Mint minden vámpír, ő is különösen vonzó egy ember szemében... Vonásai már emberként is tükrözték karizmatikus jellemét, így vámpírként még emlékezetesebbre formálódtak. A fiatalság bája megmaradt, de eltűntek a kamaszos beütések - persze lehet, hogy ennek oka inkább a szemében keresendő... Korábban szomorú aranyszín íriszei ismét az embervért ivók vörösében pompáznak, s ha ez nem riasztaná el hozzáértő fajtársait, az arcára időről időre kiülő zavarodott vadság még őket is elbátortalaníthatja azt illetően, megközelítsék-e a harci sebektől borított vámpírt. Félhosszú, mézszőke haja örökké kócos, halottfehér bőrét még a frissen fogyasztott vér is alig tudja megszínezni. Bár az elméje olykor ködös, a teste emlékszik a harccal töltött korai évekre, s mozgása megmaradt a vérbeli ragadozóénak: kecses, koordinált, halálos. Állatias. A ruhái a legkevésbé sem érdeklik - régebben sem volt egy piperkőc alkat -, bár amióta visszatért Cullenekhez, azóta Alice ismét gondot visel rá, hogy férjét időről időre rendbe szedje...
Jellemére hajdan leginkább a képessége nyomta rá a bélyegét. Ha valaki érzi mások érzelmeit, az felér egy átokkal, ezzel mindig tisztában volt. Örökké lefoglalta a figyelmét, az erejéből jó darabot, hogy ezt a részét kordában tartsa, hogy elzárkózzon. Külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy gondjai vannak az önuralmával, pedig ellenkezőleg: nagyon is oda kellett figyelnie minden pillanatban... csak nehezebb volt a dolga, mint másoknak. Ilyenformán óvatosan alakított ki bármilyen kapcsolatot az érző lényekkel. Magányán csak néhányaknak sikerült áttörniük: teremtőjéhez vonzódott, Peter kiutat jelentett számára a Pokolból, de igazi megmentést Alice jelentett, az egyedüli, aki minden titkos gondolatába beavatást nyert. Jaspert az önkontrollja miatt még Edward sem ismerhette annyira, hiába az adottsága. Csodálta fogadott családját, és igyekezett beilleszkedni közéjük, de mindig küzdenie kellett azért, hogy egyszerre tartsa féken az érzelmeket és a vérszomjat. A többiekkel ellentétben őt nem érdeklik a tudományok, vagy a tanulás, és nem vágyott emberi szórakozásokra, életre - csakis a társa és a nyugalom volt az, amit áhított a véren kívül. Legalábbis ez volt... aztán a Volturi közreműködésével ismét elveszett a vérszomj hullámai között, az addig harmadik helyen álló sóvárgás minden mást elnyomott, még saját józansága hangjait is.
Hosszúnak érzett, valójában rövid volt bolyongása, de megtörte így is. A függőség és a magány, megfűszerezve képességével, darabokra törte elméjét és személyiségét, s ez nem is lenne baj, ha csupán "ő" és a "ragadozó" lenne, no meg valamilyen konszenzus kettejük között. Hiszen a ragadozó is veszélyes, de legalább racionális és megérthető. Az igazi probléma azonban akkor mutatkozik meg, amikor a kettő közötti határvonal elmosódik, s a férfi megreked vadállatias és majdnem-emberi énje között, gyakorlatilag teljesen magán kívül, uralmát vesztve. Azokban a pillanatokban senki nem lehet biztos benne, hogyan fog reagálni egy-egy helyzetre, tomboló őrülettel, racionális helyzetfelméréssel vagy emocionális kitöréssel - netán mindezzel egyszerre, vagy valami egészen mással. Igyekszik a családját megkímélni őrületétől, főleg amióta úgy-ahogy visszanyerte legalább az "önmaga" személyiségdarabja feletti kontrollt, de nehezen boldogul, még Avery szakértő segítségével együtt is...

