Épp most tévedtél az ország egyik legnagyobb, ha nem az egyetlen Twilight témájú fórumára, ami egyaránt dolgozza fel a könyvek és a filmek eseményeit. Ugyanakkor mi egy kicsit más irányba vittük el a történetet, így érdemes elsőként a világleírást elolvasni, rögtön a szabályzat után! Oldalunk már négy éve üzemel, bár nemrégiben be kellett iktatnunk egy költözést, s ezáltal nagyon sok minden változott; két új faj került bevezetésre, valamint számtalan új, egyéni canon karakter. Ha megtetszettünk, bátran regisztrálj fel, a staff áll a rendelkezésedre, s egészen biztos, hogy befogadó közösségre lelsz nálunk! (;
A fórumon található leírások, kódok mind a Twilight after dark tulajdonában állnak. Nem keveset dolgoztunk a kinézetünkön, tisztelj meg bennünket azzal, hogy feltüntetsz minket, ha megihlet a design egy része. Néhány kód alapja Lénától származik, míg a design többi része és a fejléc Alice munkájának gyümölcse. További segítséget nyújtott nekünk Sigmund, tanácsaival és kódjaival, Winnie, aki nélkül az utolsó bejegyzéseink modul nem lenne formázva és Jasper, aki a fórum trailerét készítette. Hálásak vagyunk nektek, köszönjük!
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Ryan és Shaun előszeretettel hozzák fel újra és újra, hogy micsoda egy harcias amazon vagyok, aki csak úgy egyszerűen leütötte Edwint, pedig szegény srác éppen hogy a segítségemre sietett. Tudom, hogy csupán azért mondják, hogy szívják kicsit a véremet, de már kezdenek komolyan az agyamra menni. És esetükben nem egyszer gondolkoztam el azon, hogy talán jó lenne őket is leütni. Szándékosan. Arról azonban nem tudnak, hogy nem ez a legnagyobb dolog, ami az este történt. Habár semmiféle pálfordulás nem következett be a kapcsolatunkban, mégis egy ágyban aludtunk, ráadásul nem éppen távol a másiktól, sőt. Összebújva. És nem is ez a fő, hanem inkább az, hogy egyikünket se zavarta. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor bevallhatom, hogy még külön jól is esett, ahogy átkarolt vagy ahogy közelebb húzódott hozzám. De megfogadtam, hogy nem leszek szentimentális és megpróbálom azt az ideges és fura nőszemélyt is elkergetni, akivé az elmúlt időszakban váltam. Én nem ilyen vagyok! De aztán jönni kezdtek az üzenetek, a félreérthető fajtából. S habár nem tudtam ki küldte őket, olyanokról írt, amiket Edwinnel éltem meg, így csak arra tudtam gondolni, hogy Ő állhat az egész mögött. Csak még nem kész rá, hogy felvállalja, ezért burkolózik álarc mögé. És ezzel egyidejűleg meg zavar össze engem, teljesen. A kampusz udvarán sétálva újabb üzenet érkezik, s ahogy somolyogva olvasom, rádöbbenek, egyre nehezebben megy, hogy megtartsam magam a barát zónában és át ne lépjem a szigorúan felállított határainkat. Ó, igen, hülyeségeket beszélek, hiszen állandóan átlépjük ezeket a határokat. Példának okáért sem kell messze menni, ott a múlt este, mikor összebújva aludtunk. És máris sokat is mondtam. Amikor megpillantom Őt is az udvaron, automatikusan mosolyra húzódnak az ajkaim, a szívem pedig dübörögni kezd a mellkasomban. Ezzel egyidejűleg megjelennek a kis pillangócskák is a gyomromban. Érzem, hogy hamarosan tényleg fogok valami olyat tenni vagy mondani, ami miatt kilököm a kapcsolatunkat egy szakadék szélére. Gyorsan megindulok felé, ám mikor elérem, kissé nagyobb lendülettel csapódok neki. Nem szoktam öleléssel köszönteni, de most valahogy muszáj, ezért egy pillanat erejéig ugyan, de magamhoz szorítom. És már engedem is el, hiszen nem szabad túlzásokba esnem. - Szia. - Köszönök is neki végül, bocsánatkérő pillantásokat vetve felé. - Mit szólnál, ha jövő héten meglátogatnánk azt az új helyet, ahol lehet mini golfozni? - Remélem nem fog rájönni, hogy tudom, hogy Ő küldi az üzeneteket. De muszáj jeleznem neki valahogy, hogy benne lennék egy újabb közös estében. - És ígérem, nem ütlek le. - Közlöm vele, miközben fülig ér a szám, hiszen egy korábbi üzenetben erre is volt utalás. - Tényleg, hogy érzed magad? Még mindig fáj a...? - Mutatok a szeme felé, ahová az ütés nagyját kapta, mialatt egyik lábamról a másikra dőlök idegességemben. Tényleg le kell nyugtatnom magam valamivel, mert kezdek átmenni Duracell nyusziba. Igaz, hogy mindig pörgök, de ez az idegesség kifejezetten rosszat tesz, mert kezdem elveszíteni a józan eszemet is. Bár remélem Ő ebből nem sokat érzékel. Mondjuk talán egy lépést hátrálhatnék is, mert mintha kicsit közel állnék hozzá.
A srácokkal épp az udvaron beszéljük meg a következő beadandót, amit megkaptunk. Még jó, hogy négyes csoportokban vagyunk, mert így biztos, hogy közülünk valaki megcsinálja. Persze, mindenkinek ki van osztva a feladata, én csak bólogatok és próbálom megjegyezni az én részem. Azért annak örülök, hogy a stréberekkel kerültem egy csoportba. Ami azt jelenti, hogy négyesnél már nem lehet rosszabb a jegyem. El is köszönök tőlük, mert számomra túl unalmas banda, és már mennék, hogy megkeressem a többieket, vagy Lynne-t, mikor az említett nőszemély nekem vágódik. Meglep, hogy megölel és még mindig nem enged el, így végig simítok az alkarján. - Sziiia. - Nézek rá értetlenül, miközben elhúzom a köszönést. Eddig sosem ölelt meg. Fogalmam sincs, hogy mi történt vele, talán csak bűntudata van, amiért a múltkor leütött. Végül is nem szólok semmit, így is eleget kapunk a haveroktól. A kérdését nem nagyon értem, milyen új helyről beszél, de az ötlet nem rossz. - Milyen új helyet? Amúgy nem rossz ötlet. Hívhatnánk a többieket, aztán csajok vs. pasik meccs. - Mondom vigyorogva, ahogy ki is találom, hogy egymás ellen játszunk. Igaz, még nem mini golfoztam, de csak lehet csapatokban játszani. Elő is veszem a telefonomat, hogy írjak a többieknek az ötletről. Ha nem állít meg, akkor már el is küldöm a körüzenetet. - Ez csábító ajánlat. - Nevetem el magam, ha már a baseball ütővel ennyire harcos volt, mit kezdhet egy golf ütővel. De nem akarok belegondolni, mert azt mondta, hogy nem fog leütni, én meg hiszek neki. Már teljesen elfelejtettem, hogy csúnya kék-zöld foltos a szemem, mikor emlékeztet rá. Ha nem a haveri társasággal vagyunk, akkor nem is foglalkozok vele. Ők szoktak ugratni ezzel. - Nem.. Vagyis, ha elfeledkezek róla és véletlenül hozzáérek, akkor fáj. De amúgy nincs semmi. A kórházban is csak annyit mondtak, hogy zúzódott és még pár napig ilyen lesz, de nincs komolyabb baj. - Rántom meg a vállaimat mosolyogva, hisz muszáj volt bemennem, de mivel nem találtak semmi problémát, így nem is foglalkoztak vele. A véraláfutásnak magától kell elmúlnia. - És te hogy vagy? Kiheverted már? - Érdeklődök azért felőle, mert tudom, hogy mennyire eszi a fene. Viszont én tényleg nem haragszok rá, hogyan is tudnék, mikor szeretem? Persze ez az én kis titkom, valószínűleg nem is fogom neki elmondani.
