Lentebb látszik, milyen volt a karakter gyerekként/kiskamaszként, de hogy milyenné fejlődött, mik a szándékai, stb., azt teljességgel az elvivőre bízom. Akár szerelmi szálat szeretne köztünk, akár valami profánabbat vagy éppen kegyetlenebbet, a lehetőség mindenre adott. Csak kérlek happold el hamar a kis drágámat
Kétéves korod óta ismerlek, már korábban is vigyáztam rád, mikor látogatóba jöttetek La Pushba (baráti szívességként), és hatéves korodban [AU eltérés az eredeti sztoritól, ha nem bánod] történt meg kettőnk között a bevésődés, rögtön, ahogy már farkasként megláttalak. La Pushba költöztél emiatt, én pedig azóta is melletted vagyok, szorosabb kötelékben és oltalmazóbban, mint akár a saját családod. A kapcsolatunk hosszú ideig volt ideális, a kamaszkorod eléggé megtépázta az idegeimet és a bizalmamat is erősen aláásta irányodban, de még mindig az életem középpontja vagy, ez ellen nem tehetek (nem is akarhatok tenni) semmit. Te irányítasz, te döntöd el, mi lesz kettőnkből és kettőnk között; és ezzel tökéletesen tisztában vagy, hiszen alaposan kiismerted, kikísérletezted a viszonyunkat, pontosan tudod, hogy a bevésődés szálának szakítószilárdsága a végtelenhez közelít. Már csak az a kérdés, mihez kezdesz ezzel a tudással?

Idézet az ET-mből: "Claire... a föld kifordult a négy sarkából és körülötte rendeződött újra az első pillanattól, hogy megláttam. Imádom, nincs még egy olyan cuki (és még egy olyan elkényeztetett!) királykisasszony a földön, mint ő. Még szerencse, hogy a családja tudja, mi ez a farkas-bevésődés dolog, különben tuti kiheréltek volna, miért "legyeskedem" annyit a kétéves lányka körül. Még jó, hogy lassan felcseperedik... (...) Olyan vagyok számára, mintha a bátyja lennék. Nem is vágynék többre, ha... ha nem fordítana rám egyre kevesebb figyelmet. Persze, az élethez hozzátartozik, hogy már nem én vagyok az egyetlen bizalmasa, sem az egyetlen fiú az életében, de azért fáj ez is. Főleg, mert miatta maradtam itt, lemondtam minden álmomról a kedvéért. Tudom, ezért nem kéne viszonzást elvárni, szar alak vagyok, de mégis megteszem. Azt szerettem volna, ha ugyanolyan kizárólagos lehetek az ő életében, mint ő az enyémben."

Idézetek Quil régebbi reagjaiból:
"Még mindig forr bennem az indulat, miközben Claire-en rágódok. Mindent lenyeltem tőle, pedig az utóbbi időben kezdett kifejezetten undok lenni velem. Csak kamaszodik, nyugtatgattam magam, de egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy inkább a hatalmát próbálgatja. Rajtam."
"Utálom a női könnyeket, szimpla érzelmi zsarolás az egész, és még jobban gyűlölöm, hogy Claire is tudja, hogy ez mit okoz bennem, mégsem átallja folyton műhisztikkel és műkönnyekkel borzolni az idegeimet. Még meg is érteném, ha lenne rá oka, de... nincs! Egyáltalán semmi! Néha mintha tényleg semmi más oka nem lenne, mint röhögni azon, hogy engem kikészít."
"Szokásos mentsváram és nyugihelyem, Claire szobája most nem áll rendelkezésemre - mégpedig azért, mert bevésődésem egy osztálytársával szervezett magának közös programot. Nem is akármilyen osztálytárssal - azzal a fiúval, aki annyira tetszik neki. Én meg majd' felrobbanok a puszta gondolattól is, így inkább ismét meglódulok, hogy pár újabb kört letudjak, mielőtt farba harapok valakit. A srácot, kezdetnek. Pedig az első pár évben mennyire rózsaszín ködben láttam ezt az egész cécót! Sosem gondoltam volna, hogy idáig jutunk Claire-rel."
"Claire nem a szerelmem. Sokkal több annál, a lelkem másik fele, persze, hogy azt akarom, hogy boldog legyen. De miért nem tud boldog lenni az én társaságomban?"