*Felsóhajtok, amikor kivágódk az ajtó. Tudom, hogy ki érkezett, akkor sem téveszthetném el, ha akarnám. Nem csak az illata előzi meg, s nem csak a mellkasomban enyhülő nyomás jelzi, hogy bevésődésem személye a közvetlen közelembe került, de a tempó önmagában árulkodó. Én pedig egyszerre vagyok megkönnyebbült - hiszen a társasága önmagában is kielégít egy nagyon ősi, nagyon mélyről fakadó vágyakozást bennem -, és aggodalmas. Amilyen imádnivaló tud lenni kettesben, épp annyira kegyetlen játékokat tartogat a nyílt színi találkozásainkra. Azt hiszem, élvezi, ha megalázhat mások előtt.
Vagy csak tudja, hogy ott nem rendezhetek jelenetet, és ettől nagyobb biztonságban érzi magát, miközben játszik a tűzzel. Ez utóbbi meglehetősen okos húzás tőle. Csak ne az én bőrömre menne a játéka! Alig pislantok fel a pult törölgetéséből, amikor hozzám szól, nincsenek sokan ma délután, messze még az éjszakai műszak nyüzsgése, de kevés törzsvendégünk is tudja vagy legalább sejti már mostanra, hogy a kapcsolatom Claire-rel egy kissé... bonyolult.
- Persze, hogy örülök neked - bólintok kötelességtudóan, felteszem, ezt várja tőlem, de óvakodok még ránézni. Akkor szinte szó szerint megbabonázna, hogy milyen gyönyörű, vagy éppen bohém, vagy nőies, attól függően, hogy épp milyen kinézet mellett döntött ma reggel, és most nem akarok belekábulni. Nem mintha lenne választásom, hiszen landol is a puszija az arcomon. Soha nem tolnám el magamtól, soha nem tagadnék meg tőle semmit, ezt sem teszem, és érzem, ahogy a lelkemre hurkolódott kapcsolatunk szorosabban fog meg, ahogy az illatát letüdőzöm. Rosszabb, mint a drog. Erősebben vágyom rá és erősebben hat rám, mint drog valaha tehetné. Akaratlanul is mosoly költözik az ajkamra, mint valami idiótának, és semmit sem tehetek ellene, miközben végre szemügyre veszem. Kicsit újra kell élesztenem magam, mert szokás szerint lélegzetelállítóan fest, nekem legalábbis biztosan, de igyekszem olyan normálisnak tűnni közben, amennyire az csak lehetséges.
A hírre viszont összevonom szemöldököm, és rávágnám, hogy nem, legalábbis nem itt, miért bem várja meg, amíg hazamehetünk, hiszen ma nem zárásig vagyok... sejtem, hogy ha így indít, az rám nézve jó aligha lehet. De esélyem sincs megszólalni, mert már soroz is meg az újabb szavakkal, és tényleg úgy érződik, mint a géppuskaropogás és a belém fúródó golyók. Lehetőleg mellkason és jó mélyre, esetleg még fel is robbanhatnak a lövedékek a testemben, mert hát miért is ne. Claire már jó ideje ilyen. Megteheti, ezért meg is teszi.