Furcsán viselkedem, egyértelműen furcsán, úgyhogy tényleg kellene találnom valamit, amivel kicsit visszazökkentem magam az igazi bőrömbe. Ez így kezd túlságosan is feltűnő lenni. Bár nem tűnik úgy, mintha Edwint zavarná az ölelés. - Van Victoria-ban a Glow Mini Golf és ők nyitottak most egy kisebb helyet itt Port Angelesben is. - Meglep, hogy a golfra nem emlékszik, de nem törődöm vele, lehet még nem áll készen arra, hogy felfedje, Ő üzenget nekem. És ez így egyelőre jól is van. Míg én el nem szúrom majd, mert előreláthatólag ez fog következni. Nézem ahogy a telefonjáért nyúl és hirtelen, reflexből kapok a keze után. Kezem aztán az alkarján pihen meg, míg Ő a telefont nyomkodja. - Ööö, oké. De mehetünk ketten is. Vagyis... mindegy. - Elveszem a kezem, próbálok lazának tűnni, de még mindig túl feszült vagyok. Jobban örülnék, ha a többiek most nem jönnének, feltéve, hogy előttünk áll még a hétvége is, de ha Ő szeretné, akkor nem bánom, ha többen megyünk. - Tudtam, hogy nem tudsz majd rá nemet mondani. - Talán kissé a tipikus flörtölős hangomat is vissza kéne venni, főleg, miután ebből a mondatomból eléggé jelentősen kihallatszott. A fenébe is Lynne, szedd már össze magad! Mi van veled? Lebiggyesztett ajkakkal nézek rá, mikor arról beszél, ha megérinti, akkor fáj neki a seb. Mondjuk ezt nem csodálom. De legalább tényleg megnyugodhatok ezen a téren, hisz a kórházban is megerősítették, hogy nincs nagy baja. - Örülök, hogy nem okoztam 8 napon túl gyógyuló sérülést. - Ezt már sikerül az igazi, Lynne-es hangsúllyal mondanom, aminek szintén örülök és mosollyal nyugtázom, hogy néha-néha sikerül visszatérnem az "igazi" önmagamhoz. Merthogy a társaságában mindig "igazi" vagyok, csak épp az együtt alvás óta, na meg pláne azóta, amiket mondott nekem, mikor leütöttem... eléggé összezavarodtam az érzéseimet illetően. Nem kívánom ugyanezt a zavartságot neki, de örülnék, ha valahogy tudnám, hogy hasonló önmarcangolásokat él át Ő is. Ha így lenne, akkor talán nem a vesztünkbe rohannánk és lenne esélyünk arra, hogy ne barmoljuk szét a barátságunkat. - Amíg ilyen színváltós a szemed, addig nem fogom, mert van mi emlékeztessen. Még szinte most is hallom, ahogy koppant... - Arcomat kezeimbe temetem, s zavartan kuncogok. Aztán jön egy újabb gondolkodás nélküli cselekvés a részemről. Ilyen az, ha előbb beszélek, minthogy átgondolnám a dolgokat, de már mindegy. Legalább egy lépést már hátráltam és így nem állok már az arcában szegénynek. Néha azért sajnálom, mert tudom, hogy egy idő után sok tudok lenni. Most meg, ilyen érzelmi állapotok közepette csak még rosszabb lehetek. - Viszont megígértem, hogy kiengesztellek, szóval az nem marad el. Csak kérlek ne etess meg velem megint csípős palacsintákat.
Fogalmam sincs, hogy miről beszél, de hamarosan megtudom. Igazából mini golfozni nem golfoztam, de itt az ideje kipróbálni. Tetszik az ötlete, nekem eszembe se jutott volna ilyesmi. - Rendben, megnézhetjük. - Egyezek bele, majd már veszem is elő a mobilom, hogy a többieknek szóljak. Meglep ez a hirtelen mozdulat, ezért is majdnem elejtem a telefont. Élvezem, ahogy így ér hozzám, mintha másmilyen lenne most az érintése. Megőrülök, hogy nem lehet az enyém, de csak barátok vagyunk. Az még jobban meglep, hogy kettesben akar velem elmenni, bár azt hiszem nem kéne, mert már voltunk így máshol is. - Jól vagy? - Nézek rá összevont szemöldökkel, mert mintha kicsit hadarna és zavarban lenne. Vagy nem is tudom, igazából nem kéne többet belelátnom mint kéne. Az sms-t nem küldtem el, visszacsúsztattam a telefont a zsebembe, hiszen annak örülök a legjobban, ha kettesben vagyunk. Egy újabb randi az imádott nőmmel. Ami csak az én fejemben az, de azt hiszem a barátaink is így vélekednek erről. - Azt szeretem mikor nem bántasz, így természetesen nem mondok nemet rá. - Vigyorgok, azt jobban el bírnám viselni, hogyha ölelgetne vagy akár mást csinálna. A mostani üdvözlése is nagyon tetszett, csak kicsit váratlanul ért, mert sosem tette eddig. Elmondom azért, hogy mi volt a kórházban, szerintem hamar meggyógyul, legalábbis remélem, így ott folytatódhat az életünket, mielőtt leütött volna. Tényleg nem zavar, hogy ezt tette, mert teljesen megértem, lehet, hogy első reakcióm nekem is ez lett volna. - Spongyát rá. - Legyintek egyet a kezemmel, tényleg nem számít, bár már jobban szeretném visszakapni a normális fejábrázatomat, mert a nővéremnek sem tetszik ez, és nekem sem, mikor reggelente belenézek a tükörbe. Viszont nem szeretném, ha ez miatt bánkódna, de ahogy látom mégis azt teszi. Egy véletlen baleset volt semmi több, szerintem ezt már úgysem tudjuk visszafordítani. - Ugyan, ne rágd magad rajta! Megtörtént, megtörtént. Legközelebb küldök egy sms-t, hogy az ajtó előtt vagyok. - Mosolygok, miközben poénkodok, hogy oldjam a feszültséget és a benne lévő bűnbánást. Arra nem is emlékszem, hogy kiengesztel, de tetszik az ötlet. Furán is nézek rá, aztán felcsillannak a szemeim, mikor a palacsintát említi. - És a csípős paprikának hogy örülnél? - Nézek rá komolyan, majd elkezdek nevetni. Persze nem fogok vele ilyeneket etetni, hiszen tudom, hogy mennyire utálja és nem bírja. A csípős palacsintánál is sajnáltam, de ilyen már csak a mi barátságunk. - És hogy akarsz kiengesztelni? - Sunyin nézek rá, mert nagyon is érdekel, hogy mit ért a kiengesztelés alatt. Nekem lenne ötletem a csóktól kezdve mindenre, de azt hiszem azt tényleg nem kéne átlépnünk, hiába érzek így iránta, ahogy.
