Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
:: Elfelejtettem a jelszót!
Üdvözlünk!
twilight after dark
Épp most tévedtél az ország egyik legnagyobb, ha nem az egyetlen Twilight témájú fórumára, ami egyaránt dolgozza fel a könyvek és a filmek eseményeit. Ugyanakkor mi egy kicsit más irányba vittük el a történetet, így érdemes elsőként a világleírást elolvasni, rögtön a szabályzat után! Oldalunk már négy éve üzemel, bár nemrégiben be kellett iktatnunk egy költözést, s ezáltal nagyon sok minden változott; két új faj került bevezetésre, valamint számtalan új, egyéni canon karakter. Ha megtetszettünk, bátran regisztrálj fel, a staff áll a rendelkezésedre, s egészen biztos, hogy befogadó közösségre lelsz nálunk! (;
Trailer
twilight after dark
Minichat
Oszd meg gondolataid!
Utolsó bejegyzéseink
Táborhely

Today at 4:41 pm

A Volterrából be- és kivezető autóútvonal

Vas. Júl. 23, 2017 8:09 pm

A kastély bejárata

írta:Admin
Pént. Júl. 21, 2017 4:18 pm

Törölt és figyelmeztetésben részesített felhasználók

Hétf. Júl. 17, 2017 2:18 pm

Black Rose Pub

Pént. Júl. 14, 2017 4:10 pm

Shadowhunters FRPG

Csüt. Júl. 13, 2017 10:26 am

Tengerpart

Hétf. Júl. 10, 2017 10:28 am

Park

Hétf. Júl. 10, 2017 10:27 am

Lynne Mckendry - Palvin Barbara

Pént. Júl. 07, 2017 12:14 am

Carlisle irodája

Hétf. Júl. 03, 2017 9:05 pm

Facebook
csatlakozz hozzánk!
Már elérhetőek vagyunk itt is, s a könnyebb elérhetőség érdekében ajánlott csatlakozni, természetesen nem kötelező. Mindenkit szívesen látunk csoportunkban, ha van kedvetek, gyertek bátran!
Nyerteseink
gratulálunk nektek!

Similar topics
Szószámláló

Credit
tiszteld a munkánkat!
A fórumon található leírások, kódok mind a Twilight after dark tulajdonában állnak. Nem keveset dolgoztunk a kinézetünkön, tisztelj meg bennünket azzal, hogy feltüntetsz minket, ha megihlet a design egy része. Néhány kód alapja Lénától származik, míg a design többi része és a fejléc Alice munkájának gyümölcse. További segítséget nyújtott nekünk Sigmund, tanácsaival és kódjaival, Winnie, aki nélkül az utolsó bejegyzéseink modul nem lenne formázva és Jasper, aki a fórum trailerét készítette. Hálásak vagyunk nektek, köszönjük!
Ki van itt?
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Noah William Morgan

A legtöbb felhasználó (51 fő) Kedd. Máj. 23, 2017 10:51 am-kor volt itt.

Share |

Reagkódok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
29
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1993. Apr. 04.
✥ KOR :
24
✥ LAKÓHELY :
● Forks ●
✥ FOGLALKOZÁS :
● zeneszerző ●
✥ KERESEM... :
Lily, az ikertestvérem

TémanyitásTéma: Reagkódok    Vas. Júl. 31, 2016 3:57 pm

csak egy szabályom van:

kredit maradjon, egyébként színeket és  képeket (természetesen) változtatni ér! <3
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
29
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1993. Apr. 04.
✥ KOR :
24
✥ LAKÓHELY :
● Forks ●
✥ FOGLALKOZÁS :
● zeneszerző ●
✥ KERESEM... :
Lily, az ikertestvérem

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Vas. Júl. 31, 2016 4:01 pm

Somebody & You

WORDS: xxx ;; MUSIC: i see fire

" Valami szép, kedves vagy baljós idézet "

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

NOTES: Ide jön minden, amit elszeretnél még mondani!
CREDIT

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Poiret+One' rel='stylesheet' type='text/css'>

[url=http://twilightafterdark.hungarianforum.com/u3]CREDIT[/url]

You are the best thing
that's ever been mine

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
29
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1993. Apr. 04.
✥ KOR :
24
✥ LAKÓHELY :
● Forks ●
✥ FOGLALKOZÁS :
● zeneszerző ●
✥ KERESEM... :
Lily, az ikertestvérem

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Vas. Júl. 31, 2016 4:02 pm

Somebody & You

WORDS: xxx ;; MUSIC: i see fire

" Valami szép, kedves vagy baljós idézet "

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?
Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

NOTES: Ide jön minden, amit elszeretnél még mondani!
CREDIT

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Poiret+One' rel='stylesheet' type='text/css'><link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Lobster' rel='stylesheet' type='text/css'>

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Vas. Júl. 31, 2016 4:03 pm

" Valami szép, kedves vagy baljós idézet "
Somebody & Santiago

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

xxxx; Ide jön minden, amit elszeretnél még mondani!
CREDIT

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Berkshire+Swash' rel='stylesheet' type='text/css'>

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Vas. Júl. 31, 2016 4:04 pm

<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Rouge+Script' rel='stylesheet' type='text/css'>

Somebody & You

[i] " Valami szép, kedves vagy baljós idézet "[/i]

[i]xxxx; Ide jön minden, amit elszeretnél még mondani!
[url=http://twilightafterdark.hungarianforum.com/u3]***[/url][/i]

You are the best thing
that's ever been mine

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
29
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1993. Apr. 04.
✥ KOR :
24
✥ LAKÓHELY :
● Forks ●
✥ FOGLALKOZÁS :
● zeneszerző ●
✥ KERESEM... :
Lily, az ikertestvérem

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Vas. Júl. 31, 2016 4:06 pm

to Somebody

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

xxxx ;; megjegyzések, ha vannak

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Amatic+SC:700' rel='stylesheet' type='text/css'>

[size=13][url=http://twilightafterdark.hungarianforum.com/u3]***[/url][/size]</div

You are the best thing
that's ever been mine

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
29
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1993. Apr. 04.
✥ KOR :
24
✥ LAKÓHELY :
● Forks ●
✥ FOGLALKOZÁS :
● zeneszerző ●
✥ KERESEM... :
Lily, az ikertestvérem