Örülhet, hogy a kocsmában vagyunk, és nem otthon, mert utóbbi esetben valószínűleg ebben a szent pillanatban már bundában feszítenék. Ám nyilvános helyen nem lehet, bennem pedig tombol a vihar, hogy zihálva kapkodok tőle levegő után. Az ősi örökség lángot vet a véremben, és ha a maga feje után mehetne, már farkasként üvöltené az égre a csalódást és fájdalmat, ám Sam parancsa forró szélként csap össze vele, és nyomja a földre, hogy ne szegülhessek szembe az alfa akaratával, ami megtiltja nekem, hogy felfedjem a falka titkát.Szinte érzem, ahogy a két erő küzdelme nyomán árad belőlem a hő, mintha saját kis napkitörés zajlana a testemben. Claire biztos örül, imádja a meleget - az enyémet is, össze sem tudnám számolni, hány hűvös estét töltött hozzám bújva emiatt. Quil Ateara, az élő radiátor. Hát csodás haszna van a pedigrés vérvonalamnak. Persze, megértem. Olcsóbb fűtőanyag vagyok, mint a földgáz vagy a villamos áram. Észre sem veszem, az üvegszilánkokat, csak a szavaira kapok észbe, és pillantok le a kárra, amit okoztam. Mondanom kellene valamit, de egyelőre képtelen vagyok, még... össze kell szednem magam, vagy valami. Érzem magamon a tekinteteket, miközben lehajolok összeszedni a cserepeket, Claire pedig elindul a felmosóért. Azt hiszem, aggaszt, hogy ilyen otthonosan mozog egy kocsmában, még ha én is vagyok az oka, nem pedig az alkohol. A gond az, hogy alkoholt is kaphat, mert képtelen vagyok nemet mondani neki. Ki is használja, pedig tudja, hogy kirúghatnak érte, hogy kiszolgálom kiskorúként. Legalább arra vehetné a fáradtságot, hogy szerezzen egy hamis személyit, mint minden rendes kamasz, de neki az derogál.
Várja a válaszomat, és nem tudom, mit felelhetnék azon kívül, hogy az a Peter gyerek rohadtul halott, mert amint a szemem elé kerül, darabokra szaggatom. Szívem szerint ezt tenném legalábbis, aztán persze nem lehet. Ezúttal nem Sam, hanem Claire miatt, mert... még most sem akarnék neki ilyen fájdalmat okozni. De azért... egy egészen kicsike belefér. Hirtelen ötlet, és már a megszületése pillanatában tudom, hogy hülyeség, és nem kellene hallgatnom rá, de mégis muszáj. Miközben átveszem a felmosót, tőlem telhetően közömbössé igazítom a hangomat, de valójában inkább mérhetetlenül üresen cseng. - Igen? Örülök, ha örülsz - hazudok, és igazat mondok egyszerre. - Képzeld, találkoztam a sziklánál egy lánnyal, Megannal. Nagyon kedves, párat ugrottunk együtt. Úgy tűnik, egy darabig még itt marad a rezervátumban - újságolom én is, igencsak szépítve az eseményeket. Gyakorlatilag megakadályoztam, hogy öngyilkos legyen a csaj, bármit is akart a mi ugróhelyünktől, és a kedvesség sem állja meg éppen a helyét, de mindegy. Tényleg találkoztunk, és tényleg ugrottunk a számára biztonságosabb magasságról, és fogjuk rá, hogy jól éreztük magunkat. A szemem sarkából Claire-t lesem, de leginkább a levegőt vizslatom, hogy az illatából kiolvassam a hangulatát. Az indulatoknak és érzéseknek megvan a maga kipárolgása, és annyit voltam már vele, hogy az ő árnyalatait viszonylag pontosan be tudom lőni. Kíváncsi vagyok, ehhez mit szól... bár tudom, hogy meg fogom még bánni elég keservesen, amit művelek. Claire nem tűri, ha más is használja a játékszereit.*

=^.^=

♫ My dear, it's true
You're trouble just like me
We're black, and blue
And in love with misery ♫
Bonyolult? Ó, édes istenem! Ha tudnám, hogy ilyesmiket gondolnak a kapcsolatunkról, avagy Quilie gondolkodik így rólunk, akkor addig kacagnék, amíg szét nem pukkadok. Nincsen ebben szerintem semmi bonyolult, már a bolhazsák oldalról semmiképp. Nekik ez olyan természetes, mint a légvétel és ki vagyok én, hogy kevesebbet érjek megszokásban, mint ők? Tudom, amit tudok. És nem bonyolult, inkább mondanám, hogy ez az életünk.