Bólogatok mosolyogva és elraktározom magamban, hogy jövő héten még véletlenül se felejtsünk el elmenni a mini golfpályára. Azonban a mosoly gyorsan leolvad az arcomról, mikor megkérdezi, hogy jól vagyok-e. Sejtettem, hogy észreveszi a zavartságomat, ezért nem is kellene meglepődnöm a kérdésén. De most mégis mit válaszoljak? Azt, hogy úgy érzem centiméterekre vagyok attól, hogy átlépjem a saját magam által felállított határokat? Szerintem még soha életemben nem vettem semmit sem annyira komolyan, mint ezt a már sokszor említett határt. Mindig is jó csapatot alkottunk, imádtam vele lenni, de féltem, hogyha komolyabbra fordulnának a dolgok, akkor mi is megváltoznánk. A baj azonban ott változik, hogy még semmi sem történt, én máris megváltoztam. Vagy legalábbis képtelen vagyok higgadt fejjel gondolkodni és nyugodtan, lazán viselkedni, pláne nem akkor, ha a közelemben van. De muszáj megtartanom ezt a kis titkot magamnak, mert ha véletlenül elszólom magam... Edwin már meg is teszi az első lépést. A szívemben érzem, hogy így lenne, s a múlt esti kábaságának és össze-vissza beszélésének köszönhetően biztosra tudom is. De mi van, ha csak akkor tudok újra önmagam lenni, ha színt vallok neki? Nem tudom, mi legyen, viszont nem ártana válaszolnom a kérdésére, mert már hosszú másodperces némaságba burkolóztam. És ez is gyanússá válhat. - Jól, persze, minden rendben! Azt hiszem reggel sikerült másfajta kávét innom... Kicsit mintha túllőttem volna a koffein adagomat. Túlságosan pörgök, a szívem is jobban dobog, egy kicsit mintha a kezem is remegne, nézd. - Kitartom elé a kezemet, ami valóban remeg kissé. Persze az előbb felsorolt tünetek egyike sem a kávétól jött elő. Mindössze túlságosan ideges vagyok, mert valóságos háború dúl jelen pillanatban is, a fejemben, a szívemben, mindenhol. De ezt nem mondhatom el neki, így megmarad a kávé a ludasnak. Én ütöttem le, én okoztam fájdalmat, miattam kellett még a kórházat is megjárnia és mégis Ő az, aki próbálja oldani a feszültséget. Imádom ezt a srácot, de tényleg és őszintén nem tudom, mihez kezdenék nélküle. Bár a legjobb lenne, ha sohasem kellene megtapasztalnom. - Legközelebb kint foglak várni az ajtó előtt és csak akkor megyek vissza a házba, ha már Te is ott leszel. - Vagy mondjuk jó lenne, ha nem hinném többet azt sem, hogy valaki betört hozzánk. Ijedten nézek rá, mikor a csípős paprikát említi. Na nem. - Haha, nagyon vicces. - Mikor azonban nevetni kezd, némiképp én is megnyugszom és játékosan rácsapok a mellkasára. De csak óvatosan. Nehogy még több kárt tegyek benne, így is elég bajt okoztam már így is. Képzelem a nővére mit szólt, mikor meglátta... Eddig se csípett engem, ezután meg már nem is fog. Szóval mondhatjuk, hogy ez a hajó végleg elúszott. Újra nem gondolkodom, úgy válaszolok, ami félő, hogy tényleg bajba fog sodorni. - Mondjuk egy vagy két ivós játékkal, pénteken? Úgyis annyira harcoltál értük múltkor. - Már egyáltalán nem tartom hülye ötletnek az alkoholizálást, akkor sem, ha csak ketten leszünk a házban. Ha az alkohol segíteni fog nekem abban, hogy ellazuljak és ne legyek ilyen ideggörcs, mint amilyen például most, akkor jöhet, nem ellenkezem ellene. Már nem. - Tényleg, pénteken hogy lesznek óráid? Mikor tudunk majd indulni? - Egy pillanatra fordítom el a fejem, mikor a távolban meglátom Ryan-t. Mint egy őrült, úgy kezd heves integetésbe és addig nem is szándékozik abbahagyni, míg vissza nem intek neki. De ha idejön és benyög valami újabb sziporkát, Őt tényleg megütöm.
Érdekel, hogy minden rendben van-e vele, mert nagyon is furán viselkedik. Azzal, hogy több másodpercig nem válaszol, felkelti az érdeklődésemet. Már épp nyitnám a számat, hogy valami mást is mondjak, mikor megszólal, így el is felejtem, amit akartam. Lenézek a kezeire és elhúzom a számat. Ez valóban nem jó hír. - Lehet pihenned kéne akkor. - Nézek rá aggódva, olyan szívesen megfognám a kezeit, de inkább nem teszem. Azt látom, hogy remegnek és tényleg úgy gondolom, hogy inkább haza kéne mennie, hogy pihenjen egy kicsit. Aztán áttérünk arra, hogy leütött, ami miatt tényleg nem haragszok. Szeretném azt elérni, hogy ő se ostorozza magát, de ahogy elnézem ez nem fog menni. Legalábbis addig nem, amíg így néz ki az arcom. Legszívesebben papírzacskót húznék magamra, hátha az segítene neki. - Mondjuk az is egy megoldás. - Halvány mosoly kerül ki az ajkaimra, akkor biztos, hogy meg fog ismerni a fényben, ezért ezt tartom a legjobb ötletének. Igaz remélem, hogy így nem fog ugrasztani többet, hogy esetleg betörő van a házban. Mert mi van, ha legközelebb tényleg az lesz? Ebbe bele se akarok gondolni, én is meg ő is megúszta egy kisebb sokkal. - Benne vagyok. - Felcsillannak a szemeim az ivós játékra, igaz lehet, hogy tényleg nem lesz jó és átlépjük azt a bizonyos határt, amit úgy be akarunk tartani, lehet végleg elrontunk mindent. Igaz, én meg akarnám próbálni vele a kapcsolatot, mert érzem én is, hogy túl sok mindent teszünk, ami rég nem fér bele ebbe a kategóriába. - Egy van csak délelőtt, szóval 11-12 körül már végzek. - Megrántom a vállaimat, én azt hiszem már teljesen szabad leszek déltől, szóval már csak Lynne-t kell tudni, hogy mikor végez és már mehetünk is. Akár behozok ide minden cuccot, ami kell és innen is mehetünk egyből, hogy időt spóroljunk. Ryan felé pillantok, amikor integetni kezd Lynne is neki. Én is feltartom a tenyeremet ezzel jelezve a köszönésemet, de már nem is figyelek rá. Tekintetemet újból a lányra emelem. - Szóval hol találtad ezt a mini golfos ötletet? - Mondom vigyorogva még mindig annyira izgat ez, mert nagyon jó ötlet és már szeretném is kipróbálni. Nekem meg se fordult volna a fejemben, hogy ilyeneket keressek. Mondjuk egy paintball meccset lejátszhatnánk a csapattal. De ezt még nem hozom fel nekik. Talán a hétvégén, mikor nyugodtan leszünk.
