Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk!
twilight after dark
Épp most tévedtél az ország egyik legnagyobb, ha nem az egyetlen Twilight témájú fórumára, ami egyaránt dolgozza fel a könyvek és a filmek eseményeit. Ugyanakkor mi egy kicsit más irányba vittük el a történetet, így érdemes elsőként a világleírást elolvasni, rögtön a szabályzat után! Oldalunk már négy éve üzemel, bár nemrégiben be kellett iktatnunk egy költözést, s ezáltal nagyon sok minden változott; két új faj került bevezetésre, valamint számtalan új, egyéni canon karakter. Ha megtetszettünk, bátran regisztrálj fel, a staff áll a rendelkezésedre, s egészen biztos, hogy befogadó közösségre lelsz nálunk! (;
Utolsó bejegyzéseink
A staff közleményei

Pince           Emptyírta:Hayley Witcher
Szomb. Okt. 14, 2017 9:18 pm


Lynne Hawkins

Pince           Emptyírta:Lynne Hawkins
Csüt. Okt. 12, 2017 8:35 pm


Udvar északi része

Pince           Emptyírta:Kieran Blackwell
Hétf. Okt. 02, 2017 7:30 am


Silhouette FRPG

Pince           Emptyírta:Skyler Montbrai
Szomb. Szept. 30, 2017 11:24 pm


A Volterrából be- és kivezető autóútvonal

Pince           Emptyírta:Wyatt Volturi
Vas. Szept. 24, 2017 12:06 pm


Dolgozószoba

Pince           Emptyírta:Gerard Williams
Szer. Aug. 30, 2017 10:11 pm


Szökőkutas korzótér

Pince           Emptyírta:Gerard Williams
Szer. Aug. 23, 2017 3:40 pm


Avatarfoglaló

Pince           Emptyírta:Caius Volturi
Kedd Aug. 15, 2017 6:22 pm


Caius Volturi

Pince           Emptyírta:Mary Alice Brandon Cullen
Kedd Aug. 15, 2017 5:11 pm


Black Rose Pub

Pince           Emptyírta:Skyler Montbrai
Vas. Aug. 13, 2017 10:34 pm


Szószámláló

Credit
tiszteld a munkánkat!
A fórumon található leírások, kódok mind a Twilight after dark tulajdonában állnak. Nem keveset dolgoztunk a kinézetünkön, tisztelj meg bennünket azzal, hogy feltüntetsz minket, ha megihlet a design egy része. Néhány kód alapja Lénától származik, míg a design többi része és a fejléc Alice munkájának gyümölcse. További segítséget nyújtott nekünk Sigmund, tanácsaival és kódjaival, Winnie, aki nélkül az utolsó bejegyzéseink modul nem lenne formázva és Jasper, aki a fórum trailerét készítette. Hálásak vagyunk nektek, köszönjük!
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (51 fő) Kedd Május 23, 2017 10:51 am-kor volt itt.

Megosztás
 

 Pince

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Admin

Admin
Admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
638
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1783. Jan. 04.
✥ KOR :
241
✥ FOGLALKOZÁS :
i am the boss

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Pince    Pince           EmptySzomb. Aug. 20, 2016 6:12 pm

***
Vissza az elejére Go down
https://twilightafterdark.hungarianforum.com
Elisabeth Mahoney

Elisabeth Mahoney
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
21
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
29
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyHétf. Aug. 22, 2016 2:18 pm



Kieran & Elisabeth
There are many who don't wish to sleep for fear of nightmares.
Sadly, there are many who don't wish to wake for the same fear.

Minden összemosódott, kusza foltokban úszott a szemem elé, aztán minden újra lesötétült. Nyugtalan álom és borzalmas, beteg ébrerség között sordródtam megállíthatatlanul, mintha valami ördögi örvény szippantott volna magába. Képtelen voltam teljesen magamhoz térni, amikor úgy éreztem ébren vagyok még akkor is, mintha ólom súly nehezedett volna a bokámra, képtelen voltam megmozdulni vagy egyáltalán kinyitni a szemem. Rettenetes rosszullét kerülgetett a pörgésben, a kivehetetlen pacákból körülöttem csak egy valamit láttam tisztán... A szemeket... Őrült, elégedett fényben csillogó szempár vizslatott a távolból és hihetetlen sebességgel közeledett felém. Menekülni akartam, sikítani és futni valami biztonságos helyre, de mintha a földhöz szögeztek volna, képtelen voltam megmozdulni. Bénultan álltam a szétfolyó színkavalkád közepén, miközben az őrület tulajdonosa vészesen közeledett, megállíthatatlanul, diadalittasan. Elkeseredetten nyöszörögve próbáltam szabadulni. Aztán elkapott... Az egyik pillanatban még tíz lépésnyire állt tőlem, a következőben már bilincsként szorított magához. Nem akart elengedni, de az álom sem volt hajlandó visszaadni a szabadságom. Rémálom...
A szemeim hirtelen pattantak fel, és felültem. A fájdalom elementális erővel vágott homlokon, csillagokat láttam a fejembe hasító migréntől. A gyér fény rettenetesen bántotta a szemem, mintha az éjszaka közepén pokoli erős reflektorokkal világítottak volna bele. Fekete és fehér pontok táncoltak lecsukott szemhéjam mögött, fájdalmasan felnyögtem, kezem a hajamba túrt és igyekeztem magamhoz térni. A tegnapesti szerelésem volt még rajtam, a farmer kényelmetlenül vágta a derekamat, a melltartó kellemetlenkedve feszült a mellkasomon. Az émelygés és a háborgó gyomrom nem igen tette egyszerűvé a dolgomat. Határozottan pocsékul éreztem magam, mint akin legalább kétszer átment az úthenger oda-vissza. Aztan megint... És megint...Édes istenem, mennyi alkoholt diktálhattak belém, hogy ilyen pokoli másnapos vagyok?
Nyögve húztam fel a melleimhez a térdeimet. Vagyis, csak próbáltam. A terv szerint karjaimmal átölelem a lábaim, és a homlokomat a térdeimen pihentetve próbálom meg leküzdeni a feltörekvő hányingert, de a lábam megakadt, kemény éles tárgy vágott a bokámba és valami vészjóslóan csörömpölt.
- Mi a....? - Azonnal felpattantak a szemeim és valósággal letéptem magamról  a takarót. A látványtól a pánik villámsebességgel lepte el a testemet, a szívem kihagyott egy ütemet, elhülve bámiltam a bokámra fonódó bilincset, ami az ágy vasrácsához volt erősítve. Aztán a pulzusom a csillagos égbe szökött, vadul dörömbölt a ritmus az ereimben, hangosan nyögve nyúltam le és rángattam a béklyómat. A balsejtelem alattomos kígyóként kúszott fel a hátamon, az ereimben valósággal lángolt és megfagyott a vér egyazon szent pillanatban. Megdöbbenve néztem fel, fel se tűnt mennyire lüktet a fejem a fénytől, jobban lekötött a teljes összeomlás. A levegő vad zihálással járt ki-be a tüdőmben, fekete pontok táncikáltak a látómezőmben... Nem vagyok hajlandó elájulni, most biztos nem! Gőzöm nem volt róla hol vagyok. Annyi biztos, hogy nem a saját szobámban, nem Garynél és nem is valamelyik más ismerősönél. Egy kopár pincében voltam... Az ágyhoz bilincselve, mellettem egy régi olvasólámpa nyújtott világítást. A környezet jobban megijesztett, mint hogy valósággal az ágynak vagyok szegezve. A szobában nem volt semmi... Az égvilágon semmi...
Nem, nem, nem, nem, NEM!!! Ez csak valami rossz vicc, ez nem velem történik. Gondolkozzunk logikusan, biztosan ez megint Gary vagy valamelyik hülye haverjának a vicce... Leitattak, aztán idehoztak. Biztos azt hiszik vicces.... Ostobaság, Gary sose tenne ilyet velem. Ez túl erős ahoz hogy vicc legyen, de ha ez nem csak egy ízetlen tréfa... Nem, kizárt dolog, hogy ez velem történjen meg! Mit tettem, mit ártottam?
Újra visszahajoltam a bilincshez. Arcomon éreztem, hogy végigperegnek a könnyek, a félelemtől és a fájdalomtól. Mert fájt, ahogy feszegettem a nyavalyás bilincset, de csak véresre dörzsöltem a bokámat és még kétségbeesettem lettem, mint voltam.
- Ó az istenit! - kiálltottam fel és visszahanyatlottam a párnára. Keservesen zokogtam, karomat az arcom elé húztam és próbáltam tompítani a pániktól fűszerezett sírás elcsukló hangjait.
.

709 ; music ; remélem tetszik  Pince           4052554382



A hozzászólást Elisabeth Mahoney összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 03, 2016 11:10 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Kieran Blackwell

Kieran Blackwell
CHILDREN OF THE MOON ✥ likantróp
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
17
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1917. Mar. 10.
✥ KOR :
107
✥ LAKÓHELY :
New York City, New York, Usa
✥ FOGLALKOZÁS :
pszichopaci
✥ KERESEM... :
Kösz nem, már bezsákoltam aki kellett! Razz

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyKedd Aug. 23, 2016 10:11 pm


Elisabeth & Kieran
Baby I'm preying on you tonight Hunt you down eat you alive
Just like animals Animals Like animals-mals.

Tekintetem követi a lány sudár alakját a messzeségből, amint annak a ficsúrnak a lapát tenyere tehénkedik rá és öleli, bitorolja a csípőjét szorongatva, ami nekem rendeltetett. A félhomály jótékony árnya fekete fátyolként vetül rám, a sikátor sarkából kémlelem lopva a turbékoló gerle párt. Hányni tudnék a látványtól, ahogy sziruposan tökéletesen festenek egymás mellett és a barátaikkal egyetemben a klubba igyekeznek befele. Még szerencse, hogy a siltes sapkám elfedi undortól torzzá vált arcomat, ijesztő látványt nyújtanék máskülönben az izzó kék szemekkel, a számban lassan agyarakká alakuló fogakkal és a körmeim helyét lassan átvevő, elszarusodó karmaimmal.

