(Leah és Gerard)


(Előzmények: http://twilight.hungarianforum.com/t286-regi-utszakasz )


Tényleg úgy érzem már, jobb lett volna nekem, és talán mindenkinek, ha még az elején fogtam volna magam,és jól fejbe vágtam volna a fickót, aztán itt hagytam volna és meghagytam volna abban a hitben, hogy bármit is látott, az merő hallucináció volt, semmi több. De nem, persze hogy nem, nekem itt kellett maradnom, jártatnom kellett a számat, és addig kellett húznom itt az időt, míg nem végül kilyukadtunk egy olyan szituációba, melynek végén tuti hogy az lesz, hogy engem lefejeznek, vagy kivágnak a falkából... vagy tudom is én, azt sem tudom, utóbbi lehetséges-e, feltételezem, hogy olyan még nem volt, de ha nem is volt, hát akkor majd most én leszek az első aki így jár a történelmünk során. Az első női farkas, és az első kirúgott falkatag, szuper kombináció, jól fest majd az életrajzomban.
- Az Isten verje meg, ne szórakozzon velem, ez errefelé komoly dolog! - förmedek rá, és kezemmel nagyot csapok a karjára, gúnyos válasza hallatán, még ha meg is könnyebbülök kissé, hogy tudott a vámpírokról, szóval nem szegtem meg a szerződést. Örülök, hogy ő jól mulat, de cseppet sem találom szórakoztatónak a szituációt. Na persze, őt nyilván nem érdekelné, ha engem kinyírnának otthon, de engem azért egy kicsit igen.
Nagy levegőt veszek, mielőtt újra a szemébe nézek.
- Akkor... - kezdtem újra, átlapozva fejben az eddig hallottakat. - Mivel maga jól láthatóan nem retteg a vámpíroktól, úgy sejtem az a konfliktus, melynek következtében gondja lett a fajjal, nem azt takarja, hogy magát támadták volna meg. Akkor hát egy szerettét érte vámpírtámadás, igaz? A bosszúszomjas viselkedésből kiindulva, gyerekre vagy társra gondolnék, de nem tűnik apatípusnak, szóval... feleség vagy barátnő volt esetleg? - puhatolózok óvatosan, hátha beletalálok a dologba. Ez választ adna a fickó szúrós stílusára is.
- A vámpírt követi, aki megejtette a támadást, vagy az egész fajon tervez bosszút állni? Netán mindegy milyen vámpír, csak a faj tagja legyen, és máris megfelel bosszúja alanyául? Azt ugye tudja, hogy egy embernek pont annyi esélye van egy vámpír ellen, mint pillangónak az elefánt ellen? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mert szerintem nem tudja mibe nyúl bele ha ezen a pályán marad. Egyáltalán azt sem értem, hogy hiheti hogy esélye volna egy vérivó ellen... Ezzel a hittel tényleg iszonyú keveset tudhat a természetfelettiekről, szegény hapsi halálra van ítélve.
Na persze, kivéve ha a Culleneket találja meg, mert gondolom ők nem ölnék meg, már csak miattunk sem, de azért... mégis veszélyes vizeken jár a barátocskám.

(Leah és Gerard)



- Gondolom, magának számít, és én is voltam már hasonló cipőben, szóval nem kell leharapnia a fejemet - vonom meg kissé a vállam, de igazából nagyon is érdekel a válasz. Tény, hogy most nem nézném ki a pasasból, hogy egy nő a feleségeként éljen vele, mert én nem tudnék vele együtt élni, ahhoz túlságosan is idegesít, ám ha igaz, amit eddig összeraktam róla, akkor végülis érthető, hogy ennyire... hm... nehéz eset. Gondolom régebben sokkal kevésbé volt idegsítő fickó, és ebből a nagy elszántságából kiindulva, nagyon is erős szeretetre lehetett anno képes, ami dicsérendő. Meg az is, hogy szembenézne egy halálos szörnyeteggel, csak azért, hogy bosszút álljon egy veszteségéért.
- Értem... - kezdtem lassan, és eltöprengve. Hát az eltökéltség szép dolog, de azért kíváncsi volnék mit tenne, ha tényleg szemben állna egy vámpírral. - És tud valami olyat a támadóról, ami alapján azonosítható? Kinézet, származás, kor? - Fel se vetem, hogy tán a neve, mert nyilván nem mutatkozott be a lény, miközben lakomázott, vagy előtte, vagy utána. De azért nem volna rossz, ha kilőhetném a Cullen bandát a lehetséges személyek listájáról, hátha nem megy nekik ez a kis Rambó, és nem kaszál el itt nekünk egy szerződést...