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Vas. Júl. 31, 2016 4:07 pm

to Somebody

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

xxxx ;; megjegyzések, ha vannak

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Italianno' rel='stylesheet' type='text/css'>

to Somebody

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

xxxx ;; megjegyzések, ha vannak
[size=13][url=http://twilightafterdark.hungarianforum.com/u3]***[/url][/size]</div

You are the best thing
that's ever been mine

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
29
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1993. Apr. 04.
✥ KOR :
24
✥ LAKÓHELY :
● Forks ●
✥ FOGLALKOZÁS :
● zeneszerző ●
✥ KERESEM... :
Lily, az ikertestvérem

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Hétf. Aug. 08, 2016 6:29 pm

Ez a kód kifejezetten Lucas Blackwood részére készült!
Ha használni szeretnéd, kérdezd meg őt!

to You, my dear
And you came and there was light again in my life, you made my heart beat again

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

xxxx; Ide jön minden, amit elszeretnél még mondani!
CREDIT

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Aguafina+Script' rel='stylesheet' type='text/css'>

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Szer. Aug. 10, 2016 11:25 am

Ez a kód kifejezetten Emmett Cullen részére készült Smile
Ha felkeltette az érdeklődésed, keresd meg őt!

Rosalie & Emmett

Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag.

Write here a short Quote

Kód:

<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Arizonia' rel='stylesheet' type='text/css'>

[u]Rosalie & Emmett[/u]

[b][color=#801515].[/color][/b]

Write here a short Quote

[center][size=10][url=http://twilightafterdark.hungarianforum.com/u3]❈[/url][/size][/center]

You are the best thing
that's ever been mine

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
16
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
22
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Pént. Aug. 19, 2016 1:02 pm

Elisabeth & Kieran
Write here a short Quote

Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag.

Write here a short Quote

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Stalemate" rel="stylesheet"><link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Bilbo" rel="stylesheet">

Elisabeth & Kieran

Write here a short Quote

Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag.[i] [color=#996666]Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag.[/color][/i] Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag.
[b][color=#801515].[/color][/b]

Write here a short Quote

[url=http://twilightafterdark.hungarianforum.com/u3]❈[/url]

roses & books

I could survive in these forever.

A hozzászólást Elisabeth Mahoney összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Aug. 20, 2016 3:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
16
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
22
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Szomb. Aug. 20, 2016 11:39 am

Santiago & Charlotte
her heart may fail her in so much and so many horrors

- Lottie... Szólíts Lottie-nak! - mikor teljes nevemet mondja, életemben először javítom ki.  Na nem, mintha nem szeretném a teljes nevemet, vagy húzni akarnám az időt... Neeem. Na jó, az állítás második része, az igaz. Halogatni akarom a mesét, ameddig csak lehet, de emellett volt más is. Olyan hivatalos volt a Charlotte, mindamellett milyen puhán ejtette ki mostanában, meg valamiért most úgy éreztem, megengedhetem neki. Így, ebben a pózban a karjai között, valahogy közelebb éreztem magamhoz, mint bármikor máskor. Nem csak fizikai értelemben. Valószínűleg ostobának fog tartani, de hát csak kicsúszott. Részben.
Amikor rákérdez, konkrétabban az én esetemben kicsit reménytelenül szívom tele a tüdőmet. Nagyon nem vagyok erre felkészülve, főleg hogy még magamnak is tagadom amit csak tagadni lehetett. Ha nem mondom ki, elkönyvelhetem az egészet, mint egy buta álmot, nem kap súlyt. Márpedig a kimondott szavak mindig nehezek és nem szállnak csak úgy el.

xxx ; music ; notes

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Parisienne" rel="stylesheet"><link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Playfair+Display:400italic' rel='stylesheet' type='text/css'>

Santiago & Charlotte

her heart may fail her in so much and so many horrors

[i][color=peachpuff]- Lottie... Szólíts Lottie-nak! [/color][/i]- mikor teljes nevemet mondja, életemben először javítom ki.  Na nem, mintha nem szeretném a teljes nevemet, vagy húzni akarnám az időt... Neeem. Na jó, az állítás második része, az igaz. Halogatni akarom a mesét, ameddig csak lehet, de emellett volt más is. Olyan hivatalos volt a Charlotte, mindamellett milyen puhán ejtette ki mostanában, meg valamiért most úgy éreztem, megengedhetem neki. Így, ebben a pózban a karjai között, valahogy közelebb éreztem magamhoz, mint bármikor máskor. Nem csak fizikai értelemben. Valószínűleg ostobának fog tartani, de hát csak kicsúszott. Részben.
Amikor rákérdez, konkrétabban az én esetemben kicsit reménytelenül szívom tele a tüdőmet. Nagyon nem vagyok erre felkészülve, főleg hogy még magamnak is tagadom amit csak tagadni lehetett. Ha nem mondom ki, elkönyvelhetem az egészet, mint egy buta álmot, nem kap súlyt. Márpedig a kimondott szavak mindig nehezek és nem szállnak csak úgy el.
[i][color=peachpuff].[/color][/i]

xxx ; music ; notes

[url=http://twilight.hungarianforum.com/u225]❈[/url]

roses & books

I could survive in these forever.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
16
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
22
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Szomb. Aug. 20, 2016 12:13 pm

Dizihez passzoló reagkód
Aki kapja marja, bárki használhatja!

Someone & You, my dear
egy sornyi idézet helye, ami röviden kifejezi amit érzel

Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell.

xxx ; music ; notes

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Quintessential|Qwigley" rel="stylesheet">

[u]Someone & You, my dear[/u]

egy sornyi idézet helye, ami röviden kifejezi amit érzel

Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell. Reag reag reag. Reag helye, pötyögd ide amit kell.

xxx ; music ; notes

[url=http://twilight.hungarianforum.com/u225]❈[/url]

roses & books

I could survive in these forever.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
16
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1993. Oct. 16.
✥ KOR :
23
✥ LAKÓHELY :
Seattle
✥ FOGLALKOZÁS :
énekes

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Hétf. Aug. 29, 2016 10:30 pm

Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag. Reag reag reag reag reag reag.

Santiago & Charlotte
her heart may fail her in so much and so many horrors

xxx ; music ; notes

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Italianno" rel="stylesheet"><link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Playfair+Display:400italic' rel='stylesheet' type='text/css'>

Life is a mirage
we run for it in the glare of our never ending desires

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
16
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
22
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Szomb. Szept. 03, 2016 11:03 pm

Kieran & Elisabeth
There are many who don't wish to sleep for fear of nightmares.
Sadly, there are many who don't wish to wake for the same fear.

