Nem adok túl sokat magamra, mégis elmondhatom, hogy kinézetem sokkal előrébb való, mint az összes halandóé együtt véve. Átváltozásom után bőröm halvány, sápadt színt kapott, mondhatnám azt is, hogy alabástrom fehérségű, míg mindeközben kemény, akár a gránit, vagy a márvány, és hideg, mint a jég. Vámpírrá válásom előtt is rendelkeztem igencsak férfias vonásokkal, amik átváltozás után csak felerősödtek, bátran aggathatok magamra olyan jelzőket, mint jóképű, sármos, vagy a rettegett gyönyörű szót, amit mi, férfiak egyáltalán nem használunk, de letagadnám, ha azt mondanám nem vagyunk méltóak rá. Vörös íriszek - amit igen gyakran kék kontaktlencsével takarok el -, hófehér bőr, éles, mégis finom vonások... Mind-mind a tökéletességről árulkodnak. S ez még csak a kezdet. A fehérség, és a puha, sima bőr csak még inkább kiemeli a testalkatom, amiért egy kicsit emberként meg kellett szenvednek, de nem kell mellőznöm a kockákat a hasamon, az enyhén duzzadó izmokat a karjaimon, és ott vannak még a kidudorodó erek is, amiért egy furcsa és kissé érthetetlen módon a nők bolondulnak. Mivel minden vámpír kellemes kinézettel rendelkezik, nem nagyképű, ha azt mondom én még annál az átlagnál is jobban festek az emberek szemében. Nem, nem arra gondolok, hogy már halandóként is kitűntem a tömegből, habár sok ellenkező nem szeme megakadt rajtam, de a képességemnek köszönhetően mindig van egy nő a közelben, aki sokkal jobban érzékeli a vonzerőm, mint azt illene. Öltözködésem az egyetlen, amin meglátszik igényességem, vagy jobban mondva, az egyetlen, ami nem természetes, amiért tényleg tennem kell valamit. A fekete holmikat részesítem előnyben, a színeket nem igazán szeretem, nem tudom eldönteni, melyik illik bele a hetero kategóriába, és melyikkel esnék túlzásba, merthogy valahogy mind túl soknak tűnik. A rikító színek nem az én világom. Farmer, póló, esetleg ing, egy szimpla bakancs, vagy egy sötét cipő, ezek amik igazán passzolnak hozzám, no meg az elmaradhatatlan bőrkabátom. Így aztán végképp nem mondhatja senki, hogy igénytelen vagyok, vagy szakadt cuccokban járok, bár talán még akkor se mernének ilyenekre vetemedni, ha olcsó rongyokban járnék-kelnék. A halandókat a vámpírok kinézete csábítja, és ez ellen akkor se tehetnénk semmit, ha akarnánk.

Különös egy figura vagyok. Ha a töménytelen mennyiségű női egyedet kérdeznénk, akikkel dolgom volt, könnyen leírhatnák, milyen személy vagyok. Egy vérbeli hazug seggfej. De az a helyzet, hogy sokkal több vagyok ennél. Az állandóság hiányzik belőlem, az újdonságok, a változások viszont annál inkább tombolnak bennem. Sosem maradtam még eddig egy helyen sokáig, mondhatni az egész világot bejártam már, mégis úgy érzem, nem találtam meg önmagam. Harmincöt éves fejjel elmondhatom magamról, hogy munkanélküli vagyok, nincs barátnőm, jegyesem, vagy feleségem, gyerekeim még inkább. Nem mintha erre vágynék, de ez valamilyen szinten mégis csak szomorú. Eltekintve attól a ténytől, hogy vámpír vagyok, így az a hármas és az ötös egymás mellett kicsit sem számít soknak, míg az emberek körében már lassan rám aggathatnák az öreg szócskát. Kinézetre még mindig csak a húszas éveimet taposom, igazolványhamisításhoz pedig ismerek néhány embert, így nem tűnik fel, hogy örökösen fiatal maradok. Gyakran esek kétségbe, kissé paranoiásnak is nevezhetem magam, a képességem ilyenkor fantasztikusan jól jön, ugyanis a szex segít elfeledni az összes aggodalmam, még ha másnap egy jókora pofonnal és számtalan szép szóval illet meg a partnerem. Már ha épp egy ilyet fogok ki. Sokszor már én is elhiszem, hogy egy baromarc vagyok, mert akármilyen kényszerhelyzet is alakul ki, ha a mágnes érvénybe lép, mégis élvezem ezt az egészet. Talán azért van, mert szabad vagyok, nincs