Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üdvözlünk!
twilight after dark
Épp most tévedtél az ország egyik legnagyobb, ha nem az egyetlen Twilight témájú fórumára, ami egyaránt dolgozza fel a könyvek és a filmek eseményeit. Ugyanakkor mi egy kicsit más irányba vittük el a történetet, így érdemes elsőként a világleírást elolvasni, rögtön a szabályzat után! Oldalunk már négy éve üzemel, bár nemrégiben be kellett iktatnunk egy költözést, s ezáltal nagyon sok minden változott; két új faj került bevezetésre, valamint számtalan új, egyéni canon karakter. Ha megtetszettünk, bátran regisztrálj fel, a staff áll a rendelkezésedre, s egészen biztos, hogy befogadó közösségre lelsz nálunk! (;
Trailer
twilight after dark
Minichat
Megnyitott a Poison After Bite!
Mindenkit szeretettel várunk! <3
Oszd meg gondolataid!
Utolsó bejegyzéseink
A staff közleményei

Szomb. Okt. 14, 2017 9:18 pm


Lynne Hawkins

Csüt. Okt. 12, 2017 8:35 pm


Udvar északi része

Hétf. Okt. 02, 2017 7:30 am


Silhouette FRPG

Szomb. Szept. 30, 2017 11:24 pm


A Volterrából be- és kivezető autóútvonal

Vas. Szept. 24, 2017 12:06 pm


Dolgozószoba

Szer. Aug. 30, 2017 10:11 pm


Szökőkutas korzótér

Szer. Aug. 23, 2017 3:40 pm


Avatarfoglaló

Kedd Aug. 15, 2017 6:22 pm


Caius Volturi

Kedd Aug. 15, 2017 5:11 pm


Black Rose Pub

Vas. Aug. 13, 2017 10:34 pm


Facebook
csatlakozz hozzánk!
Már elérhetőek vagyunk itt is, s a könnyebb elérhetőség érdekében ajánlott csatlakozni, természetesen nem kötelező. Mindenkit szívesen látunk csoportunkban, ha van kedvetek, gyertek bátran!
Nyerteseink
gratulálunk nektek!

Similar topics
Szószámláló

Credit
tiszteld a munkánkat!
A fórumon található leírások, kódok mind a Twilight after dark tulajdonában állnak. Nem keveset dolgoztunk a kinézetünkön, tisztelj meg bennünket azzal, hogy feltüntetsz minket, ha megihlet a design egy része. Néhány kód alapja Lénától származik, míg a design többi része és a fejléc Alice munkájának gyümölcse. További segítséget nyújtott nekünk Sigmund, tanácsaival és kódjaival, Winnie, aki nélkül az utolsó bejegyzéseink modul nem lenne formázva és Jasper, aki a fórum trailerét készítette. Hálásak vagyunk nektek, köszönjük!
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (51 fő) Kedd Május 23, 2017 10:51 am-kor volt itt.

Share | 
 

  Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

avatar
Admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jun. 17.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
638
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1783. Jan. 04.
✥ KOR :
234
✥ FOGLALKOZÁS :
i am the boss

TémanyitásTárgy: Nappali   Szomb. Júl. 30, 2016 7:18 pm

***
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://twilightafterdark.hungarianforum.com

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
17
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1995. May. 25.
✥ KOR :
22
✥ LAKÓHELY :
port angeles
✥ FOGLALKOZÁS :
eladó - port angeles/ajándékbolt

TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Szomb. Júl. 30, 2016 10:05 pm



