Épp most tévedtél az ország egyik legnagyobb, ha nem az egyetlen Twilight témájú fórumára, ami egyaránt dolgozza fel a könyvek és a filmek eseményeit. Ugyanakkor mi egy kicsit más irányba vittük el a történetet, így érdemes elsőként a világleírást elolvasni, rögtön a szabályzat után! Oldalunk már négy éve üzemel, bár nemrégiben be kellett iktatnunk egy költözést, s ezáltal nagyon sok minden változott; két új faj került bevezetésre, valamint számtalan új, egyéni canon karakter. Ha megtetszettünk, bátran regisztrálj fel, a staff áll a rendelkezésedre, s egészen biztos, hogy befogadó közösségre lelsz nálunk! (;
A fórumon található leírások, kódok mind a Twilight after dark tulajdonában állnak. Nem keveset dolgoztunk a kinézetünkön, tisztelj meg bennünket azzal, hogy feltüntetsz minket, ha megihlet a design egy része. Néhány kód alapja Lénától származik, míg a design többi része és a fejléc Alice munkájának gyümölcse. További segítséget nyújtott nekünk Sigmund, tanácsaival és kódjaival, Winnie, aki nélkül az utolsó bejegyzéseink modul nem lenne formázva és Jasper, aki a fórum trailerét készítette. Hálásak vagyunk nektek, köszönjük!
Ki van itt?
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
Annyira egysíkú és sivár minden ebben a kastélyban, hogy az már fáj. Gyakran gondolok arra, mennyire jó lenne nem itt lenni, de persze minduntalan visszatérek megingathatatlan bizonyosságomhoz, hogy itt fogom leélni öröklétem minden hátralévő pillanatát. Hová is mehetnék? Kivel? Miért? Sosem engednék el az emberfutárukat, és ez így is van rendjén. A vámpírok is szeretik a "hasukat". Most azonban mégis különleges küldetés részese lehetek, Aro magyarázata szerint azért, mert tudja, hogy mennyire zavar a bezártság (persze ez nyilván egy nagyon lebutított verziója az igazságnak, de hiszen minden gondolatomat és érzésemet ismeri, szóval még ha akarnék, se tudnék titkolózni képességének hála, így örülhetek, hogy finoman fogalmaz) és szeretne ezen enyhíteni. Még útitársat is kapok magam mellé, méghozzá egy nagyon különleges gárdatag személyében, aki nagyon közel áll hozzá - Renatat küldi el velem, hogy segítsünk neki "új tehetségek fellelésében". Meg kell valljam, tetszik ez a feladat, és rám nem jellemző lelkesedéssel készülök fel az útra, majd sétálok ki a folyosóra, a megbeszélt helyre, hogy aztán találkozzak is majd Aro testőrével, aki szintén igazán bámulatos képességgel bír. -Renata, késésben vagy.- közlöm talán a körülöttem lévő falakkal, talán a címzettel, hiszen nem tudhatom, mennyire van közel vagy távol ebben a pillanatban, legalábbis nem lehetek biztos benne. Ebben a kastélyban minden visszhangzik, mégis minden gárdatag szinte képes hangtalanul közlekedni.
Egyáltalán nem megszokott, hogy Aro arra kér, hagyjam el a kastélyt, de akadnak napok, mikor hosszabb pórázra enged. Ezúttal Heidi volt az útitársam, hogy miért épp ő, nem tudtam, de semmi problémám nem volt vele. Ahogy senki mással sem a kastélyban. Én mindenkit megtűrtem, konfliktusaim is alig voltak, egy szellemhez hasonlítottam a kastélyban, vagy inkább Aro árnyékának. Alig észrevehető, csöndes, érzelemmentes megfigyelő és védelmező voltam, általában semmi több. Komótosra fogtam a készülődést, lassú, emberi mozdulatokkal kanyarítottam magamra az ébenfekete köpenyt a csuklyával együtt, de csak azután, hogy befejeztem a festményt, amihez ezúttal valódi festéket használtam, egész sötét színeket, természetesen a vörös sem maradhatott el a képről. Néhány percig még nézegettem az általam kreált mesterművet, aztán egy aláírást biggyesztettem a jobb sarkába egészen apró, gyöngy betűkkel, s ezután hagytam csak el a lakrészem. Kicsit megszaporáztam a lépteim, de a legalsó folyosón már lassú mozdulatokkal közelítettem meg Heidit. Nem volt sürgős dolgunk és ki akartam élvezni minden egyes pillanatot, mert nem sűrűn adódott alkalom rá, hogy elhagyjam a kastélyt. Az utóbbi időben Bella miatt kicsit gyakoribb volt, de még mindig úgy éreztem, hogy meg kell becsülnöm a szabadnapjaim. Nem mintha nem szerettem volna Aro közelében tartózkodni, de az utóbbi időben jobban szerettem, ha volt némi távolság a mesterem és köztem. - Mi ez a nagy sietség, Heidi? - feleltem a sürgetésére, mielőtt még láthatott volna, de a következő pillanatban felbukkantam hirtelen gyorsasággal és épp előtte fékeztem le. Aro egyáltalán nem mondta, hogy sürgős dolgunk lenne, sem azt, hogy mikorra érjünk vissza. Nyugodt voltam, a sötétség egészen a hatalmába kerített, az érzelmeim távol voltak, a higgadtság pedig csak úgy áramlott belőlem. Ráérősen nyitottam ki a vaskos faajtót az előtér végén és intettem Heidinek, hogy fáradjon előre. Odakint már félhomály telepedett a világra, nem volt fontos, hogy a csuklya eltakarjon minket, de azért nem löktem hátra a fejemről. Biztonságot nyújtott, szerettem viselni.
Kezdőlap