Két évvel ezelőtt

Miért akarod tudni? Mit érdekel téged ez az egész? Úgyis tudod, mi lesz a vége... Hát jó, tekintsd utolsó kívánságnak!
Texasi voltam, Houstonban születtem... 1845-ben, talán? Nem tudom biztosan, rég volt, talán igaz sem volt. Igen, butuska, persze, hogy harcoltam a függetlenségi háborúban. Az emberek háborújában... és aztán a vámpírokéban is, miután átváltoztam. Sőt, rangot és elismerést szereztem mindkét harcban. Tudod, hogy lesz valakiből őrmester az emberek között, vagy kiképző a vámpírok között? Tippelj csak! Bizony, ölni kell, de még mennyit... meglepődnél. És én öldököltem évekig, fenntartások nélkül. Maria, így hívták a teremtőmet, akit szolgáltam...
Hogy mit keresek akkor itt, északon? Türelem, gyermek, ne siettess... Ha már mesélek... a déli vámpírháborúkat egy barátom miatt hagytam magam mögött. Ha ő nincs, bizonyára már régen belepusztultam volna az egészbe, és akkor nem beszélnénk. De Peter kiutat mutatott a kilátástalanságból, és én kapva kaptam az alkalmon.
Egyszerű? Dehogy volt egyszerű! Ne légy nevetséges! Kínszenvedés volt, amíg... hát igen. Amíg szerelmes nem lettem. Őrület, igaz? Nagyon különleges vámpír lett a társam, a legkülönlegesebb mind közül. Képessége volt, akárcsak nekem... Ja, a képesség? Befolyásolni tudom az érzelmeket. Mit gondolsz, miért nem rohansz sikoltozva haza? Azon kívül persze, hogy esélyed sem lenne rá. Persze, hogy én tartalak nyugodt és elégedett állapotban! Nem, a kíváncsiság a sajátod, de nekem jólesik, hogy meghallgatsz, szóval fogd be a szád.
Ott tartottam, hogy Alice rám talált... jól hallottad, nem fordítva történt... tudod, látja a jövőt, és ez eléggé megkönnyíti a dolgod, ha keresel valakit. Persze ő nem csupán engem keresett, hanem a közös jövőnket is... Bizony, még azt is látta. Elvitt egy új vámpírközösségbe. Egy olyan családhoz, ami nem ölt embereket, csak állatokból táplálkozott... Ne könnyebbülj meg, már nem vagyok velük.
Hogy miért? Mert... az nem én voltam. Én elátkozott vagyok, gyilkolásra termett, aki romlást és pusztulást hoz mindenkire. Rájuk is. Romba döntöttem az életüket, úgy ám, pedig befogadtak minket... Ne legyél így megdöbbenve! Igen, elárultam a családom. Mi mást vártál egy vámpírtól? Komolyan, emberek, néha olyan hülyék vagytok! Hogy mikor történt? Nos... nem tudom. Tudod, ha nem számolod a napokat, az idő jobban összefolyik, és könnyebb elfelejtened saját magadat. Most már sosem fogod megtudni, milyen ez, de ne sajnáld, jobb ez így. Nekem elhiheted... gyere, kis halandó, eleget beszéltünk. Nekem csak a véred kell, az életed... Ne félj...!

------

Napjainkban

Május 5.
Alice kérte, hogy írjak naplót. Állítja, hogy régen is megtettem. Nem emlékszem, de hát neki megteszem. Mindenesetre gyanús. Túlságosan örül nekem. Vagy olyan nincsen? Én is örülök neki, hogy itt van velem.

Május 5. - később.
Megjegyzés: Jasper Anguis Whitlock Hale Cullen. Ez a teljes nevem.
Bejegyzés vége.

Május 6.
Újra felderítettem a házat és a környéket. Pocsékul védhető hely. Nyugtalanná tesz. Alice sok mindent mond, egyelőre zavaros. Irgalmatlan fejfájásaim vannak tőle.
Megjegyzés: a család legtöbb tagját még megfigyelés alatt tartom, nem kizártak a hátsó szándékok. Edwardot kedvem lenne orrba vágni.

Május 7.
Alice megkérdezte, hogy érzem magam. Nem tudom, mire gondolt, gyorsan regenerálódunk. Aztán mesélt Jasperről, aki ugye én lennék. Egészen addig, amíg el nem törtem egy tányért. Ő mentegetőzött. Kicsit kattant, de nem bánom.
Megjegyzés: kezdek nagyon szomjas lenni.