Raphael & Isabel
love is what we were born with
fear is what we learned here






Ahogy besétálok az ajtón, egyfajta nyugalom önt el. Mindenhol csend honol, a lámpák sehol sem égnek, így tudom, hogy a szüleim még nem értek haza. Nem lep meg, mindkettőjüknek rengeteg dolva van, s bár gyerekként ebből nem vettem észre semmit, ahogy idősödöm, egyre inkább értetlenül figyelem, hogyan képesek ellátni az itthoni teendőket, hogy képesek velem lenni, mikor olyan sokat dolgoznak. Én sosem bántam, ha nem értek haza vacsorára, ahogy azt sem, hogy sokat utaznak, amióta csak az eszemet tudom, hiszen így egyedül lehettem, valamint egyszerűbb titkolni, miféle lény járkál be a házunkba.
A kabátomat a fogasra akasztom, a cipőm pedig rendetlenül lerúgom az előszobában, nem törődve azzal, hová is esik. Fáradt vagyok, kimerült, egy lelki roncs és borzasztóan szégyellem magam, hogy mindezt Damien hiánya hozza elő belőlem. Hova lett a racionális énem, amelyik tudná, hogy vámpírokkal barátkozni egyáltalán nem biztonságos, pláne nem szerelembe esni egyikükbe? De a helyzet az, hogy pontosan tudom, hogy épp emiatt nem próbálok kihátrálni ebből a kapcsolatból. A biztonságos élettel tele a hócipőm, a veszély vonzz, talán mindig is az vonzott, bár egyedül Emaline-nek sikerült eddig kirángatnia a komfortzónámból, egészen addig, míg a vámpírom fel nem bukkant. Fáradtnak lépek oda apám italos szekrényéhez, töltök magamnak egy pohárka bort - úgy tűnik nagyon is rászoktam erre, esti rituálévá nőtte ki magát - és a zongorához lépek, amit mintha ezer éve nem használtam volna. Kortyolok az italból, egy ideig nézem, ahogy felfröccsen a pohár falára a vörös folyadék, majd szép lassan lecsordogál. Amikor hirtelen magam előtt látom Damient, ahogy egy holtestet tart a karjaiban, akinek vére a kezeit szennyezi, félrerakom a poharat a zongora tetejére, s aprót rázok a fejemen. Túlságosan a rabja lettem a vámpírnak, függök tőle, mint egy alkoholista a napi adagjától és figyelembe véve, az esti egy-egy pohár italt, nem is állok olyan messze ettől a felvetéstől. Leülök a padra, megigazítom a szoknyámat, hogy ne gyűrjem össze a kék anyagot, s ahogy a zongora billentyűjével találkozik az ujjam, az nem épp a legszebb hangot adja, de mivel évek óta nem játszottam rajta, ahhoz képest nem is olyan pocsék. A lágy dallam nem olyan gyönyörű, ahogy tanultam apámtól, talán meg sem közelíti azt, de engem megnyugtat. Lassan, fokozatosan alábbhagy az aggódásom, egyedül a fáradtság marad, de azt csak egy jó hosszú alvással tudom majd legyűrni. Egy húzásra lehajtom a pohárban maradt bort és készülök feltápászkodni a hangszertől, amikor meghallom a zajt. Nagyon halk, amilyet néha Damien csap, ha tudatni akarja velem, hogy itt van, s egy részem megrészegül az örömtől, míg egy másik gyanúsan méregeti a szobát. Az ablakokat kémlelem, a bejárati ajtó felé tekintgetek, amit innen nem látok jól, de... semmi. Újabb zaj, mire a szívem vadul kalapálni kezd a mellkasomba, úgy érzem, menten kiugrik a helyéről, de még mindig nem látok semmit. Már tudom, hogy nem Damien az és rögtön betörőre gondolok, egy gyilkosra, annyi minden végigpörög az agyamon. Kezdetnek az, mennyire ironikus és vicces lenne, ha egy emberi lény végezne velem. Egy vámpírba zúgtam bele, s pont egy halandó veszi el az életem végül! Furcsa módon a félelem mellett valami mást is érezni kezdek, egy ösztönt, ami azt súgja védjem meg magam. Körülnézek a szobában, de gyertyatartón, italos üvegen és egyéb csecsebecsén kívül semmi használhatót nem látok. És akkor megpillantom a levélbontó kést, amit anyu mindig előszeretettel alkalmaz, én pedig sosem értem, miért nem tépi csak fel egyszerűen a borítékot... Most hasznosnak találom, csakhogy mögül megint zaj érkezik és megdermedek a mozdulat közben, majd a következő zajnál ijedtemben lehuppanok a zongora padjára, ahelyett, hogy a szerszám felé igyekeznék. Hirtelen beáll a csönd, de valami azt súgja, ez még csak a kezdet...



