Épp most tévedtél az ország egyik legnagyobb, ha nem az egyetlen Twilight témájú fórumára, ami egyaránt dolgozza fel a könyvek és a filmek eseményeit. Ugyanakkor mi egy kicsit más irányba vittük el a történetet, így érdemes elsőként a világleírást elolvasni, rögtön a szabályzat után! Oldalunk már négy éve üzemel, bár nemrégiben be kellett iktatnunk egy költözést, s ezáltal nagyon sok minden változott; két új faj került bevezetésre, valamint számtalan új, egyéni canon karakter. Ha megtetszettünk, bátran regisztrálj fel, a staff áll a rendelkezésedre, s egészen biztos, hogy befogadó közösségre lelsz nálunk! (;
A fórumon található leírások, kódok mind a Twilight after dark tulajdonában állnak. Nem keveset dolgoztunk a kinézetünkön, tisztelj meg bennünket azzal, hogy feltüntetsz minket, ha megihlet a design egy része. Néhány kód alapja Lénától származik, míg a design többi része és a fejléc Alice munkájának gyümölcse. További segítséget nyújtott nekünk Sigmund, tanácsaival és kódjaival, Winnie, aki nélkül az utolsó bejegyzéseink modul nem lenne formázva és Jasper, aki a fórum trailerét készítette. Hálásak vagyunk nektek, köszönjük!
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
*Örülnöm kellene. A közbelépésem pontosan azt a hatást éri el, amit kellett: előbb a férfi adja meg magát, és hátrál el, majd ahogy visszafordulok, már a nő is eltűnt a közvetlen, fenyegető közelemből. Gyakorlatilag egyedül állok a kis tisztáson, még ha nem is távolodtak el annyira, mint kellene - még érzem az érzelmeiket -, de nem indulok egyik után sem, ellenkezőleg. Különben sem lenne jó ötlet, ez az egész olyan zavaros, és főleg én vagyok zavaros... ha ember volnék, akkor ezt sokkos állapotnak neveznék, és valószínűleg remegne minden porcikám az adrenalin utóhatásaitól. De semmi közöm az emberekhez. Ha az is voltam valaha... mert hát annak kellett lennem valamikor... semmit sem tudok felidézni belőle. S mint ma bizonyítottam, nem is maradt bennem semmi emberség. Állok középen, vállam leengedem, térdeim kiegyenesítem, szolid, laza kisterpeszbe helyezkedem, nyitott tenyereimet egymásra fektetem a hátam mögött. Szolid katonai pihenj-pozíció, még mindig nem nyugalmi állapot, de már arrafelé hajaz, annak köszönhetően, hogy senki nincs támadási közelségben hozzám. Én magam sem tudom, mit fogok tenni a következő pillanatban: kisilabizálom, mi zajlik bennem? Utánuk vetem magam? Eltűnök a helyszínről? Bármi megtörténhet. Azért is léptem vissza ebbe a pozícióba - a testem akaratlanul cselekedett, engedelmeskedett az emberi és halhatatlan drillnek, miközben az elmémet lefoglalták a kérdések és események. Nem juthatok a folyamat végére, nem juthatok döntésre. A nőstény visszatér, túlságosan hamar, esélyem sem volt... és nekiugrik a másiknak. Egy bénult, döbbent másodpercig meg sem tudok mozdulni. Annyira életszerűtlen. Annyira provokatív. Annyira őrült. Annyira... helytelen. Utóbbit nem tudom hová tenni, de nem is kell. Végre sikerül valamennyire tudatomra ébrednem: a ragadozó magához ragadja a hatalmat az elmém felett, s attól a pillanattól fogva a vámpír vezet. Nem az őrült és nem is a férj. De ennek is fontos a társa, csak másként. Halálos csendben rugaszkodik el, sem morgás, sem figyelmeztető üvöltés nem hangzik el. Az a cél, hogy elkapja nőstényt, lehetőleg röptében, minél messzebb a hímtől, és visszahúzza, az sem baj, ha ezenközben fájdalmat okoz a szorításával, a rántással, azzal, hogy mozdulata a sima folyamatosság ellenére is durva és a halhatatlanok minden ereje feszül benne. Akár sikerül ezt a mozdulatot kiviteleznie, akár nem, a vámpír Emmettel szembefordulva köt ki, bal keze ökölbe szorítva és ütésre készen, jobb kezén kifeszített ujjakkal, hogy körmeivel szaggassa fel a másik márványbőrét szükség szerint. Arca már nem annyira zavarodott, sőt, egy gúnyos kis félmosoly költözik szája szegletébe. - Érj hozzá még egyszer, és halott vagy - bíztatja a másikat, mikrokifejezéseit és legapróbb mozdulatait figyelve. Oldalra mozdul, mintha körözni akarna a hím körül, pedig a fő célja csupán annyi, hogy azért a szeme sarkából mégis lássa Alice-t is alkalomadtán, úgyhogy csak negyed környit tesz meg. Amennyiben van rá lehetősége és senki nem ugrik neki, természetesen. - Helló, édesem. Hiányoztam? - somolyog, nem néz a nőstényre, de az már a megszólításból felismerheti. Hiszen amikor először megismerkedett Jasperrel, a férfi tiszta pillanataiban soha nem szólította így, csak akkor, mikor túlságosan a múltja eseményeinek hatása alá került. Aztán, ahogy férje önkontrollja nőttön nőtt és legyűrte a múlt kísérteteit, az "édesem" eltűnt, legfeljebb egy-egy vadászat, egy-egy harci szituáció közben tűnt fel ismét, jelezve Jasper visszaesését a múlt árnyai közé. És most... ismét itt. Vissza a kezdetekhez.*
Words: 524 Music: Disturbed - I'm Alive Note: Bocsi, kicsit béna, de sok szeretettel megy