A farkasom, a bestiám ölni akar. Vért ontani és magához venni a zsákmányt, nem számít kin vagy min kell érte átgázolnia. Ha kell, képes volna vérben gázolni, míg elér a nőstényéhez. ~Ő a miénk!~ Olyan zsigeri, olyan mélyen ösztöni ez a vonzás irányába, hogy nem bírtam ellenállni. Igazából nem is akartam visszafogni magam. Kellett nekem, nekünk; már egészen beleőrültem abba, hogy nem lehet az enyém. Ma este csakis miatta jöttem el ide. Pedig próbáltam túllépni rajta, elköltözni és teljesen elfelejteni... minden este másik nőt hurcoltam az ágyamba vagy épp a kocsmák dohányszagú és koszos budijaiba, a sötét sikátorokba; hogy aztán olyat tegyek velük, amit egy életen át emlegetni fognak! De sosem feledtem el, mindegyikben csakis Őt kerestem tudat alatt! Képtelen voltam kiverni a fejemből ezt az... azt a hálátlan nőt! Pedig elhalmoztam figyelemmel, törődéssel, ajándékokkal; mindez mégsem használt semmit sem. Még csak észre sem vett, mintha szemellenzőt növesztett volna amin át csakis azt a kigyúrt ficsúrt hajlandó meglátni akit körberajongva imád. ~Mit nem adnék, ha csak egyszer is így nézne rám?!~ Tűnődöm, miközben az épület ajtaja feltárul előttük és belépve eltűnnek a szemem elől.

Tudtam, hogy lépnem kell. ~Most vagy soha!~ Megindultam a klub felé magam is, csak én a sikátor felől a hátsó kijárathoz igyekeztem. Sikerült észrevétlenül bejutnom ahol aztán a villódzó fények, a hangos tuc-tuc zene elnyomott mindent. Kifejezetten bántotta az amúgy is hiper érzékeny fülemet és szememet, de ez egyszer nem törődtem vele. Csak a végső cél lebegett a szemeim előtt - a lány megszerzése - és úgy lavíroztam a tömegben, hogy melléjük kerüljek. Egy óvatlan pillanat, amikor senki sem figyel és újdonsült "barátnőm" Gina máris közelebbi ismeretséget köt Elisabeth poharának tartalmával és vígan oldódni kezd. A sör keserűsége elnyomja az édesen alattomos kígyót, mely csak arra vár hogy a lány lassanként elkortyolja.

Odébb kerülök a tömegben feltűnés nélkül és önelégülten figyelem amint lassan fogyni kezd az itala. ~Hamarosan hatnia kell.~ Morfondírozok magamban, de még így is türelmetlenül várom a lány közeledő szédüléseit és hogy elkezdődjék a végső tánc köztünk. Lissy persze észre sem vesz, az évek alatt nem keveset változtam mind lélekben, mind kinézetre. A sötét, a baseball sapkám és a félhosszra meghagyott barna fürtök tökéletes függönyként rejtik el arcomat, a rajta lévő maszkot és hiába néz a szemembe többször is, egyszer sem ismer meg. Figyelem, ahogy megborzong először az italtól amint húsos, érzéki ajkaihoz emeli, majd váll vonva ismét belekortyol ezúttal nagyobbat és többször, mintha attól hogy hamarabb túl van rajta és kiitta javulást várna. Figyelem, amint kissé imbolyogva áll fel. Hallom, amint szabadkozva kér elnézést és indul meg az illemhelyek felé. Eljött az én időm a hosszú hónapokig tartó tervezgetés, megfigyelés és előkészületek után: ideje akcióba lendülnöm. Elindulok becserkészni a prédámat.

A mosdóhoz érve a lányt még épp időben kapom el, amikor lábai összecsuklanak alatta és összerogy, mint egy rongybaba. De nem élvezhettem sokáig az afelett érzett örömöt, hogy karjaimban tarthatom; el kellett vigyem a legkisebb feltűnés nélkül. A karjaimba kaptam hát törékenynek, szinte súlytalannak tetsző testét és megindultam vele a tömegen át a kijárat felé. Mire Garynek vagy a hülye haverjainak feltűnt a lány hiánya, mi már messze jártunk. Mindent előkészítettem, a régi, családi kúria a hatalmas birtokkal csakis várt. Óvatosan a pincében lévő vaságy matracára fektettem, ölembe véve a lábait megoldottam a magassarkúit és a bilincset a bokájára helyeztem. ~Innen nem szöksz meg!~ Gondoltam mélységes elégtétellel.

~Végre én győztem, végre az enyém lett!~ A fellegekben éreztem magam, Elisabeth mellé ülve kisimítottam csapzott, izzadt haját az arcából. A bőrének puszta érintésétől is elektromosság cikázott végig testemen az ujjbegyeimtől kiindulva egészen a lábujjam végéig, ami kellemes cirógatásnak hatott. Akartam. Még. Többet. Kétlem, hogy valaha is képes leszek betelni vele vagy ráunni. ~Nem, nincs az az Isten!~ Üvöltött agyam hátsó traktusában fel egy hang. A farkasom pedig ez egyszer elégedetten és jóllakottan nyalogatta a szája szélét purrogva mintha nem is kutya- hanem macskaféle volna. Nem tudom, hogy mióta voltam vele a szobában, simogattam lágyan az arcát vagy csak fel-alá járkálva vártam ébredésére. Talán egy fél percre, ha elhagytam a helyiséget - csak hogy könnyíthessek magamon, elvégre nekem is vannak szükségleteim kérem - és Lissy ekkor mozdult meg lassanként magához térve. Mire visszatértem a pincébe - ahová elzártam a külvilágtól de legfőképpen a hülye pasijától - már magánál volt.

Örömömben a szemeim is bepárásodtak - így észre sem vettem, hogy a lány szemei is csillognak a könnyeitől -, ahogy a boldogság hullámai lelkem omladozó szirtjeihez csapódva felkorbácsolódtak teljesen. Arcomon beteges vigyor terült el, olyan voltam mint a kisgyerek aki megszerezte az oly vágyott játékszert és most nem tud a puszta látvánnyal sem betelni.
- Galambom, felébredtél végre?! Hogy érzed magad? - Hangomat elváltoztattam torzítóval, arcomat maszkkal fedtem el; kizárt hogy felismerjen ennyi év és változás után. Míg én nem szűntem meg számolni az éveket, hónapokat, napokat és órákat a viszontlátásunkig, neki nyilván eszébe sem jutottam csak az a ficsúr Gary. De nem baj, most már orvosoltam a problémát, minden a helyére került és itt van, itt lesz velem... örökkön örökké, míg a halál el nem választ.


Lissynek Pince           2775655311 #922 Zene Remélem megfelel  Pince           4052554382



A hozzászólást Kieran Blackwell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 23, 2017 7:48 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Elisabeth Mahoney

Elisabeth Mahoney
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
21
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
29
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyKedd Aug. 23, 2016 11:28 pm



Kieran & Elisabeth
There are many who don't wish to sleep for fear of nightmares.
Sadly, there are many who don't wish to wake for the same fear.

Az előző éjszaka emlékei nagyon lassan úsztak vissza a fejembe, rettenetesen tompának éreztem magam. Lassan felderengett a szórakozóhely, a fények, a dobhártyát verő zene és az italok. Igyekeztem járatni az agyamat, de akárhogy számoltam két sörnél nem guríthattam le többet. Kizárt dolog, hogy annyitól ilyen pocsékul érezzem magam és még képszakadásom is legyen. Pedig abban szenvedtem, gőzöm sincs mikor szakadtam el a barátaimtól, melyik volt a végzetes pillanat, amikor ennyire nyakig belekerültem a szószba. Mert kétségtelen, hogy hatalmas nagy bajba keveredtem. És ez még csak egy enyhe kifejezés a bokámat fogságban tartó bilincsre... Szánalmasan festhettem, az ágyon heverve, zokogva, karomat az arcom előtt tartva hogy tompítani tudjam a pánikot és hisztériát ami minden egyes pillanattal erősebben próbált felszínre törni. Azt is tudtam, felesleges azon gondolkodnom, hogyan kerültem ide, csak feleslegesen fárasztom vele az agyam. Több mint valószínű, hogy belekevertek valamit az italomba... Az megmagyarázná a képszakadást és a borzalmas émelygést. Próbáltam visszaidézni, olvastam-e ilyenről már valaha, de az agyam mindultalan cserbenhagyott. Nem volt hajlandó másra gondolni, csak beburkolózni a rettegés és pánik szürkés-zöld ködébe. A legrosszabb dolog amit ebben a pillanatban tehettem, hogy összezuhanok, de képtelen voltam megemberelni magam. Féltem mi vár rám egy ilyen ébredés után, féltem, hogy soha nem látom viszont azokat akiket szeretek, belebolondultam a gondolatba, hogy itt a vége, alig huszonkét évesen. Annyi mindent nem tettem még meg, pedig rengeteg tervem volt a jövőre nézve. Világot akartam látni, egy hátizsákkal bejárni Európát, kalandot és még sok sok szerelmet... Olyan sok könyvet nem volt még alkalmam elolvasni, megannyi történet, finom papír illatú varázslat. Elpocsékoltam az időt, ahelyett hogy éltem volna. Vártam a megfelelő pillanatra, és csak most egy homályos pincében, foglyként látom magam előtt a lehetőségeket amik elúsztak előttem. Bezzeg ezek a gondolatok villámsebesen pörögtek a fejemben, ahogy a szeretteim arcai... Anya, apa, a testvérem... Gary... Nem ölelhet többé magához, hacsak nem történik valami csoda. Nem csókolhatom meg, nem súghatom neki hogy szeretem és ő sem nyom szeretett teljes csókot a homlokomra. Nem érint meg, nem mosolyog rám reggel az ágyban ébredés után... Vanessa... Valahonnan évekkel ezelőttről egy kedves kék szempár is felsejlett, megnyerő mosolyával. Igen, Kieran... Emlékszem rá, tudom, hogy bántottam annak ellenére hogy kedveltem. Ő eltűnt és most talán már lehetőségem sincs többet tőle bocsánatot kérni, nevetni egy viccén. Nem tolhatom le egy túlságosan bőkezű ajándék miatt. Hányszor elterveztem, hogy írok neki... Nem tettem, mint annyi mindent.
Ostoba, ostoba Elisabeth...
Mindez olyan gyorsan történik a fejemben, nem telhet el pár percnél több, mégis úgy érzem mintha egy örökkévalóságnál is többet töltöttem volna az önsajnálatommal. Mindebből egy eltorzult hang ébreszt fel, ijedtemben úgy ülök fel, mint akibe villámcsapott, igyekszem minél kisebbre összehúzni magam. A bilincs belevág a bőröm és a húsom, arcom egy pillanatra fájdalmasan eltorzul, aztán hatalmas vörösre sírt szemekkel nézek fel a maszkos férfira. Arcomon némán csorognak a könnyek, a takarót úgy szorongatom magamhoz, mint egy satnya mentőövet, a tüdőmből zaklatottan jár ki be a levegő, miközben a szívem legszívesebben a tokromon át távozna. A szemei... Ugyan azok a vad őrületben úszó szemek mint álmomban. Hirtelen nem találom a hangom, képtelen vagyok bármit is mondani, pedig ebben a pillanatban nagyon is sok mondanivalóm lenne és még ezerszer annyi kérdésem. Cifra káromkodás, esdeklő könyörgés, de lehetetlennek tűnik megtalálni a nyelvemet és kinyitnom a számat. Megütközve és összezavarodva ér a megszólítás, az agyam hátsófelében egy vészcsengő őrülten veri az S.O.S.-t. Tisztán látszik, hogy elrablóm mosolyog, bár maszk takarta szinte az egész arcát. Örült...
- M... Miért? - nocsak, van hangom, még ha vékonyka is. Annyi frappáns megszólalás közül mégis csak ennyit tudtam kinyögni. Ha jobban belegondolok, ez sem rosszabb kérdés mint bármelyik. Miért vagyok itt? Miért pont én? Miért most? Valamiért az jutott eszembe, mennyire udvariatlan dolog kérdésre, kérdéssel válaszolni, de aztán meg arra gondoltam, kit érdekel? Elvégre, több mint valószínű, hogy azzal a szemétládával nézek farkasszemet, aki képes volt elrabolni és egy nyavalyás ágyhoz bilincselni. Az arcom falfehér és zöldes árnyalatok között táncolt, a félelem és a rosszullét őrült fogócskában kergették egymást.
- Ki ma.. maga?! És mit akar tőlem? Hol... hol vagyok...? - miután egyszer már sikerült megtalálnom a hangom, nem volt nehéz újra használni. Rekedten a sírástól és a félelemtől egyre gyorsabban és hisztérikusabban hagyták el a szavak az ajkaimat. A vak is látta a szememben tükröződő rettegést, a testem remegéséről már ne is beszéljünk.
.