Az előző éjszaka emlékei nagyon lassan úsztak vissza a fejembe, rettenetesen tompának éreztem magam. Lassan felderengett a szórakozóhely, a fények, a dobhártyát verő zene és az italok. Igyekeztem járatni az agyamat, de akárhogy számoltam két sörnél nem guríthattam le többet. Kizárt dolog, hogy annyitól ilyen pocsékul érezzem magam és még képszakadásom is legyen. Pedig abban szenvedtem, gőzöm sincs mikor szakadtam el a barátaimtól, melyik volt a végzetes pillanat, amikor ennyire nyakig belekerültem a szószba. Mert kétségtelen, hogy hatalmas nagy bajba keveredtem. És ez még csak egy enyhe kifejezés a bokámat fogságban tartó bilincsre... Szánalmasan festhettem, az ágyon heverve, zokogva, karomat az arcom előtt tartva hogy tompítani tudjam a pánikot és hisztériát ami minden egyes pillanattal erősebben próbált felszínre törni. Azt is tudtam, felesleges azon gondolkodnom, hogyan kerültem ide, csak feleslegesen fárasztom vele az agyam. Több mint valószínű, hogy belekevertek valamit az italomba... Az megmagyarázná a képszakadást és a borzalmas émelygést. Próbáltam visszaidézni, olvastam-e ilyenről már valaha, de az agyam mindultalan cserbenhagyott. Nem volt hajlandó másra gondolni, csak beburkolózni a rettegés és pánik szürkés-zöld ködébe. A legrosszabb dolog amit ebben a pillanatban tehettem, hogy összezuhanok, de képtelen voltam megemberelni magam. Féltem mi vár rám egy ilyen ébredés után, féltem, hogy soha nem látom viszont azokat akiket szeretek, belebolondultam a gondolatba, hogy itt a vége, alig huszonkét évesen. Annyi mindent nem tettem még meg, pedig rengeteg tervem volt a jövőre nézve. Világot akartam látni, egy hátizsákkal bejárni Európát, kalandot és még sok sok szerelmet... Olyan sok könyvet nem volt még alkalmam elolvasni, megannyi történet, finom papír illatú varázslat. Elpocsékoltam az időt, ahelyett hogy éltem volna. Vártam a megfelelő pillanatra, és csak most egy homályos pincében, foglyként látom magam előtt a lehetőségeket amik elúsztak előttem. Bezzeg ezek a gondolatok villámsebesen pörögtek a fejemben, ahogy a szeretteim arcai... Anya, apa, a testvérem... Gary... Nem ölelhet többé magához, hacsak nem történik valami csoda. Nem csókolhatom meg, nem súghatom neki hogy szeretem és ő sem nyom szeretett teljes csókot a homlokomra. Nem érint meg, nem mosolyog rám reggel az ágyban ébredés után... Vanessa... Valahonnan évekkel ezelőttről egy kedves kék szempár is felsejlett, megnyerő mosolyával. Igen, Kieran... Emlékszem rá, tudom, hogy bántottam annak ellenére hogy kedveltem. Ő eltűnt és most talán már lehetőségem sincs többet tőle bocsánatot kérni, nevetni egy viccén. Nem tolhatom le egy túlságosan bőkezű ajándék miatt. Hányszor elterveztem, hogy írok neki... Nem tettem, mint annyi mindent.
Ostoba, ostoba Elisabeth...
Mindez olyan gyorsan történik a fejemben, nem telhet el pár percnél több, mégis úgy érzem mintha egy örökkévalóságnál is többet töltöttem volna az önsajnálatommal. Mindebből egy eltorzult hang ébreszt fel, ijedtemben úgy ülök fel, mint akibe villámcsapott, igyekszem minél kisebbre összehúzni magam. A bilincs belevág a bőröm és a húsom, arcom egy pillanatra fájdalmasan eltorzul, aztán hatalmas vörösre sírt szemekkel nézek fel a maszkos férfira. Arcomon némán csorognak a könnyek, a takarót úgy szorongatom magamhoz, mint egy satnya mentőövet, a tüdőmből zaklatottan jár ki be a levegő, miközben a szívem legszívesebben a tokromon át távozna. A szemei... Ugyan azok a vad őrületben úszó szemek mint álmomban. Hirtelen nem találom a hangom, képtelen vagyok bármit is mondani, pedig ebben a pillanatban nagyon is sok mondanivalóm lenne és még ezerszer annyi kérdésem. Cifra káromkodás, esdeklő könyörgés, de lehetetlennek tűnik megtalálni a nyelvemet és kinyitnom a számat. Megütközve és összezavarodva ér a megszólítás, az agyam hátsófelében egy vészcsengő őrülten veri az S.O.S.-t. Tisztán látszik, hogy elrablóm mosolyog, bár maszk takarta szinte az egész arcát. Örült...
- M... Miért? - nocsak, van hangom, még ha vékonyka is. Annyi frappáns megszólalás közül mégis csak ennyit tudtam kinyögni. Ha jobban belegondolok, ez sem rosszabb kérdés mint bármelyik. Miért vagyok itt? Miért pont én? Miért most? Valamiért az jutott eszembe, mennyire udvariatlan dolog kérdésre, kérdéssel válaszolni, de aztán meg arra gondoltam, kit érdekel? Elvégre, több mint valószínű, hogy azzal a szemétládával nézek farkasszemet, aki képes volt elrabolni és egy nyavalyás ágyhoz bilincselni. Az arcom falfehér és zöldes árnyalatok között táncolt, a félelem és a rosszullét őrült fogócskában kergették egymást.
- Ki ma.. maga?! És mit akar tőlem? Hol... hol vagyok...? - miután egyszer már sikerült megtalálnom a hangom, nem volt nehéz újra használni. Rekedten a sírástól és a félelemtől egyre gyorsabban és hisztérikusabban hagyták el a szavak az ajkaimat. A vak is látta a szememben tükröződő rettegést, a testem remegéséről már ne is beszéljünk.

