvóvá tett. Nem úgy ismertem meg ezt a nőt, hogy céltalanul bolyongana a földgolyón, de azzal is tisztában voltam hogy kicsit túlreagálom. Látogatott már meg ok nélkül, de az esetek többségében mindig kért valami szívességet csak úgy mellékesen. Sosem tudhatta az ember, hogy ártatlan betoppanásról van-e szó, vagy valami többről, ha valamit, hát ezt megtanultam a közelében. - Ó, most hogy itt vagy, újra van egy szabad hely a pokolban. - gúnyolódtam kezdésnek, kicsit el is szerettem volna terelni a témát, na meg aztán nem volt tőlünk furcsa az efféle "civakodást". Imádtam őt ugratni. - Naná, hogy élveztem, csodálatos év volt. Na és te? Akarom tudni, hogy mit csináltál az elmúlt egy évben? - tettem fel a kérdést hunyorítva, a koromfekete szemek összeszűkültek, aztán mosolygóssá változtak. Olyan voltam, mint egy kaméleon. Az egyik pillanatban gyanakvó, a következőben laza és vicces kedvű. De egyben szerettem volna elkerülni a kérdést, miszerint mi történt velem amíg nem látott, mert nem akartam a képébe hazudni. Megtettem volna, ha úgy kívánja a helyzet, de amíg nem kérdezett rá újra, inkább... passzoltam. Eközben ő átült mellém, az italát pedig elém helyezte, amit én néhány másodperc bámulás után visszatoltam elé. - Kösz, de nem. Jelen állás szerint nem hatna rám. - meredtem rá éjfekete szemeimmel, ezzel is jelezvén hogy nem épp most táplálkoztam utoljára, pedig már ideje lett volna. - Tudod, épp ebédelni indultam, amikor megéreztelek. - vallottam színt és megforgattam a szemeimet, merthogy nagyon ügyesen belerondított a tervembe. De vele étkezni... nem volt túl szerencsés, azonban valószínűleg elkerülhetetlen. - A szokásossal. Csak élem az életem, igyekszem elvegyülni. Nekem még mindig nem jött be a nomád életmód. De ahogy mondani szoktad, biztos a korom teszi. - villantottam rá féloldalas mosolyt. - Te is csodásan festesz, nem látszik rajtad hogy már csaknem az ötszázat taposod. - Igen, újból belerúgtam kicsit képletesen, de nem bírtam kihagyni. Sokkal egyszerűbb volt gúnyolódni és viccet csinálni mindenből, mint őszintének lenni vele. Mert akkor kiderülnek olyan dolgok is, amiket szeretnék véka alá rejteni.

Idézet helye


háthelló ❀ zene: bloodstream ❀ kredit

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2017. Apr. 28.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
15
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1547. Jul. 20.
✥ KOR :
470
✥ LAKÓHELY :
nincs állandó lakhelye
✥ FOGLALKOZÁS :
menekülés és túlélés

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Szomb. Ápr. 29, 2017 1:04 am






To: Derick


My dear old friend... Did you miss me??