709 ; music ; remélem tetszik  Pince           4052554382



A hozzászólást Elisabeth Mahoney összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 04, 2017 5:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Kieran Blackwell

Kieran Blackwell
CHILDREN OF THE MOON ✥ likantróp
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
17
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1917. Mar. 10.
✥ KOR :
107
✥ LAKÓHELY :
New York City, New York, Usa
✥ FOGLALKOZÁS :
pszichopaci
✥ KERESEM... :
Kösz nem, már bezsákoltam aki kellett! Razz

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyVas. Szept. 04, 2016 12:11 pm


Elisabeth & Kieran
Everything you say to me Takes me one step closer to the edge
And I'm about to break I need a little room to breathe
'Cause I'm one step closer to the edge And I'm about to break.

Igazából számítottam arra a látványra, ami fogadott. Elvégre elrabolták, láncra verték és fogalma sincsen mi történt vele vagy mi fog ezután várni rá. Ettől elég sokan kikészülnének, nem csoda hát ha pánik és hisztéria rázza hullámokban. Először persze nem esett le, hogy zokog - annyira magamon kívül voltam az örömtől hogy itt van -, csak amikor megéreztem a félelmét és végre eljutott tudatomig a sírásának hangja esett le nem éppen oly reakciót váltott ki belőle a felbukkanásom, mint reméltem. Egy részem meg akarta vigasztalni, a fülébe suttogni miközben magamhoz ölelve csitítom, azt a finom, liliom és rózsa illatú haját simogatva. Olyan törékeny, óvni való teremtés, aki fiatal, hamvas és üde; hiszen alig múlt épp hogy 22 éves. Viszont a másik és nagyobb részem elégtételt akart venni rajta a korábbi sérelmekért és ellehetetleníteni az esetleges szökésének legkisebb esélyét is. ~Ő már hozzánk tartozik!~ Visszhangzott bennem ismét a korábbi hang, mintha a farkasom is mordult volna rám figyelmeztetően. ~A miénk!~

A farkasomat - énem ösztönlényebbik felét, Bestiát - a lány félelme még inkább arra ösztönözte, hogy ijesszek rá még jobban. Ahogy összerezzent és a takarót szorongatva igyekezett minél kisebbre összehúzni magát csak még inkább a préda hatást erősítette bennem. Érzem a vére szagát, lehorzsolta a bilinccsel a lábáról a bőrt is; amire fojtott morgás érkezik tőlem jelezve nemtetszésemet. Szabadulni akar, de nem tud. Szánalmasan, tehetetlenül vergődik ahelyett, hogy beletörődne immár a foglyom és addig fogja vendégszeretetemet élvezni, amíg másként nem döntök efelől. Csak némán nézem, tekintetem ejti rabul az övét, amiben félelmet és iszonyatot is vélek felfedezni. Igazából én magam volnék meglepődve, ha örülne a felbukkanásomnak. ~Ő nem olyan lány, aki könnyen adja magát!~ Emlékeztetem magamat, s talán ezért se tudtam szabadulni tőle. Mert nem lehetett soha az enyém... De ez lényegtelen most, majd idővel megbékél a helyzettel; legalábbis muszáj lesz neki megszoknia a kialakult helyzetet, mert ez a hely lesz mostantól az új otthona... élete végéig.

- Mit miért? - Kérdezek vissza torzzá vált hangomon, enyhén oldalra döntött fejjel; miközben a szemeim szinte falják a lány alakját és arcát, mintha emlékezetembe akarnám vésni Őt örökre. Oly rég nem láttam, évek teltek el és mégis még sokkal, ezerszer szebb, mint mikor legutóbb láttam. ~Valódi Szépség...~ Suhan át elmémen a kósza gondolat, de ahogy jobban megnézem arca a falfehér és zöldes árnyalatok között táncol. Láthatóan nincsen jól és felmerül bennem, hogy talán egy kis frissítő jól esne neki. - Jól vagy? Kérsz valamit? Hozzak egy kis vizet? Nagyon sápadtnak tűnsz. - Tűnődöm, de egyelőre nem mozdulok a lépcső aljáról, ami pusztán pár lépésre van a sarokban elhelyezett ágyától. Ha akarnám könnyedén ott teremhetnék mellette egy szempillantás alatt, de nem akarom még jobban megijeszteni mint amennyire szükséges.

Ahogy lassan megtalálja a hangját, azzal arányosan kezd záporozni rám a kérdéseinek áradata. - Idővel minden kérdésedre választ kapsz Galambom, csak nyugodj meg. - Próbálom meg csitítani, mielőtt még hisztériás rohamot fog nekem itt kapni. Sosem tudtam mit kezdeni a síró, hisztiző nőkkel, most meg még kevesebb türelmem van hozzájuk. Így azt hiszem nem csoda, ha ráunok a dologra és felcsattanva rámordulok a lányra. - Elég legyen! Fejezd be a hisztit és nyugodj le a p*cs*ba! Nem akarlak bántani. - Ígérem, de azt már csak gondolatban teszem hozzá magamban, hogy ez nem jelenti azt hogy nem is fogom, ha kiprovokálja.


Lissynek Pince           2775655311 #541 Új Zene Imádtam! Pince           4052554382



A hozzászólást Kieran Blackwell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 15, 2017 5:20 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Elisabeth Mahoney

Elisabeth Mahoney
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
21
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
29
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyVas. Szept. 04, 2016 2:54 pm



Kieran & Elisabeth
There are many who don't wish to sleep for fear of nightmares.
Sadly, there are many who don't wish to wake for the same fear.