599 szó ⌬ öltözék


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
9
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1429. Jun. 07.
✥ KOR :
588
✥ LAKÓHELY :
port angeles
✥ FOGLALKOZÁS :
chh...

TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Vas. Júl. 31, 2016 7:31 pm


" hello sweety... "
Isabel & Raphael



Egy. Kettő. Három. Négy…
Az illat olyan gyomorforgatóan kúszik az orromba hogyha képes volnék rá, akkor most helyben elhánynám magam. És leginkább azért, mert annak forrása pontosan tudom, hogy a város közelében sincs, nemhogy ennyire közel legyen hozzám. Ez pedig következésképpen azt jelenti, hogy valamiféle öleb vagy házi kedvenc lesz, ami véletlen az utamba került és mondjuk úgy, hogy nem rajongom a házi kedvencekért. Főleg akkor nem, ha azok a „fiaim” körül legyeskednek. És nem – félreértés ne essék –, nem a fiúk miatt, hanem, mert ha körülöttük ott vannak, akkor előbb-utóbb körülöttem is ott lesznek. Igen, minden út Rómába vezet, vagy éppen hozzám, főleg ilyen esetben. És én nem bírom az embereket. Meg egyéb tartozékokat sem, szóval akár más alantas faj tartozéka is lehetne, akkor is undorítónak vélném.
...Te kis kutya hová mész?...
Az orrom után megyek, de sajnos sokkal kevesebb ideig tart a játék, mint azt reméltem. Még csak meg sem próbál úgy mozogni, hogy ne lehessen ennyire könnyen követhető lenni és ez roppantmód elszomorít… A házához elérni gyerekjáték, azon belülre jutni meg még nevetségesebb és ha egyszer elkezd untatni valami, akkor nincs, ami megállítson abban, hogy akár egy másodperccel is, de megpróbáljam rövidebbre vonni unalom óráit…
Zajt csapok. Nem nagyon, csak nesznek mondanám, de gyorsabban mozgok, minthogy fel lehessen fedezni a jelenlétem, ha esetleg odapillantana.
Komolyan mondom, már egészen halványan pislákolón érdekessé válik a macska-egér játék, amiben egyértelműen én vagyok a ragadozó, ő meg… hogyan is fogalmazzak illőn? Érdekel egyáltalán, hogy szalonképes legyen a fogalmazás?! Nem. Kicsit sem. Szóval ő a szürke kis egér, az ember, a kis öleb vagy házi kedvenc. Gusztustalan.
...Nem megyek én messzire...
Szinte már-már bájosnak ítélem, ahogy felkapja azt a levélbontó kést… Damien-Damien, hát nem mondtad meg neki, hogy azzal bizony nem megy sokra?! Mondjuk nem mintha bánnám, hogy nem világosította fel, de ez most lényegtelen.
Elunom. Nem csak a bujkálást, hanem mindegy egyéb szart is és mögé érkezem meg – feltételezve, hogy nem vesz észre, elvégre mégiscsak halandó, de ki tudja miféle extrával bír, ha egyáltalán bír… –, a levélbontót pedig egyetlen mozdulattal csavarom ki a kezéből, hacsak meg nem képes ebben akadályozni valahogyan.
A feltételezetten megszerzett tompa pengével pedig a kezemben hátrálok egy lépést, de már csak kísérletet sem téve arra, hogy ne lásson meg.
- A szagában fürdesz, de ezt gondolom magad is tudod. Miért? – nem, csöppet sem érdekel, hogy esetleg gőze sem lehet arról, miről is vakerálok éppen, de nem is izgat. Előbb-utóbb majd leesik neki a tantusz, nem tartom fontosnak, hogy jobban felvilágosítsam. Már, amíg úri kedvem másképpen nem dönt...



xxxx; Ide jön minden, amit elszeretnél még mondani!
CREDIT
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
17
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1995. May. 25.
✥ KOR :
22
✥ LAKÓHELY :
port angeles
✥ FOGLALKOZÁS :
eladó - port angeles/ajándékbolt

TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Kedd Aug. 09, 2016 6:59 pm



Raphael & Isabel
love is what we were born with
fear is what we learned here





Csönd. Egyetlen zajt sem hallok, nincsenek léptek, még a tücskök is elhallgattak. Azt hiszem, ezt nevezik halálos csöndnek. Mikor tudod, érzed, hogy közeleg valami, s a csönd csak még inkább megerősíti ezt. A magam részéről azon sem csodálkoznék, ha ezek volnának az utolsó pillanataim. Egy pillanatra még mozdulatlan maradok a padon ülve, aztán erőt veszek magamon és a levélbontó irányába indulok. Megragadom a kést, ujjaim szorosan fonódnak a díszes markolatra, de meglepő módon nem remeg a kezem. A térdem viszont megbicsaklik az ijedtségtől, ahogy lépek egyet előre. Damien arca villan fel élethű képként a fejemben, de tudom, hogy a valóságban sokkal szebb és sokkal halálosabb. Mindig is azt gondoltam - amióta csak megismertem őt -, hogy ő lesz a végzetem. Hogy ha eljön az a bizonyos nap, halálom napja, ő fog fölém hajolni, véres ajkakkal, mint a halál angyala. Ehelyett itt állok, egy kést szorongatva a kezemben és rettegek, hogy egy betörő végez velem. Szinte látom magam előtt a holnapi hírekben a szalagcímet: rablógyilkos végzett a fiatal lánnyal. Nagyot nyelek a gondolatra, akkorát, hogy ha lenne még valaki a szoba másik végében, még ő is hallaná, s közben érzem, hogy figyelnek. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy a természetfeletti világ ismerete kerget az őrületbe és valójában nincs kint senki, paranoiás vagyok, de ekkor... valaki kicsavarja a kezemből a kést. Érzem, hogy a csuklóm megrándul a mozdulatra, s karomat a mellkasomhoz húzva szisszenek fel. Aztán a hirtelen fájdalom helyét ijedtség veszi fel, már csak zsibbadtságot érzek a kezemben és hatalmas szemekkel meredek az ismeretlenre. Hófehér bőre és a karmazsin íriszek rögtön elárulják, hogy miféle ő, hogy valójában micsoda. A rettegés elönti egész testemet, a hideg a lábamtól indul és egészen a fejem búbjáig átjár, végigfut rajtam, libabőrt és felfelé ágaskodó pihéket hagy maga után. - Egy vámpír! - suttogom a lehető leghalkabban, magamat is meglepem vele, hogy a gondolat kicsúszik a számon és testet ölt. Hátrálok tőle, egészen addig, míg a zongorának nem ütközöm, na nem mintha lenne értelme menekülni. Egy vámpír elől nem menekülhet senki, ha csak nem akarja ő is azt, hogy megúszd. Az előttem álló fickó pedig még Damiennél is veszélyesebbnek tűnik, pedig Istenre esküszöm, nem hittem volna, hogy az létezik! S ahogy ez a gondolat megfordul a fejemben, az előttem álló alak megszólal. Először nem értem, miről beszél. A szagában fürdöm? De aztán hirtelen megértem, vagy legalábbis azt hiszem, hogy értem. Damien. Egyedül az ő illatát érezheti rajtam, lévén más emberfelettivel nem érintkeztem még soha. - Kiről beszélsz? - úgy döntök, adom a hülyét, még akkor is, ha tudja, hogy hazudok. A hangom határozott, nem remeg meg, ezzel ellenben a jobb kezemmel - amit a vámpír kicsavart -, amit úgy szorítok ökölbe, hogy csak úgy reszket. Mivel elárultam magam, hogy tudom micsoda, tényleg fölösleges hazudnom, de nem tudom kicsoda ő, honnan ismeri a vámpíromat, vagy milyen kapcsolatban állnak. Nem akarom bajba sodorni. E gondolat miatt csaknem felnevetek: az én életem forog kockán, mégis Damien miatt aggódok. Sikerül visszafojtanom, de egy óvatos mosoly arcomra kúszik. Szuper! A lehető legjobbkor jön ki rajtam az elmebaj, hisztéria, vagy nevezzük bárminek. Mindig is képes voltam furcsán reagálni a kellemetlen helyzetekre, de ez... borzalmasan érzem magam. Egy ismeretlen vámpír áll a nappalink kellős közepén, én pedig elmosolyodok - de így legalább a kezem remegése abbamarad és szívem sem ver olyan hevesen, ami jó dolog. Ha erőteljesen pumpálja a vért az ereimben, abból semmi jó nem sülhet ki egy vérszívó közelében.