Hunyorogva néztem rá, de nem tudtam annyira komolyan venni a csipkelődését.
- Nos, ebben az esetben biztos, hogy a keleti szél hozott. Csak hogy ellent mondjak neked, Mr. Mindentudó. – Böktem oldalba egy sóhajjal, majd a pokolra tett megjegyzésére felnevettem.
- Néha nem tudom elképzelni, mi jár abban az okos fejedben velem kapcsolatban. – Mivel az italt nem fogadta el, így inkább én ittam ki belőle a maradékot, majd félretolva az üres poharat teljesen felé fordultam.
- Ó, hogy tereled a szót arról, veled mi történt. Van valami titkod, igaz? Amit semmiképpen nem akarsz az orromra kötni. Tudod, hogy előbb-utóbb rájövök, mi az. És sokkal rosszabb, ha nem önként mondod el. – Vontam vállat. Ezúttal nem mosolyogtam, tényleg nem szerettem, amikor titkolózott. A csipkelődés, az évődés rendben volt, abban én is partner voltam. Ez volt a kapcsolatunk alapja, mondhatni. Az üres poharam oldalát kezdtem kocogtatni a körmömmel.
- Jártam erre-arra. Megismertem néhány embert, megöltem néhányukat, meg efféle dolgok. A szokásos. – Nem akartam jobban belemenni a témába, meg igazság szerint… nem is lett volna mit mesélni. Az életem tulajdonképpen egész unalmas volt és némi kaland, szórakozás reményében jöttem ide. Meg ugye a régi barátom miatt, akit konkrétan faképnél hagytam.
- Ha már épp ebédelni indultál, veled tartok. Unom már ezt a pubot. Az emberek borzalmasan idegesítőek. Például az a csapat lánybanda már nagyon az idegeimen táncol. – Böktem el a fejemmel az említett csapatra, akik még mindig, megállás nélkül a másik asztalnál levő fiúkat bámulták és kacarásztak.
- Komolyan, nincs életük, hogy ezt csinálják? Nincs jobb dolguk? – Méltatlankodtam, de valahol mélyen talán irigykedtem is rájuk. Olyan gondtalannak tűntek, ahogy nevetgéltek és együtt szórakoztak. Sóhajtottam, majd a szemem sarkából Rickre néztem.
- Sosem fogsz tudni elvegyülni, Derick. És ezt te is nagyon jól tudod… csak épp nem mered magadnak bevallani, mert félsz. Félsz attól, ami vagy. – Teljesen ránéztem, végigmértem, a megjegyzésére meg elvigyorodtam. – Minden lány örülne, ha közel 500 évesen így nézne ki, mint én. Ó, és persze, ha egyáltalán élnének addig.
Egy vállvonás után körbenéztem, majd felálltam és Ricknek nyújtottam a kezem.
- Enni indultál, ugye? Mint mondtam, csatlakozom. Bár én nem rég ettem, de egy-két „falat” nem árthat. – Ha nem nyújtotta magától a kezét, akkor én fogtam meg és felhúztam, majd elindultam vele kifelé a pubból. Az, hogy „elfelejtettem” fizetni, annyira nem érdekelt. De a pincér utánunk szólt, sőt, az egyik fickó az utunkat állta az ajtóban. Kedvem lett volna a vérét venni és itt hagyni meghalni, de túl sok szemtanú lett volna. Inkább szúrós tekintettel ránéztem Rickre.
- Lennél oly kedves fizetni? Én otthon hagytam a pénztárcámat… - Ekkor már rámosolyogtam kedvesen, bájosan, amolyan „ne mondhatsz nemet”féle mosollyal. A fickó türelmetlenül hablatyolt valamit, amire én fél pillanat figyelmet sem szántam.



From: Skyler Montbrai


447 szó ❀ I know all your reasons to keep me from seeing ❀ kredit




The best things in life aren't things
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://silhouettefrpg.hungarianforum.com

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
9
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1978. Jan. 30.
✥ KOR :
39
✥ LAKÓHELY :
ﻬ Seattle

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Szomb. Ápr. 29, 2017 3:13 pm




