Optimism is a happiness magnet. If you stay positive,
good things and good people will be drawn to you.
Jellem és Küllem
Jellem: sokáig gondolkodtam azon, vajon milyen jelzővel tudnám a legjobban leírni a személyiségemet. Aztán hirtelen beugrott: a magányos farkas lenne a legtökéletesebb. Sok emberrel ellentétben én kifejezetten szeretek egyedül lenni. Szeretem az időmet olvasással vagy éppen írással tölteni és Isten a tanúm rá, hogy ezerszer szívesebben kuporodok össze az ágyamra forró csokival és egy jó könyvvel, mint hogy belevessem magam az éjszakai bulizásba.
Szótlannak nem mondanám magam, mert szeretek beszélni, nagyon is, viszont csak azokkal, akik igazán közel állnak hozzám. Idegenekkel nehezen találom meg a közös hangot, már ami a személyes találkozásokat illeti. Chaten, e-mailen, vagy épp a régimódi levelezésekben könnyebben meg tudok nyílni. De lehet, hogy ezt csak a kialakult helyzetnek köszönhetem. Hiszen a barátaim egyetemre mentek, jó messze Port Angelestől, úgyhogy velük csak online tudom tartani a kapcsolatot. De én ennek is örülök, hiszen ez is több, mint a semmi.
Nem igazán vagyok a tettek embere, én inkább a szavakhoz értek. Még soha, senkiért nem tettem semmilyen lebilincselő és hatalmas gesztust és nem tudom, hogy egyáltalán fogok-e valaha. De jó helyzetben vagyok, hisz lányból volnék, így remélhetőleg nem kell se szerenádot adnom, sem pedig fél térdre ereszkedve megkérni valaki kezét.
Szeretem az egyszerű életet, főleg azt, amit most is élek. Sokan őrültnek tartanak és biztosra veszik, hogy hosszú évek múlva én leszek az aggszűz a sok macskáival, amiért nem vágytam valamelyik hatalmas metropoliszba, hogy egyetemre menjek. De miért annyira elítélendő ez?
Egyszerű lány vagyok, akinek nagy álmai vannak. Kíváncsi vagyok, jó megfigyelő, ráadásul remekül tudok titkot is tartani. Tudok főzni, szeretek esőben sétálni és szeretem, hogy a város lakóinak 90%-át születésemtől fogva ismerem. Nem értem, miért hiszik azt, hogy én kevesebb vagyok emberileg, mint az, aki éppen New York-ban vagy Los Angelesben ül és előadásokat hallgat.
Céltudatos vagyok, ambiciózus és keményen dolgozom azért, hogy egy nap igen is vigyem valamire. És nekem ehhez nem kell diploma.
Küllem: a nők többsége nem szereti, ha túl alacsony, ám én velük ellentétben tökéletesen meg vagyok elégedve a magam 158 centiméterével. Ha kirándulni megyünk, nem kell állandóan azt lesnem, mikor kerül az orrom elé egy faág, hiszen ez rettentően kevésszer fordul elő. Viszont néha ki kell nyújtanom kezemet az ég felé, ha azt akarom, hogy a szupermarket fotocellás ajtaja kinyíljon nekem.
A testalkatomat illetően azt mondanám, hogy vékony vagyok. Talán jobban örülnék, ha kicsivel nőiesebb alakom lenne, de szerencsére ahol kell, ott gömbölyödök, egyébiránt pedig nem, így elhízástól sem kell tartanom. Bár igaz, ezt részben azért az örökölt géneknek is köszönhetem.
Hatalmas zöld szemeimet az átlagosnál talán kicsit vastagabb szemöldök keretezi, ám igazi jellegzetességemnek mégis csak a hosszú szempilláim számítanak. Anya elmondása szerint, már akkor megcsodálták az emberek, mikor még csak babakocsiban tolt végig az utcán.
A hajam eredetileg sötétbarna, már-már fekete, ám nemrég egy kicsit szőkítettem rajta, de az a pár árnyalat lassan eltűnni látszik. Világ életemben hosszú hajam volt, aminek alig pár hete vetettem véget. Hirtelen ötlettől vezérelve munka után beugrottam a fodrászhoz és egy órával később már rövid hajam volt. Anya szerint öregít, de szerintem annyira nem, hogy 30 évesnek nézzenek, szóval nem zavar. Nekem most ez tetszik és így igazán jól érzem magam. És csak ez számít, nem?
Ruhatáramra a vagány és a nőies jelzőket aggatnám. Szeretem az egyszerű, de nagyszerű ruhadarabokat és a kényelmes szabású ruhákat. Tipikusan nem az a lány vagyok, aki napról-napra követi a divatot, de a ruházkodási stílusomat ettől függetlenül még nem érte rossz szó. Cipők terén alapvetően a magasabb sarkúakat kedvelem, de jógázni vagy futni nyilvánvalóan nem tűsarkúban megyek.
Kedvenc kiegészítőim az ékszerek, amelyekből már annyi van, hogy néha komoly fejtörést jelent választani közülük. Ó, a táskákért is odáig vagyok, de hát melyik nő nem?