569 szó ⌬ öltözék ⌬ lesz ez jobb is, hosszabb is  Embarassed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
NO MERCY, NO REGRET ✥ ragadozó
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
9
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1429. Jun. 07.
✥ KOR :
588
✥ LAKÓHELY :
port angeles
✥ FOGLALKOZÁS :
chh...

TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Szer. Aug. 24, 2016 1:02 pm


" hello sweety... "
Isabel & Raphael



- Egy vámpír! Egy vámpír! – eltorzított hanggal ismétlem el a szavait – mint valami kicseszett pompomlány vagy mi a tököm – emelem fel mindkét kezem, egyikben még ott a levélbontókés, és hamisan ijedt fejet vágva állítok elé gunyoros „tükörképet”, egészen addig, amíg el nem unom és egy szemforgatással kísérve eresztem le a kezeimet és bukik enyhén előre a fejem, de csak annyira, hogy még kényelmesen szemmel tudjam őt tartani. És a képemen ott virít egy cseppet sem barátságos félvigyor, ahogy végignézek rajta tetőtől-talpig.
- Kezd roppantul fárasztani, hogy ennyire felvilágosult minden egyes kis házi kedvence a fiaimnak. – húzom el a szám és a kezeimben, ujjaim között forgatom az életlen pengét. Egy alkalommal még elgondolkozón az ajkamhoz is érintem a hegyét, mintha csak az ujjam volna és így utánozom le ezt a nagyon is emberi gesztikulációs mozdulatot.
Ahogy a zongora állítja meg a hátrálásban, úgy lépek közelebb, szépen lassan, ahogy vadász közelít a prédája felé.
- Na vajon kiről beszélek? Most komolyan eljátsszuk a nagymama mitől olyan nagy a füled játékot? Vagy kezdjük az izgalmasabb részével, mondjuk a Raphael, mitől olyan véres a szád? és ezt képzeld úgy, mintha Damien mondaná... – a végére egészen belehorkanok a mondatba egy felsejlő és gyorsan el is haló nevetés kezdeménnyel. Főleg, ahogy látni vélem, amikor leesik neki a tantusz. De valamely rejtélyes okból mosolyogni támad kedve. Hümm…
Megint közelebb megyek – pontosabban hirtelen termek előtte – és az ujjaim az álla alá kúsznak, így emelve feljebb a fejét és a pillantását is. Lehajolok és egészen közelről veszem szemügyre a vonásait, főleg azt az érthetetlen mosolyt, aminek nem kellene az arcán lennie. Ilyenkor megijedni szoktak, félni, a szívük hevesebben ver, a pupillájuk meg kitágul, de ez itt… mintha megnyugodna és még jól is szórakozik. Ó te jó ég, halvány felpiszkálta az érdeklődésem.
- Miféle szerzet vagy te? – megszagolom és továbbra is szilárdan ott tartom az ujjaimat az álla alatt, nem engedve, hogy másfelé nézhessen. A tekintetét, az arcát a száját követi pillantásom, pontosan olyan tanulmányozó megfigyeléssel, ahogy a tudósok a laborpatkányokat elemzik.
- Félned kellene, összepisilned magad a rettegéstől... – állapítom meg és a kést tartó kezem hátulról kúszik a szőke tincsei közé, így érve el a tarkót és a koponyát. Nem a levélbontóval nem sebzem fel, eltartom tőle, de az ujjaim a hajszálakba fonódnak és kapaszkodnak, miközben próbálok rájönni arra, miért más ez az ember, mint a többi.