Skyler & Derick

Természetesen azonnal az ellenkezőjét mondta annak, mint amit én, de ezt már megszoktam tőle. Nem voltunk egyformák soha és a legtöbb dologban még csak egyet sem értettünk, de ez így volt rendjén. Nem azért értettük meg egymást olyan jól, mert hasonlóak voltunk, de mégis volt bennünk valami közös, valami, ami összekötött minket. Részemről nagyban közrejátszott a tény, hogy rá nem hatott a képességem, így lényegében az egyetlen női barátom volt, vagy ha pontosítani akarok, az egyetlen személy ezen a földön, akit barátomnak nevezhettem. Minden szörnyűsége, minden rossz szokása ellenére az egy évtized alatt ő került hozzám a legközelebb, benne bíztam meg a legjobban. - Csak a szokásos. Hogy egy önző vámpírnő vagy, aki az egész világon csak magával törődik. - böktem oldalba a könyökömmel. - Meg persze az, hogy mennyire szeretlek. - nevettem fel és ráemeltem sötét pillantásom. Akár le is tagadhattam volna, mennyire hiányzott, de képtelen voltam rá. Igaz, örültem volna ha nem épp most bukkan fel, viszont ez ellen nem tehettem semmit. Ha az orrára kötném mindezt, még inkább gyanakvóvá válna, pedig neki sosem tudtam valami jól hazudni. Nem is túl sűrűn próbáltam meg, mivelhogy átlátott rajtam, mint a szitán, de ez most más volt. Nem csak rólam volt szó, Laura egy törékeny, emberi lény volt, akinek így is épp elég veszély és borzalom van az életében. - Nem tudom miről beszélsz. Miért akarnék bármit is titkolni előled? Különben sem történik ebben a városban semmi érdekes, te is jól tudod. - vetettem oda lazán, csak úgy félvállról, meg is lepődtem magamon, de valószínűleg túl jól hoztam a formát és ez fog gyanússá válni. Nem fogja bevenni... - Hát azt nehezen hiszem el, hogy veled nem történt semmi. De van időnk, gondolom. Meddig tervezel itt lenni? - a kérdést igyekeztem nagyon elrejteni, mintha csak úgy eszembe jutott volna, hogy meddig marad. Pedig nagyon is kíváncsi voltam rá és nagyon reméltem hogy ezúttal néhány napnál tovább nem marad. Kínos lett volna a titkolózás és így is necces volt, hogy nem marad titok az a bizonyos titok. - Addig jó, amíg kacérkodnak. Legalább úgy érzik, kötődnek valakihez és nem rondítanak bele a napomba. - morogtam magam elé és a másik irányba néztem, ahol kiláttam az ablakon. Félve néztem arra, hátha egy elhaladó nő miatt aktiválódik az ominózus kapcsoló, de egyelőre teljes nyugalom volt. - Sky... - sóhajtottam fel, de nem tudtam nemet mondani neki. Mégiscsak idejött a városba meglátogatni! - Talán várni kellene az estére. Vagy keressünk valami idiótát távol a belvárostól? - kérdeztem rá oldalra biccentett fejjel, választási lehetőséget ajánlottam neki, döntsön ő, elvégre ő a vendég. A tasakos vért inkább meg sem említettem neki, tudtam hogy a frisset jobban szereti, míg a másiktól inkább undorodik. Egyet kellett értenem vele, de ha a szükség megkívánta, én nem voltam finnyás. - Ó, ugyan már.. - nevettem fel a megjegyzésén a lányokról, de nem reagáltam le jobban. Persze, valahol mindannyian bosszankodtunk a halandók ostoba szokásaikon, de titkon sokan szerettünk volna a bőrükbe bújni, az ő életüket ölni egy szörnyeteg élete helyett. Én biztosan. - Talán igazad van. De képtelen vagyok elfogadni magam. Ha élem az életem tovább, talán van némi esélyem erre, de ha a sötétben bujkálok és csak a vérnek élek... az nem az én világom lenne, Skyler. - újabb sóhaj szakadt ki belőlem, ez sokkal melankolikusabb volt az előzőnél. Laura közelében épp ezért szerettem lenni, emberibbnek éreztem magam, nem éreztem magam egy vérengző fenevadnak, de olykor épp hogy az ő közelében voltam szörnyeteg. Furcsa volt ez a kettősség, a nőnek meg se tudtam volna magyarázni, mit érzek a lány közelében a vonzáson kívül. Még én magam sem értettem. - Néha tényleg nem értem hogy bírjátok ti, öreg vámpírok. Most őszintén. Nem borzalmas érzés látni, ahogy mindenki változik, mi meg... nem? Én szerintem halálra fogom unni magam, mire elérem a százat, te pedig már a negyedik évszázadon is túl vagy! - méltatlankodtam és meghökkenésem kicsit sem rejtettem véka alá. Tényleg nem értettem. Én még csak tíz esztendeje voltam vámpír és még mindig nem láttam a szépségét a dolognak. - Igen, azt sejtettem. - mutattam az üres pohárra, aminek tartalmát nemrég gurította le a torkán, majd felnéztem a szemeibe. Az enyémek még mindig ébenfeketék voltak, ellenben az övéivel.
Nem reagáltam, amikor felém nyújtotta a kezét, csak meredtem rá bambán, míg nem felhúzott szó nélkül és lényegében maga után vonszolt egészen a kijáratig, ahol aztán utunkat állták. Nos, igen... meglepődhettem volna, de egyáltalán nem volt furcsa, hogy kész lett volna fizetés nélkül távozni. Az viszont kicsit meghökkentett, hogy nem vette el a szerencsétlen emlékeit, vagy módosította azokat. Különös egy képesség volt az övé. - Rendben, én állom. Légy a vendégem... - morogtam az orrom alatt és a tárcámba nyúltam, hogy kivegyek egy bankót, amit a férfi kezébe csúsztattam. - A visszajárót tartsa meg! - azzal kitártam az ajtót és intettem a nőnek, hogy menjen csak előre.

In the end you always go back to the people
that were there in the beginning


háthelló ❀ zene: bloodstream ❀ kredit

[/quote]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2017. Apr. 28.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
15
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1547. Jul. 20.
✥ KOR :
470
✥ LAKÓHELY :
nincs állandó lakhelye
✥ FOGLALKOZÁS :
menekülés és túlélés

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Szomb. Ápr. 29, 2017 7:18 pm






To: Derick


My dear old friend... Did you miss me?