senki, aki miatt meg akarnék változni, hiszen ez lehetetlen. Viszont nem csak a mágnes miatt vagyok egy különös figura. Érthetetlen tulajdonságaim is vannak, ott van például a vérszomj, ami mintha a dühömmel és a csalódottságommal lenne összeköttetésben. Előfordult már, hogy rossz napjaimon kifejezetten kerülnöm kellett az embereket és a nyilvánosságot, mert félő volt, túl nagy figyelmet fordítana rám a Volturi. Agresszivitásnak is nevezhetném a fellépő szituációkra jellemző reakcióm, ugyanis szeretek kötekedni, a verekedésben ki tudok bontakozni, és utána sokkal jobban érzem magam, már ha épp nem az én seggem rúgják szét. Türelmetlen vagyok, nem bírom, ha szórakoznak velem, előfordult már, hogy egy halandó csoport belém kötött... Meg kell hagyni, törött állkapoccsal és karokkal sokkal jobban mutattak, legalább az állatias vigyor lefagyott a képükről. Annak ellenére, hogy olyan tulajdonságokkal vagyok felruházva, mint a legtöbb idióta férfi, van egy érzékenyebb oldalam is, amit minden áron próbálok leplezni, még saját magam előtt is, hiszen gyűlölöm, hogy ott lapul bennem az ember, aki egy igazi jó fiú volt. Talán a rossz tulajdonságaimmal ezt próbálom ellensúlyozni, legalábbis egy pszichológus egyszer ezt mondta, mielőtt vacsi lett belőle.

2011; New York

Könnyű megfeledkezni a képességemről, annak ellenére, hogy már tíz éve a tulajdonomban van, és megkeseríti az életem. Tudom, furán hangzik ez egy pasi szájából. Sokan cserélnének velem, hiszen ki ne örülne neki, ha magába bolondíthat egy nőt, aki talán akaratán kívül vonzódik hozzád, amint megjelensz a közelében. Különös, de mintha a mágnes az ízlésemnek felelne meg, sosem fordult még elő, hogy olyat kerített a hatalmába, aki ne lenne ínyemre. Nem fogom tagadni, eleinte borzasztóan élveztem, egyetlen panasz sem hagyta el a számat. Bárokban voltak közkedvelt, és gyakran elfordult fickó, minden estére jutott egy lány, akit magamba bolondíthattam, és akiért bosszantó módon én is bolondultam, ha akartam, ha nem. Talán ez az, ami már a kezdetekben is zavart. Mintha nem lennék olyankor ura önmagamnak, a vonzódás egyik pillanatról a másikra alakul ki, s ebben nem lehetek biztos, de talán nálam haloványabb a kísértés, mint a másik félnék. Ez a csekélység kicsit sem segít abban, hogy jobban szeressem az adottságot. Egész életemben arra leszek ítélve, hogy nap, mint nap nőkkel kerüljek kapcsolatba, még akkor is, ha esetleg egy bombázót tényleg, és igazán magaménak akarnék tudni? Az állandóság az, ami lehetetlen számomra.
Alig teszek két lépést az utcán, máris érzem azt a különös vonzást, amitől mostanra borsódzik a hátam, és amitől előre rettegek, holott tudom, hogy pazar éjszakában lesz részem. Ha akarom, ha nem. Fanyar mosollyal arcomon meredek a szőke szépség irányába, gyomrom bukfencezik egyet az izgalomtól, s alig öt másodperce pillantottam csak meg, mégis vonzódom hozzá. A mágnes szinte húz felé, nem engedi, hogy hátat fordítsak, és elmenjek, holott nem azért jöttem a belvárosba, hogy nőt kerítsek magamnak. Kész szenvedés lesz a mai este, hiszen vacsorát próbáltam keríteni, de... egy nővel van dolgom. Belőle nem táplálkozok. Nem keverem a szexet a kajával, ez pont olyan lenne, mintha egy hulla mellett lakmároznék. Amint megmarnám, vége lenne az aktusnak, a mókának, és egy kivérzett, halott lányt tudnék az ágyamban. Nem, nőből még véletlenül sem táplálkozhatok, hiszen a mágnes nem elégszik meg pár kedves szóval, vagy egy baráti puszival. Szexuális vonzalmat is ébreszt bennem. Nem tudom mi lenne, ha megenném a partnerem. Rögtön új nő kerülne a horogra, vagy szenvednék, hogy megöltem őt? Még soha nem próbáltam, de az biztos, hogy nem vetne véget a képességnek, és semmi nem változna tőle. