Olyan, mintha valami kettős személyiség zavarban szenvednél. Egyik percben nagyon kedves és figyelmes vagy, míg a másik pillanatban, mintha átkapcsolnál valami szívtelen állattá. Ok nélkül kiabálsz, tárgyakat törsz össze. Nem bírod elviselni, ha valaki nemet mond neked, úgy gondolod, hogy mindig az a helyes, amit te helyesnek látsz. Nagyon féltékeny típus vagy, ha valamit, vagy valakit megszerzel magadnak, akkor az csak a tiéd lehet, nem vagy hajlandó osztozni rajta. Ezzel nincs is semmi baj, csak hajlamos vagy agresszív lenni, ha valami olyant látsz, ami neked nem tetszik. A szíved egyébként a helyén van, nem vagy sem magadnak való, sem beképzelt - sőt, talán az önbizalmadon még egy kicsit csiszolni kéne -, azonban te vagy a legönzőbb alak, akivel valaha is találkoztam. Nem ijedsz meg a saját árnyékodtól, bárkivel szembe szállsz, hogy bebizonyítsd a magad igazát. Azt hiszem pontosan ez fogott meg benned.
7 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg La Pushban, ahová egy kirándulásod során látogattál el. A tengerparton találkoztunk először, ahová én mindig festeni jártam ki, te pedig egyedül magányosan egy sziklán ültél és gondolkodtál. Azon a napon figyeltem fel rád, azt hiszem megihlettél. Lefestettelek, azt viszont nem akartam, hogy észre vegyél. Nem voltál dühös, sőt, arra kértél, hogy adjam neked, még pénzt is akartál adni érte. Ettől a naptól kezdve változtattad meg az életem. Egy kerek hónapig, mindennap kijártam a partra, hogy veled találkozhassak, valami olyasmi alakult ki köztünk, amire sosem számítottam. Együtt tértünk vissza Hawaiira, összeházasodtunk. Téged választottalak a családom helyett, és örültem, hogy végre megszabadultam La Pushtól is, ahová soha nem éreztem magam oda valónak. Azt hiszem, hogy elhamarkodott döntés volt. A házasságunk eleje tökéletes volt. Boldog voltam veled, szerettelek. talán te is szerettél, ezt nem tudhatom. Aztán jöttek az éjjeli kimaradások, gyakran jöttél haza részegen, féltékenykedtél, valahányszor azt láttad, hogy más férfiakkal is beszélek, pedig soha semmilyen okot nem adtam rá. Sosem csaltalak meg, még csak a fejemben sem fordult meg soha. Te azonban nem hittél nekem. Hozzám ütöttél, többször is. Egy idő után már nem azt éreztem, hogy a feleséged vagyok, hanem inkább azt, hogy a bábod, akivel azt csinálhatsz, amit akarsz. Féltem tőled. 7 év házasság után döntöttem úgy, hogy ennyi elég lesz. hossz hónapokba telt, mire kimondták végre a válást, viszont amint az megtörtént, fogtam magam és haza jöttem La Pushba a családomhoz. Ennek már pár hete, azóta semmit sem tudok rólad. Te viszont úgy döntöttél, hogy utánam jössz, és ráveszel, hogy térjek vissza hozzád. Vajon, hogy fogod elviselni az újabb visszautasítást? Létezhet olyan, hogy megváltoztál?