709 ; music ; remélem tetszik

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Parisienne" rel="stylesheet"><link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Playfair+Display:400italic' rel='stylesheet' type='text/css'>

Kieran & Elisabeth

There are many who don't wish to sleep for fear of nightmares.
Sadly, there are many who don't wish to wake for the same fear.

Az előző éjszaka emlékei nagyon lassan úsztak vissza a fejembe, rettenetesen tompának éreztem magam. Lassan felderengett a szórakozóhely, a fények, a dobhártyát verő zene és az italok. Igyekeztem járatni az agyamat, de akárhogy számoltam két sörnél nem guríthattam le többet. Kizárt dolog, hogy annyitól ilyen pocsékul érezzem magam és még képszakadásom is legyen. Pedig abban szenvedtem, gőzöm sincs mikor szakadtam el a barátaimtól, melyik volt a végzetes pillanat, amikor ennyire nyakig belekerültem a szószba. Mert kétségtelen, hogy hatalmas nagy bajba keveredtem. És ez még csak egy enyhe kifejezés a bokámat fogságban tartó bilincsre... Szánalmasan festhettem, az ágyon heverve, zokogva, karomat az arcom előtt tartva hogy tompítani tudjam a pánikot és hisztériát ami minden egyes pillanattal erősebben próbált felszínre törni. Azt is tudtam, felesleges azon gondolkodnom, hogyan kerültem ide, csak feleslegesen fárasztom vele az agyam. Több mint valószínű, hogy belekevertek valamit az italomba... Az megmagyarázná a képszakadást és a borzalmas émelygést. Próbáltam visszaidézni, olvastam-e ilyenről már valaha, de az agyam mindultalan cserbenhagyott. Nem volt hajlandó másra gondolni, csak beburkolózni a rettegés és pánik szürkés-zöld ködébe. A legrosszabb dolog amit ebben a pillanatban tehettem, hogy összezuhanok, de képtelen voltam megemberelni magam. Féltem mi vár rám egy ilyen ébredés után, féltem, hogy soha nem látom viszont azokat akiket szeretek, belebolondultam a gondolatba, hogy itt a vége, alig huszonkét évesen. Annyi mindent nem tettem még meg, pedig rengeteg tervem volt a jövőre nézve. Világot akartam látni, egy hátizsákkal bejárni Európát, kalandot és még sok sok szerelmet... Olyan sok könyvet nem volt még alkalmam elolvasni, megannyi történet, finom papír illatú varázslat. Elpocsékoltam az időt, ahelyett hogy éltem volna. Vártam a megfelelő pillanatra, és csak most egy homályos pincében, foglyként látom magam előtt a lehetőségeket amik elúsztak előttem. Bezzeg ezek a gondolatok villámsebesen pörögtek a fejemben, ahogy a szeretteim arcai... [i]Anya, apa, a testvérem... Gary... [/i]Nem ölelhet többé magához, hacsak nem történik valami csoda. Nem csókolhatom meg, nem súghatom neki hogy szeretem és ő sem nyom szeretett teljes csókot a homlokomra. Nem érint meg, nem mosolyog rám reggel az ágyban ébredés után... [i]Vanessa...[/i] Valahonnan évekkel ezelőttről egy kedves kék szempár is felsejlett, megnyerő mosolyával. Igen, [i]Kieran[/i]... Emlékszem rá, tudom, hogy bántottam annak ellenére hogy kedveltem. Ő eltűnt és most talán már lehetőségem sincs többet tőle bocsánatot kérni, nevetni egy viccén. Nem tolhatom le egy túlságosan bőkezű ajándék miatt. Hányszor elterveztem, hogy írok neki... Nem tettem, mint annyi mindent.
[i]Ostoba, ostoba Elisabeth...[/i]
Mindez olyan gyorsan történik a fejemben, nem telhet el pár percnél több, mégis úgy érzem mintha egy örökkévalóságnál is többet töltöttem volna az önsajnálatommal. Mindebből egy eltorzult hang ébreszt fel, ijedtemben úgy ülök fel, mint akibe villámcsapott, igyekszem minél kisebbre összehúzni magam. A bilincs belevág a bőröm és a húsom, arcom egy pillanatra fájdalmasan eltorzul, aztán hatalmas vörösre sírt szemekkel nézek fel a maszkos férfira. Arcomon némán csorognak a könnyek, a takarót úgy szorongatom magamhoz, mint egy satnya mentőövet, a tüdőmből zaklatottan jár ki be a levegő, miközben a szívem legszívesebben a tokromon át távozna. A szemei... Ugyan azok a vad őrületben úszó szemek mint álmomban. Hirtelen nem találom a hangom, képtelen vagyok bármit is mondani, pedig ebben a pillanatban nagyon is sok mondanivalóm lenne és még ezerszer annyi kérdésem. Cifra káromkodás, esdeklő könyörgés, de lehetetlennek tűnik megtalálni a nyelvemet és kinyitnom a számat. Megütközve és összezavarodva ér a megszólítás, az agyam hátsófelében egy vészcsengő őrülten veri az S.O.S.-t. Tisztán látszik, hogy elrablóm mosolyog, bár maszk takarta szinte az egész arcát. Örült...
[i][color=#996666]- M... Miért? [/color][/i]- nocsak, van hangom, még ha vékonyka is. Annyi frappáns megszólalás közül mégis csak ennyit tudtam kinyögni. Ha jobban belegondolok, ez sem rosszabb kérdés mint bármelyik. [i]Miért vagyok itt? Miért pont én? Miért most? [/i]Valamiért az jutott eszembe, mennyire udvariatlan dolog kérdésre, kérdéssel válaszolni, de aztán meg arra gondoltam, kit érdekel? Elvégre, több mint valószínű, hogy azzal a szemétládával nézek farkasszemet, aki képes volt elrabolni és egy nyavalyás ágyhoz bilincselni. Az arcom falfehér és zöldes árnyalatok között táncolt, a félelem és a rosszullét őrült fogócskában kergették egymást.
[i][color=#996666]- Ki ma.. maga?! És mit akar tőlem? Hol... hol vagyok...?[/color][/i] - miután egyszer már sikerült megtalálnom a hangom, nem volt nehéz újra használni. Rekedten a sírástól és a félelemtől egyre gyorsabban és hisztérikusabban hagyták el a szavak az ajkaimat. A vak is látta a szememben tükröződő rettegést, a testem remegéséről már ne is beszéljünk.
[i][color=#996666].[/color][/i]

709 ; [url=https://www.youtube.com/watch?v=Col9Av1ydS4]music[/url] ; remélem tetszik  :ájláv: :

[url=http://twilight.hungarianforum.com/u225]*[/url]

roses & books

I could survive in these forever.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
WE MAKE THE RULES ✥ volturi
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
10
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1100. Aug. 18.
✥ KOR :
916
✥ LAKÓHELY :
Volterra
✥ FOGLALKOZÁS :
kapcsolatfenntartó ;)

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Vas. Szept. 04, 2016 5:42 pm

Chelsea & Santiago
Your feelings are such an open book for me, dear.
Just a little switch here and there, don't be affraid, you will be fine!