Nem akartam ráhozni a frászt az egész ál-koffein túladagolásommal kapcsolatban. Most jutottam el arra a pontra, hogy nem tudom, vajon örülne-e annak, ha megtudná, hogy a kettőnk kapcsolata miatt vagyok így kikészülve, vagy inkább még jobban megrémítené. De nem is akarok ezen agyalni, túl sokat foglalkoztam már ezzel a témával, miközben nem történt semmi sem közöttünk. Épp csak feszegetjük a határokat és átlépünk néhány szabályt. - Á, nem, tényleg jól vagyok. Ez csak a kávé, mindjárt elmúlik. - Talán nem kellene ennyire a kávéra erőszakolnom a fizikai gyengeségemet, mert a végén még túl feltűnő lesz. Mély levegőt veszek, s ennek köszönhetően egy hangyányit mintha csillapodna a szívverésem. Vagyis közelítene már a normális üteméhez. - A szemedhez visszatérve, szerintem korrektorral el tudnám tüntetni a sötét foltokat... - Elhúzom a szám a mondat végén. Na erre vajon mi lesz a reakciója? Nem ám itt a végén kiakad nekem, hogy az Ő fejére sminket én ugyan nem kenek... Bár az is vicces lenne, főleg, ha mások is meghallanák. Igaz előnyömre szolgálna és jót tenne, ha nem remegne ennyire a kezem, mert akkor még a végén a szemébe is kerül, aztán megint a kórházban kötünk ki. Mosolyogva fogadom, hogy tetszik neki a kiengesztelős ötletem és ebben a szent pillanatban bennem is tudatosul, hogy lehet ez mégis rossz ötlet volt. De nem adom meg az idegeimnek azt az örömöt, hogy még tovább rágódjanak valamin, így megpróbálok most ezzel nem foglalkozni. Majd úszom az árral. Különben is minek idegeskedjek, ha lehet aztán nem fog semmi sem történni? - Király! Én fél 10-kor végzek, mert hajnalok hajnalán van egy gyakorlati órám... Akkor még a pénteki csúcsforgalom előtt el tudunk indulni. Anya ráadásul nagylelkűen kölcsönadta a kocsiját... - Elnevetem magam az utolsó mondatomon. Mindketten tudjuk, hogy anyám kocsija csak a garázsban áll, soha nem jár vele sehova, úgyhogy egyértelmű, mekkora "áldozatot" hozott azért, hogy a hétvégén én használhassam. Majd köszönetképpen kap érte egy üveg méregdrága pezsgőt és akkor boldog lesz. - Akkor óra után hazamegyek, bepakolok a kocsiba és ha írsz egy üzit, akkor visszajövök érted. Ez így jó lesz? - Ahogy arról beszélek, mi, mikor és hogy lenne jó, úgy érzékelem, hogy egyre nyugodtabbá válok. Ah, végre. Miután letudtuk Ryan-t, aki szemmel láthatóan ide akart jönni, csak aztán egy csajszi más irányba csábította, újra belém szorul a levegő Edwin kérdése hallatán. Most mondjam neki, hogy Ő adta az ötletet? Nem akarom leleplezni, mert félek, hogy akkor visszavonulót fújna. Ezért próbálok egy nagyon diplomatikus választ adni, ha már egyszer volt kommunikációs készségfejlesztős óránk is az egyetemen. - Csak szóba került a golfütő és egy nagyon jó barátom adta az ötletet. - Remélem ennyi elég lesz neki válasz gyanánt. Aztán hirtelen bevillan még valami. Az egyik üzenetében M&M's-es kihívásról is beszélt. Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy Ő üzenget nekem. Hiszen Ő az egyetlen, akivel kihívásokkal szívjuk egymás vérét és aki pontosan tudja, hogy mennyire szeretem az M&M's-t. - Ó és hétvégén lejátszhatnánk egy "Hány M&M's fér egyszerre a szádba?" játékot. Sőt! Ezennel, kihívlak téged, Edwin Pearson az M&M's-es játékra. A győztes pedig maga találhatja ki a jutalmát. Elfogadod a kihívást? - Nézek rá mosolyogva, enyhén alsó ajkamba harapva. Remélem nem szóltam el magamat túlságosan. Kezemet nyújtom felé, hiszen a kézfogás nem hiányozhat a kihívás megpecsételése alól. Soha.
Tárgy: Re: Kampusz udvara Pént. Okt. 28, 2016 12:01 am
Furán hangzik, amit mond, de tudom, hogy nekem sosem hazudna, ezért is fogadom el a válaszát. - Oké, hiszek neked. - Bólogatok és ezzel le is zárom a témát. Szerintem ha szüksége van segítségre akkor majd szól, de ezt már nem akarom tovább feszegetni. Szemeim teljesen kikerekednek, mikor előjön a sminkes ötletével. - Most csak hülyéskedsz ugye? - Nézek rá szigorú fejjel, mert rám biztos, hogy nem ken semmiféle női kenceficét. Akkor inkább elviselem a fejemet így. A hétvége is megbeszélve és még azt is megtudom, hogy nem nekünk - illetve nekem -, kell cipekedni. - Szuper. Akkor ezek szerint nem buszozunk. - Állapítom meg ezt az egyet, bár azok is jók szoktak lenni, mikor a társasággal megyünk. Kíváncsi vagyok arra, honnan jött neki ez az ötlet, ezért is kérdezek rá. Meglep, amit mond és azt hiszem van is sejtésem, hogy ki az, de remélem, hogy nem ugyanarra a személyre gondolunk. - Milyen nagyon jó barát? Ugye nem Tomy? - Méricskélni kezdem, mert ő ennyire golfb*zi. Legalábbis én róla hallottam ezt. Ő is a haveri kör, csak a bővebb fajtából, mert én személy szerint nem bírom a srácot, már csak azért sem, mert unalmas és meggyőződésem, hogy Lynne-nél próbálkozik. A kihívásra felcsillannak a szemeim, sosem hagyom ki őket és még izgatott is leszek tőle. - Még szép, hogy el! - Nyújtom én is a kezemet, hogy ezzel is megpecsételjük a kihívást, majd eszembe jut, hogy ő most valamiért sokkal aktívabb ezekben, mint én. Pedig elég sokszor van, hogy egymáshoz dobáljuk a kihívásokat, de most valahogy eszembe se jut egy se. - Eddig is tudtam, hogy jó ötleteid vannak, de most megleptél. Honnan jönnek ezek a hülyeségek? - Nézek rá mosolyogva, tényleg tetszik ez a kihívás, bár szerintem ugyanolyan lesz, mint mikor rágóval játszottuk ugyanezt. Igaz, hogy az egy idő után gusztustalan és íztelen lesz, sőt még ki is szárítja az ember száját, de vicces volt. A végén már olyan beton kemény volt, hogy ölni lehetett volna vele. - Viszont majd a srácoknak mondhatnánk, hogy menjünk el paintball-ozni. Annyira ki akarom próbálni. - Kicsit izgatott leszek ettől, mindig is ez volt a vágyam, csak valamiért sosem volt rá megfelelő idő, hogy ezt a többieknek is felhozzam. Most, hogy itt lesz a hétvége szerintem elő is jöhetne mint téma.
Lynne McKendry
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Oct. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
57
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1997. Aug. 31.