- És a felelősségre vonásnál mire gondolt? Mármint mit szándékozik tenni, ha szembejön egy vérszopó? - Akarva akaratlanul is a rájuk használ gúnynevünkön említem a vámpírokat. - Mert ugye a fegyvere semmire nem jó ellenük, csak a golyót pazarolná. Ha ütni próbálná őket, akkor pedig csak a maga csontja törne össze - mondom határozottan, bár gondolom ezt magától is tudhatja, ki is ne tudná, hisz a mai filmes világ mind vámpíros filmekkel van tele, és nem sűrűn játszik szerepet a túlélésben az átlagemberek egyszerű kis fegyvere, avagy testi ereje.

- Értem...
Hosszú, szőke hajú, fiatal nő, vámpír... hm... hát, ezzel sajna még nem zárhatom ki a Cullen bandát, végülis ott is van szőke, na meg, manapság egy kis festék, paróka, és még a mai világban hány meg hány féle módon tudhat valaki "átváltozni"... Nem mondhatom, hogy kizárt, bár... legalább a férfiak így kikerülnek a listáról. Ez is valami. Ami a kort illeti, részletkérdés, megtanultam már, hogy a vámpíroknál ez mindegy, Cullenék közül egy sem annyi, amennyinek mondja magát, sőt, gyakran el is játszhatják hogy öregszenek, lévén, hogy emberek közt szeretnek élni. Egy alapos, ügyes smink is segítheti őket, vagy a világukból kiindulva, akár még "trükkök" is.
De ezeket inkább nem mondom ki hangosan, mert az eddigiek alapján úgy vélem, lehetséges, hogy a fickó lenyelne keresztbe, és ezen talán jobb volna már átlépnünk. Főként, mivel valamiért elfogott az a megmagyarázhatatlan vágy, hogy segítsek valahogy, valamit ennek az embernek... Nem tudom miért, talán ráfoghatnám apára, de... túl olcsó magyarázat lenne, olyan tipikus volna...
Talán ezért sem pirítok rá újra, amikor ismét a cigivel kezd babrálni. Talán jobb neki, ha azt babrálja... kivételesen elnézem neki. Azt viszont már kevésbé, mikor ismét nekem nem tetsző hangnemet és hangerőt választ.
- Hékás, ezt itt fejezzük be! - mordulok rá indulatosan, kissé "farkasos" stílusban, bár nem volt szándékomban vadulni, így próbáltam visszafogni magam... - Maga ne kiabáljon velem! - mutatok rá mérgesen. - Én segíteni próbálok, ha nem vette volna még észre, és ezáltal az életemmel játszom, szóval lesz szíves kissé moderálni magát. Ha ezt akarja csinálni, oké, a maga dolga, én nem fogom lebeszélni, de talán hallgathatna az okosabbra, aki harcolt már vámpírokkal, és túlélte, ebből kiindulva tehát, nyilván többet tud a dologról, mint maga, nevezetesen arról, hogyan lehet egy ilyen bosszút véghez vinni, és túlélni. Én nem fogok magának hazudni, és piti meséket mondani, arról, hogy maga, mint erős, tiszta szívű lovag, majd egy ócska, rozsdás karddal megöli a gonosz sárkányt, és megmenti a hercegnő becsületét, mert ez nem így megy a valóságban. De ha esetleg magánál tapasztaltabb, erősebb és okosabb lényekkel, venné körül magát ebben a kis akcióban, még akár sikerrel is járhatna, és túl is élhetné. Ahelyett, hogy az erdőben egy alakváltóval kiabál, egy olyan erdőben, ahol nem jó ötlet ez, mert itt egy egész falkányi hozzám hasonló bármikor kihallgathatja magát, és dönthetnek úgy, hogy a népünk védelmének érdekében eltüntetik magát, inkább higgadjon le, és készítsen rendes haditervet, mielőtt fejjel rohan a falnak, ha már ez láthatóan ilyen fontos magának. Talán nem ártana rendesen utánajárnia, annak, amire készül - indulatosan szusszanok egyet, és kihívóan méregetem őt a szemeimmel. Tény, erős a gyanúm, hogy a falka nem feltétlenül biztos hogy feláldozná őt, még ha így meg is állíthatnák, mielőtt, esetleg, ne adja az ég, véletlen kirobbantana itt egy vámpír-alakváltó háborút, de... sose lehet tudni. A béke és a népünk túlélése érdekében, nem ez lenne az első eset, hogy egy életet fel akarnának áldozni a többiért, de... részemről jobban örülnék, ha ez a férfi életben maradna. Nem tudom miért, talán... lehet, hogy azért, mert jólesik végre olyannal beszélni, aki nem hurrog le, és mordul rám, amiért köpök a vámpírokra...