- Ugyan, kedvesem. Egyszer sem mutatkozol vele, és az átlagnál is jobban kerülöd a társaságunkat, pedig isten a tanúm rá, nem bántatnánk a kis leányzót... Legalábbis nem harapnánk nagyot... - Persze csak humorizálok. Senki sem merné bántani a lányt, hacsak nem akar öngyilkos lenni vagy nem bolond. A kastélyban mindenki ismeri Aro hóbortjait, főleg a gyűjtögetési szenvedélyét, és egy ilyen rikta kincset nem minden bokorban találni. Nem éppen pótolható a leányzó, és még egy tapintatlan érzelmektől teljesen mentes hallhatatlannak is látnia kell mennyire különleges. Vagy legalábbis ezt gondolom én, és mivel nem gondolatolvasó tehetséggel vagyok megáldva, halvány segédfogalmam sincs mi járhat a többek fejében, a kacsolataikat és érzelmeiket leszámítva. Bár ez elég erős támpont lehetne a gondolatok mesterévé válni, tudni kell az érzelmekről hogy nagyon sokszor irracionálisak és megmagyarázhatatlanok. Szilárd meggyőződéseket pedig kívülálló szemmel botor dolog lenne állítani és nem ejtettek a fejemre. egy percig sem képzelem azt, tudom mit gondol a másik. Azt hogy viszont mit érez... Hát igen.
Kijelentése hallatán őszinte meglepetés ül ki az arcomra. Persze, nem feltétlenül kell nagy dolgokat belelátni ebbe a gyermekbe, de attól tartok engem túlságosan is lenyűgöz a származása és furcsállom, a mást nem. Ennek hangot is adok, miután kijelenti hogy semmi különleges nincs az említett lényben.
- Meg vagyok lepve, pedig egy ember és egy vámpír gyermeke, véleményem szerint nem éppen tucat gyártmány. Azt hittem volna, hogy te mint műértő és ebben Aro jobb keze meglátod a különlegeset a kis szerzetben...
A hűség, amit a klán és a mesterek iránt szinte páratlan. Mondanom sem kell, hogy amikor erősítek rajta, akkor szinte alig kell javítanom rajta valamit. Úgy vélem, rá is többszörösen hangzik, mint a legtöbbünkre, hogy bármennyire is furcsán hangozhat a Volturi egy család. Kegyetlen, tele szabályokkal és súlyos hierarchiával, de mégis csak összetartozunk, még ha ezt az összetartást sokszor én generálom. Sokunknak nem jutott ki az eféle érzelmekből, nem tartoztunk sehova és hálásak lehetünk, hogy a világon itt ez a hely aminek mi is a részesei vagyunk. Van hova tartoznunk és ha szükségünk van rá, alapos megfontolás után, van kihez szólnunk és van kivel együtt lennünk. Santiago a maga magányos természetével, lehet talán nem így fogja fel, és mint már említettem nem áll módomban megítélni mire gondol a másik. Én csak a hűséget látom és az a klánnak és nekem is jó dolog.
- Ebben maximálisan egyetértünk - hajtok kissé fejet. És komolyan is gondolom, nem szokásom megkérdőjelezni Arot, bár meg kell mondjam fáj ahogy Aftonnal bánik.
Amikor a velünk támasztott ellenszenvekről és előítéletekről beszélünk halvány mosolyül az arcomon. Nem egyszer ütköztem már ezekbe a falakba és az olykor szunnyadozó lelkiismeretemet eléggé meg tudja piszkálni, mennyire egyszerű ezeket a dolgokat elaltatni. Csak egy kis "nyissz" és volt nincs, a kiszemelt delikvens egyből ragaszkodik hozzánk és csatlakozni akart, pedig pár pillanattal azelőtt még egy másik családot szeretett és máshova tartozott, esetleg önmaga volt. Aztán már annyira nem...
- Pedig ez ilyen Santiago, el se tudod képzelni milyen erősek tudnak lenni az ilyen ellenszenvek - itt szolidan a halántékomra mutatok - De egyik sem húzza sokáig, csak kellő türelem kell hozzá és szakértelem. Ami a lányka hevességét illeti, még rettenetesen fiatal és távolról sem abból a korból származik mint mi. Változott a világ, és ő pont a legnagyobb kavarodás és szabadosság közepére született. El kell nézned neki, hiszen ki tanította volna? Az anyja meghalt, az apja bolond... És egy farkas mellett - undorodva elhúzom az orromat - A türelem szép erény Santiago... - mindezt egyáltalán nem sértésnek vagy kioktatásnak szánom és remélem az arcomon ülő kedves mosoly és kifejezés, biztosítja efelől. Semmi értelme neki kielőadást tartanom, ezt tudom jól, elég lenne elvégezni a dolgom és aztán kisétálni a könyvtárból, de nem szeretek fél munkát végezni. Pláne akkor, ha az egyik olyan gárda tásramról van szó, akit éppenséggel még kedvelek is és Volturis mércével érdekel a sorsa. Sosem ártottunk egymásnak és költsönös tisztelet jellemzi a kapcsolatunkat. Éppen ezért rossz érzésként bizserget a tény, hogy a tudta és a beleegyezése nélkül babrálok az érzelmeivel, persze csak felsőbb parancsra. Már régen leszoktam arról, hogy önkényesen puszta szórakozásból használjam a képességem. Persze, azt is tudom hogy ezzel jót teszek, legalábbis szentül hiszek abban, hogy ez a két lény jól kijönne egymással, ha nem ilyen körülmények között találkoztak volna. És hozzáteszem, inkább Santiago legyen aki ideláncolja a lányt, mint némelyik gárdatársunk, akikből már régen kivesztek a lovagiasság legapróbb morzsái is. Igen, újabban én vagyok a jótündér keresztanya, tessék sorba állni. Afton egyik, szerintem, jótékony mellékhatása. Már előtte is szerettem az emberségemet, de mellette ki is tud bontakozni és úgy érzem ez jó. Persze, szigorúan csak fű alatt. A poziciómat meg kell tartani.
- Köszönöm a bizalmat, nem csalódsz bennem. Ami Arót illeti, támogatja a kis női csevejünket a félvérrel, legalább addig lesz időd egy kis magányra. Sejtem mennyire hiányzik neked és egy ilyen eleven lélek mellett nem sok részed lehet benne!
Láthatatlanul elfojtok magamban egy mosolyt, amikor elképzelem Santiagonak mennyire felborulhatott a magánya a lány miatt. A hűvös, csendes árnyékokat kedvelő vámpír és a tűzrőlpattant, heves félvér története. Tűz és víz, de mégis... Azt hiszem a gondolataim kezdenek nagyon szentimentális irányt venni, jobb lesz minél előbb befejeznem a feladatom. Befejezem Santiago érzelemfonalának nyújtását, lelkiszemeimmel elégedetten mérem fel a munkámat, szép, szikrázó ezüst fonal, olyan finoman munkált fajta, aminek a tapintása mint a selyem vagy bársony. Megteszi. Márcsak Charlotte van hátra.
- Hátrább az agarakkal, nem állt szándékomban megsérteni! Köszönöm a közreműködést és ígérem nem okozunk csalódást a Mesternek. A lány ittmarad, mégpedig önszántából, ezt borítékolom neked is és Aronak is.
Könnyedebb vizekre evickélünk, amikor a lány ittlétéről beszélünk. Figyelmesen hallgatom a férfit, majd miután elhallgat, megint nem tudom tűrtőztetni magam és tanáccsal látom el. Ha kéri, ha nem, de úgy érzem nem ártok vele ha elmondom, hasznát veheti, ha nem túl makacs és meglátja az értelmet a szavak mögött.
- Nos mint már említettem, fiatal még és türelem kell hozzá. Úgy vélem legjobb tudásod szerint bánsz vele, ezt nem kétlem és bizton állíthatom hamarosan mindannyiunknak egyszerűbb dolga lesz vele. De ha megengeded egy pillanatra, hogy női természetemnek hódoljak, adnék egy apró tanácsot. A helyedben én megpróbálnám megismerni, még akkor is ha nem szándékozol a közelében maradni... Ki tudja, talán jobban hasonlítotok mint képzelnéd... De legrosszabb esetben is értékelni fogja, még ha nem is vallja be önmagának sem! Mézzel és kedvességgel lehet a legjobban legyet fogni, a rideg szertartásosság ilyen forrongó lélekből csak vihart kavar... Remélem nem sértettelek meg - teszem hozzá, miközben az arcomon számára talán meghökkentő őszinteség suhan át.