- Hogy mit? - visszhangzom elhaló hangon - Miért vagyok itt? Miért pont én... Miért... - az utolsó miért szinte néma, tekintetem zavart és könyörgő. Legalább az a nyavajás lánc ne lenne rajtam, talán nem érezném úgy hogy megfulladok... Ja de, mert az émelygés ahelyett, hogy megadta volna magát a pániknak és a félelemtől ereimben száguldó adrenalinnak, inkább keveredett vele és a gyilkos koktél vészjósló bukfencekre és görcsökbe kényszerítette a gyomromat.
Szememet lesütöm, miközben nagyon erősen küzdök azellen hogy kitörjön belőlem a hányinger. Vadul szédültem, mielőtt még lecsuktam volna a pilláim, tisztán láttam, hogy forog az ölemben görcsösen takarót markoló kezem és határozottan kettőt láttam belőle.
- Ro... rosszul leszek - nyögöm elfúló hangon, elég nehéz úgy beszélni hogy közben a feltörő gyomorsavval és egyéb finomságokkal küzd az ember. Maga a kijelentés is messze alul súrolta mindazt, amit éreztem - Hányin... ger - közlöm egy nehézkes nyelést is közbe iktatva, agyam még mindig lassan forog, így óráknak tűnő percek telnek el kínos szenvedéssel, míg végre eszembe jut mire is lenne szükségem... A szabadságomat leszámítva - Víz... kérek... - préselem ki nagy nehezen, majd a homlokomra szorítom a kezem, hátha megállítom a pörgést - Volt valami az italomban - teszem hozzá mélázva. Határozottan nem voltam jól és a mellékelt ábra szerint a józanságomat is kezdem elveszíteni, feleslegesen merengek egy nagyon is valószínű tényről, bár a kijelentés inkább kérdésnek hangzik. Életemben nem éltem tudatmódósító szerekkel és sosem csempésztek semmit az italomba, így halvány lila gőzöm nem volt arról, milyen mellékhatásai vannak ilyen szereknek. Leszámítva azt a kevéske információt amit könyvekből vagy az egyetemi és középsikolai drogprevenciókon szereztem. Az meg valljuk be nem sok és most átélve a dolgot, be kell látnom hogy alig súrolják a valóságot. Amit még nem igazán értettem magamon, hogy miért küzdök annyira azellen hogy kitegyem fogvatartóm elé a rókaprémet. Elvégre miatta kerültem ilyen helyzetbe, keresve sem találhatnék jobb elégtételt, ha láthatnám hogyan törli fel a mocskot amit csak saját magának köszönhet, még sem tudtam megtenni. Taszított ez a kiszolgáltatottság és végképp nem vágytam arra a megalázó és nőhöz méltatlan helyzetre, ami egy talán enyhülést hozó hányás jelentett volna. Elvégre valami nőnemű lény lennék akibe szorult némi illem, mégsem hagyhatom el magam teljesen. Ha kérésem értő fülekre lelt a maszkos gazemberben és kaptam egy pohár vizet nem tudtam megállni, hogy ne küldjek felé egy hálás pillantást egy elmotyogott köszönömmel, mielőtt aprókat kortyoltam. Nem egészen azt éreztem amit szerettem volna, de mintha kevésbé forgott volna velem a világ és a gyomrom görcsös kavarágsa is enyhült picit. Ölni tudnék valami gyóygszerért...
Ha nem kaptam tovább küzdöttem a saját beleimmel, de minden esetben kicsit magamhoz tértem a csitítás hallatnán, ha kaptam vizet ha nem. Nem voltam éppen heves vagy hirtelen haragú, de ez a váratlan és igencsak kényelmetlen helyzet egy jóval rosszabb formámat hozta ki belőlem, bár sokakhoz képest még így is szelíd voltam. Még nem értem teljesen az önuralmam végére, de éppen eléggé elöntötte az agyamat a kétségbeesés hogy már hisztérikussá váljak. Ez valljuk be érthető, nem hibáztathat senki, vagy ha igen talán ki kéne próbálnia milyen bedrogozva egy ágyhoz bilincselve ébredni vadidegen környezetben. Ha az illető higgadtan fogadja a helyzetet leborulok nagysága előtt...
- Nyugodjak meg?! - nézek rá a leggyilkosabb pillantásommal, mindezt olyan halkan és nyugodtan mondom, amiből tisztán lehet következtetni hogy a bennem leledző jómodor utolsó morzsáit égetem el. Nevetséges mennyire udvarias vagyok egy bűzözővel, más lehet már rég visítana - Most akarok válaszokat! Ez a szent perc mitől különbözik a többitől?! Jogom van tudni, milyen okból és ki hozott ide majd bilincselt egy ágyhoz!!!
Hangom egyre hangosabb, bár még mindig nem robban ki belőlem a kiabálsás, nem, azt a későbbi megszólalása vátja ki belőlem, amitől végképp lehámlik rólam minden önuralom és jómodor. Arcom kipirult a tehetetlen dühtől, a takarót nagy ívben rántottam le magamról, miközben kihúzom magam ültömben. Makacsság és harag szirázik a pillantásommal, teljes tehetetlenségemmel feszülök meg, államat dacosan szegem fel.
- Nem akarsz bántani?! - kérdezem én is ugyan úgy felcsattanva mint ő, majd egy rúgással lököm a plafon felé megbilincselt lábamat. A láncok vészjóslóan csilingelnek, a fém fájdalmasan vág bele a lábamba és vér serken ki a pánt alól, amikor a lendület jóval tovább óhajtja vinni, mint amennyire a béklyó engedi, mégis egyetlen arcvonásom sem rezdül, harciasan pislogva nézek farkasszemet az ellenféllel, még a magázódásról is teljesen megfelejtkezem - Ahonnan én jöttem, egy kicseszett bilincs nem a béke és a biztonság jele, mégis hogy nyugodjak meg?! Tapsikolnom és táncolnom kéne örömömben, hogy nem tudom hol vagyok és azt sem hogy miért?
Mellkasom vadul hullámzik, szívem eszeveszett ütemet ver a bordáimon az indulattól. Képtelen vagyok megnyugodni, semmi okom higgadtan türni, hogy a sötétben tartsanak. Eszemben sincs birka türelemmel kivárni, amíg megerőszakol vagy megpróbál megölni. Addig biztosan nem amíg nem kapok magyarázatot, nem vagyok hajlandó megadni magam az erőszaknak és az elnyomásnak. Elszántan nézek rá, majd a lábamat végül leengedem, elég szánalmasan nézhettem ki féllábbal a levegőben kalimpálva.
- Még hogy nyugodjak meg! - mormogom  puffogva, és várom hogy talán elszabadul a pokol vagy végre kapok egy közel elfogadható magyarázatot amivel meg tudok birkózni, mert így hogy teljes homály és sötétség volt körülöttem csak még őrjítőbb és kilátástalan volt a helyzetem.

848 ; music ; imádlak  Pince           4052554382



A hozzászólást Elisabeth Mahoney összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 04, 2017 5:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Kieran Blackwell

Kieran Blackwell
CHILDREN OF THE MOON ✥ likantróp
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
17
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1917. Mar. 10.
✥ KOR :
107
✥ LAKÓHELY :
New York City, New York, Usa
✥ FOGLALKOZÁS :
pszichopaci
✥ KERESEM... :
Kösz nem, már bezsákoltam aki kellett! Razz

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyKedd Szept. 13, 2016 1:22 am


Elisabeth & Kieran
You know we can get away Because I'm calling your name
Every day I feel this pain But you just turn and walk away

Touch me and then turn away And put your hands into the flame
Tell me if you feel this pain
Cause I don't want to be a ball and chain, nooo.

- Mert azt akarom, hogy itt legyél! - Felelem felcsattanva a lánynak, mintha ezzel mindent megmagyaráztam volna, de épp a leglényegesebbet hogy miért pont Ő nem vagyok képes megválaszolni. Akkor le kéne lepleznem magam előtte, amihez azonban nincsen semmi kedve Bestiának jelenleg. Még játszani akar vele, ijesztgetné; azonban a lány kérdései neki sincsenek ínyére egy másodpercig sem. - Elég legyen a kérdésekből Szépségem! - Ripakodom rá mérgesen. A kezeim ökölbe szorulnak, szívem szerint felpofoznám hátha abbahagyja ezt a sipítozást. A fogaimat csikorgatva fojtom el a késztetést, hogy törni-zúzni kezdjek és ne adj' Isten neki is ártsak. Azt tudjuk jól mindketten Bestiával, megbosszulná magát, ha megtenném. Talán sosem bocsátaná meg a lány, ha kezet emelnénk rá. Hát azon vagyok, hogy ne is tegyem meg inkább sanyargatom magam pengeélen táncoltatva önmagamat. Furcsa és ambivalens érzés kerít hatalmába, egyszerre akarok neki ártani és óvnám is még saját magamtól is.

Úgy érzem ketté akarok szakadni és ez megőrjít teljesen - már ha lehetek attól őrültebb mint amilyen most vagyok. A lány rám zúdított kérdéshegyei átlöknek a holtponton, belőlem pedig kirobban valami, valami amit eddig próbáltam visszafogni. A pillanat, ahogy mozdulok... egész lényem fenyegetővé válik, Bestia átveszi az irányítást és nem vagyok más csak egy ösztönlény, egyszerre több és kevesebb mint egy ember. A változást pusztán tekintetemen látni, ahogy elpárásodik mintha a sírás határán táncolnék - valójában fogalma sincsen a lánynak mennyire így érzem magam az önmagammal szemben vívott csatát ugyanis elvesztettem - hogy aztán megkeményedjenek és metszővé váljanak kék lélektükreim, mielőtt a lány felé rontanék gondolkozás nélkül.

- Azt mondTAM FOGD BE ELISABETH! - Mordulok a lányra, teljes erőmmel a falra sújtva; aminek hatására a pince falában az öklöm lenyomata marad örök mementóként az eljövendőnek. Immáron egész testemmel az ágyon vagyok felette és a vaságy fémrúdjait markolom meg a nyaka helyett. Többre nem futotta a lélekjelenlétemből, minthogy ne az Ő törékeny testének essek neki mérgemben, hanem magának a pincének. Remegek a haragtól, egyszerre akarok két felé szakadni: lezavarni neki egy hatalmas pofont, befogni a száját meg az orrát egyszerre, míg az oxigén hiányától eszméletét nem veszi ugyanakkor megcsókolni azokat a csöpp ajkakat, megérinteni, felfedezni magamnak a testét, birtokba venni akár akarata ellenére is teljesen. ~A miénk!~

Ködös tekintettel nézek rá, tekintetemben düh és vágy keveréke lobog, melyet lassan a félelem és az iszonyat vált fel amint a vadállat miatt elködösült tudatomhoz eljutnak a lány szavai és sikerül felfognom. ~Megmérgeztem?!~ Ez volt az első gondolatom. Nem értek a drogokhoz, de tudom kitől kell szerezni, ha szükséges. Amikor beszereztem neki Ginát nem gondoltam volna, hogy ennyire kiakad tőle. Utána olvastam miféle tünetekkel járhat, de igazából oda se figyeltem rá rendesen milyen tisztaságú cuccot adok be neki; semmi mással nem törődve csakis az lebegett a szemem előtt, hogy a drog segítségével megkaphatom, amit akarok: Őt.

- Mi-mit hozzak? - Kérdezem tőle, a megdöbbenéstől elhaló hangon. Bestia már rég nincs sehol, nyüszítve kuporog valahol a sarokban a falat kaparva tudatom mélyén; de most eszemben sincsen kiereszteni, eszemnél kell legyek. A lány végre kimondja, hogy mitől lenne jobban, én pedig elrohanok egy pohár vízért még az ajtót is nyitva felejtem a nagy sietségben; hogy aztán nem sokára visszatérjek egy pohár kristálytiszta folyadékkal. Óvatosan nyúlok a feje, pontosabban a tarkója alá és féltő gondoskodással emelem meg lassan segítve neki felülni és inni. A kezét nem kötöztem le - nem láttam szükségét -, azonban nem foglalkoztam vele hogy meg tudná a poharat is fogni a két apró kis kezével. Én akarom itatni, hogy érezze törődöm vele.