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a lábaim visznek előre, szinte nem is én irányítom a testem. A szőke lány nem megy tovább, a színes szatyrok a karjain lógnak, egy helyben áll a járdán, a többi ember nagy bosszankodására, és várja, hogy odaérjek hozzá. Dühös vagyok, de ezt jól leplezem, nyugodt arckifejezéssel érek oda hozzá, s mikor megállok előtte, mosolyra görbül a szám széle. Kezet nyújtok neki, bemutatkozom, ő is így tesz, és ezzel elindul a lavina. Azt javaslom, térjünk be a helyi bárba, amit nem nehéz meglelni. Vörös és kék neon fények villogva csalogatják a bejárathoz a szórakozni kívánó embereket. Nincs biztonsági őr, így valószínűleg egy nyugodtabb helyről van szó, az épület sem túl nagy, a neon felirat nyilván azért van, minél több vendéget ide vonzzon. Nem lehet túl nagy forgalom, éppen erre van szükségem. Nyújtom a karom a bizonyos Emily nevezetű lánynak, s mikor ő hatalmas vigyorral a képén belém karol, belépünk a bárba. El van ájulva tőlem, az udvariasságomtól, a határozottságom... Ha tudná, hogy szabad akaratomtól megfosztva szólítottam le, nem lenne hanyatt vágódva tőlem. Nem mintha nem lenne szemrevaló. Azonban az évek alatt túl sok csinos hölggyel találkoztam, tisztában vagyok vele, hogy a legtöbbjük vagy egy hisztis, elviselhetetlen perszóna, vagy pénzéhes és pusztán a külsőségekre utazik, ami igazán bosszantó, hogy a saját szépségük előbbre való mindennél, vagy komoly kapcsolatot keres. Az utóbbiban nem lehetek partner, és mikor erre rájönnek, természetesen én vagyok a tetű állat, a szemét seggfej, akinek csak az egy éjszakás kalandokra van szüksége. Tiltakozni nem szoktam, annak nincs értelme, és mivel azt nem vághatom a képükbe, hogy egy különleges képességekkel megáldott vámpír vagyok, ez az opció marad csak számomra. Hogy én legyen a rossz fiú. Talán a holnap reggel sem lesz más. Mindenesetre levágom a seggem az egyik boxnál, miután kezet nyújtva a belső helyre engedtem Emily-t, és az asztalra támaszkodom mind a két karommal, amíg a pincér kihozza az italunkat. Még egy mínusz pont. Nem hat rám az alkohol... Kész rémálom. De a csajt leitathatom annyira, hogy számomra is élvezetesebbé váljon a játék. - Szóval, Emily... a városban laksz? - Kezdem a finom puhatolózást, mégis mire számítsak ma. Hiszen úgyis vagy nála, vagy az én szállásomon kötünk ki.


Pár óra múlva kissé spiccesen lépjük át a lakásom ajtaját, ami engem illet, totál józan vagyok, de ezt a lány nem tudja. Nevetgél, és arról beszél, mennyire nehezen közlekedik magassarkúban ittasan, meg persze arról ömleng, mennyire udvarias vagyok, hogy hoztam a holmijait, amiket így nem kellett hazacipelnie, mielőtt beült velem abba a bárba. Csak bólogatok, és mosolygok rá, nem az én stílusom a hálálkodás, főleg nem akkor, mikor legszívesebben már most a vállamra dobnám, és a hálószobáig meg sem állnék. Leültetem a kanapéra, bekapcsolom a zenét, hogy még egy sort ömlenghessen rólam, és a jófejségemről. Kezdek ingerült lenni, nem akarom tovább húzni a mézes madzagot előtte, a dolgok közepébe akarok vágni, és elkezdeni, amiért ő itt van. Közelebb húzódom hozzá, a térdére helyezem a kezem, látom, hogyan képed el, mikor megérintem. Igen, ő tipikusa az a lány, aki egy kis figyelemtől máris elveszti az eszét, és túl sokat gondol a dolgok mögé. Mit bánom én, amúgy sem azért szedtem fel, mert minden vágyam volt, hogy a bugyijába jussak, de ha már így alakult... Kezeim feljebb vezetem a combján, a szoknyája pereménél megállok, és felpillantok rá, habár tudom, hogy nem tud ellenállni nekem. Fészkelődik egy kicsit zavarában, de mivel az italtól felbátorodott, megfogja a kezem, és feljebb tolja, be a szoknya alá, csaknem egészen a fehérneműjéig. Itt megállítom, megragadom a kezeit, és felrántom a kanapéról. A