***

*Embereknél ritkán van sok köszönet abban, ha valakinek éjjel egy környékén jelez üzenetet a mobilja, de vámpírokról lévén szó, nálunk mondhatni hozzátartozik a rendes ügymenethez. Mivel nincs szükségünk alvásra, ezért az éjszaka épp olyan alkalmas beszélgetésre és időtöltésre, mint bármelyik másik napszak, legfeljebb fel kell kapcsolni némi villanyt, ha épp túlságosan felhős az ég.
Most mégis komoly okból hívtam haza minden családtagomat, és a konyhaasztalnál ücsörögve várom őket, nem felelve kérdéseikre mindaddig, míg teljes nem lesz a létszám. Mármint, annyira teljes, amennyire mostanában lehetséges... Ujjaim között egy fölösleges, sosem használt bögrét forgatok (ajándékba kaptam egy kórházi karácsonykor), és lassan végignézek mindegyikükön, hagyom, hogy tekintetem elidőzzön, beiszom látványukat, a részleteket, hagyom, hogy az irántuk érzett szeretet megtöltsön. Hálás lehetek, hálás is vagyok, amiért az életem (halálom) részei lehetnek ezek a csodálatos "emberek". Mindegyikükre rámosolygok, aztán belekezdek.
- Néhányatok talán nehezményezni fogja a bejelentésem - siklik pillantásom Jasperre és Rosalie-ra. - Azonban a döntésem végleges, és nem áll szándékomban megváltoztatni. Valaki segítségért fordult fordult hozzám, én pedig teljes támogatásomról biztosítottam, amint az kötelességem, és saját késztetésem is volt. Ennek fényében legyetek türelmesek. - Empatikusat nem mondok, mert abból Jasper esetében éppenséggel túl sok is van. Bizonyára most is érzi, hogy nyugodt felszínem alatt bizony idegesség lapul, s tartok a reakcióktól. Sejtem, hogy Esme ki fog csattanni az örömtől a gyermek ígéretére. Sejtem, hogy Rosalie, az örök feminista, rezonálni fog a fogantatással kapcsolatos történetre. Úgy vélem, Edward tanult Nessie esetéből és az élet mellé fog állni tiltakozás helyett. Valószínűsítem, hogy Emmettet inkább a balhé lehetősége fogja felvillanyozni. Jasper esetében meg szó szerint bármi megtörténhet, amilyen labilis mostanságban. De ezek csak sejtések mindaddíg, míg a gyakorlat meg nem mutatja a valóságot. - Leah Clearwater áldott állapotban van. Egy vámpír, feltehetően ragadozó, egy szerette alakját felvéve ejtette teherbe, akaratán kívül, s ez önmagában is rendkívül traumatikus tapasztalat volt számára. Fél, hogy a méhében növekvő hibrid miatt a falkája meg akarná ölni, fél, hogy mit fog mindez jelenteni őrá nézve, és mindenekelőtt össze van zavarodva. - Ismertetem a helyzetet, szinte tárgyilagosan, s tartok egy kis hatásszünetet, mielőtt folytatnám. Nagyjából úgyis kitalálhatták már, mi fog következni. - Minden tényezőt figyelembe véve a védelmembe vettem Leaht mindent tekintetben. Egyelőre úgy tűnik, hogy meg fogja tartani a gyermeket, úgyhogy orvosilag is elfogadtam páciensemnek. Vámpírként, természetfelettiként és családfőként is biztosítottam róla, hogy megvédem őt és a születendő gyermeket, ha úgy hozza a szükség. Ennek érdekében pedig felajánlottam neki, hogy költözzön hozzánk, legalább amíg a falkájával rendbe nem jön a kapcsolata, amit ideiglenesen elfogadott - dobom le a bombákat, egyiket a másik után. - Természetesen mindezt csak a saját nevemben tettem. Titeket senki és semmi nem kötelez rá, hogy védelmezzétek őt, vagy hogy egyáltalán elviseljétek a közelségét - teszem hozzá, és elhallgatok, várakozom. Mindannyiuknak van hová mennie, ha úgy döntenek, hogy ezt az időszakot inkább máshol töltenék el, ami engem mérhetetlenül elszomorítana, de mindig is tudtuk, hogy az együttlétünk önkéntes, ki-ki jön-megy kedvére. Emmett és Rose több évet töltöttek már mézeshetekkel, tőlünk távol, mint egy átlagos házaspár összesen vakáción, Edward is magánúton járt az élete bizonyos szakaszában, Alice és Jasper pedig szó szerint egy másik életstílusból érkeztek közénk. De bízom benne, hogy nem ösztönből és első ellenállásból reagálnak majd - vagy ha azt is teszik, akkor pár nap alatt lenyugszanak és újra végiggondolják majd a helyzetet, józanabb szemszögből. Ami azt mondja, hogy kötelességünk segíteni. Nessie sem lenne most közöttünk, ha senki nem áll akkor Bella mellé, nem igaz?*