✥ KOR :
26
✥ LAKÓHELY :
Port Angeles
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista
Tárgy: Re: Kampusz udvara Szomb. Okt. 29, 2016 11:22 am
to Edwin
Look at me now I'm falling
Újabb nevetés tör fel belőlem, ahogy meghallom az őszinte reakcióját a korrektorra vonatkozóan. Tudtam, hogy erre rögtön ugrani fog, pedig esküszöm úgy meg tudnám csinálni, hogy kettőnkön kívül más észre sem venné. - Jó, jó, nyugi... nem érek hozzád. - Felteszem a kezemet, legalább mintha valaki pisztolyt tartana rám. És mondjuk ez eléggé hamis állítás volt. De felfoghatja úgy is, hogy megfogadtam, sminkmentes marad az arcocskája. - Dehogy! Annyi piát és kaját beraktároztam, hogy azt képtelenség lenne elcipelni. - Nem is tudom mit képzeltem. Legalább annyi élelmiszert vásároltam, mintha hidegháborúra készülnék. Vagy a világháborúra. Mondjuk éhen nem fogunk halni, az már biztos. De legalább lesz mi felszívja majd az alkoholt. A feltételezése meglep, s valójában nem is értem, miért akarja pont Tomy felé terelni a "gyanút". Bár Tomy azért annyira nem számít jó barátnak. De ha így szeretné, én nem ellenkezem. Vagyis de, mivel megint előbb járt a szám, mint ahogy végig gondolhattam volna ezt az egészet... - Nem, nem Tomy. - Most jön az a pillanat, mikor mondanom kéne egy nevet, igaz? Látom, ahogy lelki szemeim előtt lepereg az összes ismerősöm arca, arra várva, hogy vajon kinél akad meg a kép és villog hozzá a nagy piros nyíl is, miszerint ő lesz a befutó. - Egyébként nem tök mindegy, hogy ki mondta? Ez egy szuper ötlet! Had arassam már le a babérokat helyette... - Ezzel talán el tudom tusolni az illető nevét. Kezet fogunk az M&M's-es kihívásra, aminek én szintén nagyon örülök, igaz azért, mert odáig vagyok érte és ez a kedvenc édességem. Újabb kérdés, amire nem szeretnék válaszolni, de ha tovább erősködik, megmutatom neki az üzeneteket és úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy Ő küldte nekem őket. Vagy mégse ezt tegyem? Még a végén visszamondja a hétvégét... Aj, utálom, hogy ilyen bizonytalanná váltam és azt is, hogy most újra gyorsabb ütemben kezdett verni a szívem. Terelés következik. - Hé! Most ezzel burkoltan azt mondtad, hogy az eddigi ötleteim bénábbak voltak! Nem is voltak azok. - Jó, tény... Néha félresikerült egy-egy ötletem, de mind jól tudjuk, hogy a kivételek csupán erősítik a szabályt. Szóval nincsenek rossz ötleteim és kész. A kérdés már csak az, mennyire fog visszatérni az eredeti mondandójához és kezd el tovább faggatni a titokzatos ötletgyárosról. Hiszen más trükk nem maradt a tarsolyomban, még a végén tényleg kénytelen leszek megmutatni neki az üzeneteimet. - Ú, jó! A paintball-t már én is régóta ki akarom próbálni! - Felcsillannak a szemeim és én is izgatottá válok. Remélem benne lesznek a többiek, bár, több, mint valószínű, hogy igen, mert mindenben benne vannak ők is. Nem is tudom, hogy lehet ekkora szerencsém velük, hisz mindannyian annyira egy hullámhosszon vagyunk. Csak remélni tudom, hogy a mi kis bandánk és a közöttünk lévő kötelékek egy életre szólnak. Hú... Mikor is lettem ennyire szentimentális? - Ja meg figyu... ha valami nagyobb cuccot is hozni akarsz a hétvégére, amit nem szívesen hoznál be a suliba is órára, akkor azt este átdobhatnád. - Gondolok itt laptopra, vagy esetleg társasjátékra, meg igazából akármire, amit nem szeretne még pénteken végigráncigálni az egész egyetemen. Ha meg este áthozza, akkor rögtön berakjuk a kocsiba, másnap meg már le is van róla a gond. A zsebemben pittyeg a telefon, s mikor előveszem, hogy megnézzem, ki írt, valósággal ájulás közeli állapotba kerülök. Ijedt arccal nézek fel rá és hirtelen köpni-nyelni sem tudok. Újra az a szám, újra az a stílus... De Edwin itt áll előttem, így biztos, hogy nem Ő küldte az üzenetet. Azt hiszem rosszul leszek...
somebody to you ; bocsi, hogy most küldöm, éjjel megint nem jött be a huforum =(((
Szúrós szemekkel nézek rá és nagyon remélem, hogy nem is fog sminkkel hozzám érni. Természetesen máshogy elviselem az érintését, sőt vágyok is rá, de ezt nem mondom neki. Viszont annak örülök, hogy végre a hétvégére térünk rá. Azt nyugtázom magamban, hogy kocsival megyünk mindenképp és ahogy Lynne-t ismerem, a kaja/pia elfogyásától nem kell tartanunk ebben a két napban. Ha mégis akkor rendelünk pizzát. - Akkor ki? - Gyanúsan emelem rá a szemeimet, annyira akarom tudni, hogy ki mondta neki az ötletet. Az érvelése nagyon is helyén való, így megadom magam és bólogatok. - Úgyis veszíteni fogsz. - Öltöm ki a nyelvemet, tuti, hogy mi srácok fogunk nyerni. A csajoktól távol áll a fegyver kezelés, bár ki tudja. Fő a magabiztosság, így egy cseppnyi okot sem adok arra, hogy esetleg azt higgye kételkedek a srácokban. - Nem hiszem, hogy van ilyen. - Rántom meg a vállaimat, most hirtelen nem is jut semmi olyasmi az eszembe, hogy mit vihetnék. De még van idő, majd még átbeszélhetjük ezt az egészet. Ránézek, ahogy a telefont olvassa, majd a szemeibe. Homlokomat összeráncolom és furán tekintek rá. Valami olyasmit kaphatott, ami nem tetszik neki vagy nem tudom. - Add ide a telefont! - Nyújtom ki a kezemet és nagyon remélem, hogy nem fog ellenkezni, mert akkor el kell vennem tőle. Látni akarom, hogy mi döbbentette meg ennyi. Ha megint Chris irogat neki én belefojtom egy tál levesbe.
Lynne McKendry
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Oct. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
57
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1997. Aug. 31.
✥ KOR :
26
✥ LAKÓHELY :
Port Angeles
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista
Tárgy: Re: Kampusz udvara Vas. Okt. 30, 2016 9:42 am
to Edwin
Look at me now I'm falling
Pontosan erre a reakcióra számítottam tőle és jót is mosolygok azon, ahogy szinte megrémült a smink hallatán. Pedig tényleg nem venné észre senki sem. Inkább azon lepődnének meg, hogy múlt el ilyen hamar az a csúnya nagy lila folt. Vagy zöld. Vagy barna... Ki tudja, legközelebb épp milyen színű lesz. Hatalmas kő esik le a szívemről, mikor végre bólogatni kezd, mert így azt hiszem, hogy hisz nekem. És ennek örülök. - És miért vagy ebben annyira biztos? - Kíváncsiskodom, vajon miért hiszi, hogy veszíteni fogok. - Legutóbbi találkozásunkkor is én győztem egy baseball ütővel... - Most először tudok viccelődni a múltkori incidenssel. Tény, hogy még így is egy kicsit zavar, hogy bántottam, de ha már mindenki folyton viccelődik a szituval, lassan nekem is fel kellene vennem a fonalat. Edwin úgysem haragszik meg rám. Észreveszi, hogy elfehéredek a telefonom kijelzőjét látva. És most az először érzem azt, hogy úgy igazából fájni fog a féltékenykedése. Főleg, ha azt is meglátja, hogy nem egyetlen egy üzenetről van szó. Kinyújtja a kezét én meg automatikusan átadom a telefont. És közelebb lépek mellé, hogy vele együtt én is lássam a kijelzőt. Most kellene elkezdeni magyarázkodni. - Pár napja erről a blokkolt számról kapok üzeneteket és fogalmam sincs ki küldi őket... - Egyre nehezebben kapok levegőt, jóformán már azt sem tudom, hol vagyok. Biztos, hogy nem Edwin küldte őket és ettől csak még rosszabbul érzem magam. - És nem, a mobilszolgáltatók sem tudják megmondani. És most mindjárt összeesek, de tényleg. - Kétségbeesetten nézek rá, viszont tényleg nem állok messze attól, hogy elájuljak. - Azt hittem, hogy Te... - Ajaj. Ezt a mondatot valahogy máshogy kellene befejeznem. Vagy elájulnom. Igen, most jól jönne, ha tényleg el tudnék ájulni. De persze így nem megy. Ez nem fair.