- Ha nem lennénk barátok, komolyan megsértődnék ezen a megjegyzésen. – Vontam vállat a szavaira, miszerint én csak egy önző vámpírnő vagyok, aki csak magával törődik. Végül is így volt, de egy pici részlet felett átsiklott. Vele igenis törődtem, még akkor is, ha nem is úgy, ahogyan azt ő szerette volna. Néha felbukkantam az életében, hogy megtudjam, jól van és amennnyiben így volt, tovább is álltam. Fiatal vámpír volt, aki közel 10 év után sem tudta elfogadni, mi is valójában. Azt hiszem, a lelkiismeretemet próbáltam nyugtatni azzal, hogy figyeltem rá. Noha nekem nem is volt olyan. Maximum jó mélyen eltemetve bennem. Néha eszembe jutott Aaron. Vele kellett volna annyira törődnöm, mint most Derickkel. Ehelyett az életemet mentve odalöktem az olaszok elé. Bizonyos értelemben nem bántam ezt a lépésem, hisz még élek és senki sem kaphat el. Skyler Montbrai nem adja könnyen magát, emberek! És vámpírok. Senkinek. Soha. Szóval, igen, törődtem Rickkel. Nem voltam annyira rossz, mint azt ő… gondolta. De nem akartam felnyitni a szemét. Még ha a barátságunk nem is túl őszinte a részéről, mégis úgy éreztem, így jó. Hogy néha eljöhetek hozzá. Lesz, ami lesz alapon.
- Rosszul hazudsz, Rick. – Vontam vállat a szavaira, azonban egy kicsit fel is függesztettem a témát. Az egész éjszaka előttünk volt még, hogy kifaggassam őt. Akár akarta, akár nem, tudtam, mire feljön a nap, mindent el fog mondani anélkül, hogy nekem ki kéne kényszerítenem belőle. A laza stílusára felvontam a szemöldököm, majd hunyorogni kezdtem és így vizslattam. Valamit titkol. Tényleg titkol.
- Hogy meddig…? Ameddig meg nem tudom, amit akarok. – Kacsintottam rá. Nem akartam mindent az orrára kötni, de amúgy konkrétan nem tudtam, meddig akarok itt lenni. Jobb nem feltűnést kelteni és hamar továbbállni. Ez volt az életfilozófiám.
A további maszlagra sóhajtottam egy aprót és szemforgattam. Kötődés, mi? Meg még mit nem. A vége azért enyhén szólva rosszul esett. Szóval én csak egy olyan személy vagyok, aki belerondít a napjába.
- Csak hogy emlékeztesselek, te jöttél ide hozzám és nem én mentem utánad. Ha így nézzük, te rondítottál bele az é napomba. – Reagáltam le a szavait, a továbbiakra meg elmosolyodtam és megbiccentettem a fejem.
- Mindig akad egy-két vacsorának való ostoba… - Vontam vállat, majd összehúztam a szemeimet. – Nem élhetsz örökké félelemben, Rick. El kell fogadnod magad. Élvezd azt, aki vagy. Legyőzhetetlen vagy! Senki sem gázolhat át rajtad. Ki kellene használnod az adottságaid. Bár nem pont a csaj-mágnes képességedre gondoltam. – Újból rántottam egyet a vállamon.
- Nem, nem borzalmas. Inkább… hogy is fogalmazzak? Vicces. Szörnyen vicces, ahogy megöregednek és meghalnak az emberek. Én meg gyönyörű és fiatal vagyok. Örökéletű. Ehhez semmi sem fogható, Derick. És ez az, amit meg kellene végre értened. Nem átokként felfogni azt, ami vagy. Hanem áldásként.
Ahogy fizetett helyettem, elvigyorodtam, majd kihúztam a pubból.
- Milyen kis udvarias fiúka lettél. Régen is ilyen voltál? A végén még magamnak akarlak majd, ha tovább folytatod ezt a lehengerlő stílust. – Kint elengedtem és elindultam az utcán a szimpatikusabb irányba. A városhatár felé vettem az irányt, ahol az elhagyatottabb helyek voltak.
- Nos, Rick. Most már igazán mesélhetnél. Tudom, hogy titkolózol. És ha nem akarod, hogy máshogy szedjem ki belőled, akkor önként elárulod. Becsajoztál? – Tettem fel a kérdést, ami először eszembe jutott. Aligha lehetne más a pakliban: egy lányt biztos, hogy féltene tőlem és nem is hiába. Valamiért úgy éreztem, csak nekem van jogom eldönteni, ki lehet Rickkel. Miért? Mert egykor volt köztünk egy, s más. Még ha nem is volt túl komoly. De az igazi ok talán az volt, hogy tudtam, elveszíthetem azzal, ha valaki máshoz túlságosan is közel kerül. Ezt azonban még magamban sem tudtam bevallani és neki meg, ha tisztában is lettem volna ezekkel az érzésekkel, akkor sem mondtam volna el. Nem szerettem volna, ha másképp tekint rám, mint jelenleg. Ahogy mellette lépkedtem az utcán, a szemem sarkából ránéztem. A farmerem zsebébe csúsztattam a hüvelykujjaim és oldalra biccentettem a fejem, kíváncsi, érdeklődő arccal figyelve őt.




