Adok magamra, így soha egyetlen egy trágár szót sem hallhatsz tőlem, még akkor sem, ha elküldelek melegebb éghajlatra párolódni. Szeretem, ha ez a szép szokás életben marad, és nem korcsosítjuk nyelvünket olyan alantas kifejezésekkel, melyek nem méltóak egy sokat megélt vámpírhoz, a nomád életmód nem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolni magunkat szellemben és külsőben.
Arcom hibátlan, hófehér, hajam hosszú, hullámos, barna, a szemem vörös, jelezve, hogy milyen táplálékot fogyasztok. Emberként barna volt, de ebben nem vagyok biztos, csak halvány, régi emlékek ezek.

Semmi értelme ennek. Nem láttam át, hogy Afton mit látott olyan jónak abban a nőben, ha tényleg szerelemből vette magához, hiszen legjobb tudomásom szerint legalább annyira gyűlöli őket, mint én. Csakhogy, mint mindig, most sem tudtam elcsípni. Jellemző, amikor lehetett, ő kimenekült a városból, én ezt még nem tehettem meg, kiképzés alatt álltam úgymond, és rendkívül mérges is voltam emiatt. A legutóbbi vérengzésem miatt nekem sem maradt más választásom, de jó érzés tudni, hogy valakire számíthatok e rakás együgyű között, akik valószínűleg szívesebben látnának fej nélkül, szép, választékos kifejezéseim ellenére is.  
Annak örültem, hogy nevem megtarthattam, így a holló tovább élhetett. Valóban úgy is éreztem, mintha egy ritka fehér holló lennék a palástos őrültek forgatagában, de nem volt bennem elég bátorság ahhoz, hogy szembeszálljak Aróval, túl sok mindent vesztenék azzal, ha megtenném. Hogy mi az a minden? Pontosabban ki: a bátyám, Afton.
Könnyebb lenne minden, ha most itt tartózkodna, de természetesen kiküldetésen van, úgyhogy rá most nem számíthattam.
Kerülj a kezeim közé, barátocskám, garantáltan olyan fejmosást kapsz, hogy azt nem teszed ki az ablakodba, de még a nőcskédnek sem vallanád be, és akkor még finom és enyhe megfogalmazás ez a részemről. Miután meguntam a lakrészemben való ücsörgést, úgy döntöttem, kisétálok a harangtorony közelébe, hátha nyakon csípem egyetlen kedvenc Volturi-tagom, aki miatt képes vagyok ezt az átkozottul kínos, halálos játszmát elviselni ebben a díszes kalitkában. Kiülve a megszokott, szinte már-már törzshelyemnek is nevezhető pontra, szemléltem az alkonyodó várost, közben elmerengtem. Nem mondtam el Aftonnak, de valami megváltozott bennem akkor, amikor ráleltem arra az emberre, akinek egyszerűen csábított a vére. Meg is szereztem. Csakhogy irtózatos pusztítást hagytam magam mögött, és ezt a Volturi nem nézte tétlenül, és jó szemmel sem. De még mennyire, hisz nekik a szemük se áll jól, kivéve egynek, de ő sem igazán elismert volturista. És ez az egy száz szerencséje, ezért tűrtem meg a közelemben.