Tudom, hogy veszíteni fog, vagyis annyira magabiztos vagyok ebben, hogy annak a töredékét sem mutatom, hogy esetleg nyerhet. Pedig benne van a pakliban. A kérdése pedig pont erre utal, hogy két esélyes a dolog. - Mert teljesítened kell valamit, és szeretsz feladatokat végrehajtani. - Mondom gonoszkás vigyorral az arcomon, mert tudom, hogy utálja a kihívásoknál a vereséget, mert általában hajmeresztő ötletekkel állok elő. Legalábbis a múltkori csípős palacsintát is elborzadt fejjel ette. - De az nem volt fair, mert nem volt nálam semmi. - Rántom meg a vállaimat, azért az még mindig fáj, ahogy belegondolok, hogy mekkorát kaptam. Igazából üthetett volna kisebbet is, de megértem, az adrenalin miatt erős volt. Gondoltam, hogy valami a telefonnal kapcsolatos lehet, amitől Lynne ennyire kiakadt. Már ismertem annyira, hogy tudjam. Persze, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, hiszen nem szeretem, ha valaki Lynne-nel próbál flörtölni. Bár még nem tudom, hogy miről van szó, de hamar megfogom. Elkérem, sőt inkább parancsolom tőle a telefont és most kicsit megnyugszok, hogy nem ellenkezik, hanem engedelmeskedik. Nézem az üzeneteket és egyre jobban vörösödik a fejem. A magyarázkodása sem nyugtat meg. - "Elmehetnénk az új minigolf pályára kipróbálni." ? - Olvasom fel az üzenetet, amiről az imént beszéltünk. - "Tudom, hogy imádod az M&M's-t, ezért kihívlak egy 'Hány M&M's fér egyszerre a szádba?' játékra!" - Olvasom tovább az üzeneteket és egyre jobban feszültté válok. Szinte már nem is hallom, hogy mit mond nekem. - Szóval egy jó barát adta a tippet, mi? - Szúrós tekintettel figyelek rá, ennyit arról, hogy a legjobb barátja vagyok és elmond nekem mindent. Fogalmam sincs, hogy melyik fáj jobban, hogy képes volt valamit hazudni, vagy hogy egyáltalán nem szólt róla. - Én?! Mit én? Megvan a számom, ugyan miért írnék ilyeneket, mikor személyesen is megtudjuk ezt beszélni? - Hitetlenkedve meredek rá, dühös vagyok, bár nem tudom, hogy miért, nem kéne, hogy az legyek, hiszen a barátságon kívül nincs egymáshoz közünk, sajnos. Nem is tudom, hogyan feltételezte ezt rólam, hogy ennyire sunyi lennék. "Elmegyek veled bárhova, ha megmondod ki vagy!" Próbálom lenyugtatni magam és úgy visszaírni, hogy ne látszódjon, mégsem Lynne írta. Bár elég nehéz nem elküldeni a p!csába. Még mindig nálam van a telefonja és a képernyőt bámulom. Kíváncsi vagyok, hogy mit ír vissza. Közben azért félszemmel pásztázom az udvart, hogy kinél van telefont és ki ír épp üzenetet, de eddig sikertelen a keresésem.
Igen, tény, hogy nem róhatom fel neki a múltkori esetet, hisz az nem egy baráti mérkőzés volt, hanem jóformán megtámadtam. És az rosszabb. Nem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet átadni neki a telefont, mégis engedelmeskedek. Hiába tapadnak szemeim a telefon kijelzőjére, szinte érzem, ahogy mellettem Edwin egyre idegesebb és idegesebb lesz. Arról meg ne is beszéljünk, hogy velem is ugyanez történik. Nem tetszik, ahogy elkezdi felolvasni az üzeneteket, az pedig még inkább nem tetszik, hogy kérdőre von. Miért jövök ki mindig rosszul az ilyen helyzetekből? Egy részét értem. De álljunk csak meg egy pillanatra. Ha Ő összeszedné a bátorságát és elém állna, elmondaná, hogy érez irántam, akkor nem hajtanám el. Most már nem. Főként azok után, hogy pontosan tudom, mit érez. Az egész helyzet annyira felidegesít, hogy én is forrni kezdek a dühtől. Az első kérdésére ezért nem is válaszolok. Miért, mit kellett volna mondanom neki? Hogy csak azért írtam vissza, mert azt hittem Ő az? Á, legszívesebben ordítanék egy hatalmasat, annyira elegem van ebből. Lassan úgy érzem, mi csak felidegesíteni tudjuk egymást és kikészíteni. Aztán jön még egy kérdés, s rögtön szembe fordulok vele. Látom, hogy dühös, de én is az vagyok. És ha már ilyen szépen belementünk ebbe az egész őrültségbe, akkor kerítsünk ennek nagyobb feneket... - Személyesen, ó, igazán? Mikor beszéltünk ilyesmiről személyesen? Ugye látod az sms-eket? Látod, hogy ezek mind flörtölősek? Mi nem szoktunk így beszélni! Vagyis... nyíltan nem szoktunk csak úgy flörtölgetni... Vannak pillanatok, amikor olyan helyzetbe kerülünk, de csak sodródunk az árral. Soha, de soha nem álltunk oda egymás elé, hogy kiterítsük a kártyáinkat. Meghoztunk pár hülye szabályt és minden egyes alkalommal, amikor találkozunk, átlépjük valamelyiket. Ráadásul Te is csak akkor tudsz máshogy beszélni velem, ha épp kába vagy... - Tudom, miként értette a kérdését. Tudom, hogy én abszolút más irányba vittem az egész beszélgetést, de egyszerűen minden csak kitört belőlem és sehogy sem tudtam befogni a saját számat. Idegesen a hajamba túrok és direkt kerülöm a szemkontaktust Edwinnel. Hiszen mégis hogy tudnék a szemébe nézni, amikor ebben a pillanatban barmolom szét a barátságunkat? Ha visszaforgathatnám az időt, megtenném, de már kimondtam, amit kimondtam. Nem akarom Őt elveszíteni, de úgy érzem, hogy nem tudok megrekedni ebben az állapotban. Eddig ment. Amíg nem mondta, hogy szeret és rám van szüksége, addig tökéletesen el tudtam nyomni minden vonzódásomat irányába. Azóta meg úgy viselkedek, mint egy hülye fruska. - Nem is érdekel, hogy ki írt. - Dünnyögöm szomorú hangon, hiszen a lényeg annyi, hogy nem Ő volt. Megrázom a fejem, ügyet se vetve arra, hogy nála van a telefonom és elsétálok. Kell pár méter távolság, de persze messze nem jutok. Leülök az egyik fa alatt lévő padra, s még mindig kerülöm Edwin tekintetét. Eddig izgatott voltam a hétvége miatt, most már azonban egyáltalán nem várom, hogy péntek legyen...