-Szerencséd! - Kacsintok rá, s ha nem távolodott tőlem messzire, akkor kecsesen felteszem a mellkasom a pultra, hogy utána tudjak nyúlni a bundásnak, s arcát két tenyerem zárójelébe fogva a hozzám közelebbi orcájára hintsek egy nagy, direkt hangosra művelt, cuppanós puszit.
Egyébként nem kellene, hogy örüljön nekem. Én a helyében nem örülnék magamnak. Jobb napjaimon ezt tudom is, s a mai ezzel a betört orrú Peter-gyerekkel egy jó nap. El is engedem hamar Quilt és cserébe nem a melleimet - nem mintha olyan nagyok lennének - hanem a fenekemet teszem fel a pultra, a vendégtérrel átellenes oldalra átlógatott lábakkal helyezkedve kényelembe, s belekezdek a mesébe.
Szemet forgatva csusszanok le a pultról, hogy hozzak egy felmosót, mielőtt még valakinek az érzékeny praclija nem találkozik a szilánkokkal. Szegény. Nem ennek az egy pohárnyi kárnak a megtérítésébe fog belerokkanni anyagilag az eklézsia, de azért sajnálom. De nem jobban, mint amennyire fújok rá. A sztorim lényegét szúrta el, ekképpen - hogy dacomat éreztessem vele - szó szerint hozzávágom fél méterről a felmosót, mintha csak valami nyéladogató körtáncot járnánk.
-Nem is tudod elképzelni mennyire. - Fejelem meg a hazugságát - nekem nincs igazság-szaga, de persze nem rendelkezem rá radarral - egy elnyelt féligazsággal.
Hiszen igen, örülök. Mert életemben először céloztam ilyen jól. A szegény pára nem fog többé random csókolgatásra vetemedni. Szemtelen mocsok amúgy is. Azt még el se meséltem - és nem is fogom - Quilnek, hogy közben belecsípett a fenekembe is. Azt hiszem azon a ponton szakadt el a cérnám. És egyébként is botrányosan undorító volt az a nyálas, nyelvet a gambámba lökő csók. Brr.
-Hogy tessék?! - Szalad fel szemöldököm az információ hallatán.
A Megan név felkerül a "hányok tőle" listám tetejére azon nyomban.
-És milyen? Bevállalós, szexi szőke, aki bukik az erős testszőrre? - Ironizálok, s közben elfelejtek nem-sértettnek lenni.
Nem mondom, hogy bundás. Ezzel is éppen elég kegyet és kedvességet gyakorolok, azt hiszem. Na és persze eztán minimum, hogy a pulton fogok csücsülni, s egy üveget is magamhoz veszek. Nézi a nehézség, hogy minek a nyakára martam rá. Bár szín alapján határozottan nem kóla, de mit számít? Beleinni - még, hadd higgyék, hogy csak még - nem akarok.

=^.^=

*Nincs mit tenni, a korkülönbség eléggé problematikus része a kapcsolatunknak, már amennyiben annak lehet nevezni azt a játszmát, amivé Claire változtatta mostanság a viszonyulásunkat. Azért én még emlékszem rá, amikor egy port angelesi kiruccanásunk alkalmával (a leányzó lehetett úgy nyolc éves) egy rendőr le akart tartóztatni, mint pedofilt. Hogy melyik kisujjából szopta, hogy zaklatnám Claire-t, az azóta is a rejtély részét képezi, és a többiek a falkában előszeretettel idegeltek vele, hogy már ránézésre is "ilyen fejem lehet", és hasonlók. Brr. A helyzet persze most sem sokkal jobb, bár most már legalább (éppen csak!) elmúlt tizenhat, szóval... nos, nem lenne törvénytelen semmi. Nem mintha én kezdeményeznék bármit, még csak az kéne! De hogy ő mit akar... azt leginkább még ő sem tudja, nemhogy én.
Muszáj mosolyognom rá. Akármilyen szorongás van is éppen bennem, akármennyire nemszeretem is a szituáció (vagy talán inkább a helyszín) számomra, a jelenléte színtiszta endorfinnal borítja el a szervezetem, a nevetős hangszínű szó, a kacsintás és az arcomra nyomott puszi együttese pedig felér egy gyomorszájba vágással. Hát valahogy így nem tudok én neki ellenállni semmiben. Ezt jelenti a bevésődés.