Május 8.
Arra tértem magamhoz, hogy egy fél szobányi berendezés törött. Azt hiszem, én voltam, de mégsem teljesen én. Carlisle volt mellettem, és bocsánatot kért. Megütöttem. Idegesítenek ezzel a bocsánatkérés mániájukkal. Most a konyhában ül, és furán veszi a levegőt.
Jelentés vége.

Május 10.
A tegnapi nap teljesen kiesett. A szomjúság elmúlt. Nyugtalanít, hogy nem tudom, ez a kettő így együtt jó vagy rossz fejlemény. Alice az ajkát harapdálja, és kócos, ami az idegessége jele (bár nem tudom, ezt honnan tudom, de tény). Igyekszik kordában tartani. Értékelem.

Május 10. - később
Megcsókoltam Alice-t. Életem legjobb érzése, pedig mocorog közben valami bennem, és egy kicsit szégyellem is magam, mintha tilosban járnék.
Mindenhová követ, de többnyire nem egyedül. Bevillant, hogy én ragaszkodtam hozzá, hogy soha ne hagyjanak egyedül, és vele kettesben sem, mert így ítéltem biztonságosnak.
Lassan egyre több ez a bevillanás.
Jelentés vége.

Május 11.
Találtam egy dossziét, amiben semmi más nincs, csak rajzok. Esme rajzai. Rengetegen szerepelek, de alig ismerek magamra, valahogy egészen másképpen lát, mint én a férfit a tükörben. Zavarba jött, amiért megnéztem őket.
Adott egy új tollat, mert a másikat eltörtem.

Május 13.
Alice beszél velem a legtöbbet. Bár én nem tudok sok mindent mondani, de szívesen hallgatom. Mindkettőnknek jó érzés, szóval nekem duplán.

Május 15.
Zavart a ketyegés. Edward leszedte az órákat a falról, mondván, ne törődjek az idővel. Mégis ő volt bezárkózva a szobájába délig.
Hallottam a fékcsikorgást és a csattanást a főútról, és mindenki körém gyűlt. Edward mondta, hogy a baleset miatt. Alice meg azt, hogy nem akarják, hogy kísértésbe essek. Még nem vagyok annyira szomjas, és a szél másfelé viszi a vérszagot (ha van egyáltalán), de a zsizsegő idegességük felhúzott, teljesen lilába ment át az egész szoba tőlük. Emmett elvileg lefogott, és elvileg hagytam magam. A többiek ennek örültek. Kattantak.
Nem is tudom, miért kedvelem őket.

Május 16.
Egyre többet csókolózunk. Ezt nevezik boldogságnak? Sárgás-fehéres minden.

Május 18.
Ég a torkom. A mocorgás bennem szinte elviselhetetlen. Általában az ilyen után jön az emlékezetkiesés. Nem akarom! Most Carlisle van velem, de hívja Emmettet is.
Szerintük vadásznom kellene. Tudom, hogy rossz ötlet. A fejfájásom szerint nagyon jó ötlet. Még nem tudom, mi lesz a vége.

Május 20.
Megint összetörtem egy csomó mindent. Rosalie kiakadt. Esme szerint nem az én hibám. A többiek nem foglalnak állást, de érzem, hogy félnek. Tőlem?
További kivizsgálást igényel.

Május 21.
Alice eltűnt majdnem egész napra, és rengeteg új ruhával jött vissza. Izgatott vibrálás az egész lénye. Tudtam, hogy ez ilyen hatást fog tenni rá, szóval felkészültem rá. Örül, hogy öltöztetőset játszhat velem. Ez sem újdonság. Megint boldog színe van mindennek. A többiek is ellazultak egy kicsit.
Edward szerint én csináltam. Ahogy addig az idegességet is.
Nem tűnt fel.

Május 22.
Renesmee-vel ma találkoztam először, mert egyáltalán nem voltam szomjas. Nem értem, miért kellene megtámadnom, ha egyszer családtag.
Viszont amikor majdnem elcsúszott, megfogtam. Túl erősen, mert bekékült a karja, de nem zavarta, csak ő is bocsánatot kért . Még mindig nem értem ezt a mániájukat. (Jazz bácsinak szólított. Analízis folyamatban.)
Alice szerint hamarosan el kell mennem valakihez, aki segíteni fog. Néztem ahogy zuhanyzik, és mindenki vidám lett az egész házban. Lehet, hogy tényleg én csinálom.