Teljesen ledöbbenek attól, amit mond. A felét nem is értem, hogy miről beszél, mert sosem állítottunk egymásnak szabályokat, legalábbis én nem tudok róla. Ez amolyan magunkban eldöntött dolog volt és Lynne mindig is visszautasított. Igaz, hogy konkrétan nem mondtam semmi olyat, de célozgattam rá, és nekem ebből bőven elég volt, hogy nem akar semmit tőlem. - Én a kihívásokról beszélek, nem a flörtölésről... És amúgy is tessék?! Legjobb barátok vagyunk, milyen lapokat kéne kiteríteni? - Értetlenkedek, de persze pontosan tudom, hogy miről beszél, csak hát azt nekünk nem kéne. Tudom, hogy mennyire fáj, hogy csak barátok vagyunk és akár lehetnénk többek is, de mi van ha nekünk nem menne? Én nem tudnék utána úgy beszélni és hülyülni vele, pláne nem úgy, hogy tudom, bármikor járhat mással. Kiszeretni meg nem könnyű belőle és azt hiszem, hogy nem is akarok. Viszont a mondat végét egyáltalán nem értem, miről beszél. - Hogy értve máshogy? - Ráncolom össze a homlokomat, fogalmam sincs, hogy milyen kábaságról beszél. Lehet, hogy mondtam valamit álmomban, amit félreértett vagy ki tudja. Épp folytatnám tovább, mikor elmegy mellőlem. Én követem, mert még nem végeztem vele. Szerintem megint mindenki tudja, hogy veszekszünk. Mikor leül, megállok előtte és már nyitnám is a számat, hogy folytassam, mikor Ryan megjelenik mellettünk. - Ti már megint veszekedtek? D*gnotok kéne, az jó minden feszültség ellen. - Vidám hangon szól be, aminek most nagyon nem jó az időzítése. De még abban sem, hogy idejött. Nem tudom, honnan figyelt minket, vagy mit hallott, bár kívülről tényleg úgy tűnt, mintha veszekednénk, ami nem áll messze az igazságtól. Meglepett, amit mondott, ez lenne minden vágyam, hogy szeretkezzek vele, de az már tényleg nem barát kategória lenne. - Szerintem meg be kéne fognod! - Mordulok rá, érezhető a feszültség a hangomban és az, hogy legszívesebben elküldeném. De nem megy sehova, csak leül Lynne mellé, akit átkarol. - Igazából nem is értem, miért veszekedtek. - Szólal meg most már rám emelve a tekintetét. Szerintem meg nem tartozik rá. Nem tetszik, hogy fogja Lynne-t, de mégis csak baráti társaságunk tagja, így nem szólok rá. Igazából lehet jót is tesz nekünk, hogy itt van, így nem tudunk egymásnak esni. Visszanyújtom a telefont Lynne-nek, már kevésbé sem érdekel, hogy ki ír. Főleg úgy, hogy semmit sem akar ellene tenni, hogy megtudja.
Nem beszélek hosszú ideje, mégis tudom, hogy őrült nagy baromságot csináltam és ettől csak még hülyébbnek érzem magam. A legjobb lett volna, ha rögtön megmutattam volna neki az üzeneteket. És akkor még csak abba a hibába se estem volna, hogy azt feltételezzem, Ő küldi őket nekem. Nem égettem volna így le magam és nem veszekednénk. Bár, ahogy magunkat ismerem, biztos találtunk volna valami mást, amin összekaphatunk, még ha nem is olyan igazán komolyan. Az értetlenkedésére nem válaszolok, csupán próbálok jelentőségteljesen a szemeibe nézni. Mindketten pontosan tudjuk, hogy mire utaltam az imént, még akkor is, ha úgy csinál, mint akinek halvány lila gőze sincs az egészről. - Úgy, hogy a szemembe mondod, hogy mit gondolsz. Jóformán, ami a szíveden, az a szádon. - Ennél konkrétabb nem akarok lenni, mert most már kezdem azt érezni, hogy én láttam bele túl sokat a helyzetünkbe. Mintha minden apró pillantását vagy érintését én értelmeztem volna félre. Mert mi van akkor, ha a kiütéstől azt se tudta, hogy én vagyok vele? Mi van, ha nem nekem szánta az "sz" betűs szót és nem is rám van szüksége? Úristen... tényleg mi van akkor, ha csak én vagyok ennyire hülye? A felismerés valóságos hideg zuhanyként ér, s hiába forrtam előbb a dühtől, most úgy érzem, hogy menten összeesem. Leülök a padra, hirtelen még össze is rezzenek, ahogy Ryan lehuppan mellém. Nem tudom eldönteni, hogy örülök-e a jelenlétének vagy inkább elküldeném melegebb éghajlatra. Aztán amint megszólal, inkább az utolsó eshetőség fordul meg a fejemben. Legszívesebben felpofoznám vagy nem is tudom... Bár a feszültséglevezető módszerével egyet kell értenem, de persze ezt csak magamnak jegyzem meg. - Ó értem. Szóval, ha úgy érzem, hogy szétvet az ideg, akkor csak telefonáljak egyet, Ő átjön és kész. A probléma megoldódott. - Hiába értettem egyet a gondolataimban, az ellenkezőjének kellett hangot adnom. - Naná. De ha Edwin épp nem érne rá, engem is felhívhatsz. - Viccesen kacsint egyet és tudom, hogy poénkodni próbál, de tényleg nagyon rossz időpontban kapott el minket. - Köszi? - Nem tudom, hogy meg kell-e köszönnöm, ezért a kérdő hangsúly, bár remélem mindketten érzékelik, hogy azért ejtem le a vállamról Ryan kezét, mert maximum csak az álmaiban fogom felhívni Őt. És most még baráti szinten se szeretném, ha átkarolna. Bezzeg akkor este Edwin ellen nem ellenkeztem, igaz jó volna, ha ez Ednek nem tűnne fel. Mert akkor rájön, hogy érzek iránta valamit és az nem lenne jó. Pláne mert valószínűleg nem is nekem szánta azokat, amiket mondott, csak szegény azt se tudta, hogy éppen hol van. Nem csoda, hogy nem tudta, hogy hozzám beszélt. Edwin átnyújtja a telefont, de pont akkor pittyen meg újra, jelezve az újonnan érkezett üzenetet. A telefont kikapom a kezéből, s azzal a lendülettel felállok, s mellé lépve nyitom meg az sms-t. Azt akarom, hogy egyszerre, hogy együtt nézzük meg. - Andrew? - Kérdezem kíváncsian, ahogy a választ olvasom. Ki az az Andrew? Aztán jön még egy üzenet, így abból megtudjuk, hogy az a srác, akivel pár hónapja egy csapatban voltunk valamelyik órán. Innen ismer engem is és Edwin-t is, s onnan tudhatja, hogy milyen fajta kapcsolat van kettőnk között. Szuper. Ne haragudj, Andrew, de pillanatnyilag egy srác körül forognak a gondolataim és nem hiszem, hogy fair lenne veled szemben, ha így elmennék veled valahova. Talán majd máskor... A küldés előtt direkt odamutatom Edwinnek a telefont. - Szerinted ez valamiképp normális lekoptató szöveg? - Nem akartam durva lenni, se teljességgel elutasító, s hiába ígértem neki találkát, ha megmondja a nevét, azt remélem, ezzel az indokkal kihúztam magam az alól. Ha pedig Edwin rábólint, akkor el is küldöm neki.