- Quileute indián vagyok, aki nem csak a törzsnek de a falkának is a tagja. - Úgy mondtam ezt, mintha ez legalábbis tökéletesen teljes és érthető magyarázat kéne hogy legyen, arra, miért vagyok vele ennyire segítőkész. Igazából, ha egy olyan emberrel beszélgetnék, aki kicsit többet konyít a legendáinkhoz... vagyis inkább... a történelmünkhöz, akkor így is lenne. De ez az ember nem ismeri a népemet. És bár tudom, nem szabadna beszélnem vele ezekről a dolgokról, valami bennem mégis... nem is tudom mit érzek, de ez körül-belül olyan, mint egy döntés... eldöntöttem, hogy nem érdekel Sam véleménye, és parancsai, hogy többé... nem akarom, hogy ő mondja meg nekem, mit tehetek és mit érezhetek, vagy épp mit nem. Az előbb, még akkor nagyon rosszul éreztem magam, amiért kinyitottam a számat, és féltem Sam meg a többiek reakcióitól, de azóta... rájöttem, hogy Sam nem az uram és parancsolóm, soha nem volt, s már nem is lesz soha az. Nincs joga nekem parancsolni, mert elvesztette azt a jogot felettem, hogy tisztelettel viseltessek felé. Nem. Nem Sam az, akinek hűséggel tartozom. Hanem a népem. Az otthonom. A családom. A vérem.
- Alakváltó vagyok. A törzsem alakváltói felesküdtek rá, hogy megvédik az embereket a vámpíroktól, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a vámpírok ne sokasodhassanak, és ne olthassanak ki több emberi életet. Arra teremtett bennünket a természet, hogy a vámpírok természetes ellenségei legyünk. Olyan gyorsak vagyunk, mint ők, némelyikünk gyorsabb, és olyan erősek mint ők, néha erősebbek, képesek vagyunk széttépni őket, és megölni. Mert erre lettünk teremtve.
Tudatában vagyok, hogy épp részben... törvénysértést követek el. Elmondom egy embernek, egy kívülállónak a népem igazságát... és magamat is meglepem vele, hogy képes vagyok rá, de... nem is tudom, ez talán azért lehet, mert ez az ember végülis a szememben a szövetségesünk? Olyasmi, végülis, hisz a vámpírok ellen van, és egy ember halála miatt harcol. Olyasmi a dolga, mint nekünk, így a szememben méltó erre a tudásra. Bár tudom, erős az esélyem rá, hogy ezért még nagy bajba kerülök, de furcsamód, ez már nem érdekel. Nem félek.
- Segítek, és nem tartozik nekem ezért fizetséggel. Én is bosszúra vágyom - mondom ki a döntésem, újdonsült bátorságommal töltve meg ehhez a hangomat. - Az apám egy vámpír miatt halt meg. Nem harapta meg, de ő okozta a halálát. Az a vámpír megfizetett ezért, de akik miatt idejött az a vérszívó, azok nem, és azok is vámpírok. A vámpírok miatt történt minden rossz, ami az életemben volt az elmúlt években. Miattuk lettem alakváltó, és miattuk fordult el tőlem akit szerettem. Az öcsém is miattuk lett alakváltó. Eddig megakadályozhattak benne, hogy úgy viselkedjek, ahogy egy alakváltónak a vámpírokkal kell, de a továbbiakban nem hagyom magam visszafogni. Ha szüksége van a segítségemre egy vámpírral szemben, engem tesz vele boldoggá, ha közreműködhetek egy gyilkos halálában - mondtam eltökélten, és indulatosan, célratörőn és bátran. Nem érdekel, hogy mit szól hozzá Sam és a falka. Egy vámpír megölt egy embert. Az a vámpír halált érdemel. Ez az ember pedig segítségre szorul egy vámpírral szemben. Teszem hát a kötelességem.