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Mrs+Saint+Delafield' rel='stylesheet' type='text/css'><link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Playfair+Display:400italic' rel='stylesheet' type='text/css'>

Chelsea & Santiago

Your feelings are such an open book for me, dear.
Just a little switch here and there, don't be affraid, you will be fine!

[i][color=#954535] - Ugyan, kedvesem. Egyszer sem mutatkozol vele, és az átlagnál is jobban kerülöd a társaságunkat, pedig isten a tanúm rá, nem bántatnánk a kis leányzót... Legalábbis nem harapnánk nagyot...[/color][/i] - Persze csak humorizálok. Senki sem merné bántani a lányt, hacsak nem akar öngyilkos lenni vagy nem bolond. A kastélyban mindenki ismeri Aro hóbortjait, főleg a gyűjtögetési szenvedélyét, és egy ilyen rikta kincset nem minden bokorban találni. Nem éppen pótolható a leányzó, és még egy tapintatlan érzelmektől teljesen mentes hallhatatlannak is látnia kell mennyire különleges. Vagy legalábbis ezt gondolom én, és mivel nem gondolatolvasó tehetséggel vagyok megáldva, halvány segédfogalmam sincs mi járhat a többek fejében, a kacsolataikat és érzelmeiket leszámítva. Bár ez elég erős támpont lehetne a gondolatok mesterévé válni, tudni kell az érzelmekről hogy nagyon sokszor irracionálisak és megmagyarázhatatlanok. Szilárd meggyőződéseket pedig kívülálló szemmel botor dolog lenne állítani és nem ejtettek a fejemre. egy percig sem képzelem azt, tudom mit gondol a másik. Azt hogy viszont mit érez... Hát igen.
Kijelentése hallatán őszinte meglepetés ül ki az arcomra. Persze, nem feltétlenül kell nagy dolgokat belelátni ebbe a gyermekbe, de attól tartok engem túlságosan is lenyűgöz a származása és furcsállom, a mást nem. Ennek hangot is adok, miután kijelenti hogy semmi különleges nincs az említett lényben.
[i][color=#954535]- Meg vagyok lepve, pedig egy ember és egy vámpír gyermeke, véleményem szerint nem éppen tucat gyártmány. Azt hittem volna, hogy te mint műértő és ebben Aro jobb keze meglátod a különlegeset a kis szerzetben...[/color][/i]
A hűség, amit a klán és a mesterek iránt szinte páratlan. Mondanom sem kell, hogy amikor erősítek rajta, akkor szinte alig kell javítanom rajta valamit. Úgy vélem, rá is többszörösen hangzik, mint a legtöbbünkre, hogy bármennyire is furcsán hangozhat a Volturi egy család. Kegyetlen, tele szabályokkal és súlyos hierarchiával, de mégis csak összetartozunk, még ha ezt az összetartást sokszor én generálom. Sokunknak nem jutott ki az eféle érzelmekből, nem tartoztunk sehova és hálásak lehetünk, hogy a világon itt ez a hely aminek mi is a részesei vagyunk. Van hova tartoznunk és ha szükségünk van rá, alapos megfontolás után, van kihez szólnunk és van kivel együtt lennünk. Santiago a maga magányos természetével, lehet talán nem így fogja fel, és mint már említettem nem áll módomban megítélni mire gondol a másik. Én csak a hűséget látom és az a klánnak és nekem is jó dolog.
[i][color=#954535]- Ebben maximálisan egyetértünk [/color][/i]- hajtok kissé fejet. És komolyan is gondolom, nem szokásom megkérdőjelezni Arot, bár meg kell mondjam fáj ahogy Aftonnal bánik.
Amikor a velünk támasztott ellenszenvekről és előítéletekről beszélünk halvány mosolyül az arcomon. Nem egyszer ütköztem már ezekbe a falakba és az olykor szunnyadozó lelkiismeretemet eléggé meg tudja piszkálni, mennyire egyszerű ezeket a dolgokat elaltatni. Csak egy kis "nyissz" és volt nincs, a kiszemelt delikvens egyből ragaszkodik hozzánk és csatlakozni akart, pedig pár pillanattal azelőtt még egy másik családot szeretett és máshova tartozott, esetleg önmaga volt. Aztán már annyira nem...