- Shh ne beszélj... pihenj. - Súgtam, a csapzott, arcába lógó tincsét a füle mögé tűrve. - El fog múlni, holnapra már jobban leszel, de Gina már csak ilyen. - Ígértem neki grimaszolva, tudván a randidrog 24 óra alatt felszívódik teljesen eltűnve a szervezetéből nyom nélkül. A hálás pillantását elcsíptem, bár igyekeztem nem mutatni mennyire kedvemre való dolog ha így néz rám... már egészen férfinek kezdtem érezni magam mellette. Mintha észrevenne, mintha túllátna a rám telepedő és bennem élő szörnyetegen. De tudom jól, hogy ezt nem láthatta még meg, az ilyesmihez idő kell... rengeteg idő; most csupán a felszínt kapargatja talán és nem tudja hová tenni ezt az egészet. Az újabb hisztijét nem viselem azonban túl jól, Bestia mozgolódni kezd ismét a tudatom zugaiban, törne már kifelé. Úgy tűnik, hogy neki még annyira sincs türelme a hisztihez mint nekem; pedig én se vagyok a türelem mintaszobra.

Akaratos vagyok, az az "ide mindent nekem ízibe" típus. Pontosan ezért reagáltam igencsak rosszul arra, hogy a lány követelőzni kezdett. ~Neki itt nincs joga ehhez! Ez a MI házunk! A MI szabályaink!~ Kifejezetten gyűlölöm, ha megmondják mit tegyek és parancsolgatnak nekem. A seregből is ezért küldtek el, képtelen voltam betartani a parancsokat mindig a saját fejem után mentem és végül megelégelték, ez lett a vesztem. Pedig ígéretes katona voltam, mesterlövészek, kommandósok gyöngye... de elszúrtam, mint megannyi mást az életemben. A lányt azonban nem akartam, viszont megsértette az egomat, az egonkat. Bestiát megsérteni pedig botorság, mert sosem hagyja megtorlatlanul.

- Válaszokat akarsz? Tudni akarod ki vagyok? - A tekintetem felvillant, íriszem még kékebbé vált mint amilyen alapból lenne. Éreztem, hogy a karmaim előbújnak, az állkapcsomban a fogaim lassan agyarakká válnak. Bestia ki akart törni és nem kevés önuralmamba telt, hogy ne eresszem szabadon lány előtt önnön valómat teljesen. Letéptem magamról a maszkot, de nem is volt immáron szükségem rá; eltorzult, félig farkas-félig ember valóm éppen úgy elrejtette valódi kilétemet előtte mint ahogyan az arcomat eddig elfedő fekete műanyag darab. - Nem hiszed? Mit szeretnél, mit csináljak veled inkább? Tépjek le belőled egy darabot? Vonyítsak a Holdra? Növesszek Freddy Krueger szerű karmokat? Megmutassam, mekkora fogaim vannak? Üldözzelek körbe a házban farkasbundában? Harapjalak meg? Tépjelek szét? - Kérdeztem tőle, fölé magasodva. Nem menekülhet előlem, fölé magasodom az ágyon, a matracra passzírozva ahogy egy pillanatra megengedem ránehezedve, hogy megérezze a teljes súlyomat. És közelről beszélek hozzá, a leheletem eléri az arcát, a hangom hátborzongatóan halk, és mintha végig fenyegető morgás festené alá a szavaimat. Ha a szemembe néz, rémisztő komolyságot láthat benne. Mikor befejeztem, közelebb hajolok a nyakához, és mélyen belélegzem a bőre illatát...

Egészen olyan vagyok, mint a farkasom... teljesen átlényegültem abban a pár pillanatban Bestiává; hogy aztán a lány illatának hatására lecsillapodjon a bennem élő Szörnyeteg és jómagam is végre.
- Ha biztosan tudnám, hogy nem próbálsz majd megszökni... - mélázom el kérdését követően fennhangon - de nem kockáztathatok, még egyszer nem foglak elveszíteni! A bilincs marad, ahogy te is Elisabeth! Vitának nincs helye! - Pattanok fel róla, mielőtt még megláthatná lassanként emberivé visszaváltozó arcomat. A földről felveszem a maszkomat, majd még mindig háttal a lánynak az arcomra, a helyére igazítom. - Most már tudod, hogy mi vagyok. Barátkozz meg a gondolattal, hogy mostantól ez az új otthonod. - Mondom, mielőtt távoznék, bevágva magam mögött az ajtót. Még utoljára visszanézek a lányra, tekintetem nehezen ereszti; de muszáj készítenem valami ételt... nos mindkettőnknek.


Lissynek Pince           2775655311 #1123 Új Zene Borzalmas lett, tudom. Pince           1453880618



A hozzászólást Kieran Blackwell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 15, 2017 5:24 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Elisabeth Mahoney

Elisabeth Mahoney
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
21
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
29
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyCsüt. Szept. 15, 2016 11:50 pm



Kieran & Elisabeth
There are many who don't wish to sleep for fear of nightmares.
Sadly, there are many who don't wish to wake for the same fear.

Önző. És ennek a tetejében még őrült is, bármennyire is utálok rosszat gondolni az emberekről ezt nem lehet finomabban mondani, képtelenség szánakozva megveregetni valaki vállát aki képes bedrogozni és erabolni egy lányt. Küzdöttem, tovább akartam kapaszkodni a dühömbe és félelmembe, de ahogy mindig most is megindultak a fogaskerekek a fejemben. Magányos. A pszichés defekteket leszámítva, mi más képes erre vinni egy embert?  Nem, nem NEM! Mahoney ezt most azonnal fejezd be. Nem kezdjük el szánni, aki egy vaságyhoz bilincsel és ginát ad neked. Szépen is néznénk ki, pár perc már kikezdi a józan eszem, muszáj lesz odafigyelnem magamra, nem gondolkodhatok egy közveszélyes elmebeteg sanyarú sorsán. Be fogok csavarodni... Érzem, és nem tudok ellene tenni semmit. Ha már most nehezen viselem, később mi lesz? Mert ugye, azt nem kell ecsetelnem milyen kevés esélyt láttam a szabadulásra, főleg egy csinos kis bokalánccal a lábamon. Ha nem lenne rajtam, talán lenne némi esélyem, ha elég időt és energiát szentelnék neki biztosan találnék valami megoldást, vagy legalábbis megteremtenék magamnak egy esélyt, legyen az sikeres, vagy éppen kudarc. De tudnék tenni valamit, ami máris jót tenne a közérzetemnek. Ha valamit ki nem állhatok az a tehetetlenség... Ha csak olvastam volna ilyen helyzetekről... de most látom be igazán mennyire álomvilágban éltem, szinte elvonultan az elmém békés kis zugába egy jó könyvet használva bástyának. Naivan kalandra vágytam, remek dolgokra... Hát tessék, te hülye liba, most aztán itt a kaland dögivel!
- Talán, ha válaszolnál kevésbé lennék idegesítő! - ripakodok rá én is legalább olyan méreggel mint ő. - És nem vagyok se a szépséged, se a galambod!
Mégis kinek képzeli magát, hogy itt becézget?! Azért mindennek van egy határa...
Észre se veszem mennyire kezdem kiakasztani, annyira belelendültem a kifakadásba, teljesen maga alá temetett a düh és a pánik, hogy nem vettem észre az apró kis rezdüléseket hogy vissza kéne fognom magam. Egyszerűen csak vitt a lendület, és őszintén megvallom jól esett kiadnom magamból a frusztráltságot, bár közel sem voltam szerintem olyan elviselhetetlen, mint amennyire lehettem volna. Ragaszkodom a jogomhoz és az igazságomhoz, mégpedig hogy semmi és senki nem hatalmazta fel arra hogy bárkit is elraboljon és fogva tartson. Fejlett és igencsak érzékeny igazságérzetem miatt soha, semmilyen körülmények között nem tudok szemethúnyni semmien unfair dolog felett, pláne ha az olyan erősségű mintha többszáz kilóméter per órával csapódunk bele egy betonfalba. Életemben nem történt velem még ilyen szintű igazságtalanság, sosem voltam még ennyire tehetetlen és szánnivaló helyzetben és ez teljesen kiborított. Viszont amikor teljes erőből a falba csap egy pillanatra mégis elhallgatok, ijedten húzom magam össze az ágyon és kistányér nagyságúra tágult szemekkel bámulok az elrablómra, majd tekintetem a kezére siklik ami konkrétan belefúródott a falba, olyan erővel tört ki belőle a düh. Na ezt nevezem én igazán cérna idegeknek. Semmi önkontroll. Eltátott szájjal megremegve bámulok fel rá, miközben újra úrrá lesz rajtam az émelygés és a rosszullét. Forog velem a szoba és érzem nagyon kicsi választ el attól hogy kidobjam a rókabőrt. Elhaló hangon magyarázom neki mi bajom van, és legfőképpen hogy mire van szükségem. A javára kell írnom, igencsak kelletlenül, hogy nem sokat habozott és hozott nekem egy pohár vizet. Én eközben visszahanyatlottam a párnára, remélve, hogy a vízszintes helyzet majd kicsit segít összeszedni magamat. Amikor visszatér rutinszerűen nyúlok a vízért, teljesen váratlanul ér amikor egészen közel jön és a tarkóm alá nyúl. Ijedten összerezzenve próbálok elhúzódni tőle, de nem sok erő volt bennem ahoz, hogy érdemben bármit is tudjak tenni ellene. Mondjuk akkor sem mentem volna sokra, ha nem éppen rosszulléttel küzdöttem volna, elnézve azt a csinos kis lyukat a falban előbb töri ketté a derekam, mint hogy egyet pislognék. Ez sehol nem volt normális, de jelen pillanatban sokkal jobban lefoglalt a tény, hogy ennek az embernek a keze a takrómon van és olyan lágyan segít felülni, amin magam is meglepődtem. Egy ilyen dühkitörés után okkal számíthattam volna durvaságra, és őszintén szólva sokkal nyugodtabb lettem volna, ha inkább a kezembe nyomja a vizet... Vagy hozzám vágja, a lényeg hogy ne érjen hozzám. Mindenesetre engedelmesen kortyoltam ki a hűsítőt a pohárból, elvégre nem vagyok a magam ellensége, lesz majd még időm harcolni. Mégis, amikor a drogról beszél, képtelen vagyok nyugodt maradni. Dühtől szikrázó szemekkel nézek rá, és próbálom elhúzni a fejem a kezétől, de nem tudom elkerülni hogy a fülem mögé tűrjön egy elszabadult tincset. Összeborzongok és megremegek, de ebben semmi jó érzés sincs, éppen ellenkezőleg.
- Szóval ez a bevett módszer?  - kérdezem remegő hangom, és vadul pislogva igyekszem megllítani a könnyeket. Nem. Fogom. Elbőgni. Magam. - Eszedbe jutott, hogy meg is ölhettél volna?!
Hangom fojtott suttogásba torkollik, és felkönyökölve nézek vele farkassszemet, miközben újra ráförmedek. Nem érdekel, akkor is jogom van tudni bizonyos dolgokat és nem fog semmi megakadályozni abban, hogy megtudjam amit akarok. Ha kell az őrületbe kergetem és addig idegelem amíg idegösszeroppanást sem kap, de nem adom olyan könnyen a szűröm. Nem, nem. Apám lánya vagyok, egy katonatiszt gyereke. Nem úgy neveltek, hogy ilyen helyzetben bármilyen szinten engedjem magam leigázni.
Mennyire tévedtem...
- Igen! Ha merszed volt elrabolni, ne bújj gyáván egy maszk mögé! - kiálltok fel szenvedélyesen. Milyen ostoba is voltam, hogy nem vettem észre, hogy a baj és veszély megállíthatatlanul robog felém. Először fel sem fogtam mit látok, aztán mikor a kép elért a tudatomig fagyos sokkba merevedve bámultam a karommá alakuló kezeit... Aztán hirtelen egy torz félig ember-félig farkas arccal találtam szemben magam, egy súlyos test préselt az ágyhoz. Verőtrázó sikoly akart felszakadni a torkomból, de képtelen voltam hangot kiadni. Vadul remegtem a rettegéstől, erőtlenül próbáltam lelökni magamról a férfi testét, de csak pár igencsak szúnyogcsípésre hajazó ütést tudtam a melkasára mérni. Elborzadva, hatalmas szemekkel bámulok rá egy pillanatig, majd elfordítom a fejem. Könnyek szántják végig az arcom, úgy remegtem hogy valósággal féltem attól hogy darabjaimra hullom. Viszonylag racionális gondolkodásom képtelen volt elfogadni a tényt, hogy láttam egy embert... egy hús vér embert félig farkassá alakulni. Farkasemberek NEM léteznek. Ilyen nincs, milyen elfajzott világban élünk?!
- Engedj szabadon... Kérlek... - suttogom szinte alig hallhatóan, rettegés és pánik fűszerezik az a kevéske kis hangot amit ki tudok préselni magamból. A szavai szinte el se jutnak a tudatomig, túlságosan tele van a fejem félelemmel és száguldozó és tobzódó gondolatokkal, szinte felrobban az agyam. Kisült, vége. Most már biztos hogy teljesen megőrültem. Érzem a leheletét az arcomon, összepréselt szemekkel próbálom minél jobban a matracba préselni a fejem, hogy távulabb kerüljek a szörnyetegtől. Mert az volt. Szörnyeteg, igazi élő hús-vér szörnyeteg. A levegő hangosan jár ki be a tüdőmben, megint ájulás közeli állapotban érzem magamat és most imádkozom, hogy a szervezetem besokalljon és elsötétüljön a világ. Örömmel fogadtam volna az enyhet adó ködöt, de persze ilyenkor aztán várhatja az ember. Hideg futkosott a hátamon, ahogy közelebb érzem a nyakamhoz. Elmondhatatlan mit éreztem akkor, nincsenek arra szavak, talán soha sem leszek képes kifejezni azt a rettegést ami akkor egész testemben remegett. Szinte hallani véltem hogy csikorognak allattam a rugók a rázkódástól.
- Nem fogok megszökni... megígérem! - nyögöm, és most komolyan is gondolom. Ilyen teremtménnyel szemben esélyem sincs, már ha egyáltalán valaha volt bármennyi. És bármit megtettem volna, annyira féltem. Bármit. Aztán a fülemet megüti valami, arcomat hirtelen visszakapom felé, és habár még mindig reettegtem, szemeimben régi fénnyel gyúlt fel a kíváncsiság. Átható tekintetemet az övébe fúrtam - Még egyszer?!
Aztán hirtelen felpattan róla, szinte már annyira erőt vett rajtam a kíváncsiság, hogy kezem megindul a mellkasán feszülő ruha felé. Ha ismerem... Édes istenem... De képtelenség, mi a garancia rá, hogy egy szörnyeteg... Nem. Értem... Nem. Értem... Újra forog velem a világ, erőtlenül hanyatlok vissza az ágyra.
- Várj! - kiálltok utána amikor magamra akar hagyni, de már rámvágta az ajtót. Felzokogva túrok a hajamba, ajkamat elkeseredett kiálltás hagyja el. Mibe keveredtem. Biztosan csak álmodom... Szörnyetegek márpedig nincsenek. Lehetetlen.
Az oldalamra fordultam, térdeimet a mellkasomhoz próbáltam húzni, hátha meg tudom akadályozni, hogy az egész világom darabjaira hulljon, de a bilincs kíméletlenül megakadályozott a mozdulatban, kisebesedett bokámba fájdalmasan vágott bele a vaspánt. Felnyögve ültem fel és elkeseredve bámultam a láncot. Mikor a szörnyeteg visszatér, az a látvány fogadhatja, hogy a takaró huzatjának egyik leszakított csíkját próbálom óvatosan a pánt alá kötni. A fehér vászont vöröslő vér áztatta. Meg kell szöknöm... Meg kell szöknöm...