- Látom maga tényleg semmit nem értett meg a fajommal kapcsolatban - nézek rá hitetlenkedve. - Igaz, hogy nem szólnak rólunk lexikonok, de azt gondoltam volna, hogy ennyi idő után már azért kezdi felfogni, hogy mi nem érdekből szaladgálunk itt az erdőben négykézláb, nem azért tesszük ezt, mert annyira élvezzük, vagy mert erre vágytunk. Ez választott minket, és nem fordítva. A vérünk parancsa, a népünk öröksége, hogy segítsünk az embereknek, megvédjük őket a vámpíroktól. Leegyszerűsítem, rendben? - nézek a szemeibe kioktatóan fensőbbségesen. - Maga ember. Én alakváltó. Ha maga... mondjuk úgy... "összetűzésbe kerül" egy vámpírral, és én erről tudok, kötelességem megvédeni magát, akár az életem árán is. Képes vagyok megölni egy vámpírt, nem törik le tőle a körmöm. De ha maga nem akarja hogy segítsek, biztos lehet benne, hogy nem fogom magára erőszakolni amit nem akar. Ha nem kér a segítségből, egyszerűen hagyjon itt, és ne avasson be az élete során esetleg majd bekövetkező vámpíros összetűzésekbe. Úgy legalább nem kell majd hogy furdaljon a lelkiismeret, amiért megszegtem a falkám törvényeit, és halni hagytam egy embert egy vámpír keze által, mikor megmenthettem volna. Az út szabad, ha el kíván menni, nem állok az útjába.
Az út felé intek, ami elvezet a rezervátum közeléből. Ha úgy határoz hogy itt hagy, én nem megyek utána, az biztos. Szerintem szüksége van a segítségre, mert olyasmi ellen akar harcolni, ami ellen nem tud egyedül. De ha nem kér a segítségből, nem is erőszakolhatom rá. A falkámnak egy szava sem lehet, én megpróbáltam segíteni ezen az emberen, akin - bár tudattalanul - de egy vámpír hosszú ideje hajt végre szüntelen kínzást. Ez az ember láthatóan kínok közt él, és lassan majd a halálába menetel, ha így folytatja. Egy farkas a segítségére lehetne, de... nem kényszerből. Ha nem, akkor nem.
Bár az biztos, hogy továbbra is veszettül ingerel a fickó stílusa, egészen egyszerűen viszket tőle a tenyerem, annyira idegesítő. Régen tuti jó fej volt, mert ennél csak jobb lehetett a tragédia előtt, szóval muszáj hinnem, hogy jó fej pasas volt.
- Amit tenni akar, nemes lélekre utal, nem bomlott elmére. Engem is sokan tartottak bomlott elméjűnek, és talán tartanak még ma is, de szerencsémre, engem nem érdekel mások véleménye. És különben meg, ha netán igazuk is van, akkor mi van? Úgysincs semmi az életemben ami normális volna, akkor nekem miért kéne annak lennem? Magának is azt javaslom, éljen simán csak úgy, hogy magának jó legyen. És tiszta legyen a lelkiismerete. Szóval, akarja hogy segítsek, vagy sem? - Várakozón nézek rá. Igyekszem szemkontaktust tartani, de nem tudom ő hogyan áll ehhez. Vagy a helyzethez. A szavaimhoz. Az ajánlatomhoz. Ha elfogadja, rendben. Nem fogok érte semmit kérni. Nem fizetségért "dolgozok". Egy újabb vámpír halála kielégítené a számlát a segítségért. Jó üzlet. Nekem előnyös. Szerintem neki is az volna, de ezt neki kell tudni. Ha igen, igen, ha nem, nem. Ez már csak rajta áll.

Ahogy állt ott előttem kukán, már-már azt hihetném, hogy elaludt, ha nem volna nyitva a szeme. Erős a kísértés, hogy rámorduljak, hátha mond végre valamit, de türtőztetem magam. Várok. Hagyom, hadd emésztgesse az ajánlatomat.