Kezd nem tetszeni ez a beszélgetés, amerre haladunk. Mégis csak jobb lenne a srácokkal együtt menni akár mini golfozni, akár a hétvégére. Szeretek vele kettesben lenni, de ennyi veszekedés után nem hiszem, hogy tudnám magam türtőztetni, hogy ne valljak színt. Ha meg megteszem, onnan nincs visszaút és talán megpecsételem a barátságunkat. - Eddig is azt tettem, nem? - Tanácstalanul nézek rá, mert szerintem eddig is elmondtam neki mindent őszintén. Kivéve, hogy mit érzek iránta, de az egy másik téma. Gondolom nem ezt akarja tudni, hiszen honnan tudhatná, hogy szeretem és ezt nem mondom el neki? Ha Ryan vagy Shaun elmondta volna neki akkor szerintem máshogy vonna kérdőre. Igaz, hogy a barátaim a srácok, és maximálisan megbízok bennük, de szerintem nem lennének ennyire szemetek velem szemben. És azt is tudom, hogy össze akarnak minket hozni, hisz azért van ez a sok beszólás és szivatás az irányunkba. Az nagyon nem tetszik, amit mond Ryan, hogy akár mehetnénk szobára is, hogy ezzel elintézzünk minden feszültséget, a felajánlásától pedig ökölbe szorul a kezem. - Álmodik a nyomor! - Pirítok rá, ha szemmel lehetne ölni, már meghalt volna. Annak viszont nagyon nem örülnék, ha ők ketten... Szóval más is lenne esetenként, mint barátság, bár beleszólási jogom nem lenne. Viszont Ryan csak nem bírja ki, hogy ne szóljon be megint valami irdatlan baromságot. - Ugyan már srácok! Eddig is felhívtad Edwin-t, ha valami óhajod, sóhajod volt. Azt ne mondjátok, hogy nem történt köztetek semmi sem eddig. - Ide-oda emelgeti a tekinteteit köztünk, de azt hiszem, hogy el kell szomorítsam. Nem történt köztünk semmi, még csak annyi se, hogy smároltunk volna. Pedig mennyiszer vágytam az ajkai után. Kettesben voltunk, az ég világon senki se zavart volna meg minket, de mégsem. Ryan-en viszont látom, hogy forognak az agykerekek és már olyat is elképzelt rólunk, amit még mi sem gondolnánk. Annyira nem érdekel már, hogy kivel sms-ezgetik, nem is ismerős a neve. Viszont mikor feláll és mellém áll, akaratlanul is nézem, ahogy a telefonba pötyög. - Milyen srác körül forognak a gondolataid? - Gyanúsan emelem rá a tekintetem és hallom, ahogy Ryan felmordul. Persze annak örülnék a legjobban, ha én lennék az a srác, de szerintem ez nagyon nem helyes. Pláne az nem, hogy ennyire szenvedek a jelenlétében, hiszen annyira megölelném és csókolnám. Ebbe fogok beleőrülni. - Oké, mi lenne akkor ha találkoznánk szombaton? - Teszem fel, amolyan búcsúként a dolgot, és direkt nem pénteket mondok. Jót tesz nekünk, ha nem leszünk együtt kettesben pia társaságában. Viszont nem is várom meg, hogy mondjanak valamit, csak úgy el is indulok az egyetem felé. Ezután kell nekem egy kis levegő úgy érzem, de lehet nem csak nekem. Muszáj hazamennem, hogy átgondoljak mindent.
Nem értem, miért görcsölünk rá erre az egészre. Hiszen mi mindent meg tudunk beszélni egymással. Ha meg ez tényleg így van, akkor nem kellene amiatt aggódnunk, hogy elmondjuk egymásnak, mit érzünk. Ennyire labilisnak érezzük a barátságunkat? Tényleg ennyire tuti biztos, hogy szétrombolnánk azt, ha csak egy öt percig komolyan elbeszélgetnénk? Még véletlenül se fordulhat az elő, hogy az lesz a legrosszabb eset, hogy kiröhögjük magunkat, amiért egyáltalán arra gondoltunk, hogy ne csak barátok legyünk? Miért hisszük, hogy képtelenek lennénk kezelni ezt? - De igen... - Inkább egyet értek vele, mert a beszélgetés kezd egyre veszélyesebb vizekre evezni. És amúgy se a suli udvarán kellene ezt megvitatni. Bár igazából én vagyok a hülye, amiért félreértelmeztem a dolgokat. De azt mégse mondhattam neki, hogy azért képzeltem, hogy Ő írogat nekem, hogy felmérje, mennyire mennék bele a flörtölgetésbe. Mert egyértelműen bele mennék. Eddig próbáltam tartani a távolságot, csak most már egyre nehezebben megy. - Esküszöm hétvégére viszek ragasztószalagot... - Ennyit tudok csak Ryan megszólalásához hozzáfűzni. Magyarázkodhatnék, de nem teszem. Se Edwin, se én nem tartozunk neki magyarázattal. Egyébként se értem, miért szekálnak minket mindig. Ők a legjobb barátaink, ha valami történne közöttünk, biztos, hogy első kézből kapnának infót. Akkor meg miért kell ez a felhajtás mindig? Edwin kérdése hallatán egy pillanatra megdermedek. Nyilván nem válaszolom azt, hogy: "Hahó, körülötted!", inkább jön egy apró füllentés, amit meg Ryan jelenlétére fogok. - Senki körül, csak nem akarom bunkó mód lekoptatni, ezért kell valami alibi. - Így talán Edwin se kap ismételten féltékenységi rohamot. Viszont ha már féltékenység... Akkor mégse érthettem Őt félre. Hiszen, ha semmit nem érezne irántam, akkor nem rendezne jelenetet, akárhányszor egy srác a közelembe próbál férkőzni. Az üzenetet elküldöm, újabb kérdésére viszont válaszolni se marad időm. Szombaton? De hát... úgy volt, hogy együtt megyünk fel, pénteken. Mindenféle köszönés nélkül elindul az egyetem felé, én meg csak nézek utána. Tisztában vagyok azzal, hogy hagynom kellene, had menjen. De nem tudom teljesíteni az eszem parancsát, ezért gyorsan utána futok és bevágok elé. Remélhetőleg Ő is megáll és nem kerül ki, hogy tovább sétálhasson. - Én felmegyek pénteken. Ha meggondolnád magad, tudod hol találsz. - Nem veszem fel vele a szemkontaktust, de ennyit még mindenképp szerettem volna közölni vele. Felemelem a kezem, mintegy megadás képpen és elállok az útból, hogy tovább sétáljon. Tessék, gratulálok Lynne, így kell belerondítani egy barátságba. Nem kellenek ide magasröptű gondolatok, alkohol, de még egy csók se. A puszta lényem elég egy ilyen akcióhoz... Bravó.
Kezdőlap