1340 ; music ; imádlak  Pince           4052554382

Vissza az elejére Go down
Kieran Blackwell

Kieran Blackwell
CHILDREN OF THE MOON ✥ likantróp
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
17
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1917. Mar. 10.
✥ KOR :
107
✥ LAKÓHELY :
New York City, New York, Usa
✥ FOGLALKOZÁS :
pszichopaci
✥ KERESEM... :
Kösz nem, már bezsákoltam aki kellett! Razz

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptySzomb. Nov. 12, 2016 12:08 am


Elisabeth & Kieran
Do you think of me? Of what we used to be?
Is it better now that I'm not around?
My friends are actin' strange, they don't bring up your name
Are you happy now? Are you happy now?.

- Ha itt az ideje, mindent el fogok mondani! De még nem állsz készen rá! - Felelem, egyszerre vagyok dühös és próbálok mégis adni számára valami elfogadhatóbb magyarázatot a néma hallgatásnál. Hiába ripakodik rám, így csak még szebbnek látom... ahogy a pírtól kivirul az arca, ahogy a szemei csillogva szórják rám a villámaikat... ~Fogalma sincsen, hogy mennyire a mindenem!~ Gondolom csalódottan felsóhajtva. Annyi minden akarok mondani, megosztani vele, mesélni neki mégsem tehetem legalábbis egyelőre nem. Talán majd idővel, ha már megbékélt ezzel az egész helyzettel, velem, velünk. Akkor meg fogja érteni, hiszen értelmes és érzelmes lány; nyugatatom magam ezzel a csalfa reménnyel.

-Még  nem látod, de majd idővel... - Nem fejezem be a mondatot, gondolja hozzá a folytatást mi lesz azután. Azonban a lányt elragadja önnön haragja, egyre jobban belelovalja magát a dologba, míg engem is ki nem borít teljesen. Ami nem volna akkora baj, csakhogy a bőröm alatt létezik egy másik entitás, egy fenevad aki nem nyeli le mások arcátlanságát oly könnyedén mint én, holott engem sem kell ám félteni ha kötekedésről van szó. Bestiát nem érdekelte más, csak a saját vágyai, a maga által felállított szabályok sértetlensége. Számkivetettként élt mindig is, fittyet hányva az emberinek mondható normákra. Az erdőben más szabályok uralkodnak, ott az erősebb marad életben nem az, aki kedves vagy előzékeny... ezt a lány sosem érthette meg, a természetfeletti világában te ölsz vagy téged ölnek, beleszólásod maximum abba lehet, hogy a vadász légy vagy a préda. És Bestia határozottan minden volt, csak áldozat típus nem. Az sokkal jobban illett az előttem lassan már remegő lányra.

Látom, ahogy óriásira tágult pupilláiban a rémület táncol, ijedten mered rám. ~Mit tettem?!~ Iszonyodom Bestiától, saját magamtól, mégsem mozdulok. A harag még dolgozik a fenevadban, nem nyugodott le teljesen s bár fokozatosan nyerem vissza testünk felett az irányítást, egyelőre mégis Ő az Úr. Szinte porzik utánam a lépcső ahogy felrohanok a vízért a lánynak. Kapkodok, átkozódom és még a poharat is kis híján eltöröm a nagy igyekezetemben, hogy segítsek rajta. Rosszul van és erről én tehetek. Az emberek teljesen máshogy bírják ezeket a szereket mint én. Ami nekem még kevés, nekik úgy tűnik már sok is. Még a segítő érintésemtől is ijedten rezzen össze.

Próbáltam hát oly óvatosan nyúlni érte, ahogy a törékeny porcelán babákhoz szokott az ember. Kezem lassan simít végig arca jobb oldalán, szinte észrevétlenül alig érve selymes bőréhez miközben próbálom megitatni. Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá még ha alig vagy nagyon rövid ideig is tehetem csak meg jelenleg. Engedelmesen iszik, lassan, kortyonként a vízből mely elégedettséggel tölt el. De hamarosan megint kiborul a bili. Érzem, ahogy megfeszül a kezeim között és próbál elhúzódni tőlem. Még a füle mögé is tudok tűrni egy rakoncátlan elszabadult hajtincset, amitől megremeg nekem pedig pillangók táncolnak ettől a gyomromban hirtelen teljesen megvadulva.

A kérdésétől csak megvonom hanyagul a vállam, miközben kisfiús bátortalan mosoly terül szét arcomon - az érintésem kiváltotta borzongását félreértelmezett örömmámortól - és így válaszolok neki:
- Nem tudom, te voltál az egyetlen akin kipróbáltam. De azt olvastam ez a leggyorsabb és legfájdalommentesebb módja az ilyesminek. - Mondom, mintha az védelmemre szólna vagy megnyugtathatná a lányt, hogy nem felelőtlenül drogoztam be hanem előre eltervezetten, alapos utánajárás után kevertem csak randi drogot az italába és raboltam el, majd zártam be a pincémbe az ágyhoz láncolva.