Aztán, amikor végre csak kibök egy csöppnyi kis mondatot, kicsi hiányzik csak hozzá, hogy fel ne nevessek. De az nem nagyon illett volna a szituációba. Mégis, olyan... laza eleganciával, nemtörődöm egyszerűséggel, már-már, mintha nekem tenne szívességet, úgy mondja ki ezt az egyszerű beleegyezést... szóval... ez nevettető. De tartom magam. Komoly arccal, elégedetten bólintok, hogy tudomásul vettem a beleegyezését a szövetségünkre.
Elgondolkodok a kérdésén.
- Hmm... hát, mint látja, nincs nálam névjegykártya - kacsintok rá szemtelenül, utalva ruhátlanságomra. - De ha van egy tolla és papírja, megadom a telefonszámom. Ha épp nincs kedve az erdőben a nevem kiabálva kockáztatni, hogy az egyik falkatársam átharapja a torkát, javaslom, használja azt, ha el akar érni. Ha gondolja, a címem is megadhatom, otthon, vagy a rezervátumi iskolában talál, ha sürgős, legalábbis legtöbbször. Ha egyik helyen sem vagyok, akkor valószínűleg épp négykézláb rohangászok az erdőben.
Mit is mondhatnék, sűrű egy farkas élete. Munka, munka, munka... na meg, a közösségi dolgok kimerülnek a "civil" munkámban, másnak nem sok értelme van, például ismerkedni... bevésődés előtt hülyeség, mert ha beleszeretek valakibe, aztán úgy járok, mint anno Jacob, az nem vezet semmi jóra. Már elégszer égettem meg magam egy életre, és elég mozit biztosítottam a fiúknak is, ennyi megaláztatás elég volt már egy életre, ha nem többre is. A barátok pedig... hát, nehéz megmagyarázni a "nem falkatagoknak", hogy miért lógok folyton az erdőben egy csődületnyi pasival, köztük az öcsémmel és az exemmel... aki érti, érti, aki nem, az nem, de nem sok kedvem van az "oh, vannak ötleteim" fejeket nézni, vagy felvilágosítottak esetében a "fúh, a farkaslány" fejeket. Inkább megelégszem a munkával, mármint... mind a kettővel. Az is ad épp elég "szórakozást".
- Az együttműködést? Nos... mivel kettőnk közül csak én tudok vámpírt vacsizni, és maga ismeri az ügyet, leginkább úgy, hogy főleg maga az ész, én meg az erő... - méláztam el, kissé, mert hát, lássuk be, a szerepek általános megosztása kb. ez lehet. Én meg tudom ölni a vámpírját, ő meg ismeri a nyomozati anyagot... mármint... amennyi van egy ilyen ügyben. - De egy javaslattal például máris tudnék élni, hogy kicsit én is lehessek az ész a feladatban. Említett kamerafelvételt, ugye? Megvan esetleg magának a felvétel? Nem állítom, hogy szemem mint a sasé, de... a farkasé is jobb, mint az emberé, így ha van felvétele az esetleges támadóról, talán nem volna haszontalan, ha megnézhetném, mást nem, ha nem is ismerem fel rögtön, de ha később nyomára bukkannék, lehet hogy én előbb azonosítom, mint maga. Nem árthat, ha ismerem a körvonalait, annak, akit talán keresünk - vetem fel. - És akad pár helyi vámpír, akit, ha tudok, a felvétel alapján szívesen kizárnék a gyanúsítottak közül, már csak azért is, hogy ha a falkám vezetője ki akarja netán majd törni a nyakam, megnyugtathassam, hogy nem hozok háborút a népem nyakára a helyi populációval szemben.
Szó, mi szó, szeretném, ha a Cullen bandát kizárhatnám a listáról. Nem mintha összejárnék velük teázni, de egy helyközi háború ne miattam robbanjon ki, ha lehet. És az is egy csapat vámpír kihúzását jelentené a listáról, legalább, akik a környéken tanyáznak. Az is hasznos lehet, ha a név szerint ismert példányokat felmenthetem a vádak alól. Esetleg. Ha megvan a felvétel, és van olyan minőségű, hogy haszna is legyen. Ez is egy lehetőség...