hirtelen mozdulattól megszédül, utána kell kapnom, hogy ne üljön vissza, de amint stabilan áll a lábain, kigombolom a szoknyáját, és lecsúsztatom rajta, segítek neki kilépni belőle. Amint ez sikerült, visszaültetem, lehajolok, kicsatolom a cipőit, kibújtatom belőlük a lábait, és ő ott ül, csillogó szemekkel néz le rám. Nagyot kell nyelnem. Hirtelen belém nyilall, hogy kihasználom őt, és hogy holnap reggel borzalmas perceket élek majd át, de... nem tehetek ellene. Ő vonzódik hozzám, én is hozzá, és a kis bestia is figyeli minden egye mozdulatát a gatyámban. Halk sóhaj hagyja el a számat a morgás helyett, és eleresztem a lány egyik bokáját, amit még mindig a kezemben tartottam, de ő érintésemtől nem retten vissza. Mintha meg se érezné a hűvösséget, ami csak úgy árad belőlem. Melege van a bortól, fel van izgulva, minden vágya, hogy igazán elkezdődjön az este. Hasonlóan érzek, nem akarok habozni. Kibújtatom a színes blúzból, amit visel, és immáron csak az összeillő, csipkés fehérnemű van rajta. Hümmögök egyet a látványra, aztán felkapom a lányt, aki egy halk sikkantással ad hangot a meglepődöttségének, és nevet. A hálóba érve, finoman lerakom az ágyra, és hezitálás nélkül simítok végig csaknem egész testén, miközben közel hajolok hozzá, ajkaim és nyelvem a nyakán időzik el, óvatosan szívom a bőrét, közben mérhetetlen szomjúsággal küzdök. Egy morgás szakad ki belőlem, és elhúzódok a selymes bőrtől, nem akarok véget vetni az életének. A fiókos szekrényemmel szemezek, és anélkül, hogy leszállnék a lányról, addig nyújtózkodok, míg el nem érem a felső fiókot. Kihúzom, megragadom a sötétkék kendőt, amit ott tartok, és amit már megannyiszor használtam, és kérdő pillantással nézek Emily-re. Először meghökken, fogalma sincs, mit akarok az anyaggal kezdeni, vagy csak nem hiszi el, hogy ez tényleg vele történik... Rákacsintok, és az értetlenség eltűnik az arcáról, egy szégyenlős mosoly kerül a helyére. A kendőt körbetekerem a csuklóin, és az ágy fém keretéhez rögzítem, ellenőrzöm, nem-e túl szoros. Kezem levezetem egészen a két combja találkozásához, a bugyijától megszabadítom, nem szakítom el, hiszen a szoknya alá valamit fel kell vennie holnap, és isten őriz, hogy nekem kelljen ruhát keríteni a lánynak! Egyszerűen csak lecsúsztatom róla, anélkül, hogy megemelné a csípőjét, egy gyors mozdulattal már az ágy végében van a ruhanemű. Ujjaimmal könnyedén rátalálok a csiklójára, amit masszírozni, ingerelni kezdek, ő pedig hátravetett fejjel adja át magát az érzésnek, nyögdécsel, sóhajtozik, lehunyt szemmel élvezi a lassú kínzást. Két ujjam az immáron nedves kis nyílásba dugom, egyre gyorsabb tempót diktálva, ő pedig vonaglik az ágyon, már amennyire a kendő engedi. Kinyitja a szemét, és látom bennük a könyörgést, de eszem ágában sincs azt tenni, amit ő akar. Tovább folytatom, egyre erősebben és durvábban ostromlom, de tudom, hogy élvezi. Egy hangos nyögés után kihúzom belőle az ujjaim, utoljára még érzem, ahogy a vágy ott lüktet legnemesebb pontján, és kínozza őt, mert többet akar. Lejjebb csúszok az ágyon, lehajolok hozzá, és ezúttal nyelvemmel ingerlem. Az erőteljes nyögések újra kezdődnek, elfúlva veszi a levegőt, és rángatja a karjait, szabadulni próbál. Megelégelem a kellemes kis szenvedését, és felcsúszok hozzá, hogy ezúttal a farkam helyezzem belé. Közben ügyeskedve kioldom a csomót a kötözőeszközről, aztán fordítok a helyzeten, és magamra ültetem a lányt. Kezeim fenekére csusszannak, így diktálok gyorsuló tempót, most már nem csak a lány nyögései, és egyre hangosodó és kibontakozó sikolyai töltik meg a szobát, de a morgások és sóhajok is, amik belőle szabadulnak elő. Sehol a szégyenlős lány, aki spiccesen betoppant a lakásba. A mágnesnek ismét sikerült jó szexpartnerre lelnie.