[i][color=#954535]- Pedig ez ilyen Santiago, el se tudod képzelni milyen erősek tudnak lenni az ilyen ellenszenvek [/color][/i]- itt szolidan a halántékomra mutatok -[i][color=#954535] De egyik sem húzza sokáig, csak kellő türelem kell hozzá és szakértelem. Ami a lányka hevességét illeti, még rettenetesen fiatal és távolról sem abból a korból származik mint mi. Változott a világ, és ő pont a legnagyobb kavarodás és szabadosság közepére született. El kell nézned neki, hiszen ki tanította volna? Az anyja meghalt, az apja bolond... És egy farkas mellett[/color][/i] - undorodva elhúzom az orromat -[i][color=#954535] A türelem szép erény Santiago...[/color][/i] - mindezt egyáltalán nem sértésnek vagy kioktatásnak szánom és remélem az arcomon ülő kedves mosoly és kifejezés, biztosítja efelől. Semmi értelme neki kielőadást tartanom, ezt tudom jól, elég lenne elvégezni a dolgom és aztán kisétálni a könyvtárból, de nem szeretek fél munkát végezni. Pláne akkor, ha az egyik olyan gárda tásramról van szó, akit éppenséggel még kedvelek is és Volturis mércével érdekel a sorsa. Sosem ártottunk egymásnak és költsönös tisztelet jellemzi a kapcsolatunkat. Éppen ezért rossz érzésként bizserget a tény, hogy a tudta és a beleegyezése nélkül babrálok az érzelmeivel, persze csak felsőbb parancsra. Már régen leszoktam arról, hogy önkényesen puszta szórakozásból használjam a képességem. Persze, azt is tudom hogy ezzel jót teszek, legalábbis szentül hiszek abban, hogy ez a két lény jól kijönne egymással, ha nem ilyen körülmények között találkoztak volna. És hozzáteszem, inkább Santiago legyen aki ideláncolja a lányt, mint némelyik gárdatársunk, akikből már régen kivesztek a lovagiasság legapróbb morzsái is. Igen, újabban én vagyok a jótündér keresztanya, tessék sorba állni. Afton egyik, szerintem, jótékony mellékhatása. Már előtte is szerettem az emberségemet, de mellette ki is tud bontakozni és úgy érzem ez jó. Persze, szigorúan csak fű alatt. A poziciómat meg kell tartani.
[i][color=#954535]- Köszönöm a bizalmat, nem csalódsz bennem. Ami Arót illeti, támogatja a kis női csevejünket a félvérrel, legalább addig lesz időd egy kis magányra. Sejtem mennyire hiányzik neked és egy ilyen eleven lélek mellett nem sok részed lehet benne![/color][/i]
Láthatatlanul elfojtok magamban egy mosolyt, amikor elképzelem Santiagonak mennyire felborulhatott a magánya a lány miatt. A hűvös, csendes árnyékokat kedvelő vámpír és a tűzrőlpattant, heves félvér története. Tűz és víz, de mégis... Azt hiszem a gondolataim kezdenek nagyon szentimentális irányt venni, jobb lesz minél előbb befejeznem a feladatom. Befejezem Santiago érzelemfonalának nyújtását, lelkiszemeimmel elégedetten mérem fel a munkámat, szép, szikrázó ezüst fonal, olyan finoman munkált fajta, aminek a tapintása mint a selyem vagy bársony. Megteszi. Márcsak Charlotte van hátra.
[i][color=#954535]- Hátrább az agarakkal, nem állt szándékomban megsérteni! Köszönöm a közreműködést és ígérem nem okozunk csalódást a Mesternek. A lány ittmarad, mégpedig önszántából, ezt borítékolom neked is és Aronak is. [/color][/i]
Könnyedebb vizekre evickélünk, amikor a lány ittlétéről beszélünk. Figyelmesen hallgatom a férfit, majd miután elhallgat, megint nem tudom tűrtőztetni magam és tanáccsal látom el. Ha kéri, ha nem, de úgy érzem nem ártok vele ha elmondom, hasznát veheti, ha nem túl makacs és meglátja az értelmet a szavak mögött.
[i][color=#954535]- Nos mint már említettem, fiatal még és türelem kell hozzá. Úgy vélem legjobb tudásod szerint bánsz vele, ezt nem kétlem és bizton állíthatom hamarosan mindannyiunknak egyszerűbb dolga lesz vele. De ha megengeded egy pillanatra, hogy női természetemnek hódoljak, adnék egy apró tanácsot. A helyedben én megpróbálnám megismerni, még akkor is ha nem szándékozol a közelében maradni... Ki tudja, talán jobban hasonlítotok mint képzelnéd... De legrosszabb esetben is értékelni fogja, még ha nem is vallja be önmagának sem! Mézzel és kedvességgel lehet a legjobban legyet fogni, a rideg szertartásosság ilyen forrongó lélekből csak vihart kavar... Remélem nem sértettelek meg [/color][/i]- teszem hozzá, miközben az arcomon számára talán meghökkentő őszinteség suhan át.
[i][color=#954535].[/color][/i]

[url=http://twilight.hungarianforum.com/u225]*[/url]

Everything is intensified
when you are a vampire

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
FOREVER BEATING HEART ✥ félvér
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
23
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1988. Jun. 24.
✥ KOR :
29
✥ LAKÓHELY :
Volterra
✥ FOGLALKOZÁS :
▴ ügyeletes áldozat ▴

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Hétf. Szept. 05, 2016 3:25 pm