From: Skyler Montbrai


645 szó ❀ Running Up That Hill ❀ kredit




The best things in life aren't things
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://silhouettefrpg.hungarianforum.com

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
9
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1978. Jan. 30.
✥ KOR :
39
✥ LAKÓHELY :
ﻬ Seattle

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Pént. Máj. 19, 2017 12:09 am




Skyler & Derick

Nevetnem kellett, de csak vigyorba görbültek ajkaim és a fejemet ingattam. - Ha nem lennénk barátok, nem mernék ilyet mondani. Félnék, hogy letéped a fejem és a faladra tűzöd. - Na jó, ennyire kegyetlennek azért nem ismertem, de szerettem húzni az agyát, viccelődni vele, ő volt az egyetlen akivel ezt megtehettem, és ez baromi jó érzés volt. De az elmélyült beszélgetés még vele sem ment olyan könnyen, vagy sok alkohol kellett hozzá, vagy sok idő, ámbár megesett már hogy megnyíltam neki. Ami azt illeti, én kevesebbet tudtam róla, mint ő rólam, de ez nem túlzottan zavart, nem akartam erőszakkal kihúzni belőle a múltjai részleteit, vagy a jelenjében vájkálni, elárulta amit el akart árulni, a többi nem számított. Megvoltunk így is, még ha évente csak egyszer is láttuk egymást. Ő viszont érdeklődőbb volt nálam, ami kicsit, vagy... talán nagyon is aggasztott. Nem akartam neki Lauráról beszélni, ami azt illeti, az összes vámpírt távol akartam tartani tőle. Olyan ártatlan volt... és megvolt a saját nyűgje. Nem kellett hogy a nyakában vámpírok lihegjenek a vére vagy a képessége miatt. Meg akartam óvni, s ha már magamtól képtelen voltam, legalább a többitől muszáj volt távol tartanom. - Ugyan, ne nézz már így rám! Mégis mi a francot titkolhatnék előled? Én nem vagyok olyan vagány vámpír, mint te. Nem vándorlok, el sem hagyom ezt a várost, és nekem elhiheted, épp azért vagyok itt, mert unalmas. Egy átlagos város, mindenféle természetfeletti szar nélkül. Nagyrészt, legalábbis. - vontam vállat és direkt nem néztem lefelé, vagy másfelé, mert nem akartam magamra vonni a figyelmét. Persze, nem voltam valami remek hazudozó, de vámpírként pontosan ismertem az árulkodó jeleket. Szerencsém volt, hogy a szívem már nem vert, különben elárult volna nagyon hamar. - Nos, megtudtad. Most már... szóval tudod, elmész? - néztem rá egy pillanatig kétségbeesetten, aztán egy széles vigyorba fordult át arckifejezésem. Felnevettem és reméltem, hogy nem nyír ki a megjegyzésemért. Szerettem én, vele lenni is elég klassz volt, de most... most tényleg nem akartam sokáig itt tudni. Persze úgy sem akartam elengedni hogy nem töltöttünk együtt egy kis időt, és nagyon, de nagyon szerettem volna mindent elmesélni neki, de nem tehettem. Lora érdekeit szolgálta ez is, nem lehettem önző és önthettem ki a szívem-lelkem neki, ha az ő életéről volt szó. - Jaj, Sky... komolyan azt hitted, hogy rólad beszélek? Hm, igaz, néha meg tudod keseríteni az ember életét, meg a frászt hozni rám, ha megjelensz. Te te vagy a legjobb barátom. Valójában az egyetlen, szóval szavad sem lehet. De azok a lányok, vagy bármelyik nő aki ebben a városban él... szóval állandóan rettegek, hogy belebotlok olyanba, aki nem kötődik másik férfihoz. Gyűlölöm ezt a szar képességet. Nem akarsz cserélni? - Szokás szerint elvicceltem a kitörésem végét. Egyáltalán nem szerettem panaszkodni, de néha egyszerűen nem bírtam tovább. - Haha. Pedig azt tényleg ki tudom használni. Nem mintha túlzottan örülnék neki. Mi lesz akkor, ha beleszeretek valakibe? - tettem fel a kérdést ezúttal komolyan. Azt már nem tettem hozzá inkább, hogy valószínűleg már megtörtént és belehabarodtam valakibe... egy emberbe. Eszem megáll! Belegondolni is rossz volt, mi minden sülhet el balul, inkább megpróbáltam nem belemerülni a lehetőségekbe. - Te voltál már szerelmes, Skyler? - fogalmam nincs, honnan jött a kérdés, de muszáj volt megkérdeznem, legfeljebb nem válaszol rá. Kíváncsi voltam és nagyon be voltam szarva a saját érzéseimtől, megnyugtatott volna, ha azt mondja igen, ő is keresztülment már mindezen. Persze fogalma sem volt, velem mi történik, de mégis... Figyelemelterelésre volt szükségem és valakire, aki megért. Ebben Sky jó volt. - Sajnálom, én... túlzottan emberi vagyok. - megnyaltam az ajkaimat és próbáltam nem nagyon kiakadni azon, amit az imént mondott. Vicces. Még hogy vicces! Nem értettem vele egyet. - Idővel talán én is így látom majd az embereket. De egyelőre csak szomorú, hogy én jó eséllyel sosem halok meg, ők pedig hullanak, mint a legyek. Ez engem kicsit kiborít. - felsóhajtottam és igyekeztem kevésbé hangulatromboló lenni. De mégis kivel kellett volna ilyenekről beszélnem, Laurával? Persze, halálra rémíteni a hülye, negatív, depressziós gondolataimmal. Arra volt szüksége, semmi másra, mikor most tudta meg hogy mi vagyok és hogy rajtam kívül még mennyi vámpír rohangál odakint, emberekre leselkedve és vadászva. - Ha nem bánod hogy osztoznod kell rajtam a világ összes olyan nőjével, aki nem kötődik senkihez... - Utáltam az egészet, tényleg. Nagyon. Nem akartam arra gondolni, mi lesz ha Lora szembesül mindezzel, de sajnos túl gyakran jutott eszembe, szinte minden egyes nap. - Na, remek. - torpantam meg a járda közepén és a szemeimet forgattam kitárt karokkal, amik végül nagyot csattantak a lábaimon, ahogy nagy erővel leengedtem őket. - Igen, Sky. Találkoztam egy csodálatos lánnyal, szerintem bele is szerettem, de... sajnos megettem. - Mutattam rá a tényre, mennyire szerencsétlen az életem. És hogy mennyi esélyem van a boldogságra. - Versenyezzünk a városhatárig és akkor talán beszélhetsz velem komolyabban. De előbb együnk, éhen halok! - azzal futásnak eredtem, ha követett, ha nem, nem álltam meg. Ezzel is próbáltam húzni az időt, egy rövid ideig így nem kellett a hazugságokkal foglalkoznom.

