to: Celia

*Úgy tűnik, rendkívül népszerű vagyok mostanság, már ami a rám bízott feladatokat illeti. Nem elég, hogy az ifjú félvér terelgetése ad számomra teljes elfoglaltságot, időnként ezen felül is kapok extra "szórakozást". Mivel ezek általában egyik kedvelt hobbimat sem foglalják magukba, magamban nem kissé szájhúzva fogadom el a feladatokat, és egyre kevésbé érzek magamban türelmet hozzájuk. Kevéske megmaradt szabadidőmet inkább tulajdon társaságomban tölteném, Charlotte-ot pedig nem szívesen hagyom magára, így hát egy kibékíthetetlen dilemma minden mást beilleszteni a napirendbe. Általában a magányos idő rovására megy a dolog, és ez egyre növekvő frusztrációt hagy bennem. De ez a mostani legalább kihívásnak ígérkezik, újdonságnak, szóval viszonylag higgadtan közelítem meg a vámpírt a folyosón.
Különösebben nem rejtőzködöm előle, épp csak annyira, ami nálam amolyan gyári alapbeállítás: a mélyzöld bársonytunikám színét elrejtik a körém csoportosuló árnyékok, fekete nadrágom ráncaiban megülnek, a Volturi-köpeny lebbenéseinek hangját elnyelik, de szattyánbőr csizmába zárt lépteim nesze szabadon szárnyal a finoman visszhangzó térben. A kámzsa nyugodtan pihen a hátamon, idebent nem szokásom elrejteni az arcomat, helyesebben nem azzal szoktam rejtőzködni, ha olyan kedvem támad. Most azonban nincs szó ilyesmiről, hiszen céllal rovom ittlétem nyomát a kövek repedéseibe, egy tagunk után járok, akivel kellemesen semleges viszonyt ápoltunk mindeddig, vagyis sikeresen kerültem el a múltban, hogy különösebben kapcsolatba kerüljünk. Láttuk egymást, hallottuk a szóbeszédeket egymásról, akadt közös járőrözésünk, pár felszínes beszélgetés is lefolytattunk alkalomadtán, de semmi komolyabb kontaktus. Ami nekem tökéletesen megfelelt ezidáig. Most azonban... kissé változott a helyzet, legalábbis a parancsom értelmében.
Mosolyra húzza ajkaimat a merészen nekem szegezett kérdés, s annak könnyedsége, pusztán a válla fölött hátravetve nekem. Elég idős vagyok ahhoz, hogy efféle kisebb udvariatlanságokon ne akadjak fenn, s ne csorbítsák ki az én többnyire kifogástalan modorom. Vallom, hogy az illem kiemelten fontos az itteni viszonylag nyugodt együtt létezésünkhöz, ha azt sutba vágnánk, még Chelsea lenyűgöző közbenjárása sem mentene meg bennünket egymás lemészárolásáról. Végtére a szörnyek, ha összeeresztik őket, sem bújnak ki a bőrükből sokáig. Én egy percig sem.
Egyszerűen előlépek, elég közel, hogy az egy idegentől fenyegető lenne, egy másik gárdisától azonban... nos, lehet, tőle még fenyegetőbb, végtére mi kiképzett gyilkológépek vagyunk, nem csak nem elhanyagolható természetes adottságaink tesznek minket azzá. - Mondhatjuk. Önt kerestem, Celia kisasszony - egy szolid kis főhajtással is kiegészítem mondatom, de nem mozdulnék arrébb, hogy teret adjak neki. Lépjen félre ő, az ifjabb, ha szeretne. - Aro mester úgy tájékoztatott, gyakorlópartnerre volna szüksége, és megkért, legyek szolgálatára e célból. Volna ötlete alkalmas időpontra, amikor megejthetjük az első edzését? - Elég biztos vagyok benne, miért éppen rám esett ez a választás, de nem kell örülnöm neki. Semmilyen szempontból sem. Hangomban azonban nem érződik a rosszallás, csupán karót nyelt tartásom merevebb még a szokásosnál is.*

?? szó ;; zene folyamatban
***

to: Celia

*Minden ez a helyzet számomra, csak nem vonzó. Ha rajtam múlna, egyáltalán nem itt lennék, sőt, lehetőleg tudomást sem vennék a többi klántag létezéséről, elmolyolnék én kényelmesen és készségesen. Csak éppen jön egy feladat, egy parancs, akkor az engedetlenség fel sem merülhet, hiszen hithű vakbuzgósággal szolgálom Aro mestert, és ezt ők is tudják. A kastély falai aligha élik meg valaha azt a szégyent, hogy valami ne legyen elvégezve, ha azzal engem bíztak meg. Most sem fordulhat elő ilyesmi. S bár illetlenül közel kerültem a nőstényhez, eszem ágában sincs érte vagy keze után nyúlni, ezt a modern gesztust meghagyom az emberek közötti kötelező kellemetlenségnek, ha valamikor közéjük kell mennem, idebent a meghajlások és főhajtások variációinak végtelen tárházából szemezgethetek minden alkalomra.
- Santiago - vágom rá, nem mintha ne lennék büszke Volturi-mivoltomra, de kellően rátarti vagyok ahhoz, hogy elvárjam a legalább névszintű megkülönböztetést a többiektől, ha már kiemelkedem közülük. Mert azt teszem, vitathatatlanul, legalábbis a saját megítélésem szerint, és ugyebár ez a legfontosabb vélemény. Különben pedig, mivel én tudom Celia keresztnevét, feltételezem, hogy ő is az enyémet, s ez inkább afféle engedélykérés a használatára, semmint valós érdeklődés, és amennyiben valóban ez a motiváció húzódik meg a háttérben, úgy igencsak dicséretre méltó a viselkedés. Mondhatni, kiköszörüli az indulás csorbáját.
- Korcsságát? - kérdezek vissza, mindkét szemöldököm egyből a homlokom közepéig ugrik, nem értve a dolgot. - Úgy érti, az ajádnékát, nemde? - Képtelen a fejembe férni, hogyan illethet ily degradáló szóval valamit, ami kiemeli a szürke tömegből, ami különlegessé teszi, ami valódi élményt és kihívást jelent egyforma mindennapjainkban... Nem és nem értem. Én lubickolok a magaméban, s valahol nagyon is élvezetes elképzelni, hogy ezt megoszthatom valakivel. Épp annyira, amennyire rossz döntésnek tartom, hogy bárki bepillantást nyerhessen az árnyaim titkaiba rajtam és Arón kívül. Elhibázott stratégia, de hát... felteszem és elméletileg Celia teljességgel megbízható, máskülönben mesterem nem döntött volna így. - Amennyiben önnek mindegy, akár már most is. - Vagy kevésbé  burkoltan: ne vesztegessük egymás idejét, ha úgyis itt vagyunk mindketten. - Helyszín tekintetében ragaszkodik a kiképzőtermekhez? Amennyiben helyesen tájékoztattak az edzésünk milyenségéről, a helyszín irreleváns tényező, ott éppúgy működhetünk, mint itt, tehát Önön múlik - vetem fel, s várok. Ha menni szeretne, karomat ajánlom régimódi gáláns lovagként, ha maradna, akkor nincs más tennivalóm. Fogalmam sincs, hogy zajlik a képessége igénybevétele, aktiválása, egyáltalán mire kell számítanom... De hamarosan úgyis kiderül, nemde?*

?? szó ;; Bocsi, ha béna, az első verziót megette a net O.o
***