- Emellett... gondolom, vannak az eset után készült helyszíni fotók, ugye? Gondolom maga a helyszín már nincs ugyanúgy, szóval talán a fotók is hasznosak lehetnek. Megnézném őket, ha van rá mód. Hátha észrevehetek valamit, amit egy átlagos ember nem. Bár, a szagminta is hasznos lett volna, mert minden élőlény szaga más kicsit, két vámpíré is különbözik, bár ugyanolyan büdösek, de... - megvonom a vállam - azért ki tudja. Nem lett volna rossz. Frissiben talán még követhettem is volna. De egyelőre a képi anyagok is hasznunkra lehetnének kicsit, hogy én is megismerjem az eseménysorokat. - Nem akarok én a pasas szívén fel-alá gyalogolni, de ha belevágunk, látnom kéne ezt-azt az ügyről. Hogy ne egy egész fajt kelljen fantomként üldöznöm. Nyilván nem kellemes neki ez a téma, tán azért is kukult meg ismét hosszabb időre, de... én csak várok. Várok, hátha sikerül addig-addig emésztgetnie a lehetőséget, hogy megtalálhatjuk a gyilkost, míg végül visszatér a társaságomba fejben is. Én csak várok türelmesen... önmagamhoz képest meglepően türelmesen.

Gondolom nem lehetek könnyű eset neki. Nem szoktam megkönnyíteni az emberek dolgát, ez tény, és mostanában elég változó a hangulatom is, ez is tény. De látom, ha egy ember bajban van, és segítségre szorul, és még én sem vagyok olyan szőrösszívű, hogy itt hagyjam a bajban, mert láthatóan abban van. És ki tudja hol állna meg a lejtőn, ha megállna egyáltalán ilyen körülményektől övezve. Tudom, hogy a fiúk ki fognak rám akadni ezért is, mint mindig mindenért, de szerintem megéri a próbát, hogy segíteni akarok.
Mikor kapok a kezembe egy tollat és egy kis noteszt, belefirkantom a teljes nevem, a telefonszámomat és a címemet, na meg a suli címét, aztán visszaadom neki. Így megtalál. Nagy valószínűséggel. Azt igazán nem róhatják fel nekem a falkában, hogy megadom az adataim egy helyi rendőrnek, aki bajban van. Ez nem bűn, hanem bölcs kötelességtudat és elhivatottság.
- Rendben van - bólintok készségesen az ajánlatra, majd elgondolkodtam. - Tulajdonképpen bármikor átmehetek. Akár most is, ha alkalmas. Csak hazamegyek ruháért, hacsak nem akarja, hogy egy ruhátlan nő, vagy egy óriásfarkas közbotrányt okozzon a lakása körül. Bár nem tudom hogy hol lakik, de ha akadnak emberek a környékén, aligha örülnének nekem, akár így, akár átváltozva - nézek végig magamon, lévén ugye, meztelen vagyok. Bármikor el tudok menni hozzá, de jobb volna ezt ruhában megejteni.
Az láthatóan nem zavarja, hogy az ügyről beszélünk. Legalábbis jelenleg. Nem adta jelét, hogy bánná, hogy az anyagokat kérem. Ebből ítélve kitalálhattam már előre, hogy megvannak neki, és ő maga is biztosan ezerszer átnézett mindent, keresve benne bármit, amivel a gyilkos nyomára bukkanhat. Már csak azért is gondoltam ezt, mert én is így tennék a helyében. Nyilván nem könnyű elveszteni akit szeret, de az még nehezebb az embernek, ha elvesztette, és nem tud a nyomára bukkanni annak, aki miatt ez történt, s nem tudja megbosszulni. Az ember mindent elkövetne, hogy visszaadja amit kapott, és nem találja azt, akinek adni akarja. Ez nagyon kemény lehet. Talán, sőt, nem is csak talán, ez is közrejátszik benne, hogy tényleg, őszintén remélem, rálelhetünk együtt arra a gyilkos vámpírra, aki egy pár otthonába tört be vacsorázni. Nem véletlen volt, hanem szándékos eset. Ez bosszút követel.

Méltányolom a fickó simulékonyságát. Azt hiszem, bár nem vagyok benne biztos, talán azzal javítottam a legtöbbet a szituáción, mely létrejött közöttünk, hogy én simulékonyabbá váltam. Ahogy kimatekoztuk, hogy én nem nézem bolondnak, sőt, szeretnék segíteni, máris más lett minden. Gondolom, már jó ideje nem hitt neki senki. Elképzelve, hogyan nézhetnek az emberek, mikor valaki vámpírt kiált, hát... nem hiszem, hogy túl sok kellemes társalgásban lehetett része az elmúlt időkben. Persze, magában tartani sem lett volna könnyebb, főleg, hogy láthatóan erősen vágyakozik a bosszúra, mégis... nem tudom mi őrjítőbb, az, ha éreztetik veled, hogy egyedül vagy, vagy ha még ahhoz sincs merszed, hogy megtudd, ezt éreztetnék-e veled?