In the end you always go back to the people
that were there in the beginning


háthelló ❀ zene: bloodstream ❀ kredit

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2017. Apr. 28.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
15
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1547. Jul. 20.
✥ KOR :
470
✥ LAKÓHELY :
nincs állandó lakhelye
✥ FOGLALKOZÁS :
menekülés és túlélés

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Vas. Máj. 28, 2017 2:38 am






To: Derick


My dear old friend... Did you miss me?

- Nos, nincs kizárva. – Reagáltam a megjegyzésére, a továbbiakra meg hunyorogva, gyanakvón méregettem. Továbbra sem hittem neki. Nem tudtam, mivel kapcsolatos, amit titkol, de zavart, hogy nem osztja meg velem. Méghozzá nem is kicsit. Talán pont azért, mert ritkán látom és ilyenkor, ha megejtem az éves találkozót, hirtelen mindenről tudni akarok. Tudni akarom, mi történt vele, milyen az élete, hogyan birkózik meg a vámpírléttel… egyes egyedül. Mert hát gyanítottam, hogy társat nemigen talált magának. Az is lehet, hogy nem is keresett. A kérdése és a kétségbeesett arca rázott vissza a valóságba.
- A-a. – A mutatóujjammal is intettem. – Nem, mert még mindig nem tudok semmit arról, mi folyik itt. Na, Rick, ne legyél gyáva, bökd ki, mi bánt. – Megejtettem egy félmosolyt felé, remélve, hogy végre beszélni fog. Sóhajtottam egy aprót, közben persze tovább haladtunk a városhatár felé.
A szavakra először nyitottam a szám és rávágtam volna, hogy még szép, hogy rólam beszélt, de a további szavai kicsit „meghatottak”. Mármint az a része, hogy a legjobb barátjának tart. Meglehet, nekem is csak ő volt, de nem hittem, hogy pont ő fog nyíltan dobálózni ilyen kifejezésekkel, mint „legjobb barát”. Ami a képességére tett megjegyzést illette, elvigyorodtam.
- Nekem jól jönne. Bár, a vonzerőmmel még így is képes vagyok minden pasit az ujjam köré csavarni. – Jegyeztem meg önbizalommal telve, majd összehúztam a szemeimet. Ez a kérdés… nem volt mit gondolkoznom rajta.
- Rick, az hatalmas szívás lesz neked. Még ha bele is szeretsz valakibe, mégis honnan tudnád, hogy ő miért van veled? Azért, mert tényleg szeret vagy csak épp a képességed vonzza őt hozzád? Azt ajánlom, dobd sutba az érzelmeket és a szerelmeket, mert semmi értelme. – Mondtam ezt én, aki ki tudja hány éve odavoltam valakiért, aki talán már nem is létezik. Szemforgattam, ekkor érkezett a kérdés, így egy fél pillanatra megütköztem. Hát, izé, majd pont neki vallom be, hogy igen? Nem. Bár ő is elég őszinte volt velem, így gondolkozóba estem.
- Talán igen, talán nem. Talán most is épp azon vagyok, hogy… - És elharaptam a mondat végét. Nem. Miért kellett volna nekem őszintének lennem, mikor ő rohadtul nem volt az velem? Titkolózott. Morzsákat hintett el, azokkal szúrta ki a szemem, de végeredményben a sötétben tapogatóztam.
- Tényleg túlzottan emberi vagy. Segítsek kiölni belőled a maradék emberséged? – Fordultam be elé és a mellkasára tettem a kezem, így néztem fel rá, majd az ajakira, végül újra fel rá. Egészen közel hajoltam.
- Ne törődj már másokkal, Rick. Komolyan. Ők törődnek veled? Hát lefogadom, hogy nem. Csak én. Már amikor engeded. – Vontam fel a szemöldököm, majd hátrébb léptem tőle. – Nem osztozok. Levadászom őket, ha a közeledbe jönnek. – Kacsintottam. Hogy ez mennyire volt vicc tőlem vagy mennyire sem, valószínűleg Rick is meg tudta állapítani. Én komolyan gondoltam mindig mindent, amit mondtam.
A viccelődésére sóhajtottam és kissé tanácstalanul bámultam rá. Most tényleg szerelmes lett és megette a lányt, vagy csak ezzel tereli valami másról a figyelmem? Nem tudtam hova tenni és máris menekülőre fogta.
- Hé! – Kiáltottam utána, majd futásnak eredtem és igyekeztem beérni. – Ennyivel nem rázol le! – Morogtam szinte panaszosan, de valahol élveztem is ezt a fogócskát Rickel, így hamar mosolyra görbültek az ajkaim. Ahogy beértem, a karja után nyúltam, megragadtam és magamhoz rántottam.
- Előlem úgysem szöksz meg, hisz nem adtam rá engedélyt. Tudod, hogy hozzám tartozol. – Bizonyos értelemben, persze. – Hagyjuk későbbre a vacsorát, most információkra szomjazom. De előre szólok, ha tényleg valami love storyról van szó, az a csaj halott. Felesleges érzelmeket táplálnod olyanok iránt, akikről nem tudod biztosra, hogy viszont szeretnek. Érted? – Kicsit Wyattet juttatta eszembe az, amit mondtam. Volt egy időszak, amikor nem tudtam eldönteni, mi is van köztünk. Főleg abban az időben nem, amikor módosítottam az emlékeit. Azt hiszem, valami mást is sikerült módosítanom, olyat, amit nem lett volna szabad. Az arcom kissé gondterheltté vált, de alig néhány röpke pillanatra csak, majd vonásaim újra megkeményedtek. Rick karját azonban nem eresztettem és közelebb is léptem hozzá, így vártam, mit is felel, reagál.




