Nem sokáig lehettem az az átlagos lány, aki szívesen szökik ki éjszaka a csillagokat bámulni, aki csak úgy minden ok nélkül az apja vállába fúrja az arcát, vagy aki fűt-fát ígér az anyjának egy újabb hajfonatért. Kislány voltam még, mikor minden megváltozott, bár születésemtől fogva másképp néztek rám. Az apám úgy, mint aki bennem látja a jövőt, az anyám pedig aggódóan. Nem is rám, hanem az apámra vetett sűrűn nyugtalankodó pillantást. A húgom.. Még csak öt éves volt, fogalmam sincs mit gondolt. Arra pedig valószínűleg nem voltak kíváncsiak, hogy bennem mi játszódik le akkor, mikor akarva-akaratlanul megfosztottak attól a kortól, mikor még nem lett volna kötelességem felelősen cselekedni. Lehettem volna szimplán egy gyerek, de sosem voltam az. Nagyon korán beavattak a falka történetébe, és annak a fontosságába, hogy tovább vigyük a vérvonalat. Az apám jó munkát végzett, belém nevelte a tiszteletet, de az odaadást nem tőle tanultam. Anyám is kivette a részét az okításomból, ezért is fájt olyan nagyon, mikor elveszítettem. Nem voltam rá felkészülve, ahogy arra sem, hogy falkavezér váljon belőlem, tudva hogy néhányan sosem fognak igaz alfájukként tisztelni engem. A fokozatosság elvét követve, eltartott egy ideig, míg a bétától átvettem a falkám tényleges irányítását, de azóta is mindenki érzi a feszültséget, csak épp nyilvánosan nem sokan mernek beszélni róla. A történelmünk során én vagyok az első és egyetlen nő, aki valaha alakváltók élére került, ez pedig elég sok mindent megmagyaráz.
Hogy miért vagyok kimért, alapos, miért hívnak a hátam mögött karót nyelt szukának. Éljen a kollektív tudat! Fel voltam készítve, de nem voltam felkészülve arra, ami rám várt azzal, hogy alfájukká váltam. Ez sokkal többet kivesz belőlem, mint amennyit fel tudnék áldozni a klánunk oltárán. De ha valamit megtanultam, az az, hogy hogyan tudom másra fókuszálni a gondolataimat, hogyan tudom elkendőzni – legalább egy kis időre –, hogy olykor még én is kételkedek a saját képességeimben. Nem várhatnám el tőlük, hogy vakon kövessenek, mégis megteszem, mert ők egy vezetőt várnak, de csak néhányuk látja úgy, hogy alkalmas vagyok erre a feladatra. Mások nem látnak mást, csak egy nőt, aki a társadalmunk elnyomását akarja valahogy kompenzálni azzal, hogy egy kisebb közösség fölött vezért alakít. De ennél jóval több rejlik bennem.

Magasra nőttem, hála a farkas-géneknek súrolom a 180 centit is. Alkatom nem olyan robosztus, mint amilyennek lennie kellene, inkább csak izmos, sportos, a tartásom viszont párját ritkítja. Arcom barátságosnak tűnhet, de csak addig, míg ott virít rajta a mosoly, amitől a szemeim körül táncoló nevetőráncok is látszanak. Szemeim farkasként elveszítik kékeszöld árnyalatukat és csak a sötétzöld szín uralja az íriszemet. Átváltozás után pedig egy nem teljesen fehér hat méter magas farkasként tűnök ki a falka többi tagja közül. Szürke foltok emelik ki világos bundám színét, ami elég borzas, mert emberként nem vagyok hajlandó megszabadulni a hosszú vörösesbarna hajamtól.
A ruházkodásomra az egyszerűség jellemző. Nem hordok drága ruhákat, sem kiegészítőket. Átváltozáskor csak a baj lenne velük..

Egy listányi indokom van arra, miért nehéz úgy felnőni, hogy az apád egy falkányi farkasnak dirigál. Leginkább azért, mert soha nem fog rád úgy tekinteni, mintha csak egy átlagos gyerek lennél. Egy fokkal rosszabb, ha elsőszülött is vagy. Borzasztóan sokat vártak tőlem már gyerekként is, de megtanultam kezelni, elfogadtam, hogy ez az életem része és nem zavart. Mindaddig nem igazán tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, míg rá nem jöttem, hogy az a célja vele, hogy átadja nekem a stafétát. Innentől kezdve persze a húgomat kezdtem irigyelni, mert neki nem kellett ennyi mindent megtennie azért, hogy méltán büszke legyen rá apánk. Nem szeretem felemlegetni, hogy mennyi küzdelem kellett ahhoz, hogy egyáltalán egyenrangú tagként kezeljenek, annak ellenére is, hogy a falka nagy része már korábban is nőkből állt. Minket mégis nehezebben fogadnak el, így mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy bizonyítsunk. Én sem voltam rest mindent bevetni, hogy bizonyítsam a falkának, a véneknek és az apámnak, hogy elég rátermett vagyok. Nem hagyok cserben senkit, sem most, sem később. Hallgatok a tanácsokra, és a többiek véleményét is kikérem. Demokratikus vagyok, azt hiszem. Legalábbis addig, míg nem érzem azt, hogy minden próbálkozásom ellenére az ellenzékem erősebbnek bizonyul.

Gyors vagyok, de nem eléggé. Ravasz vagyok, de van nálam körmönfontabb falkatag is. De mindig a nagy egész érdekeit nézem és ez az, amiről azt gondolom, hogy nem sokan tudnák utánam csinálni. Nem kis felelősség egy csapat farkast koordinálni, főleg ha az ember lánya folyton akadályba ütközik. A barátokból könnyen lesznek ellenségek, a támogatók pedig pillanatok alatt rosszakaróvá avanzsálnak, ha hagyom. Eddig mégis képes voltam összefogni a falkát, és a tagokat a rangjukhoz mérten kezelni. A húgommal teljesen más a helyzet. Olykor elkapok tőle néhány gondolatfoszlányt, ami egyáltalán nincs az ínyemre, és meglehetősen bosszant, de talán ő az egyetlen olyan személy, aki nincs kibékülve teljesen azzal, hogy apánk rám osztotta a következő vezető szerepét, mégsem használtam irányába az alfai hangomat. A többiek jobbára már mind találkoztak ezzel az énemmel, ámbár erre egyáltalán nem vagyok büszke. Ellenben van jó néhány dolog, amire az lehetek. az apámra, amiért feltétlen bizalmat szavazott nekem évekkel ezelőtt és azóta is folyamatosan ellát tanáccsal, ha azt tapasztalja, hogy rám fér egy kis külső behatás. Nem mellékesen pedig miután megvalósította anyám régi vágyát és megalapította a Terry's dinner-t, azóta hagyja, hogy a falka ott lebzseljen nála. De említhetném Lunát, aki szintén mindig ellát azokkal a bölcs tanácsokkal, amiket mástól aligha fogadnék el. Ő nő, és örülök neki, hogy valaki hozzám hasonlóan látja a dolgokat. Elfogad és támogat, annyi mindent köszönhetek neki, hogy képtelenség szavakba sűríteni. Csak az bánt, hogy a húgomra nem számíthatok annyira, mint rá. Pedig apám a lelkemre csomózta, hogy mindent, amit tanultam és kamatoztathatok a falkában, azt adjam tovább örökségül Miának. Nem mintha kérne belőle... De míg többen vannak velem, mint ellenem, addig el kell viselniük engem.