Azt mindenesetre jól tudom, hogy amikor a világod elfordul tőled, és csak a bolondot látják benned, az pokoli. Mikor tótágast áll a világod, és mindenki elfordul tőled, minden, amit ismertél és szerettél, megváltozik vagy eltűnik, az olyan, mint... amilyen a fognak lehet, mikor kihúzzák a helyéről, vagy épp... a fának, ha kidöntik a helyéről.
- Akkor állapodjunk meg abban, hogy megvár itt, én hazaszaladok, és mondjuk 15 perc múlva itt vagyok - bólintom beleegyezően, és fejben számolom, hogy haza szaladok, felkapok valami átlagban rendes ruhát, hagyok egy üzenetet az öcsém mobilján, hogy dolgom akadt, a rezervátumon kívül, ha bárki keresne. Direkt nem Sam mobiljára küldöm, bár ő az akinek elvileg kéne, de ha nem muszáj, nem sietek vele, hogy tudassam vele, magánakcióban járok. Elég az, hogy dolgom van. Egyelőre. Később is ráér majd megfojtani, addig hadd ne legyen egy nagy céltábla a hátamon, még a végén követnék a szagunkat, és rávetnék magukat szegény pasasra. Amit pedig én nem szeretnék. Ezt én akarom intézni.

Bólintok beleegyezésére, majd elindulok, elmegyek mellette, a kocsija mellett, és mikor már biztonságos távolba értem, átváltozom, hogy úgy fussak tovább. Igaz, hogy így sem csörtethetek be a rezervátum kellős közepébe az emberek közé, de így még mindig kevesebb eséllyel okozok majd feltűnést, mint ha pucéran tenném meg.
Megkerülöm a házakat, elosonok a miénkig hátul, és bár először még épp gondolkodni kezdtem volna az esélyeimen, hogy anya ne lásson meg, de aztán szerencsémre megláttam, hogy mikor utoljára itthon jártam, nyitva hagytam a szobám ablakát. Így gond nélkül beugrottam az ablakomon, vettem magamhoz némi tisztes öltözéket (egy farmert, pólót, és fehérneműt), majd amint felöltöztem, felkaptam a mobilom az íróasztalomról, hogy megírjam Seth-nek, most kicsit nem leszek elérhető, személyes okokból, hogy ne kelljen magyarázkodnom. Később úgysem úszom majd meg, de most elég ez, mert tudom, a fiúk részéről ez egy "női" kulcsszó rá, hogy olyan dolgom van, amiről nem akarnak tudni. Ez most persze kamu, de kegyes hazugság, új ismerősöm érdekében.
Mikor végeztem, ismét az ablakon át távoztam, de már emberként, futva siettem vissza a férfihoz, aki már a kocsijában várt rám. Teljes lelki nyugalommal ültem be mellé a kocsiba. Nem aggódtam, nem voltam vele bizalmatlan, úgy igyekeztem gondolni rá, mint egy átlagos, bajbajutott emberre. Mert hát végülis az is, csak annyi a különbség a megszokottól, hogy most egyedül segítek neki. Remélem összejön minden, és a végén nem sül el semmi balul.
- Kész vagyok, mehetünk - mondtam neki eközben, az amúgy nyilvánvaló tényt, de azért próbáltam a fontosnak tartott kommunikációt emberi módon alkalmazni, mégiscsak... jól jön, ha néha az ember próbál normálisnak lenni, ha mást nem, a humor kedvéért. Arra szándékosan nem gondoltam, még véletlenül sem, hogy balul is elsülhet az ügy, és hogy úgy eleve, bajba is kerülhetek. Hisz La push védelmezőjeként szent kötelességem, hogy segítsek a bajban levő embereknek, főleg, ha a vámpírok valamelyikével van bajban. Ezért születtem, ezért élek, ezért vettek el mindent amit szerettem az életemben. Szóval, ha már így esett, szeretném legalább jól csinálni. Legalább ennyi hadd adasson már meg nekem. Ez talán nem túl nagy kérés a szellemektől.