From: Skyler Montbrai


651 szó ❀ Running Up That Hill ❀ kredit




The best things in life aren't things
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://silhouettefrpg.hungarianforum.com

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
9
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1978. Jan. 30.
✥ KOR :
39
✥ LAKÓHELY :
ﻬ Seattle

TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   Pént. Júl. 14, 2017 4:10 pm




Skyler & Derick

Amióta megláttam Skylert és szóba elegyedtünk, egyszer-kétszer megfordult a fejemben, hogy ha mi ketten úgy igazán egymásra találunk romantikus értelemben véve, vajon Laura nagyobb biztonságban lenne? S hogy ez csak saját magam megnyugtatására szolgált, vagy sem, nem tudtam, de úgy gondoltam, hogy ha nem találkozik velem, a képessége felemésztette volna rövid időn belül. Hiszen nem randizhatott, még ha esélye sem volt a boldogságra vagy a szerelemre egy emberfeletti billoggal, amitől nem tudott megszabadulni. Szüksége volt rám - szerettem ezt hinni, az pedig nem volt kérdés, hogy nekem is rá. Ahogy a legjobb barátomra - néha elég nevetséges volt így neveznem őt - is szükségem volt. Amíg nem érkezett meg, nem is sejtettem, hogy pont őrá lenne szükségem. Néha téényleg csak púpnak éreztem a hátamon, egy koloncnak, amitől az évek alatt nem tudtam megszabadulni, de akármilyen borzalmas természete is volt, ő értett meg egyedül. Rá támaszkodhattam, még ha csak egy évben egyszer is, de többé-kevésbé ott volt nekem, amikor szükségem volt rá. Ezért azt hiszem mindig is hálás leszek neki. S ezt hangosan valószínűleg soha nem ismerném be, hacsak nem tart izzó fáklyát a fejemhez. De talán még akkor sem. Válaszára csak vállat vontam egy amolyan „tudtam én” arckifejezéssel fűszerezve. Azért még én sem húznék ujjat vele. - Játszhatjuk ezt a játékot, Sky. De ha nem akarsz megkínozni, akkor azt hiszem a válaszom továbbra sem fog változni. Csak tudod, elegem van. Tíz éve vagyok vámpír, de emberként már középkorúnak számítok. Soha nem lesz normális kapcsolatom. - nevettem fel keserűen, lemondóan. Még Laurával sem, jegyeztem meg magamban. Ő ember, én vámpír vagyok. Nem lenne pofám olyanná tenni, mint amilyen én vagyok, pláne nem ezzel a kicseszett adottsággal. Eleinte imádtam, de azóta annyi minden változott. Eltelt tíz év és talán kezdett benőni a fejem lágya. Nem vágytam arra, hogy minden éjjel másik nő legyen az ágyamban, akik csupán a kinézetem és a képességem miatt akartak velem lenni. Nem én voltam a megfelelő ember számukra, csupán egy hatalmas hiba. - Neked nem kötelező használni a képességed. De mi lenne, ha automatikus lenne? Ha mindenki, akivel találkozol, elfelejt, mert kitörlődsz az emlékeiből? Csupán egy szellem volnál, egy magányos kísértet. Valami ilyesmit érzek én is. - sóhajtottam, de magamra erőltettem egy gyenge mosolyt, mert képtelen voltam tovább keseregni. Nem akartam elrontani a találkozást, de vele egyszerű volt beszélni, néha meg sem kellett erőltetnem magam. Persze mindent nem árulhattam el neki, bármennyire is szerettem volna.