xxxx; szégyenletesen megkésve, de végre megérkeztem remélem kiengesztelésnek megteszi *-* <333
CREDIT
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar
PURE SOUL NEVER DIES ✥ ember
admin
✥ REGISZTRÁCIÓ :
2016. Jul. 29.
✥ HOZZÁSZÓLÁSOK :
17
✥ SZÜLETÉSNAPOM :
1995. May. 25.
✥ KOR :
22
✥ LAKÓHELY :
port angeles
✥ FOGLALKOZÁS :
eladó - port angeles/ajándékbolt

TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Csüt. Szept. 01, 2016 12:31 am



Raphael & Isabel
love is what we were born with
fear is what we learned here






Értetlenkedve meredek a férfire, nézem vérvörös íriszeit, de ahelyett, hogy félelmet éreznék, csak a hiányérzet tör rám, amitől összegyűlik a nyál a számban, mintha képtelen lennék nyelni az érzéstől, s mikor végre sikerül, belefájdul a torkom. A hangja gúnyos, a tartása büszkeségről árulkodik, tekintetében pedig ül a gonoszság, amit Damien szemében is sokszor felfedeztem. De ez a vámpír valahogy más, félelmetesebb az én vámpíromnál, pedig sosem gondoltam, hogy létezik nála rosszabb. Épp ezért irracionális az iránta érzett végtelen szerelmem. Még így is abszurd a... "kapcsolatunk", de egy kicsit átértékelődik bennem minden. Létezik nála gonoszabb teremtés, bár nem rémít halálra. Damien mellett a félelemérzet nem szűnt meg, még mindig képes kiváltani belőlem, különösen a képességével, amivel még rá is tesz egy lapáttal mikor felerősíti, de mástól aligha félek. Attól, hogy elveszítem, hogy soha többet nem bukkan fel, megfeledkezik rólam, rám un - mindezektől jobban félek, minthogy megöl, vagy jelen esetben egy másik vámpír végez velem. Félelem helyett inkább erős megdöbbenés tör rám. A fiai? Elképedve bámulok rá, eltátott szájjal, mintha egy agyhalott idióta lennék és annak is érzem magam. Gőzöm sincs miről beszél, most már tényleg értetlenkedek, nem játszom a hülyét, arra nincs szükség, mert hülyének tűnök és hülyének érzem magam. Valószínűleg az is vagyok, de ebbe inkább nem gondolok bele. - Ha túlléptél a bosszankodáson, hogy felvilágosult vagyunk, talán áttérhetnénk arra a témára, hogy ki vagy te. Mit keresel az otthonomban? - Megfontoltan reagálok a szavaira, igyekszem előkaparni a hivatalos, érzéketlen stílusom, amilyen régebben voltam, az egész vámpír mizéria előtt. Akkor még volt egy csöpp eszem, de mostanra úgy tűnik Damiennek köszönhetően az értelmes agysejtjeim mind elpusztultak, legalábbis beborította őket a rózsaszín köd. Nem azt a kérdést teszem fel, ami a leginkább foglalkoztat, hogy mégis mi a fene történt az én vámpírommal, hol van és honnan ismeri ez az alak... bármelyik kérdést feltehettem volna ezek közül, de inkább a felháborodásom hoztam a felszínre. Mert baromira dühít, hogy a kicseszett vámpírok csak úgy besétálnak a házunkba, nem kopognak, nem kérnek engedélyt, illetéktelenül behatolnak és az ember lánya még a zsaruknak sem telefonálhat, ha csak nem akarom kiróni rájuk a halálos ítéletet. - Nem vagy vicces. Egy kicsit sem. Aki itt játékot űz a másikkal, az te vagy. És jobb ha tudod, hogy Damient nem fogja megrázni, ha végzel velem. Legfeljebb dühös lesz, amiért elvetted a játékát. - felelem elhaló hangon. Persze, a bolondját járatom vele, persze, hogy a vámpírom tajtékzana a dühtől ha bántana, főleg ha megölne, de ahogy kiejtem a szavakat, tudom, hogy van bennük igazság. Mert Damien érez valamit irántam, de hogy nem szeret, az biztos. Csak egy játék vagyok a számára, egy szórakozás, amibe a kelleténél jobban belemerült, ezt bizonyítja az is, hogy már hosszú napok óta nem hallottam felőle. A