Zavartan sütöm le a szemeimet először, majd nézek vissza a lányra, nem nekem egyáltalán nem jutott eszembe ilyesmi. ~Mekkora egy idióta vagyok!~ Gondoltam, de igyekeztem Lissyt gyorsan megnyugtatni már ha ez lehetséges.
- Az ki volt csukva! Mindent alaposan elterveztem! Nem rontottam el semmit, tartottam magam a tervhez! - Vágtam neki vissza, mert kezdett megint kihozni a sodromból ez a kötözködő, értetlen lány. ~Hát nem érti, hogy mindent csak azért csináltam hogy mi ketten együtt lehessünk?!~ Úgy éreztem hálátlan. Annyi figyelmet, törődést, szeretet kapott tőlem és semmi. Még most sem ért semmit az ég egy adta világon. ~Ez is annak a barom állatnak a hibája!~ Gondolok mérgesen Garyre.

Azt akarta vegyem le a maszkom, hát megtettem. Még, ha nem is éppen úgy akarta, de megkapta legyen vele boldog! Bestia csaknem teljes valójában áll előtte és csak azért nem változok át teljes egészében, mert a részleges átváltozástól sokkal fenyegetőbbnek hatok - mint a filmekben a farkasemberek - mint négy lábon, farkas alakban. Úgy inkább vagyok aranyos mai szemmel nézve. Bezzeg régen vasvillával meg fegyverekkel vadásztak ránk az emberek is, nem csak a vámpírok üldöztek, manapság cuki bolyhos és nagyra nőtt kutyulit látnak bennünk köszönhetően a Hollywood-i marketing gépezetnek, ami elbagatellizálja valódi rémes valónkat. Mert minden vagyok, csak aranyos nem! Persze erre a lány is rájöhetett, mert láthatóan sikerült halálra rémítenem. Egyfelől majd megszakadt a szívem, hogy a könnyeit látom és hogy szenved. Azonban másfelől nagyon is megérdemelte ezt az egészet, legalábbis Bestia ezen az állásponton van.

Szóval hiába könyörög nem hat meg, megkeményítem a szívemet, a sirámai hasztalannak bizonyulnak.
- Nem engedlek, az enyém vagy! - Bestia mély, morgással vegyes torokhangja túlzengi a lányét, ahogy oldalra kapva a fejünket rávakkant szinte helyére téve a lassan már újfent hisztéria közeli állapotba került fehérnépet. Elisabeth bőrének illata, a liliom és rózsa az, ami segít lehiggadni és megakadályoz benne, hogy teljesen átadjam magam a vadállati ösztönöknek. A lány fogadkozásának, miszerint nem fog megszökni bármennyire is érzem kipárolgása, mimikája alapján őszintének mégsem hiszek teljes egészében, helyette jóváhagyóan prüszkölök egyet, mint valami kutya és megcsóválom a fejemet. Még egyszer. Persze elszóltam magam, a lány pedig kiszúrta egyből éles eszével; keze meg is indul a mellkasomon a ruhám felé. ~Ne, ezt neee!~ Ijedten pattanok fel, de hiába kiált utánam én már menekülőre fogtam a dolgot, mintha tüzes vassal kergetnének úgy viharzok ki a pincéből.

Távozva bevágom magam mögött az ajtót, de még utoljára visszanézek a lányra. Önző vagyok, tekintetem nehezen ereszti el sudár alakját; de muszáj készítenem valami ételt... nos mindkettőnknek. A nehéz vasajtó elnyomja a benti zajokat, a pincét épp a lány miatt alakítottam át hangszigeteltté. Így viszont nem hallom a zokogását, az elkeseredett kiáltásait. Helyette a konyhába mentem, ahol nekiálltam az otthon fellelhető alapanyagokból valami ehetőt készítsek a lány és a magam számára is. Nem vagyok rossz szakács, de séfnek való sem... a főztöm mondjuk úgy ehetőre szokott sikeredni, még senki sem halt bele. Gyorsan rántottát készítek, némi szalonna és bacon kerül mellé a serpenyőbe, amihez pirítóst készítek és valami vegyes zöldségféleséget, amiben saláta, paradicsom, lila hagyma is fellelhető némi só és bors társaságában. Persze mindenbe belekóstolok, hogy biztosan jó lett-e - nem hiába készítettem dupla adagot belőle - és csak aztán kezdem kiszedni és elrendezgetni ha megelégedtem a végeredménnyel. Tányérba rendezem a lánynak, mellé némi narancslevet egy pohárba és az egészet összekészítem az ágyban reggelizős, kinyitható tálcámra.

Az egészet felkapva meg is indulok vissza a lányhoz, már készülök a lány meglepődött arcárnak édes mosolyára... ám ehelyett egészen más látvány fogad: a szétszaggatott huzat darabjával próbálja kiékelni a lábára helyezett vaspántot. A fehér vászon már lassan vöröslik a friss, pirosas vértől. Látom a gépies, ismétlődő mozdulatokat és az ágy melletti íróasztalra helyezem a tálcát a finomságokkal, hogy aztán mint valami fúria rohanjak ki a pincéből és térjek vissza az egészségügyis dobozzal. Fejcsóválva oldom meg a nyakláncomat, melyen a bilincsének kulcsát hordom - pontosan a szívem fölött - és nyitom ki a zárat.


 Az ágy szélére leülve a lábát a kezembe véve óvatosan kezdem el a betadinos vattapamaccsal letisztogatni a vért róla, végül bekötözni a lány sebes lábát gézzel. Egy csinos masnit is kötök rá a végén, mielőtt visszahelyezném a lábát az ágyra.
- Ezt most még nem rakom vissza, de csak amíg be nem gyógyul a sebed... - engedem meg az ölébe rakva a tálcát, hogy mindkét lába szabadon maradjon. - viszont cserébe enned kell! - Nógatom alkudozva. Mellette maradok várva, hogy nekiessen az ételnek és figyelem evés közben. Órák óta nem evett, talán van egy egész napja is lassan, nem akarom hogy elsorvadjon mellettem.


Lissynek Pince           2775655311 #1286 Új Zene Sokat késtem vele, tudom. Pince           1453880618

Vissza az elejére Go down
Elisabeth Mahoney

Elisabeth Mahoney
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
21
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1994. Aug. 13.
✥ KOR :
29
✥ LAKÓHELY :
New York
✥ FOGLALKOZÁS :
egyetemista voltam...

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyPént. Aug. 04, 2017 6:48 pm



Kieran & Elisabeth
There are many who don't wish to sleep for fear of nightmares.
Sadly, there are many who don't wish to wake for the same fear.

Szeszélyesen változik minden, a hangulatom és a bennem kavargó érzések is. Az egyik percben ég bennem a tűz és robbanni tudnék, a következőben meg mélységekbe esek, kihúny minden fény és rám ül a tompaság. Ahogy most is... Nem bírom felfogni ésszel ami történik velem, még mindig rettenetesen érzem magam, a gondolataim egyik percben rendezettek és kézzelfoghatóak, a következőben pedig teljesen elveszítem a fókuszt, elnyel a köd és hirtelen azt se tudom hol vagyok. Hallom hogy beszél, látom hogy mozog a szája, de képtelen vagyok felfogni amit mond. Új, furcsa és totálisan borzasztó érzés, pedig tudom, hogy az előbb még én replikáztam és őrjöngtem. Ezen lehetséges az se sokat segít, ha egy valódi szörnyeteg préselt bele az ágyba és hozza rád a frászt. Csak elfordítom a fejem és próbálom összeszedni magam, belekapaszkodni valami kis maradék értelembe és nem elsüllyedni újra a mocsárban.
Miután magamra hagy kicsit könnyebb, a lepedő felhasogatása és a lábam ápolgatása némileg leköt, igyekszem nem arra gondolni, mennyi vér gyűlt össze a vászoncsíkokon, ahogyan azt sem vagyok hajlandó tudomásul venni, milyen borzalmas sebből fakad. Gépiesen teszek minden mozdulatot, hol élesen, hol elhomályosult látással, könnyeket kipislogva tevékenykedek. Várok... Még mindig várom, mikor ébredek már fel. Mikor jön be calaki röhögve, hogy ez csak egy rossz vicc. Mikor mehetek el innen. Nem történik meg. Kérdések úsznak át a gondolataimon, természetesen mind megválaszolatlanul.
Amikor visszajön össze se rezzenek, nem nézek rá, csak gondozom tovább a sérülést, amit Ő okozott. Miatta érzem magam ilyen nyomorúságosan. Miatta omlott össze az életem, nem érdemli meg hogy még csak rá merészeljek gondolni, nem hogy felemeljem a tekintetem. Nem bírnám elviselni összeomlás nélkül, márpedig a nehezen megszerzett tompaságomhoz most makacsul ragaszkodom. A tálcára se nézek rá, amit azelőtt rak le az éjjeliszekrényre mielőtt újra kiviharzik a pincéből. Nem érdekel. Pattoghat, ugrálhat, fejre is állhat. El akarok sorvadni. Ha nincs menekülés, akkor meg akarok halni... Ez vajon a Gina utóhatása? Ez a hirtelen depresszió a drognak vagy inkább a helyzetnek köszönhető? Valószínűleg mind kettő, de kit is izgat? Mert engem nem. Csak azt tudom, hogy most eltökélten nem akarok tovább ehez a világhoz tartozni... Hozzá tartozni... Bármihez amihez ennek a szörnyetegnek köze van.
Amikor visszajön és közel jön nem rebbenek el, és még mindig nem nézek rá. Amikor a keze hozzáérne az enyémhez, amikor a kulcsot akarja kinyitni, a tompaság ellenére, úgy húzódom el, mintha tüzes vasat akarna hozzám nyomni. Hányinger környékez az érzéstől, hogy meg akar érinteni, nehezen küzdöm le az öklendezést, amit tekintete súlya vált ki belőlem.
Leül. Szoborként meredek a kezemben tartott véres rongycafatra. Amikor a lábamhoz ér összerándulok, de lenyelem a kényszert, hogy ráordítsak, csak hagyom hogy a bokámat az ölébe vegye és épolni kezdje. Félek, ha valóban megpróbálok tenni ellene valamit, bántani fog, vagy én fogom kitálalni a semmit, ami a gyomromban maradt és akkor azért fog bántani. Őszinte, elementális félelmet érzek és halál vágyat... Talán mégis ellenkeznem kellene, küzdenem a tompaság ellen. Mégsem teszem, fáradt vagyok. Amikor beszél, úgy teszem mint aki nem hallja. Érzem a tálca súlyát az ölemben, ekkor önkéntelenül, üres, könnyes tekintettel mégis felpillantok rá. Ennem kell...
Miért nem hagysz már békén? Egy könny kicsordul, aztán engedelmeskedem. Emelem a kezem, de a rongy még mindig benne van, elcsodálkozva teszem le, majd megfogok egy pirítóst. Vészjósló és fullasztó a csend, ami árad belőlem, miközben leküzdöm a felét a kis szeletkének. Nem megy tovább.
- Fáradt vagyok... - mormogom csak úgy magamnak, a hangom idegen, még számomra is. Remélem ez tényleg csak a drog utóhatása és ha pihenek leküzdhetem ezt a hirtelen jött... akármit. Erőtlenül letolom a tálcát az ölemből, lefekszem és elfordulok tőle.
Imádkozom, hogy békén hagyjon.