Május 23.
Úgy döntöttek, tesznek egy próbát. Pizzát rendeltek, én nyitottam neki ajtót. A futár megijedt, pedig rendes borravalót kapott tőlem. Nessie evett egy szeletet, de amúgy kidobtuk az egészet. Edward zongorázott. Rose és Alice ültek mellettem, és bizakodónak tűntek.

Május 25.
Egész nap Carlisle-jal beszélgettem. Sok mindent segített tisztázni. Esme is bejött párszor, lerajzolt minket. Rosalie is felbukkant. Megsimogatta a karom, és nem éreztem késztetést, hogy megüssem. Általában csak Alice-től szeretem, ha hozzám ér.
Carlisle is azt mondta, sok mindent jobban ért most, hogy beszéltem róla. Alice meg azt, hogy büszke rám.
Mondom, hogy kattantak.

Május 27.
Hajnali kettő van, ég minden lámpa, Esme halványkéken vibrál. Vászon van előtte és rengeteg színnel fest. Nem engedi, hogy megnézzük. Jófélén tud izgatott lenni néha.

Május 27 - később
Hiányozhat valami, amire nem is emlékszem?
Az emberek alszanak, mi nem. Alice említette, hogy ő szeretne. Most én is szeretnék. De nem lehet.

Május 27 - később.
A nappaliban szedtem össze a naplóm. Nem vagyok benne biztos, melyikük olvasta, de lehet, hogy mindannyian. Elég letargikusak.

Május 30.
Van az az érzés, amikor olyat álmodsz, ami akár meg is történhetett volna veled. Mert olyan valós. Fogalmam sincs, hogy az én álmaim csak élethűek-e, vagy igazak. Amúgy technikailag nem álmok (merthogy nem alszunk), de ébren is lehet ilyesmit látni, és nincs rá jobb szavam, mint az álom. Carlisle szerint az álmok helyrerakják a gondolatainkat vagy emlékeket idéznek fel. Legalábbis ezt mondta, miután magamhoz tértem és elmondtam pár dolgot belőlük. A vérre nagyon tisztán emlékszem, és hogy így vesztettem el mindent, de a többi még mindig homályos. A többiek jelenléte felidéz dolgokat, amiket majdnem visszakaptam. Egyedül Alice-szel beszélhetek ilyen dolgokról, a többiekkel vagy én nem akarok, vagy (mint Carlisle) azt mondják, hogy adjunk neki időt. De látom, hogy nem akarnak várni, érzem a türelmetlenségüket.

Június 2.
Születésnapot ünnepeltünk.
Most, hogy megint tudom, milyen a valódi öröm, nem mondhatnám, hogy felhőtlen volt a hangulat, de azért nagyon igyekeztek. Edward szerint megint én "szivárogtam", és miután felhívta rá a figyelmem, tényleg jobb lett mindenkinek.
Kivéve nekem. Nem akarom elrontani az örömüket. Csak azért nem mentem fel a szobámba, mert akkor Alice is jött volna, pedig ő maradni akart.

Június 4.
Elvileg voltam vadászni. Nem rémlik. Megint a ragadozóról beszélgettünk. Ami nekem kiesik, azt a lyukat ő tölti be. Sokkal jobb nálam. Profi a képességemmel, és úgy tűnik, az emlékekhez is rendben hozzáfér, velem ellentétben. Mégis engem akarnak maguk körül látni. Mondom, hogy kattantak, de szeretem ezt is bennük.
Egy csomó mindent tudok, csak azt nem, hogy honnan. De egyre tisztábbak a képek.
Alice a legtisztább - ő volt az, aki az enyém volt, de elvették tőlem, vagy engem vettek el, vagy nem is tudom, ez még kissé zavaros -, és vele kapcsolatban jön elő a legtöbb emlék. Mondjuk régebb óta is vagyunk együtt, mint ahogy a családhoz csatlakoztunk volna.
A Mariáról meg háborúról szóló emlékeknek már nem örülök ennyire. Carlisle viszont nagyon: azt mondja, ahogy erősödöm, visszaszerzem a fontosabb emlékeimet a ragadozótól. Hát, elég béna elméletnek hangzik, de ő nagyon elégedett vele.