Nem csak Lora és a titka miatt, de a biztonsága miatt is. Az igazat megvallva féltettem Skylertől, ahogy a többi vámpírtól is. Egy pillanatra, vagy talán hosszabb időre elmerengtem a szavain. Aztán megráztam a fejem. - Nem hiszem, hogy képes lennék erre. Csodálatos lenne, ha nem lennék gyáva és meg mernélek kérni, hogy módosítsd a memóriámat. Ha tehetném, nem gondolnék erre és nem éreznék, de… ha ezt megtennéd… ismerem magam. Tudom, hogy akkor is érezném ezt az ürességet. Szóval meg kell tanulnom élni vele, azt hiszem. És közben megpróbálni nem elveszíteni a fejem. - vigyorogtam, mert nagyon egyszerű lett volna átadni magam a kísértésnek, a vér hívó szavának. Embereket ölni bűntudat nélkül, csak a vérnek élni, tényleg nem törődni az érzelmekkel, de én nem ilyen voltam. Nem akartam ilyen lenni, így hát nem adtam meg magam a kísértésnek.
A fogócska hamar véget ért, miután Skyler utolért és magához rántott. Szerettem volna, ha egyszerűbb lenne az élet. Megkaphattam volna őt is, de azt hiszem nem ez volt megírva nekünk. Régen úgy hittem, hogy mi alakítjuk a sorsunkat, de aztán ráébredtem, hogy nem irányíthatunk mindent. Van, amit nem mi döntünk el. Az érzések is ilyenek, nem irányíthatjuk őket, pedig ha lehetne… az én választásom Skyler lenne. Ahogy azt mondta „hozzám tartozol”, megpróbáltam felidézni az érzést, milyen volt vele lenni. Kinyúltam felé, végigsimítottam az arcát aztán ahol a kezem érintette, megpusziltam. Csak a barátom volt, mert nem működne köztünk a dolog, de jó érzés volt kacérkodni vele. Ilyenkor elfelejtettem, hogy nekem sosem lesz olyan szerelmi kapcsolatom, ahol ilyen viszonyt ápolhatok a lánnyal, akiért odáig vagyok. Nem tart majd legjobb barátjának, mert az első adandó alkalommal meg fogom bántani akaratlanul. Felsóhajtottam, és hátat fordítottam neki. - Nincs szó semmiféle love storyról, erről biztosíthatlak. Mégis ki a fene akarna tőlem bármit is? Általában szitokszavakat vágnak a fejemhez, néha kezük ügyébe akadó tárgyakat is, de szerelemmel senki sem dobálózik. Ismersz. - beszéd közben visszafordultam felé, sötét szemeim szinte izzottak a haragtól. Nem tudtam letagadni, mennyire dühös vagyok saját magamra és az egész világra. Pedig megpróbáltam, de mégis hogy titkolhatnék el ilyen erős érzelmeket előle? Skyler annak ellenére is fogta a karomat, hogy oda-vissza fordultam, én pedig lenéztem a kezeinkre, de nem szóltam többet. Nem árulhattam el neki, és úgy éreztem beleőrülök, ha magamban kell tartanom.

In the end you always go back to the people
that were there in the beginning


háthelló ❀ zene: bloodstream ❀ kredit

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content


TémanyitásTéma: Re: Black Rose Pub   

Vissza az elejére Go down
 

Black Rose Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Szépségverseny [Event]
» White Rose [KÖZÖSSÉGI CÉH]
» Képek
» anastasia rose steele
» Natasha Romanoff ~ Black Widow

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Városaink :: Seattle :: Belváros-