Fasza!
Főleg, ha valaki készségesen játszik ezzel és velem. Meg, a jelek szerint, a másik sráccal is, de az momentán mélyrepülésben az ingerküszöböm alatt marad, lévén az idegemet csak azon a nyomoronc kölykön tölthetem (tölthetném, ha itt lenne éppen!) ki, szóval ha lenne bennem együttérzés irányába, előre sajnálnám. A felmosót a megvágott kezemmel kapom el (megszokás és reflex), fintorogva fogadom a tenyerembe nyilalló fájdalmat, azonban különösebben nem törődöm vele. Egyrészt, mert úgyis begyógyul percek alatt, másrészt, mert farkasként éppenséggel a minden-csontom-eltörik-és-az-egész-testem-átalakul fájdalmon edződtem, ahhoz képest meg egy kis üvegcserép... hát az nem pálya. Más napokon talán felkeltené a figyelmem a válasza, kihallanám mögüle, hogy valami stimmel, de most a saját haragom eltompítja az érzékeimet, így szemforgatással reagálok dacos kijelentésére. - Valóban? Hát mondd el, mennyire! - Irónia hallatszik szavaimból, ami nem szokatlan, általában próbálom a humor páncélja mögé rejtőzve átvészelni a necces helyzeteket, de számára árulkodó lehet, mennyire feldúlt vagyok. Részben, mert ehhez kell folyamodnom, részben, mert pocsékul csinálom, ami tényleg problémát jelez. Ráfogom arra, hogy épp felmosóronggyal térdelek és takarítom fel a pohár romjait, rutinos célszerűséggel.
És a felháborodásán vigyorgok, annak ellenére, hogy azonnal fizikai rosszullét vág belém attól, amit művelek. A kötődésünk nem komálja, ha szemétkedem, és úgy tűnik, ezt akként számolja. (A kapcsolat? Vagy Claire? Sosem tudom pontosan.) - Barna, bár vizesen nehéz megállapítani. - Nem értem, miért fontos a hajszín, de legyen neki. A testszőrt meg hadd ne kommentáljam. Nyilván csak emberként láthatott a csaj, és ha épp nem a tengerből jöttem volna ki a szuicid hajlamait megakadályozni, akkor emberként is csak ruhában szembesülhetett volna velem. Mert egy dolog a falka körében nudizni, egy másik meg egy idegen csajjal. - Kellett neki egy kis feszültséglevezetés - teszem hozzá, szintén az igazság jegyében. Mondjuk kétlem, hogy egy kis testmozgástól, amit az ugrálás és úszás jelentett, elmúlnának az öngyilkos hajlamai, de az már nem az én bajom. Én megcselekedtem, amit megkövetelt a haza falkaetika, még le is jelentettem az esetet, szóval a továbbiakban vegye gondjaiba a csajt egy pszichiáter, nem szeretném, hogy különösebben sok közöm legyen hozzá. magamtól tuti nem a problémás barnákra buknék. De hát a bevésődés adott, Claire meg nem festi a haját, de őt mindenhogyan imádom. Sajnos. Szerencsére. Pokolba vele. Megállom, hogy kimarjam ujjai közül a whiskeyt, pedig nagyon akaródzik, de azzal csak olajat öntenék a tűzre, szóval reménykedem, hogy ha kell, a legkönyörgőbb kiskutyaszemeim elégnek bizonyulnak majd életem értelmének megállításához.
Vagy, ha az nem jön össze, legalább nem most eszi majd ide a fene a hatóságokat ellenőrzésre.
- Szóval akkor most... összejöttél ezzel a Peter kölyökkel? - érdeklődöm, hangomban nyílt seb a viszolygás. Meg akartam állni, hogy rákérdezzek, de csak nem sikerült. Fene.*

=^.^=