Nem vagyok átlagos. Fiatal korom ellenére sok mindenen mentem már keresztül, és az átélt dolgok formáltak olyanná, amilyen ma vagyok.

Két énem van, ha lehet így nevezni. Egy, amit kevesen látnak, többnyire csak azok, akiket szeretek, és, akikben teljesen megbízok, és egy másik, amit mindenki más ismer, főként olyanok, akiket inkább nem engedek közel magamhoz. Az utóbbiak vannak többen, mivel nem vagyok túl szociális alkat, éppen ezért nem könnyen nyílok meg mások előtt, és nehezen kötök új ismeretségeket is. Annyi csalódás ért már, hogy képtelen vagyok megbízni az emberekben, így a kapcsolataim is inkább nevezhetőek felszínesnek, mintsem igazinak, és valódinak. Viszont, akiket sikerül közel engednem magamhoz, tényleges, és teljes bizalmamat élvezik, ha kell, akár az életemet is rájuk merném bízni, a csalódástól való félelem nélkül. Ők általában mindent tudnak rólam, ismerik a múltamat, hogy honnan, és miért jöttem, és anélkül, hogy bizonyítanom kellene nekik, elfogadnak így, ahogy vagyok.
Amúgy nem lenne baj velem. Szórakoztató egyéniség vagyok, ha úgy alakul, akikkel kell, azokkal kedvesen viselkedem, és folyamatosan mosolygok, de, akikkel nem egyezik a véleményem, és, akik a szimpátiámat sem nyerik el, azokkal igen is tudok gonosz lenni, akár az életüket is megkeserítem, ha kell. Ahogy hozzám viszonyulnak, én is úgy állok hozzájuk, nincs ebben semmi fifika.

Ha a külsőmet nézzük, akkor már mondhatnám, hogy átlagos vagyok, bár ki hogy látja.
Kék szempárom hosszú, barna hajjal van keretezve, amit általában kiengedve, egyenesen, vagy hullámosan hordok, ahogy éppen kedvem tartja, az is előfordul, hogy egy egyszerű lófarokba, vagy kontyba fogom. Ritkán sminkelek, ha mégis, akkor leginkább a szemeimet, és az ajkaimat emelem ki.
Azt sem mondom, hogy inkább az öltözködésemmel tűnök ki a többiek közül. Egyaránt szeretek nőies, a formáimat igencsak megmutató ruhadarabokat hordani magas sarkú cipővel, és pólóban, melegítőnadrágban, és tornacipőben flangálni, akár otthon, akár máshol vagyok.

Belsőleg, és külsőleg is igen változatos vagyok, mégiscsak az előbbi az, amiben nem vallom magam átlagosnak, hanem inkább elhiszem, hogy tényleg más vagyok, mint a többiek.

Ahogy az autó ablakának támasztom a fejemet, és lehunyom a szemeimet, előtör belőlem a múltam, amit túlságosan is hirtelen hagytam magam mögött, minden egyes jó, és rossz emlékével együtt.

Alig kezdtem el az általános iskola harmadik osztályát, mikor apa meghalt, és nem sokkal később anya hazaállított egy férfival. Akkor már mindketten alkoholisták voltak, utóbbi erőszakos is, így sem én, sem pedig a testvérem nem kedveltük őt, mégis hónapokig tűrtük, hogy rosszul bánjon velünk, és testileg-lelkileg is megcsonkítson minket. A bátyám, Dean pohara telt be előbb, mégiscsak kamasz volt már akkor, és bár sokat nem tudott volna a férfi ellen tenni, mégis megszabadított minket tőle. Elszöktünk az anyánk elől, és előle, jó messzire mentünk, ahol egy teljesen új életet kezdtünk. A bátyám volt, aki eltartott minket, és mivel még a felnőtt kort sem érte el, csak kétes munkával tehette ezt, így hamar bekerült az alvilág karmai közé. Később, mikor már én is tinédzserré váltam, már akkor a maffia egyik ismert embere vált belőle. Nem is volt kérdés, hogy egyszer én is belekeveredek majd közéjük, akármennyire is nem akarta, hogy így legyen, én meg amúgy is vonzottam a bajt.
Először az egyik iskolatársam, és akkoriban az egyetlen barátom társasága volt, ami megmentett a legrosszabbtól, de hiába kaptam még egy esélyt, később maga a bátyám volt az, aki elrontott mindent azzal, hogy rám bízta egy kábítószerszállítmány átadását, pedig nagyon jól tudta, hogy már nem csak a cigaretta, és az alkohol rabja vagyok, hanem a drogé is, aminek, szó szerint a karjaiba lökött. Meg azé a férfiéba is, akivel évekkel ezelőtt volt egy egyéjszakás kalandom, majd, akinek az ágyába önként, és dalolva az unokatestvérem került, hogy aztán a szülésbe belehalva, egy fiúnak adjon életet. Mikor már azt hittem, hogy soha többé nem látom már, besétált a sikátor romos épületébe, és átvette tőlem a szállítmányt, majd magával vitte a szívemet is a szenvedélyes éjszakánk után.

Csak egy valamit felejtettem el elárulni neki, hogy az egyik zacskó tartalma igen csak megfogyatkozott a várakozási idő alatt, aminek meg is lett az eredménye. Azért is ülök most mellette, és a fia mellett a lopott autóban, hamis igazolványokkal, és papírokkal, és tartunk egyenesen egy alig ismert kisváros, Forks felé, hogy mindketten új életet kezdhessünk, lényegében egymással.