férfi közelebb lép hozzám, olyan hirtelen, hogy összerezzenek a meglepetéstől és most már érzek egy kevés félelmet. Nem sokat, nem remegnek bele a csontjaim és még libabőr sem futkos rajtam, de megrémülök. Állam alá nyúl és ahogy felpillantok rá, megremeg a térdem, ha nem kapaszkodok bele a zongorába összecsuklok. Az arca gyönyörű, akárcsak Damiené, de egészen máshogy. A csodálat és a félelem nagyon hatása alá kerít, erősen markolom a zongora szélét, de nem sikerül összeszednem magam, egyáltalán nem. Belemélyedek a vörös tekintetbe és annyira magával ragad, hogy frászt kapok saját magamtól. Tényleg a szörnyetegekhez vonzódom? Megrázkódnak a vállaim, de ezúttal inkább az undortól, nehéz feldolgozni, hogy valakit gyönyörűnek és lenyűgözőnek tartsak, aki embereket öl nap, mint nap, s még ki tudja mit művel velük. Érdeklődve figyel, megszagol, s ahogy közelebb hajol közben az én orromat is megcsapja az illata, az illat, ami Damienre emlékeztet, valószínűleg minden vámpírnak csodálatos az illata, amitől csak még jobban kiborulok. Úgy tűnik az összes vámpír tökéletes, én pedig bolond vagyok, hogy egyáltalán belekeveredtem ebbe, s nem kerestem a kiutat azóta sem. De valahogy most sem a menekülésen jár az agyam, pedig látszik, hogy nem bájcsevejre érkezett a fickó, épp ellenkezőleg, bármelyik pillanatban eldurvulhatnak a dolgok, de úgy tűnik elvesztettem az eszem. Eleresztem a zongorát, kiegyenesedek, de nem húzom el a fejem, ő pedig még mindig a bőrömet érinti hűvös ujjaival. Egy pillanatra lehunyom a szemem és azt képzelem, hogy az én vámpírom érint, de a látomás hamar elillan és én ott állok, mint egy rakás szerencsétlenség, egy ismeretlen vámpír érintésében. - Nem egészen értem a kérdést. - felelek röviden, szinte suttogva és összevonom a szemöldököm, amitől egy kis ránc keletkezik az orrom fölött. Pontosan tudom, milyen arcot vágok, anyu is épp ugyanígy fest, amikor nem ért valamit, apu ezt rengetegszer meg is jegyzi. S megint, hálát adok az égnek, hogy nincsenek most itthon. Velük is végezne a férfi, én pedig hatalmas súlyt cipelnék a bűntudattól a túlvilágra. Legalább ők biztonságban vannak, bár a fájdalom, amit okozok nekik a halálommal, csak mert ostoba voltam és naiv, örökké kísérteni fog, még a másvilágon sem lelhetek nyugalomra emiatt. Ebben teljesen biztos vagyok. - Ha tudod, hogy ismerem Damient és még élek, miért csodálkozol? Nem tudom, veled hogyan bánik, de velem nem épp kesztyűs kézzel. - újabb vallomás, újabb ráébredés, hogy ez mennyire így van, miközben a férfi a tincseim közé fúrja ujjait. Dühös vagyok, szeretnék jól behúzni a vámpírnak, ahogy Damiennek is, de nem teszem, mert tudom, hogy én járnék pórul. Ettől csak még mérgesebb leszek, érzem, ahogy az arcom elönti a forróság. Tehetetlennek érzem magam, védtelennek, gyengének, sebezhetőnek és nagyon, nagyon törékenynek. No és persze ostobának, mert egy olyan kapcsolatban vagyok, amit még én sem tudok megmagyarázni. Összevonom mellkasom előtt a karjaimat és elrántom a fejem, de jól tudom, hogy ha nem vagyok együttműködő, csak rontok a helyzeten. De a fenébe is! Úgyis meghalok, mit számít ez akkor...



935 szó ⌬ öltözék ⌬ imádtam a tiéd, remélem így megfelel a válasz 







I want alcohol so strong, that it burns your name out of my throat.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Nappali   

Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Part 14 / 2
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Városaink :: Port Angeles :: Otthonok :: Raymond rezidencia-