Június 7.
Van az a zavaros állapot, amikor a ragadozó meg én összekeveredünk. Benyomásaim vannak róla. Ahhoz képest, hogy mennyi időt töltöttem így, elég kevés.
Elvileg türelmesnek kellene lennem, de nem megy. Szerintem elmegyek majd ahhoz a nőhöz, akiről beszéltek, aki elvileg segíteni fog. Edward szerint elsietem. Nem tudom, melyikünk volt először ideges, de aztán mindketten azok lettünk.

Június 11.
Visszalapoztam a füzetben. Hogy tudtam tartani Alice-től? Megrémítenek a korábbi bejegyzések, nem is értem.

Június 11. - később.
Megjegyzés: ne rémüljek meg.
Nessie kikészült. A többiek is úgy néznek ki, mint akiket alaposan elvert valaki. Sajnálom.
Jobban kell kontrollálnom magam.

Június 18.
Megint az álmok, de most... én már nem tudom, hogy ez a valóság-e. Igazából elég furcsa minden. Pár dologra rákérdeztem, hogy tényleg úgy volt-e, és igen.
A fejem meg fog ölni, ha továbbra is ennyire fáj.

Július 4.
Frászt kaptam a tűzijátéktól, aztán röhögtem saját magamon.
A többiek úgy néztek rám, mintha elment volna az eszem.
Rose megjegyezte, hogy engem azóta nem hallottak nevetni, hogy visszajöttem. Örültek, de aggódtak is.
Ezen még jobban kellett röhögnöm.

Július 18.
Beszélgettünk rengeteget és Avery segít és én emlékszem.
Emlékszem, édes istenem, eszembe jutott majdnem minden, bár vannak sötét foltok, de Alice mosolyog, és minden annyira kibaszottul tökéletes. Szerettem, és most is rohadtul szeretem, és minden annyira boldog, te szentséges ég.
Alice szerint a káromkodás új, mondjuk igaza van, és nem sokat beszélek csúnyán, de régen egyáltalán nem. Azért pár dolog változott.
Tudom, hogy kik ők, és azt is, hogy ki vagyok én - azért emelem ki, mert engem sokkol, hogy leírtam korábban, hogy nem ismerem a kilétem. Fogalmam sem volt erről az egész... tulajdonképpen most is főleg Alice segített, nélküle még mindig félúton se járnék, meg persze a többiek is... most még nehezebb megfogalmazni azt, ami bennem zajlik.
Még nincs vége. A ragadozóval messze nem meccseltünk le mindent, és a múltam minden pillanatban arra vár, hogy maga alá gyűrjön.
Csak most már pontosan tudom, hogy miért érdemes harcolnom, és így ezerszer egyszerűbb.
Jasper, Jazz - jó úgy leírni a nevem, hogy tudom, mi vagyis ki van mögötte.

Július 21.
Sokszor csak arról beszélünk, hogy mire emlékszem, vagy mire kéne - mindenkivel, de Alice főleg kérdezget, hogy mit tudok felidézni. Igazából elkeserítő,hogy bár a fontosabb dolgokat könnyen a felszínre tudtam hozni, az apróságokat, amikre pedig ő nagyon is jól emlékszik, azokat többnyire nem tudtam előhívni. De már ez is több hossznyi előrehaladás. Már Averyt sem akarom megenni. Na jó, a ragadozó nevében nem nyilatkozhatok.
És én itt be is fejezem a naplóírást (úgyis hanyagoltam egy ideje) - hazatértem. Alice-hez. Szerintem megérte a sok szenvedést, mondom ezt úgy, hogy most is kábé mintha fúrnák szét a fejemet belülről, és ki akarna ugrani a szemem a nyomástól, de ez van. A boldogság úgyse jöhet ingyen.
A család meg szuper.
Jól láttam, hogy kattantak.
Máskülönben nem is működnénk.
Azt sem tudom, mit akarok írni. Megvagyok, boldog vagyok, szerelmes. Már csak Bellát kell hazahoznunk, és őszintén, a többiekre is ráfér egy kis érzelmi renoválás. Szerintem pár hónap múlva már elég jól leszek, hogy hozzálássak. Jó életnek nézünk elébe, vagy mi.

Napló vége. (???)