1340 ; music ; imádlak  :ájláv: (bocsánat o.o ) :

Vissza az elejére Go down
Kieran Blackwell

Kieran Blackwell
CHILDREN OF THE MOON ✥ likantróp
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Aug. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
17
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1917. Mar. 10.
✥ KOR :
107
✥ LAKÓHELY :
New York City, New York, Usa
✥ FOGLALKOZÁS :
pszichopaci
✥ KERESEM... :
Kösz nem, már bezsákoltam aki kellett! Razz

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptySzomb. Aug. 05, 2017 10:42 pm


Elisabeth & Kieran
Do you think of me? Of what we used to be?
Is it better now that I'm not around?
My friends are actin' strange, they don't bring up your name
Are you happy now? Are you happy now?.

Nem tudom, hogy ez még a drog hatása-e vagy a lány belátta úgysem menekülhet el a sorsa elől. Minden esetre lenyugodott, sehol az előbbi hisztis-üvöltözős kiakadása. Helyette eltompult, valami furcsa beletörődést látni rajta... mintha kihunyt volna minden fény a tekintetéből. Nem tudom, hogy mikorra fog a szer kiürülni belőle... 24 órát írtak ugyan, de nem írták hogy van-e utóhatása illetve meddig tarthat. ~Lehet ennek utána kéne még nézzek?~ Gondolatban feljegyzem magamnak a dolgot azon tételek listájára, amit meg kell tegyek vagy be kell szerezzek. Bár azzal tisztában vagyok, hogy így - a lány számára - egyetlen nap után ne várjak csodát vagy elfogadást részéről; mégis bízom abban, hogy az idő mindent megold és beletörődik az elkerülhetetlenbe.

A szörnyeteg nem törődik olyan felesleges dolgokkal, mint hogy épp most mit is érez a lány. Ahogy rámordul és Lissy elfordítja a fejét, felkínálva a nyakát ezáltal... Bár fogalma sem lehet róla, mennyire hatással van mindkettőnkre ezzel a momentummal... hogy mindenhol Ő van és az illata segít Bestiának uralkodni magán annyira, hogy ne ártson neki fizikailag. Pedig közel volt hozzá, hogy lekeverjen neki egyet; hátha attól abbahagyja ezt a felesleges hisztit és ellenkezést... de még ő is érzi, hogy ez túlment volna egy bizonyos, még megemészthető határon. Azt a határt pedig még ő sem akarja átlépni, hogy elveszítse a lányt. ~Kell nekünk!~ Morogja szüntelenül zakatolva a fejemben, mint valami beakadt és rossz régi bakelit lemez.

Bestiát nem érdekli más, csak hogy a szükségleteit kielégítse. És neki a lányra van szüksége. Sosem vallaná be, de számára is áldás és átok egyszerre a magány. Alapjáraton jól elvagyunk mi egymás társaságában, de az mégsem ugyanaz. Van, amikor kevéssé válik a dolog. Ha rálelsz a bevésődésedre Egek, még mindig nem tudom elhinni; hogy képes vagyok ilyesmire!~ egyszerűen képtelen vagy távol maradni tőle. Tudom, mert megpróbáltam. Megpróbáltam tagadni a tényt, hogy megtörtént. Megpróbáltam minden létező módon kitépni magamból az érzést, nem gondolni rá, de nem tudtam nem keresni a társaságát. Megpróbáltam elfutni előle, de még évek múltán is éppen olyan erősen éreztem a vonzást, mint a legelső napon amikor először pillantottam meg Őt. Annyira hiányzott, hogy szinte beleőrültem. ~Bele is őrültem?!~

Az étel hamar elkészül, magamnak is pakolok belőle hogy lássa nem mérgezett ételt adok neki, hanem én is ugyanazt eszem mint ő. Amúgy sincs rá semmi okom, hogy megöljem. ~Akkor minek raboltam volna el vagy terveztem volna meg mindent ilyen aprólékosan az ittléte kapcsán?~ Már a feltételezés is nevetséges, ha nem egyenesen sértő. Okkal ölök meg bárkit is, nem kenyerem a céltalan bántalmazás vagy öldöklés. Még Bestia sem ilyen megátalkodott, bár igaz néha emberi mércével mérve kegyetlen tud lenni a maga puritán egyszerűségével. De ő sem tesz mást, mint a túlélése és a tulajdonának védelme érdekében cselekszik. ~És Ő a miénk!~ Kontráz rá a fejemben ismét a fenevad, bár én nagyon is tisztában vagyok ezzel nem kéne ennyire szájbarágósan újra és újra közölnie velem. De hát mit is vár az ember egy ösztönlénytől?!

Amikor visszatérek a cellába és meglátom a sérülését elönt a harag. ~Hogy merte?!~ Ez az első, ami átfut rajtam; hogy fel kéne pofoznom, hátha attól helyre rázódik az agyacskája szegénynek... de aztán elhessegetem az ötletet. Megfogadtam, hogy az utolsó utáni cselekedetem lesz az, hogy fizikailag ártsak neki. ~Sosem lennék képes kezet emelni rá!~ Ami sajnos Bestiáról nem mondható el, ő tudom hogy képes lenne türelmét vesztve a lányt megregulázni akár ilyen módon is. Nála a célt szentesíti az eszköz, amibe a fizikai erőszak is vaskosan beletartozik. Nem véletlenül nem örülök, ha eme test irányítását - melyen ketten osztozunk - ő birtokolja. Visszajövök és látom, hogy meg sem rezzen, rám se néz, se a tálcára. Közelebb merészkedem hozzá, de még mindig semmi, meg sem rebben mint korábban és módszeresen kerüli a tekintetemet.

Nem mondhatnám, hogy elégedett vagyok vele. Pláne, hogy amikor a zárat akarnám nyitni és elhúzódik tőlem. Azonnal kapok utána emberfelettien gyorsan, nem engedem hogy a lábát elhúzza előlem. Kuporoghat a falnál, de a lába akkor is a kezemben, az ölemben pihen és felnyitom a zárat, a sebét pedig gondosan és alaposan ápolom le, lassú precíz mozdulatokkal. Egyrészt ez engem is lehiggaszt - így Bestia sem akar felszínre törni újra - másrészt pedig hagy időt a lánynak megnyugodni valamelyest. Ahogy elkészülök a masnival a kötszeren, nem eresztem el a lábát; hagyom had pihenjen az ölemben továbbra is. Magam elé veszem az én tányéromat, a tálcát pedig az ölébe helyezem eleresztve a lábát. Remélem nem fogja felrúgni a képembe az egészet. Na nem, mintha sokat érne vele.

Végre rám néz, de tekintete üres és látom a szeme sarkában megbújó apró könnycseppet. Pár perc néma csend, aztán mégis emeli a kezét és a pirítósát megfogva enni kezd.
- Ügyes kislány! - Dicsérem meg, mint egy szófogadó gyereket. Majd én is nekikezdek a sajátomnak és pillanatok alatt tüntetem el az én adagomat. Ám korai volt az örömöm, mert láthatólag nem bírja legyűrni, csak a felét. Pedig tudom, hogy éhes. Hiszen ki tudja mióta nem evett egy falatot sem. Viszont, ha nem tud enni nem erőltetem jobban a dolgot. Amikor azt mondja fáradt, felkelek az ágyból és elveszem előle a tálcát az éjjeli szekrényre helyezve. A hangsúlyával nem törődök, nyilván a háta közepére se kíván jelenleg; de majd idővel megbékél a helyzettel. Muszáj lesz neki.

Ha tetszik neki, ha nem... előveszem a szekrényben tárolt plédet és betakarom vele, gondosan ügyelve a sérülésére. Bár rám se néz, hangom mégis a korábbihoz képest lágyan szólal meg, ahogy kiejtem a keresztnevét.
- Rendben, akkor pihenj Elisabeth! Holnap reggel találkozunk! - Ígérem. Távozóul még letörlöm a könnyeit a hüvelykujjammal, miközben végigsimítok arca bal oldalán újfent; majd a homlokára lehelek egy csókot búcsúzóul, mielőtt elhagynám a pincét és ráfordítanám kívülről a zárat az ajtóra. Amúgy is van nem egy dolgom, amit el kell intézzek a városban és ezekre csak akkor van lehetőségem ha valóban alszik a lány és nincsen vele gondom. A rejtett kamerákon keresztül - mert hogy be van az egész ház kamerázva - még vetek egy pillantást a lányra, hogy tényleg elaludt-e; majd ha megbizonyosodtam róla minden rendben és elindulhatok, a garázsba megyek és a motoromra pattanva elhagyom a birtokot.

Lissynek Pince           2775655311 #1001 Új Zene Írsz még rá vagy ez volt a záró?

Vissza az elejére Go down
Admin

Admin
Admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
638
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1783. Jan. 04.
✥ KOR :
241
✥ FOGLALKOZÁS :
i am the boss

Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           EmptyVas. Aug. 06, 2017 4:03 pm


Szabad a játéktér!


A játék itt lezárult,




Vissza az elejére Go down
https://twilightafterdark.hungarianforum.com
Ajánlott tartalom


Pince           Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince           Empty

Vissza az elejére Go down
 

Pince

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Városaink :: New York :: Otthonok :: Blackwell birtok-