Nemrég kezdődött az egyetem, én pedig izgatottan megyek végig az utcán, hogy újra emberek közt leszek. Szerencsémre a vizsgáim és a felvételim is jól sikerültek, így talán kezd újra rendbe jönni az életem.
Zenét hallgatva közeledek az egyetem kerítéséhez, és a szívem egyre jobban kezd dobogni. Már érzem, ahogy a torkomban dobog, amikor már a kapu előtt állok. Nagyot sóhajtok a fülhallgatót kiveszem a fülemből és ahogy a telefonomon leállítom a zenét, úgy lépek be az egyetem területére. Mindent elpakolok a táskámba, és érzem hogy egészen más illatok lengik be az orromat. A felnőtt lét kezdetének a küszöbe.
Az egyetem folyosójára érve teljesen elveszve érzem magam. Nem is találom a diákoknak fenntartott eligazító szobát vagy valami ilyesmit. Nos, igen a filmekben ez van, onnan tájékozódtam. Persze ilyenkor kihalt az egész épület, talán elkéstem már vagy túl korán vagyok, ki tudja?
Mindenesetre elkezdem járni a folyosókat és próbálok kiigazodni az egész "rendszeren". Ekkor pillantok meg egy lányt, aminek most rettentően örülök. Oda is megyek hozzá, még ha ő sem találja azt, amit én akkor is legalább társaságban gyorsabban megy az idő, és addigra biztos, hogy valakivel összefutunk.
- Szia, ne haragudj. Valami eligazító teremféleséget keresek. Tudnál segíteni? - Nézek rá, bár próbálom leplezni az elveszettségemet és a kétségbeesettségemet, de nem igazán sikerül. Talán nem veszi észre, de azért mosolygok, hogy ezzel se tűnjön fel, hogy mennyire el vagyok itt veszve.