Santiago & Charlotte

" Even if she be not harmed, her heart may fail her in so much and so many horrors; and hereafter she may suffer
--both in waking, from her nerves, and in sleep, from her dreams. "
― Bram Stoker, Dracula

Nem kellett sokat várnom rá, hogy betoppanjon. Amint bedugta gyönyörűen szép koboldarcán az ajtón már tudtam, hogy kemény küzdelem lesz. Hajai művészien meredtek a szélrózsa minden irányába és mint minden Cullen fantaszikusan nézett ki. Még úgy is hogy tündéri arcán határozott rosszallás és méreg látszódott. Nem tödődtem vele, én is éppen annyira fel voltam paprikázva mint Ő, ha nem jobban. Szinte teljesen kitérek a hitemből, amikor még ő van felháborodva. Elkerekedett szemekkel nézek rá, elszántan.
- Hol vannak a ruháim?!
Nekem sem akkora kunszt keresztbefont karokkal meredni a másikra. Kérdőn pillantok rá és minden erőmmel azon vagyok, hogy megnyerjem ezt a küzdelmet, és teszem hozzá jogos a felháborodás a részemről. Nem tudom mit képzel magáról Edward, hogy a távollétében háziőrizetre ítél, de még a kedvenc húgának is szabad kezet ad, hogy kénye kedve szerint vágja a szemétbe a ruhatáram. Ez azért mégiscsak mindennek a teteje, hihetetlen, elvárják hogy legyek belátó és felnőtt, legyek ésszerű, de emellett úgy bánnak velem mint egy rakoncátlan kis taknyossal és csodálkoznak, ha úgy is viselkedem. És még én kérjek elnézést!
- Én nem vagyok "más" Alice, és tökéletesen tisztában vagy vele, hogy sosem érdekelt "ez" - bökök bizonytalan arccal a börönd felé, rá sem bírtam nézni. Kényelmes fehérneműt akartam, a kedvenc kék blúzomat és egy kissé kopott de annál jobb benne létezni. Nem nyom, nem szúr és nincs benne hátborzongató francia cimke... És jön a szokásos műsor: Alice és a melodráma. Sóhajtva hallgattam, én ebbe most ugyan nem fogok belemenni. Én vagyok mérges rá és nincs az a nyakatekert csel amivel ebből most kizökkenthet..

709 ; music ; remélem tetszik

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Cedarville+Cursive' rel='stylesheet' type='text/css'><link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Playfair+Display:400italic' rel='stylesheet' type='text/css'>

Santiago & Charlotte

" Even if she be not harmed, her heart may fail her in so much and so many horrors; and hereafter she may suffer
--both in waking, from her nerves, and in sleep, from her dreams. "
― Bram Stoker, Dracula

Nem kellett sokat várnom rá, hogy betoppanjon. Amint bedugta gyönyörűen szép koboldarcán az ajtón már tudtam, hogy kemény küzdelem lesz. Hajai művészien meredtek a szélrózsa minden irányába és mint minden Cullen fantaszikusan nézett ki. Még úgy is hogy tündéri arcán határozott rosszallás és méreg látszódott. Nem tödődtem vele, én is éppen annyira fel voltam paprikázva mint Ő, ha nem jobban. Szinte teljesen kitérek a hitemből, amikor még ő van felháborodva. Elkerekedett szemekkel nézek rá, elszántan.
[i][color=peachpuff]- Hol vannak a ruháim?![/color][/i]
Nekem sem akkora kunszt keresztbefont karokkal meredni a másikra. Kérdőn pillantok rá és minden erőmmel azon vagyok, hogy megnyerjem ezt a küzdelmet, és teszem hozzá jogos a felháborodás a részemről. Nem tudom mit képzel magáról Edward, hogy a távollétében háziőrizetre ítél, de még a kedvenc húgának is szabad kezet ad, hogy kénye kedve szerint vágja a szemétbe a ruhatáram. Ez azért mégiscsak mindennek a teteje, hihetetlen, elvárják hogy legyek belátó és felnőtt, legyek ésszerű, de emellett úgy bánnak velem mint egy rakoncátlan kis taknyossal és csodálkoznak, ha úgy is viselkedem. És még én kérjek elnézést!
[i][color=peachpuff]- Én nem vagyok "más" Alice, és tökéletesen tisztában vagy vele, hogy sosem érdekelt "ez"[/color][/i] - bökök bizonytalan arccal a börönd felé, rá sem bírtam nézni. Kényelmes fehérneműt akartam, a kedvenc kék blúzomat és egy kissé kopott de annál jobb benne létezni. Nem nyom, nem szúr és nincs benne hátborzongató francia cimke... És jön a szokásos műsor: [i]Alice és a melodráma.[/i] Sóhajtva hallgattam, én ebbe most ugyan nem fogok belemenni. Én vagyok mérges rá és nincs az a nyakatekert csel amivel ebből most kizökkenthet.[i][color=peachpuff].[/color][/i]

709 ; [url=https://www.youtube.com/watch?v=Col9Av1ydS4]music[/url] ; remélem tetszik  :ájláv: :

[url=http://twilight.hungarianforum.com/u225]*[/url]

You have a cold heart You’re reckless and distant But I’ll be persistent I will understand you Strange how I'm drawn to the danger I’ll reach out my hand to you Do you long to be left all alone?

Set apart with a heart made of stone You are a strange sight Some new kind of wonder With good hidden under I’m sure that it’s true Strange, how your dark doesn’t faze me No, I won’t give up on you

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
12
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1990. Jan. 01.
✥ KOR :
27
✥ LAKÓHELY :
Volterra
✥ FOGLALKOZÁS :
recepciós
✥ KERESEM... :

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok    Vas. Okt. 09, 2016 5:23 pm

some nince quote

xxx & yyy

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

xxxx; Ide jön minden, amit elszeretnél még mondani!

Kód:
<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=Aguafina+Script' rel='stylesheet' type='text/css'>

some nince quote

xxx & yyy

Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus? Csodás mesés reagod helye. Bizony, ide kell bepötyögni a reagodat, ugye milyen fantasztikus?

xxxx; Ide jön minden, amit elszeretnél még mondani!

[url=http://twilightafterdark.hungarianforum.com/u3]CREDIT[/url]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Reagkódok

Vissza az elejére Go down

Reagkódok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

» Aláírások, képek, reagkódok kérése, készítése

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
:: infernal angel gallery-